KP8 - Fordulópont

Amikor a múltheti KP-nak azt a címet adtam, hogy "Back to reality", akkor nem pont arra gondoltam, hogy lépjünk vissza augusztusra, de a mi szempontunkból kb. ez történt, van tehát mit javítani már eleve az ukrán bajnok ellen, de a többi, még idén lejátszandó meccsen is, természetesen. A Szeged a Vardar elleni győzelem után most visszavágóra utazhat a Jane Sandanskiba, ismét győzelmi esélyekkel. 11 éve ez a KP nálunk, basszus, ebben a nagy kavarcban gyakorlatilag elfelejtettük az egy hónappal ezelőtti szülinapunkat is, hehe:

"Ez itt a Hatosfal KP, azaz Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy Power Ranking, de mégsem hívhatjuk annak, mert az a fogalom már egy másik sportághoz kötődik, meg egyébként is: hogy nézne már ki? A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján az aktuális posztíró úgy állítja össze, ahogy azt gondolja."

16. Breszt

Hazaira tettem a kiesési rangadót múlt héten, ehelyett összehozták az ikszet, ezért most meg is cserélem szépen a helyüket, úgyis régen volt már változás az alvégen. Visszavágó következik, ugyan ebben a meccsben is benne van a döntetlen lehetősége, de én most is hazaira teszem.

2021. november 24., 20.45 - Zágráb vs Breszt (1)

15. Zágráb

Nincs időm most ezt boncolgatni, lásd feljebb.

2021. november 24., 20.45 - Zágráb vs Breszt (1)

14. Dinamo

Nagyon kikaptak Flensburgban, és igen, nézek annyira előre, hogy belebegtessem már most azt az óhajomat, hogy mi is minimum ennyire el kell kalapáljuk őket a következő fordulóban. Most mennek hozzájuk a dánnémetkék a visszavágóra, hát kíváncsi leszek. Alapvetően vendéget kellene erre mondani, és azt is mondok.

2021. november 25., 18.45 - Dinamo vs Flensburg (2)

13. Porto

A portugálkák is megkapták a szabott öltönyt, az az első félidei 4 lőtt gól elég rémisztő volt, nem tudom eldönteni, hogy a #fuckcovid vagy a lebonyolítás tolja jobban a kiszámíthatatlanság felé a kézilabdát, valószínű mindkettő, de elképesztő adatok, állások és eredmények születnek mostanság. Csak abba gondoljunk bele, hogy ez a Porto az előző fordulóban ikszelt a Barcával, ugye. Mindenesetre nem szabad, hogy bennük maradjon az az első félidő, a másodikat nyilván már x-re hozták, na de na. Ilyet nem lehet. És mint azóta kiderült, nem is rekord legkevesebb BL-ben lőtt gól/félidő tekintetében sem. Váó.

2021. november 25., 20.45 - Porto vs PSG (2)

12. Vardar

Nem sok kérdés volt az utolsó BL-meccsére befűtött újszögedi sporiban, a Vardar most ennyi, nem is látszik, hogy mitől lenne jobb, vagy erősebb. A kékeknek tehát ez egy kötelező kör, hogy úgymondjam, pedig nagyon utálom azt a kifejezést, hogy úgymond. Kapott már ki erősebb Vardar is a Szegedtől ebben az arénában, szóval tényleg papírforma a vendég.

2021. november 25., 20.45 - Vardar vs Szeged (2)

11. Elverum

Nagyon arcon csapta őket is a realitás a Monpölié képében, persze - mint ezt már fejtegettem korábbi KP-ban is - valószínűleg én vártam csak többet, előrelépést tőlük, de igazából ők egyelőre ennyit tudnak stabilan. Ezt a 9-11. helyet, ami amúgy nyilván nem rossz, csak nem is más, mint ami eddig volt. Elkirándulnak a francia riviérára, hátö. Nem lennék most Elverum, de hajrá Dominik! A hét meccsen 35 lőtt gól egyáltalán nem rossz átlag amúgy, tartsuk is meg ezt a lövőkedvet január végéig, ha kérhetem.

