Jamali visszatér Jamalistadba

Soha az életben nem játszottunk a nem is olyan régen még Jamalistadként emlegetett svéd bajnokkal, akik egyébként elég veretes múltra tekinthetnek vissza, már ami a fennállási időt illeti. Egészen pontosan 1899-ben alapították őket, de akkor még nem kizárólag kézilabdaklubként, sőt, azzal "csak" 1925-től virítanak. Most éppen a második aranykorukat élik, 2014 óta svéd bajnokok, de ismerve a svéd kézilabdázás múltját, elég komoly hely lehetett ez valaha. Érdekes egyébként, hogy annak ellenére, amit válogatott szinten toltak, a svéd klubkézilabdázás valahogy mindig is alsó polcon maradt. A játékosaikat elvitte a Bundás, meg a dán liga, ettől függetlenül döbbenetes, hogy hányszor építettek fel világverő válogatottat. Valamit ott is jól csinálnak, maradjunk annyiban.

Ez a negyedik BL-szezonjuk, Ola Lindgrennel az élen egy futós, brusztolós, tradícionális skandi játékot próbálnak tolni, de ilyen erős csoportot még nem igazán láttak közelről, úgyhogy sok sikerélmény nem adatik meg a narancssárgácskáknak. Amit a meccseik jegyzőkönyvéből elsőre ki tudok olvasni az az, hogy a baloldaluk egyértelműen erősebb, szélen is, átlövőből is sokkal több gólt termelnek erre figyelni kell. A beállót elég jól, és szívesen játszanak meg, az irányító-beálló kapcsolat kitűnőnek tűnik, erre sem árt majd külön készülni, és a középről érkező talpról eresztettekre. Mindazonáltal ez egy iparos, svéd csapat, és bár mi is inkább középcsapatnak tűnűnk az utóbbi hónapok alatt, játékerősségben egyértelmű a fölényünk. Legalábbis egyértelműnek kell lennie.

Davistól várok sokat, sokkal több próbálkozást, több meglepő húzást, kétirányítót, hét a hat ellenit, felélesztett szélsőjátékot, ilyesmiket.

Bízom abban, hogy az a védelem, ami már helyenként működött is a Löwen ellen, ezt a tempót egész meccsen bírni fogja, ezzel együtt várnék egy stabil 32-33%-ot a kapusainktól, mindegy melyiktől, komolyan mondom, csak legyen már kiszámítható. Ha ez megvan, akkor futkoshatunk is bizony, felállt fal ellen pedig a svéd hatosfalat széthúzó játékot várok, olyat, amelyikben változatosan fejezzük be a támadásainkat. Szélről(!!!), középről, beállóból. A kapusuk nem szar, de ettől függetlenül nem szeretném azt látni, hogy újabb kapushőst avatunk magunknak. Szeretném, ha gyorsan reagálnánk a játék képére, ha nagyon betömörülnek védekezni, hát húzzuk szélre, ha levédekezik a szélsőinket, toljuk be Andriskának, vagy menjünk egy az egyre. Jó lábbal egészen komoly előnyöket lehet szerezni középen, ez Máténak tavaly nagyon ment, jól lenne, ha idén is végre láthatnánk tőle iylet, és nem csak a vébén, vagy utána. Addig is. Mahé is remekül tudja ezt, de én megkockáztatnék talán egy kétirányítóst is. Jamali ismerős terepre téved, ismeri a hangulatot, az Arénát, biztos nem hagynám ki a keretből, remélem nem is lesz. Nem túl magas a hatosfaluk, érdemes lenne az elején átlőnni őket, hogy kilépegessenek, és így hely legyen a beállónak meg az esetleges befutóknak.

Kreatív, taktikus, lelkes, felszabadult kézilabdát szeretnék látni, na, az a lényeg, ez pont egy olyan csapat, aki ellen lehetne. Tudom, hogy nyomás, meg hat pont, meg minden, de a svéd bajnok tényleg olyan játékerőt képviselő csapat - gyakorlatilag az egyetlen a mezőnyben - akikben papíron márpedig nincs meg, hogy győzzenek. Kizárólag mi cseszhetjük el azzal, ha flegmán, alázat nélkül, nagyképűen megyünk fel. És ha ezt megtesszük holnap, akkor jöhet is a só a felsebzett lelkünkre, és temethetjük el magunkat örökre.

De természetesen nem lesz ilyen, mert mindenki tisztában van a helyzettel. Ugye?

Hajrá Veszprém!

Utazóknak jó utat, jó szurkolást, kelleni fog a szurkolás, mert az 5200-as Arénájukban skandináv mértékkel általában egész komoly őrület van, ráadásul végre megszerezték az első pontjukat a címvédő ellen, szóval lelkileg bizonyára topon vannak. Itthon maradóknak pedig hadd javasoljam az arénalátogatást fakultatív programnak, a Bakony Expót tartják ezen a hétvégén, mi mindig kimegyünk, eszünk finomságokat, pattintunk ostort, simogatunk állatokat, tök klafis kis program. Ja, és itt egy játék is, ha kijöttök az Arénába, keressétek a TornyosBBQ-s matricás teherautót, csináljatok vele szelfit, posztoljátok, és nyerjetek ajándékot!