Ahogy azt az LA-ben is írtam, sokakkal ellentétben és a szögedi hiányzók ellenére sem számítottam könnyed fáklyásmenetre, meg is indokoltam, miért. Nagyjából ezt vártam, ugyan valahol mélyen bíztam benne, hogy kinyílik az olló, de ez végül nem történt meg, nem böktük artériába a kést, amikor lehetett volna.
A meccs előtti időszak viszont egyértelműen az idei egyik kedvencem volt, amennyit röhögtünk az utolsó egy órában szegedi és veszprémi vegyesbrigádban, az már törvénytelen lehet valahol, úgy kezdődött ugye, hogy őGyulájuk bejelentkezett, hogy vagy 10 év után ismét Veszprémbe jön, úgyhogy nyilván muszáj volt szívélyesen fogadnunk. Jellemző módon gyakorlatilag egyszerre értünk a parkolóba, tíz méterrel egymás mellett parkoltunk, és amíg mi csacsogtunk is vagy nyolcan buksizták meg, régi Veszprém-szurkolók. Mi szeretjük ezt, sajnálom. Amikor utoljára itt volt, ellopta a kék majmot, amit aztán természetesen visszaszereztek tőle, de vicces volt feleleveníteni az akkori történéseket. A vonulást tehát tegnapra fel kellett adnom, őGyulájuk ritkábban jár erre, mint ahogy mi vonulgatunk. A pólós molinó miatt a kék tábor előtt töltöttem a mérkőzést megelőző perceket, ahol szintén vicces jelenetekbe keveredtem bele, pl. amikor Gábor pacsizni próbált egy veszprémi pajtijával, és emiatt addig nyújtózkodott, hogy a nála lévő zászló rúdja reccsent és eltört. Ezen a ponton feltettem a kérdést, hogy ez főzászló volt-e, mert akkor a komplett Szeged tábor fel kéne oszoljon, nem? Én csak a Fradis eset óta vagyok e témából ilyen okos.
Szóval a felvezető hangulattal igencsak elégedett voltam, vegyülős szurkolókként hoztuk a szokásosat, ahogy húsz éve kb. mindig, most is hősiesen álltuk a kérdő pillantásokat, ami nagyon furcsa volt, az az, hogy a leszondáztatott szegedi szurkolók közül gyakorlatilag senki nem várt semmi pozitívat. Illetve ahogy megláttuk a jegyzőkönyvet, úgy aztán még annyit sem. Én pedig, hogy őszinte legyek, azon a ponton kicsit megnyugodtam. Aztán meg kiderült, hogy izgulhattam volna, de mindegy.
A meccset viszont úgy kezdtük, ahogy azt megálmodtam, az első néhány ideges támadásunk után fokozatot váltottunk, és állva hagytuk a Szegedet a francba. Elderaa irányításával, Lauge és Yahía lövőkkel, Marguc, Strlek szélekkel, Pechmalbec beállójával kezdtük a mérkőzést, Liget jött cserére védekezésben/támadásban, a másik oldalon pedig mivel Mikler lett kihúzva utolsó pillanatban a jegyzőkönyvből, így Mirkoval a kapuban kezdtek a vendégek. Ennek sem örültem túlzottan, ugyanis ellenünk Alilovic kifejezetten jól véd még mindig. Ez nagyrészt tegnap is bebizonyosodott.
Tehát egészen komolyan beleálltunk a meccsbe, Lauge szép leosztásából Marguc szerezte az elsőt, majd szintén a dántól jövő fasza védekezés után Pechmalbec a második gólunkat, a Szeged pedig gyakorlatilag egyeneset sem volt képes passzolni az első három támadásában, Bodó elképesztően félreérezte a játéktér határait, na. Így egészen gyorsan, veszprémi szemmel nézve pompás különbség igyekezett kialakulni. Amíg meg nem érkezett az első, mára sajnos borítékolhatóvá vált jv-blama: RostaMájki kiállítása. Ok, legyen kétperc, ha már videóznak - bár ez is egy őrjítő baromság, mert el is lehet engedni, nem muszáj mindenképpen adni valamit, ha megnézik -, de ez egy láthatóan nem szándékos mozdulat volt, és nem is ért annyira célba, de mindegy. Jött Gaber. A következő nagyon vitatott dolog Yahíájé volt, és a harmadik egyébként, ami pedig másik irányú, de leszögezhetjük, hogy Laugéjét pedig simán adni lehetett volna. Ergó a három pirosas szituból háromban tévedtek a rigók, remek arány.
