Előszeretettel szoktuk azzal ekézni női szerzőinket, Szandrufffot, Björnit és Nyútomit, hogy miért kínozzák magukat a női szakággal, ahol egyrészt nincs még 8 valamirevaló csapat sem, mert ugye a BL negyeddöntőben gyakorlatilag minden párharc eldőlt már az első meccsen, és legfeljebb azon rugózhattunk, hogy az ETO csak eggyel verte a nála nagyságrendekkel gyengébb Odensét; másrészt meg a meccsek színvonalát és kiszámíthatóságát jól jelzi, hogy általában az nyer, akinek sikerül 10 technkikai hiba alatt maradnia.
Erre mi történik? Sikerült azzal felvezetnünk a férfiak negyeddöntőit, hogy az előjelek alapján kábé egyértelműek a szerepek és ha valahol lehet mégis meglepetés, akkor azok a teher nélkül játszó nantes-iak, magyarul lőttünk egy emberes 0/4-et, ami a tippeket illeti. Azt a redvás, ócska üveggömbünket le is passzoltuk azóta a sarki MÉH telepen, reméljük a maradványaiból sörösüveget olvasztanak majd, így talán valakinek szerez még egy kis örömöt ebben az életben.
De akkor sem tanulunk a hibáinkból: a visszavágók lényegében formalitásnak tűnnek és reméljük (a Szeged - Vardar kivételével) innentől már nem lesznek a srácok csajabbak a csajoknál, és akkor hangulat szempontjából egy egészen parádés Final4-nak nézhetünk elébe. Innentől sorrend.
Miloszavljev és az őrület
8. Szeged
_Mindenre_ fel voltunk készülve, kivéve azt, ami lett. Hogy azok a szegedi srácok, akik pont a nyomásállóságukkal tűntek ki egész szezonban, elfehéredett arccal botorkáljanak a transzban védő Miloszavljev kapuja felé, majd a hülyeségeket ostobaságokkal tetézzék, élő ember nem feltételezte, se buckán innen, se azon túl. Picksilver csodálatosan összefoglalta, bizony, itt Pastortól is többet vártunk volna, és nem feltételnül taktikai oldalról. Lehetetlen nem létezik, itt az ideje alkotni, meg felsorolhatnánk még néhány további Adidas szlogent, ha már ők szállítják a mezeket a Szegednek, szóval most aztán tényleg elő lehet lépni. Teher innentől kizárólag a szkopjeiken lesz, ellenben az Újszegedi csordultig lesz dühös és az évtizedes sikereken felbuzulva még többet akaró szurkolókkal. Más a szint és más az eredmény, de csak magunkat tudjuk ismételni: a párharc felénél vagyunk, vezet nyolccal a Szkopje, de vezetett a Holstebro 11-gyel is Tatabánya ellen, lám, mégis izzadtak a végén, mint Sarka Kata a csokicső alatt. Más a szint, persze, de az látszik, a mai kézilabdában már az ekkora kilengések is simán benne vannak. Használjuk ezt ki!
2019.05.05. Szeged - Vardar (2) (a zárójelben a továbbjutót próbálkozunk megtippelni)
8. PSG
Az egy dolog, hogy a Szeged pofáraesésére nem számított senki, nade a Párizséra meg végképp nem! Pedig ez, ha lehet, még simább volt, mert itt nemcsak az utolsó 6 percben, hanem nagyjából végig egyetlen csapat a pályán. Mondjuk ez a PSG-re is igaz, már abban az értelemben, hogy hiába a PSG-é a világ talán legerősebb cseresora, Raul Gonzalez mégis lényegében 9 játékossal tolta végig a meccset. Pedig látszott már az elejétől, hogy Sagosen legfeljebb a bunyóban lesz vezér, nem a játékban, miközben többek között Du Rietz és Stepancic végigpadozta a meccset. Ettől függetlenül belőlük simán képes kicsusszanni egy +11 nagyjából bárki ellen, csak hát az is igaz, hogy Talantot nem úgy ismerjük, mint aki ne tudna belenyúlni egy meccsbe, ha nagyon ég a ház. Ha más nem, puszta kézzel intéz el valakit, a tatároknál ennek állítólag amúgy is évezredes hagyománya van. (még mielőtt valaki idetrollkodná, mi is kigugliztuk, hogy kirgiz, de ezt statisztikai hibahatáron belüli tévedésnek minősítettük)
2019.05.05. PSG - Kielce (2)
Sorhaindo és a Barca földbe döngölte a Nantes-ot
8. Nantes
A Barcától láttunk már érdekes dolgokat, de olyat, hogy ilyen előnyről buktázzanak, még sosem, a Nantes meg innentől joggal koncentrál inkább a bajnokságra, hogy megőrízze soványka előnyét a Montpellier-Nimes-Chambery trióval szemben, és ezzel biztosítsa jövő évi helyét a BL-ben. Az mindenesetre eléggé megdöbbentő, hogy a tavalyi dominancia után idén - reálisan nézve - egyetlen francia csapat sem lesz idén Kölnben. Helyette lesznek spanyol edzőink, abból mindjárt négy is.
2019.05.04. 19:30 Barca - Nantes (1)
...itt most jön egy nagy szakadék...