2021. november 24., 20.45 - Montpellier vs Elverum (1)

10. Motor

Hát igen, nyilván nem lesznek kölni csapat attól, hogy megraktak bennünket az otthonukban, de azért ugrattam rajtuk jókorát előre. A hazai meccseiket egyébként idén ügyesen menedzselik, mondjuk az azért érdekelne, hogy a többi csapatnak is voltak-e egészségügyi panaszaik a meccs napján, vagy ez csak a mi kiváltságunk volt, de bízom benne, hogy holnap felfújjuk magunkat és szépen helyretesszük őket. Aztán miattam hozhatják az összes többi hazai meccsüket is, nagyon szívesen engedélyezem!

2021. november 25., 18.45 - Veszprém vs Motor (1)

9. Flensburg

Éledezik a Flensburg, a két utolsó - hazai - meccsét gyönyörűen lehozta a két kicsi ellen, most viszont elválik a tüdő a májtól, mert a két kicsihez kell utazni, ahol eddig gyakorlatilag mindenki szenvedett. Vagy egyenesen ki is szenvedett, ugye. Jelen! Először tehát Flensburg menni Bukarest, esküszöm én nagyon szurkolok nekik, mert nincs az a csapat, akinek ne tudnék tetszőleges románok ellen, meg amúgy is. Nekik sem lesz egyszerű, szerintem, aztán lepjenek meg nyugodtan, de ahogy hallom, covidosuk is van, mondjuk azt nem tudom, kik és hányan, ha valaki látta kiírva, ne tartsa magába.

2021. november 25., 18.45 - Dinamo vs Flensburg (2)

8. Aalborg

Ugyan nem kaptak ki nagyon Kielben, de nem is volt olyan szoros a meccs, hogy emiatt ugorhassanak, és amúgy is eléggé beszűkültek erre a stabil középmezőnyre, ráadásul otthon is leszoptak az Esbjergtől, akik rendesen hátsó fertály a dán ligában, mégsem kell mindenkinek lemondania, elmennie a picsába, levennie a mezt és sarokban térdepelni, ha értjük a párhuzamot. Hygge, szevasz! Pedig egy tavalyi BL-döntőstől én továbbra is kicsivel többet várnék, na. De szerintem igazam lesz abban, hogy az Aalborgot és a hasonló, skandi kiscsapatok játékát egyszerűen megölik a nagy nevek. Ezt látom, nyilván nem tudom/fogom excelekkel alátámasztani, mert annyira meg nem érdekel, és nem is kutatási témám, haha, de érzésre szerintem márpedig ez lehet a magyarázat. Visszavágó otthon, talán több keresnivelójuk lesz, de egy rendes Kielnek ez kötelező. Ma már meccs van, és ez jó is lesz, minden bizonnyal.

2021. november 24., 18.45 - Aalborg vs Kiel (2)

7. Veszprém

Igen, ez a november elég fosul alakult minden szempontból, de a tököm tele van azzal, hogy nálunk csak fekete vagy fehér van. A csapat teljesítményében is amúgy, de nem attól vagyok ki annyira, az sokkal jobban basz, hogy annyira szélsőséges reakciók, amik nálunk vannak egy-egy meccs után, szerintem máshol a világon nincsenek. Itt mindenki kurvára pontosan tud mindent, mindennek a miértjét, mindenki hibáját, hátrányát, lábméretét, amikor szarban vagyunk, de ha nyerünk, akkor az úgy van jól, pont. Két(!!!) hónappal ezelőtt még mindenki bólogatott arra, hogy ez egy ilyen szezon lesz, de vágjunk bele, mert rosszabb nem lehet, majd miután nyertünk két meccset, azonnal feljebb került a léc is, és így már nem is lehet kikapni idegenben, mert na. Engem jobban idegesít a szögedi pontszerzés, alapszakasz ide vagy oda.

Félreértés ne essék, én sem örülök az utolsó három eredményünknek, de képes vagyok a helyén kezelni azokat, így novemberben(!). A szezon felénél sem vagyunk még, de már többen kardjukba akarnának dőlni, csomó mindenről kéne még morfondírozást írnom, mert elképesztő szerintem, ami az online térben zajlik mostanában, de mivel én inkább a #fuckcovid családomra és környezetemre gyakorolt közvetlen hatásai miatt ácsolnám a bitófát magamnak, nem azért, mert kétszer kikaptunk a BL-ben, így erre a KP-ra is épp hogy csak időm van. Két itthonlévő gyerekkel és másfél munkahellyel a nyakamban, de tudom, ez az én bajom, ugyanitt szögedi szerzőket és időcsilliárdos, ingyen dolgozni vágyó grafikust is keresünk, még mindig!