Elderaa hatalmas labdát osztott le Dragannak, aki a szokásaival ellentétesen ezúttal kihagyta, de mindenképpen pozitívum volt látni, ahogy az egyiptomi próbál élni a rá ruházott bizalommal, ahogy kértem az LA-ben, mintha tényleg repedezne a gát benne, remélem az irány ez marad. Sejtettem, hogy nem fogja megcserélni Ilic a játkidőket, nem is kellett, játékosépítés szempontjából teljesen jogos volt ez így, hogy a kieső Mahé helyett ő kezdjen. Az első félidőben abszolút irányítottuk a meccset, míg a Szeged folyamatosan kereste önmagát, és hát a kieső beállójuk helyére pl. Mackósajt ment könyökölni a falunkba be. Strlek próbálkozásait könnyedén fogta Mirko, sajnos, ez bántotta azért kicsit a szemem. Egy nagyon szétesett Szegedet láthattunk az első félidőben, esetleges megoldásokkal lőtték csak a góljaikat, de rengetegszer el sem jutottak a kapuralövésig.
Jött a jolly joker Andriska-Peppa páros, azonnal össze is hozták az első gólukat, nagy fegyvertény nekünk ez a kapcsolat, egész egyszerűen jelenleg pótolhatatlan. Nekem nagyon fájni fog, ha elengedjük őket, nyilván nem azt mondom, hogy valaha, de jövőre még nagyon. Ezt nem szabadna, bennük bőven van még 1-2 szezon ezen a szinten, ennyi ideig, ahogy az ideiben toljuk. 11:3-nál megtörtént az ominózus jelenet, amely kapcsán ez a poszt született, ugyanakkor visszanézve mi viszont itt hagytuk ki a saját képletes ziccerünket, amivel ki tudtuk volna ütni végre ezt a Szegedet rendesen. Ezen a ponton borzasztóan kellett volna tolni még egy nagyot a fiúkon, hogy ne legyen kérdés a második félidőre.
De nem tettük meg, és ezért maradt bennem hiányérzet.
Az, hogy a második félidőben labdájuk lehetett az ikszre, és feljöttek a -6-8-ról -2-3-ra, az rendesen felbaszott, azért ez egy sokkal fogalmatlanabb, széthullottabb Szeged volt annál, mint hogy ezt minden további nélkül megengedhessük nekik, maradjunk annyiban. Oké, persze, nyertünk 5 góllal, és igazából nem is éreztük reálisank a fordítást egy pillanatra sem, de azért na. Miért nem végeztük ki őket, ha minden a kezünkben volt ahhoz, hogy megtegyük? 16:10 volt a félidő, és innentől jött a veszprémi szemmel nem sok elégedettségre okot adó második harminc perc.
Azon túl, hogy már eleve nem volt ez annyira kemény meccs - sőt - amennyi hetes (16!!!), kétperc és piroslap előkerült, úgy sem a pályán, sem a lelátón nem az első félidő elejének megfelelő hozzáállással estünk neki a másodiknak. Amit én igencsak sajnáltam, ugyanis egy igazi nagy pofonnal lehetett volna visszaállítani az Arénánk renoméját, és a világ rendjét. Ehelyett a második félidő elejét egy megmagyarázhatatlan, leengedett balga lazasággal indítottuk, ami pont arra volt jó, hogy a Szeged visszajöjjön meccsbe. Mintha az első harminc percben összeszedett előnyt örökké tartónak gondolnánk mindannyian. Hát nem az. Főleg a Szeged ellen nem, na.
Persze, volt vagy 4-5 kapufánk és még ennyi kihagyott ziccerünk, de az első félidőben pedig az övüké voltak ezek, és ha csak az a eredményt nézzük, az is vállalható, de ugyanúgy szegedi oldalról is elmondható mindez. Ha valakit ki lehet ütni, azt ki is kellene, ez az én álláspontom. És bár nyilván az alapszakasz első meccsén nincs ennek akkora jelentősége, még akkor sem, ha kétgyőzelmes bajnoki döntőre változott a kiírás. A vége 31:26 lett, ami jut is, marad is, mindenki kicsit elégedett lehet, de mint ahogy mondtam, nem maradéktalanul. Ja, és amit meg Bombac megengedett magának a jv-s, lábas reklamálással kapcsolatban, az is vérlázító, kábé, mint Alex, csak másik szinten, és bünti nélkül engedik neki, hogy két percen keresztül folyamatosan reklamáljon. Ezeket nem lehetne, szvsz.
Szóval van egy olyan érzésünk, hogy kicsit ismét megmentettük Pastor seggét (mi és ahogy PickSilver rá is mutatott, az általa sokszor mellőzőtt játékosok, Martins és Blonz), de én már egyáltalán nem szeretném ezt. Azt szeretném látni, hogy egyszer tényleg annyit tegyünk közé, amennyi valójában van. Na, majd tavasszal. Külön vicces volt a meccs vége, amikor a játékosok a veszprémi tábor előtt állva várták a Himnuszt, haha, hát megkapták.
Hajrá Veszprém!