Normál esetben egy Tatabánya elleni meccs még rangadónak sem igazán számítana, de egyrészt az elmúlt másfél szezonban megtanultuk, hogy bárhol-bármikor képesek vagyunk rangadóvá emelni egy előzetesen simának tartott meccset is, másrészt ez a Tatabánya ma már jóval több, mint a mindig szimpatikus legnagyobb hazai kiscsapat.
Először is minden, csak nem szimpatikus. Mármint az a küzdés, amit hétről-hétre elővezetnek, azt tényleg jó nézni, csak a tökömnek lenne kedve beleállni abba a pofontengerbe, amit a Sipos-Ilyés-Vranjes tengely illetve állandó szárnysegédeik elővezetnek. Másrészt szép csendben megtanultak nyerni, de legalábbis pontot szerezni. Erről nemcsak Davis tudna mesélni, aki talán sosem látott módon hazai bajnoki vereséggel kezdte veszprémi karrierjét, de Pastor is, bár mondjuk ő ma már csak röhög a tavalyi zakójukon, ahogy szombat este is végtelen nyugalommal vette tudomásul szezonbeli első NB1-es pontvesztésüket. Megtehette, ők már a páholyból nézelődnek vissza ránk, hogy sikerül-e beverekedni magunkat a bajnoki döntőbe. Nyilván sikerülni fog, ezt tudja Matke is, ahogy azt is, hogy a ma esti Magyar Kupa negyeddöntőnek sem a Bányász az esélyese. És ezzel a módszerrel gyönyörűen veszi le a külső nyomást a csapatáról, miközben biztos vagyok benne, hogy a meccs előtt az öltözőben ma is olyan beszéded fog nyomni, hogy a srácainak a fülén fog kicsordulni az adrenalin, amikor pályára lépnek.
Ami minket illet, mondanánk, hogy évek óta nem látott formában száguldunk, elvégre behúztuk a második helyet a csoportunkban, de egyrészt az ezer sebből vérző Kielce ellen sem tudtuk a saját játékunkat hozni, a szombati, Fradi elleni Benny Hill show-ról már nem is beszélve. De: zsinórban hozzuk a két pontokat. Persze, ez a fontos, de intő jel kell legyen: bőven van még hova fejlődni és (egyelőre) nem fér bele, hogy akár csak kicsit is lazítsunk, vagy az aktuális meccset átugorva már a következő lépésre koncentráljunk. Pedig nyakamat rá, a pesti meccs előtt ez történt, hét közben a pihenés mellett már a Bányászra készültünk, nem véletlenül meaculpázott hosszasan Davis a lefújás után.
Ha már készülés: a BL menetelés szempontjából a mainál jobb ellenfelet és helyzetet keresve se találhattunk volna. A Tatabánya ellen a tét az egyik szezoncélunk életben tartása (amihez amúgy elég egy döntetlen is az MK szabályai szerint, mivel mi leszünk a vendégcsapat), és mindezt egy nálunk papíron lényegesen gyengébb csapat ellen kell megtennünk. A papírforma viszont már csak valami olyasmi, amit épp az ellenfelünk az esélytelenek nyugalmával borít fel lépten-nyomon az elmúlt egy hónapban, gondoljunk csak a Hannover oda-vissza megtréfálására, vagy a három nappal ezelőtti Szeged elleni döntetlenre.
Ilyen előzmények után az viszonylag nehezen érthető, hogy a hazai bajnoki- és kupameccseket közvetítő M4Sport (vagy bármely másik hazai sportcsatorna) miért nem tudja műsorára tűzni ezt a találkozót, fene tudja, talán a DVSC - Mezőkövesd tényleg több embert érdekel? Szerencsére legalább később kapcsoltak, és a netre kitúrják.
Az őszi meccs képeit a telekomveszprem.hu-ról loptuk.