Kbsztt nehéz most előre tekinteni, de muszáj. Nem a klub miatt kell, hanem a csapat miatt, remélem az mindenkinek megvan, hogy a kettő nem feltétlen ugyanaz. És az is, hogy minden előretekintés egy lezárással kezdődhet csak.
Szeretem a kézilabdát, ebben nőttem fel itt, a #handballcity Veszprémben. Azért lettem kézilabdás annak idején, mert apukám mindig levitt a meccsekre. Nyilván az, hogy - a teljesség igénye nélkül, de - Putics Jenőt, Gyurka Jánost, Kalocsay Attilát, Zsigmond Györgyöt, Sótonyi Lászlót és az akkori többieket személyesen is megismerhet(t)em, elég erőteljesen befolyásolta a sportirányultságomat. Emlékszem, 4-5 évesen meg voltam róla győződve, hogy Gyuresz azért lő akkorát, mint egy lórúgás, mert neki több csuklószorítója van, mint az átlagnak. Micsoda összefüggések. Lefújták a meccset és mi rongyolhattunk le a kakasülőről a pályára labdával a kezünkben, hogy kicsit magunknak érezhessük azt a csodálatos parkettet. Mindig voltunk elegen gyerekek, akik talán ezt a pillanatot várták legjobban a meccsben, ha szerencsénk volt, valamelyik játékos nem sietett annyira be, és lehetett lődözni a kapura neki vagy vele. Istenem, édes gyermekkor, amikor még nem számított más, csak az, hogy labdázni lehessen.
Ismerős valakinek?
Milyen klafis volt nem tudni másról, nem figyelni senkire, nem törődni a felnőttekkel, meg a hülyeségeikkel, megfelelő volt nekünk bármilyen eredmény, csak a végén labdázni lehessen. Elmúltak ezek a felhőtlen évek rendesen. Amikor kicsit nagyobbak lettünk, és már magunk is toltuk hétvégén a meccseket, máris máshogy láttuk az egészet. Meghallottunk és érzékeltünk olyan dolgokat, amiket addig nem, rádöbbentünk, hogy nem is olyan egyszerű ez. Felnőttünk. Sajnos. Azok a kakasülőn lefújást várós évek voltak talán a legboldogabbak, de hogy a leggondtalanabbak, az biztos.
Azóta volt itt Veszprémben már minden. Sokszor írtam már, tudom, de azért ennyiszer, mert az emberek nehezen értik csak meg: ez egy kisváros, mindig is az volt, és az is lesz. Amiket itt hallani, látni, érzékelni lehetett az elmúlt - magamra vetítem, amióta én meccsre járok, de nyilván vannak nálam öregebbek is ugye - 31 évben, abból könyvet kellene írni, de tényleg. Egy rendeset. Ez a klub, a mindenkori csapat illetve annak szurkolói már minden létező állapotot át- és megéltek közösen. Mindent, egyedül a BL-győzelmet nem.
És ebben a mindenben ennyire tanácstalannak, kilátástalannak, idegesnek és üresnek utoljára (vagyis igazából ezen kívül kizárólag) Cozma halálánál éreztem magam, de szerintem így van most ezzel a város jelentős része. Tragikus párhuzam, tudom, de igaz. Ez a Flensburg-meccs érzelmileg ugyanannyira nehéz mérkőzés lesz sokunknak, mint az akkori Leon-meccs. Ráadásul a nem annyira tiszta viszonyok és az egyáltalán nem tisztázott körülmények eléggé megosztották a szurkolókat is jelenleg. Nem mondom, hogy ilyen nem volt még a világtörténelemben, mert dehogynem. Nem mondom, hogy nem leszünk rajta túl idővel, mert dehogynem. De nem ez a lényeg.
