Magad uram, ha szolgád nincsen

Kicsit izgulok, na.

Nem azért, mert hogy ne tudnánk nyerni Bresztben, de hogy ismét pokolian nehéz lesz, az legyen világos mindenkinek.

Nem csak azért, mert egész ősszel nyomozzuk a rendesen működő védelmünket, és mert az évek során elég durva tendencia lett az, hogy Bresztben csak bazi fegyelmezetten lehet nyerni. Hanem mert az előzetesen bő lére eresztett keretünk is leredukálódott igazából minimális szintre. Az van, hogy bármit is számoltunk előzetesen, és ha néha úgy is tűnt, hogy a szelektálás volt a legnagyobb problémánk, november közepére kiderült, hogy szinte nem is vagyunk elegen. De tényleg. Durva, mi?

Nyilván nem arra célozgatok, hogy ki lehet ma kapni, mert nem. Már nem.

Annyiszor kaptunk már ki idén, hogy ma nem lehet. TILOS. Ha nyolcan vagyunk, akkor nyolcan kell nyernünk, mert ez egy ilyen meccs. Vízválasztó. A csoportkör fele. És mivel tényleg kikaptunk már elégszer - háromszor -, ezért nincs túl sok mozgásterünk ezzel kapcsolatban, csak a győzelem az elfogadható eredmény jelenleg. Lehetünk mi sokkal jobbak tavaszra, de ha ma kikapunk, akkor tökmindegy, mert tuti rábaszunk. És milyen érdekes az élet, nem? Tavaly is egy sorsdöntő meccset játszottunk Bresztben, ami elképesztően necces lett a végére, ez volt ugye a Vranjes-év utózöngéje, ahol GulyásPista volt az előkapott megoldás, amivel sikerült is nyernünk végre. Most ugyan nem ilyen gáz a helyzet, ugyanakkor azt is látni kell, hogy már nincs túl sok esélyünk a tévedésre. Mert ebben a csoportban, ezzel a lebonyolítással nagyon gyorsan tökön tudjuk lőni magunkat már most, ősszel.

Úgyhogy ezt lehetőleg el kell kerülnünk, és ma győznünk kell. Mindenáron. Bármi Áron.

Egyértelmű, hogy nem aggódnék ennyire, ha nyertünk volna Kielcében, és ha nem lenne ennyi sérültünk, de kikaptunk, és rengeteg van. Pedig most már tényleg ott vagyunk, hogy oké, hogy félidő, de rengeteg idegenbeli meccsünk lesz még ősszel és tavasszal, szóval minden egyes kötelezőnek tűnő meccset hoznunk KELL. És nem akarnék senkit sem beparáztatnom, de hiába néz ki kurva jól a BL-örökmérlegünk, és hiába nem tudnak évek óta átlépni a saját árnyékukon Bresztben sem, ez valójában semmit nem jelent.

Nagyon nehéz meccsünk lesz.

Viszont pont ezért várok győzelmet. Mert annyi sérültünk van, mint a tavalyi Kielcének, és mert idén még csak az egyébként nagyon élvezhető kézilabda-maraton második meccsén állt össze annyira a védelmünk, amennyire szerintem minimum kellene. Nyilván az a Csurgó volt, de igazából ez a Breszt sem sokkal több annál szerintem, és ezzel muszáj tisztába lennünk amellett, hogy tényleg összezárunk végre. Mert most nagyon kell. Kell egy értékelhető védelem. Az pedig csupán akarat és összezárás kérdése, és az valószínűleg azt is jelentené, hogy lenne kapusunk is végre.

És ha ez meglesz végre, minden _ép_ ember teszi a dolgát rendesen, akkor nyerni fogunk, mert nyernünk is kell. Muszáj. Kellenek a pontok. Persze tegyük hozzá azt is, hogy _mindenki_ nyert Bresztben, akinek nyernie kellett, nyert a Kielce és nyert a Montpellier is, szóval világos, hogy nem lehetetlen. Vagyunk 15-en, abból 3 kapus, a Székely Marcit BL-keretbe követelő kórusnak ma tehát ki lesz elégítve a kérelme, csak ne csodálkozzunk, ha beállóban látjuk pályára lépni, hehe. Meg kéne próbálni használni a szélsőinket, mert egyrészt ott van a legkevesebb problémánk, ha eltekintünk Manaskov lengetésétől, ami néhány hónapja bekattant neki, és láthatóan nem tudja elengedni, másrészt mert beállóban megint kevesek leszünk, azt előre tudjuk, ugye. Ráadásul Lékai sérülése miatt ezúttal kicsit necces lesz a külső posztok megoldása is, Mahé meg még nincsen, nagyon kéne extra a lövőktől, ha már épkézláb beállónk nincs (akik vannak, ők is kicsit kehések), mert nyilván nem fogják tudni egyedül megoldani ezt a meccset a felfutó szélsőink, még akkor sem, ha esetleg valamelyik kapusunk végre komolyan véd ezen a meccsen. De mondjuk azért nyilván sokat hozzátehetnek. Összességében hiába tűnik ez kötelező meccsnek, tudjuk, hogy mindig azok a legnehezebbek.

De én, mint a kincstári optimizmus szótári megfelelője, nem tudok másra gondolni, mint hogy most fog összeállni a védelmünk, most fog valamelyik kapusunk tényleg villantani egy meccsnyit, a felelőtlen megoldásokra hajlamos játékosaink most fognak meghasonulni, Borozan végre megérkezik Veszprémbe és kizárólag felelős, jó döntéseket hoznak a játékmesterek. Plusz nem hagyunk ki ziccereket, Pesic amúgy is rizikófaktor, jellemzően, nem kellene adni alá a lovat, mert felhúzza magát ufóig, és akkor bizony sokkal nehezebb lesz. Ha ezeket hozzuk, az elég kell legyen ma, Bresztben.

Mai bulvár és programajánló:

Veszprémben és környékén ismét elég sok remek programlehetőség van, a mérkőzésig el lehet takuvakuzni mindenfélével, a Bakony Expót, ahol például ma DESSZEReTlek (Streit) Kriszta, aki Fazekas Nándorné is egyszemélyben, csak hogy legyen kapcsolódási pont a kézilabdával is, mindjárt megmutatja, hogyan kell macaront csinálni, például tényleg csak minimálisan befolyásolja ez a szutyok ködös eső. Füred Gastro is lesz, hát, azt már kicsit jobban zavarja, valószínűleg, de talán elmúlik majd délutánra, most pedig zajlik a faültetés éppen.