5. Flensburg
Igen, négy, mert bár meglepő volt a Veszprém közel hibátlan játéka, ha csak a kereteket nézzük, itt is a spanyol edző, azaz Davis és csapata továbbjutása a realitás. Azért volt ez a kinti meccs igazán megdöbbentő, mert a Veszprém nagyjából az elbukott BL döntő óta nem játszott ezen a színvonalon. Persze, hogy lefagyott a komplett Flensburg, padostul, Laugéstul, Gottfridssonostul. Azért a németek szempontjából tegyük hozzá, ők a Löwen ellen konkrétan bajnoki döntőt játszottak szűk három nappal korábban, ami talán nem is fizikai fáradtság képében ütött vissza, inkább felkészületlenségben és/vagy rossz taktikaválasztásban. Az évek óta a lerohanásairól híres Flensburg szinte alig próbálkozott ezzel a fegyverrel, helyette sokszor pont ők lassították a támadásaikat, amivel a védekezésre szinte végig hármat cserélő veszprémiek kezére játszottak. Pedig nem is olyan rég épp a Szeged mutatta meg, jó védekezésből indulva gyors szélsőkkel, jól cselező lövőkkel milyen simán szét lehet szedni a Veszprém védekezését. Dehát mindez legyen Machulla baja!
2019.05.04. 17:30 Veszprém - Flensburg (1)
"Azért még barátok maradunk, ugye?"
4. Veszprém
Egyrészt babonából sem fogjuk előrébb tenni a Veszprémet, másrészt amíg szerda este még úgy voltunk vele, na, túlvagyunk a negyeddöntők legnagyobb meglepetésén, alig 24 óra múlva kiderült, hogy nagyobbat nem is tévedhettünk volna - ezért kénytelenek voltunk a Kielcét és a Vardart is Telekom elé sorolni. Visszatérve a meccsre: ha valaki egy bányában töltötte az elmúlt fél évet, az a neveket elnézve simán mondhatta, az Építők az erősebb csapat. Csak ezt az erőt idén elvétve, egy-egy félidőre, ha láttuk, aztán tessék. Hívjuk tökéletes formaidőzítésnek, vagy orbitális máknak, esetleg csodálatos csapatszellemnek, teljesen mindegy: ez a meccs pont attól volt egyszerre csodás és hihetetlen, hogy amikor már a realistább szurkolók is elkezdték temetni a szezont, akkor érkezett meg a csúcsforma. Mindenkinél. Egyszerre. Ilyet legfeljebb sokat tapasztalt madame-ok láthattak, amikor a féléves kiképzésről kiszabaduló kiskatonák lerohanták a bordélyt, aztán, khm, rendesen helyre tettek mindenkit. És hogy mire a negyedik hely? A nagy büdös nihilből jött ez az egész, ezért legfeljebb bízni tudunk abban, hogy hétvégén nem leszünk úgy leszo..., szóval leszedálva, mint az említett honvédok, amikor visszatértek a laktanyába.
2019.05.04. 17:30 Veszprém - Flensburg (1)
3. Kielce
A lengyelkék győzelmének inkább csak az aránya meglepő, önmagában a győzelem ténye nem annyira. Dujsebajev egész szezonban kénytelen volt nélkülözni a fél csapatát, így várható volt, hogy amint teljes kerete lesz, fel fog javulni a játékuk. Nos, teljes kerete most sem volt, mert Daniel Dujsebajev, Lijewski és Jurecki is hiányzott ezúttal, viszont a támadójáték két motorjára, Alex Dujsebajevre és Cindricre viszont számíthatott, ráadásul az ínséges hónapokat Talant nem kesergéssel töltötte, hanem a fiatalokkal, és lám, ennyi idő alatt is sikerült nemcsak Kulesh önbizalmát, de a tehetségét is kibontani, aki csütörtökön tökéletesen pótolta a lengyelek legendáját. Hasonló utat járt be Karalek, aki kiváló védőjátékának is köszönhetően lassacskán kiszorítja Aguinagaldét. Bár nyilván többek között a komplexitása miatt hozták, szóval ez lehet, hogy csak nekünk volt meglepetés. Ezzel szemben az említett Cindric és Alex Dujsebajev zseni játéka senkit nem lepett meg, inkább csak az, hogy Raulnak semmilyen ellenszere nem volt rájuk, ráadásul a kapusai sem segítették ki. Ellentétben Talanttal, akinek Cupara újra bizonyította, talán többre is képes, mint kitölteni azt az egy évet Szmal visszavonulása és Wolff Kielcébe érkezése között.
2019.05.05. PSG - Kielce (2)
Ötből négy főszereplő a képen: Alex, Kulesh, Cupara és Karalek
2. Vardar
Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, tudtuk, hogy a megsebzett oroszlán gladiátor a legveszélyesebb, de erre nem voltunk felkészülve. A szkopjei arcokat elnézve komolyan felmerült az emberben, hogy Parrondo a meccs előtti eligazítás végén még felnyalatott a srácaival egy levél ismeretlen eredetű teljesítményfokozót. Szó nem volt itt fáradtságról, dekoncentráltságról, a hazaiak konkrétan a becsületükért küzdöttek és bár semmi meglepőt nem húzott Parrondo, a szokásos sémáit olyan sebességen, olyan erővel játszotta a Vardar, amivel nem tudták tartani a lépést a szegediek. Mondhatjuk úgy is, az észak-macedónok a negyeddöntőre tudtak még egy szintet emelni a játékukon, ami a Szegedet látszólag teljesen felkészületlenül érte.
2019.05.05. Szeged - Vardar (2)
1. Barca
Az egyetlen csapat a nyolcból, ami azt hozta, amire számítottunk tőlük. Ellentmondást nem tűrve, azzal a hőfokkal, azzal a koncentrációval mentek neki a Nantes-nak, amire ilyenkor szükség van. Az eredmény nem is maradt el: ha van párharc, ami eldőlt, akkor az ez. Nem is azért, mert játéktudásban lenne akkora szakadék a két csapat között, sokkal inkább a motiváció az, ami a katalán oldalon egyértelműen meglesz, a másik oldalon viszont még a forrása is kétséges.
2019.05.04. 19:30 Barca - Nantes (1)