Hanem az, hogy a veszprémi szurkolók jelentős része ezt a megosztottságot, ezt a bizonytalanságot, ezt az esetleges vélemény-különbséget képes lesz félretenni szombaton egy közös cél érdekében. A csapat érdekében. Ha tovább nem is, egy meccs erejéig mindenféleképpen. Mert történt is bármi, azt muszáj innentől múltnak tekinteni, és azt nézni, hogy a jövőben mit tehetünk meg a céljainkért. Szürreális ugyan, de a többségünk ezt is Carlos Ortegától tanulta meg: előre kell nézni, nem hátra, mert abból már semmi jó nem lesz. Mostantól teljesen mindegy, hogy szubjektív okokból kifolyólag ki kinek a számlájára írja a történteket, mert azt visszacsinálni, meg nem történtté tenni nem lehet. Sápítozhatunk akár még hetekig közösen, hogy biztos elmenjen a szezon már szeptemberben, és bár én legbelül akkor sem fogom ezt a lépést helyesnek tekinteni, ha idén megnyerjük a BL-t (hiszen honnan is tudhatnánk, hogy Carlos nem lépett volna még egyet előre?), de azt kell mondanom, hogy a helyes út most az, hogy a csapat mögé állunk keményen. Nem a klub mögé, nem Hajnal Csaba mögé, nem Kálomista Gábor vagy Fonyó Károly mögé, hanem Xavi Sabaté és a CSAPATUNK mögé. Gulyás Peti és Iváncsik Geri mögé. Nagy Laci mögé. Muszáj, mert más nem teszi meg helyettünk, ez a dolgunk, ez a küldetésünk, ez van a szívünkbe kódolva. Mert mi veszprémiek vagyunk.
Ez a hét egy hatalmas kihívás volt minden veszprémi kézilabdabarátnak. Amikor _benito a felvezetőben azt írta, hogy a hitünk a veszprémiségünkben kicsit megingott, akkor nem értettétek, hogy miről beszél, és sokan felesleges károgásnak tartották. Most már mindenki tudja, hogy nincs minden rendben. Viszont az ország többi részén élő, meccsre csak ritkán, vagy soha el nem jutó, helyi viszonyokat kevésbé ismerő, vagy mindössze csak divatból esetleg csupán a balhé imádata miatt tömérdek ostobaságot megosztó és benyaló tömegekkel szemben (tisztelet a kivételeknek) egy igazi veszprémi most is tudja, hogy mit kell tennie.
Szurkolnia úgy, ahogy még soha. Mindenki jöjjön pirosba és álljon bele rendesen a melóba!
Én magam még most is úgy vagyok a szombattal, hogy tudom, rohadt nehéz lesz a szívem, amikor belépek az Arénába és minden bizonnyal konkrétan gombóc lesz a torkomban, de kimegyek és szétordítom magam. Ahogy mindig szoktam. Meccs előtt és után aztán lehet észt osztani a FaJánosban, leszarom, én nagyon szívesen veszek mindenkit, akinek érvei vannak és tud emberként vitatkozni, nem csak személyes szimpátia alapján okoskodni, de a meccs idejére egy közös célunk van: megnyerni azt. Ez legyen mindenkinek tiszta!
Ez a meccs rohadtul nem azt fogja megmutatni, hogy a vezetőség jó döntést hozott-e, az majd májusban derül ki legkorábban. Ez a meccs azt fogja megmutatni, hogy ennek a csapatnak és a közönségének van-e tartása, közös akarata és közössége. Semmi mást.
Az én válaszom az, hogy van.
Remélem mindenkinek ez a válasza.
Közszolgálat ON:
Taki szerint az idő nem lesz ilyen cudar, mint ma, talán még a nap is előkerül valahonnan, viszont szélre kell készülnie mindenkinek, aki nem veszprémi, így nincs még hozzászokva. Bővebben itt.
Alant pedig az O-szektor felhívása olvasható. Aki szeretne segíteni a csapaton, az tartsa be ezeket a kéréseket. Köszönjük!
Tisztelt Szurkolók!
Mindenki tudja,hogy az elmúlt heti döntetlent követően nehéz helyzetben várják most a fiúk a mérkőzést. Fontos,hogy az O-szektor teljes mellszélességgel támogatja a csapatot és kérünk mindenkit, hogy vérmérsékletének megfelelően - vagy még azon felül - buzdítsa a srácokat ebben a keménynek ígérkező 60 percben. A mérkőzésre mindenki piros szerelésben érkezzen, legyünk egységesek. Fajancsiból 16.45-kor egy csoportos átvonulást tervezünk, ahova várunk minden szimpatizánst, legyünk minél többen! A dudákat kérjük csak az ellenfél támadásainál használjátok!
Mutassuk meg: ,,ha a csapattal együtt dobog a veszprémi szív, akkor másnak esélye sincs”!
Hajrá Veszprém!