A Kiel nem játék

Nem igazán tudok felidézni olyan pillanatot a múltból, amikor a Kielt csak egy kézmozdulattal le lehetett rendezni. Ahogy például sokáig a Kielcét, a Vardart, az azóta megboldogult Hamburgot, de még a PSG-t is. Értitek. Na, a Kiel sosem volt ez a kategória. Amikortól versenytársak lettünk, onnantól kellett tartani tőlük. És ez annak ellenére még mindig nem változott, hogy az Ortega-éra alatt sikerült átfordítani az örökmérleget. Jelenleg két győzelemmel többel állunk, mint a német rekordbajnok, ugyanakkor a gólarányunk ellenük durván nulla, hehe. Nézzétek csak!

Alfred Gíslason 11 kieli éve méltó folytatása volt a Noka Serdarusic által felépített sikersztorinak, korszakalkotó játékukkal anno stílust teremtettek, amihez egyébként többnyire azóta is ragaszkodnak. Ugyan tapasztalható némi visszaesés az eredményeik tekintetében, de ez így is van rendjén, azt hiszem. Kellett egy évtized, mire az ellenfelek megtalálták a módját annak, hogyan semlegesítsék azt a fajta gyors és pontos kézilabdát, amit az észak-németek mindig is toltak, kelet-és közép-európai szemmel rendkívül szokatlan volt az a mérték, ahogyan a támadójátékban a mindenkori szélsőikre támaszkodtak. Ehhez persze meg is szerezték/tartották, sőt, volt, hogy kinevelték azon a poszton az aktuális legjobbakat, jelenleg a Dahmke, Ekberg duóval állnak, de kisLandin is méltó lesz erre a sorsra.

És ha már Landin, azt is említsük meg, hogy ennek a kieli játéknak a szélsőkön kívül másik alapja a kapus, ugye, ez mindenkinek tiszta. Kellenek a védések ahhoz, hogy a szélsőiket megfelelő szinten tudják használni, és ezt abszolút szem előtt tartják, talán még sosem voltak gyengék kapuban, most sem azok, Niklas Landin személyében ott is eléggé megvannak. A kinti posztokra igyekeznek komplex játékosokat szerezni, ergo jellemzően korszakos zsenik alkotják a zebrákat, csak hogy példát is hozzak, már ötödik éve játékmester Kielben a még mindig nem túl öreg Domagoj Duvnjak, akit nyilván senkinek sem kell bemutatni, de Reinkind, Weinhold, Bilyk, Lukas Nilsson vagy éppen Zarabec neve is ismerősen cseng, igaz?

Fentiek közül egyik sem az a tipikus nagylövő, talán csak Bilyk vagy Nilsson, ugyanakkor mindannyian képesek a váratlan megoldásokra, betörésekre ugyanúgy, ahogy a talpról eleresztett sumákokra, és a forintos leosztásokra. Mindegyik. De tényleg. Kicsit ijesztő, nem? Ja, és a védelem oszlopjairól még említést sem tettem, Wiencek durván felnőtt a feladathoz az évek során, ráadásul még mindig "csak" 30 éves, pedig én minimum ötvennek érzem, illetve a falat hivatott erősíteni a kábé egyetlen nyári igazolásuk is Pavel Horak személyében. Pekelerrel kiegészítve ők oldják meg a beálló posztot is, hát na. Vujin ugye már nem zebra, kivételesen nem is tudok örülni ennek, mert nyilván az lenne még, ha nem lett volna baj, de igazából így is durván megvannak.

De mi is.

És pont ez az, amiért nem reszketek már, ha jön a Kiel a Veszprém Arénába. Sőt, tavaly kicsit hiányoztak is, haha. Az utóbbi években jellemzően összekerültünk velük vagy még csoportban, vagy a FF-ban, és azt azt hiszem minden szereénytelenség nélkül kijelenthetjük, hogy rossz meccset még nem játszott egymással ez a két csapat. A színvonalban tehát lehet bízni, és a nyilatkozatok ellenére - mindenki végig kiélezett, nagyon szoros meccset vizionál - én abban is szeretnék, hogy nem lesz ez szívrohamos ma. Én várok közé 4-5 gólt, természetesen a javunkra, de ha 3 lesz, az is maradhat. Mert mindegy, és mert tudom, hogy kinn sem leszünk leigázva. Ez már régen nem az a csapat, amelyik képes az előszél nélküli összeomlásra. Stabilak vagyunk, mint a házi tejszínhab. Ha a pad és a lelátó hozzáteszi a magáét, akkor nincs az a Filip Jicha, aki bármilyen kerettel is nyer itt ma.

Mi vagyunk itthon, mi vagyunk a Veszprém, ide senki nem győzni jár, és ez legyen az alap. Világos, hogy tiszteljük meg az ellenfelet, és hogy készüljünk fel rendesen, de a mostaninál gyengébb Veszprémben is rendre elvéreztek a nagyok. Ha összeáll a védelmünk, és fel tudunk mutatni egy stabil, megbízható kapusteljesítményt, akkor nincs az a csapat, aki győzelmi esélyekkel érkezhet a Veszprém Arénába. Természetesen MOTW, nem is kérdés, nem hinném hogy a jelenlegi mezőnyből tudnánk ennél nagyobb klasszikust állítani, esetleg a Barca vs Veszprém és a Barca vs Kiel versenyezhet ezért. De most Veszprém vs Kiel van.

Hajrá Veszprém!

Aki esetleg uncsizik ma, vagy meccs előtt sokkal korábban érkezik a városba, annak jelezném, hogy rengeteg a program: ahogy itt nálunk, Vámoson, a vásári vigasságok, úgy Veszprémben a Fiatalok napja elnevezésű esemény zajlik, ami a régi Sportágválasztó, gyakorlatilag. Bármelyiket őszintén tudom javasolni mára, főleg ebben a verőfényes napsütésben.