Na de vissza az eredeti témához, nem szándékozom felmenteni a csapatot sem a szar teljesítmény következményei alól, itt az idő, hogy mindenki összekapja magát, de rendesen, és magába nézzen, hogy képes-e arra, hogy megverjünk egy ukrán/román bajnokot. Eközben pedig végre fussunk már fasza meccseket a saját arénánkban, ha kérhetem! Nekem sok kétségem ugyan nincs, szerintem a két véglet között lesz egy szint, amin azért ezeket simábban tudjuk majd, de ezt a pályára is kell tudni tenni, hogy végre elkezdhessünk kilábalni ebből a hullámvölgyből. Meglátjuk, hogy tudok-e külön LA-t írni holnap, nem biztos, sajnos, sőt, az sem, hogy ki tudok-e menni, mert valamelyik gyerek állandóan karaténos most már...

#fuckcovid, mondtam már?

2021. november 25., 18.45 - Veszprém vs Motor (1)

6. Barca

Most ők is erős völgymenetet tolnak, Carlosnak letagadhatatlanul van veszprémi kötődése, azon is látszódik, ahogy velünk párhuzamosan hullámoztatja lefelé az új csapatát. A portói iksz után kikaptak otthon, a Kielce gyakta le őket, ilyesmire pedig már nagyon régen nem volt példa a Barcelona történetében, utána is olvasok kicsit, hogy milyen ott a közhangulat mostanság. Kielcébe mennek, hátö, azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem a mérkőzés esélyeseként.

2021. november 24., 18.45 - Kielce vs Barca (1)

5. PSG

Ok, hogy elverték a Portót, mint jég a határt, na de azért nincs az a nagy stabilitás náluk sem, előtte minden értelmes ellenféltől kikaptak, úgyhogy ez sem Köln, na. Most eléggé össze van zuhanva amúgy a nagycsapatok hada, biztos van valami az európai levegőben, meglátjuk, mi lesz a következő fordulókban. Mennek Portóba, ebből a szempontból szíves örömest cserélnék velük akár most azonnal, kíváncsian várom, hogy a portugálkák megemberelik-e magukat. Remélem igen.

2021. november 25., 20.45 - Porto vs PSG (2)

4. Kiel

Az Aalborg elleni oda-visszával a Kiel gyorsan visszaléphet a számukra megfelelő, győzelmi útra, és bár lehet érdekes még ez a dániai kiruccanás, azért én vendégre tennék, na. És két hét múlva pedig Szegedre jönnek új Arénát avatni, de addig még lesz egy Vardar ellenijük is beiktatva.

2021. november 24., 18.45 - Aalborg vs Kiel (2)

3. Szeged

Nincs kérdés, most ők beférnek ide bőven a mutatott játékukkal, és az idegenbeli Vardart is be kell húzzák. Pont. Ha valaki szívesen írna a hasító Szegedről vendégposztot, egész nyugodtan fogjon hozzá, és küldje a hatosfalKUKACgmail-ra mielőbb, hogy ne nekem kelljen összekapnom magam szegedire, mert nem áll jól a kék. Köszi, puszinyuszi!

2021. november 25., 20.45 - Vardar vs Szeged (2)

2. Montpellier

Egészen komoly őszt raktak össze maguknak a BL-ben, miközben a bajnokságban meg olyan spirálban vannak, hogy épp a Csákberénytől és az Aix-tól is kikaptak, és a 8. helyen állnak. Fejtse meg ezt valaki, na, valószínűleg az van, hogy mivel valószínűleg nem kapnak otthonról értelmezhető, nemzetközi helyet, így rá kell menjenek a BL-győzelemre. Mindenesetre az Elverumot haza fogják vágni, pont, mint múlt héten.

2021. november 24., 20.45 - Montpellier vs Elverum (1)

1. Kielce

Nagyon összeállt az őszük, vitán felül a legjobb formában lévő csapat most, nagy kérdés, hogy ezt ki tudják-e tolni egész szezonra, vagy nekik is jön majd hullámvölgyük, ahogy mindenkinek, általában. Meglátjuk.

2021. november 24., 18.45 - Kielce vs Barca (1)