A szezon érdemi része - avagy KP15

Ma már BL-nyolcaddöntő van, mégpedig nem is szarabb meccsel csapunk bele a lecsóba, mint egy Löwen vs Nantes. Mint mindig, most is megpróbáljuk a lehetetlent, és hasraütésre beárazzuk a komplett megmaradt mezőnyt. Mert:

"Ez itt a Hatosfal KP, azaz Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy Power Ranking, de mégsem hívhatjuk annak, mert az a fogalom már egy másik sportághoz kötődik, meg egyébként is: hogy nézne már ki? A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján az aktuális posztíró úgy állítja össze, ahogy azt gondolja."

14. Sporting

A 16 14 talpon maradt csapat talán legnagyobb meglepetése, ha mondjuk a Plockot nem a fordítás szempontjából, hanem a valódi erejüket tekintve ítéljük meg. Mindenesetre a Sporting eddigi legnagyobb sikere a sportágban ez az egyenes kieséses szakasz, eddig összesen háromszor kerültek BL-főtáblára, a tavalyi szezon előtt 2001/02-ben, úgyhogy láthatjuk, hogy valóban nagy ugrás nekik ez. Ebből fakad a legnagyobb erősségük is, mégpedig, hogy nincs veszítenivalójuk. Persze ezt kábé az összes kiscsapatról el lehet mondani a nyolcaddöntők előtt, de ha valakinek, hát nekik tényleg nincs. A portugáluk természetükből fakadóan sem hinném, hogy nagyon belefeszülnének az elvárásokba, már ha lennének egyáltalán ugye, így én a szezon legjobb játékát várom tőlük a kinti meccsen. Most kell villantaniuk, és fognak is, ettől függetlenül ez természetesen semmire sem lehet elég a Telekom Veszprém ellen. Már a kinti meccsen sem. Egyébként amennyire kis cukinak tűntek, annyira durva ez a 30 ojurós jegyár, az anyjukpicsáját.

2019. március 24., 19.00 - Sporting vs Veszprém (2)

13. Zágráb

A Zágráb a Zaporozsijével karöltve a sorozat feltámadását tolta, ha jól emlékszem, tettem is ki őket a listáról, de aztán a legfontosabb, Skjern elleni meccsüket szépen hozták, és kábé ezzel jegyet is vettek a nyolcaddöntőkre. Ahol pedig azzal a Vardarral találkoznak, akikkel oda-vissza, kívülről-belülről, hiszen együtt SEHA-znak ősidők óta. Idén amúgy a Zágráb jobb volt az ottani alapszakaszban egyetlen góllal, de ha letolják ezt az egyenes kiesésest itt a Bajnokok Ligájában, már ülnek is repcsire, és utaznak Bresztbe, ahol szerdán kinéz nekik egy újabb meccs SEHA-final formájában, egymás ellen. Na de ezzel csak arra szeretnék célozni, hogy egyáltalán nem lehetetlen ebben a párharcban semelyik kimenetel sem, hiába van köztük nyolc pozíciónyi különbség. Persze ettől függetlenül nálam egyértelműen a Vardar a párharc esélyese, de azért van ebben tréfa-faktor bőven. Nem véletlenül lesz ez a MOTW, és ezzel most egyet is értek, kivételesen.

2019. március 23., 20.30 - Zágráb vs Vardar (1)

12. Plock

Ők mondjuk nem a sorozat, hanem csak az egyenes kieséses eddigi legnagyobb feltámadását mutatták be, a négygólos hazai cumi után toltak egy olyan második félidőt Silkeborgban, hogy az erre fogékonyak is csak a nyelvükkel csettintgethetnek a számok láttán. Hú, belegondolok, hogy vajh mi történhetett ott az öltözőben, hehe, látom magam előtt az ordító Xavit. Három félidő után hatgólos hátrányról hozták vissza a párharcot úgy, hogy Adam Morawski 74%-ot védett, ezzel pedig 5:14-re nyerték meg a negyedik harminc percet. Akármi is történt ott, nekik ez az azóta eltelt három hét szünet biztosan nem tett túl jót, egy ilyen után ugyanis rögtön jó folytatni a sorozatot. A Szeged jobb csapat, ez egyértelmű, viszont Plockban nincsenek biztos pontok, és ahogy a példájuk mutatja, lerendezett párharc sincsen a 120 perc végéig. Xavi vs Pastor, pikantéria-faktor, illetve majd a szögedi meccsen a Sulic Szeged komlett városa ellen lehet érdekes. A kinti meccs a lengyel-magyar barátság afternapján lesz, várható tehát valami megvendégelés-féleség Plockban.

2019. március 24., 16.00 - Plock vs Szeged (2)

11. Zaporozsije

A csoportkör legnagyobb meglepije az ő nyolcaddöntős szereplésük, abból a csoportból kihullott a Celje meg a Skjern, szóval kétlem, hogy bárki is ide várta volna őket előzetesen. Ráadásul a hetven sebből vérző Kielce ellen mehetnek, amely ugyan baromi veszélyes, de talán az egyetlen olyan együttes, ahol lehet is kapargatni a dolgokat rendesen. És ehhez nem is nagyon kell más, mint egy tökéletes első meccs. Az ukránkák otthon gyakorlatilag minden elkapható csapatot elkaptak, sőt, még a Flensburgot is tavasszal, a Szegeddel két egygólos szorosat játszottak, megverték idegenben a Nantest, úgyhogy ajajjj. Csak azért nem teszem őket előrébb, mert a Löwentől márpedig elvárom a feltámadást.

2019. március 23., 17.30 - Zaporozsije vs Kielce (1)

10. Löwen

Nehéz róluk indulat nélkül írnom, azt a hullámvasútat, amit most már évek óta mutatnak a BL-ben, azt nagyon nehéz megemésztenem, pedig nem is tippmixelek. Nagyon. Adott egy amúgy többszörös német bajnok keret, adott egy világbajnok edző, és ez a kettő együtt amennyire tud tökéleteset, pontosan annyira tud teljesen értékelhetetlent. Hát hogyan? De tényleg, hogyan? És ez nem egy tavaszi üzem-para, hanem visszatérő tényező a Löwen életében. Mindenesetre van az az arcuk, amelyik megveri a Barcelonát idegenben, amikor kell, úgyhogy jó lesz velük vigyázni. A Nantes ellen nagyon 50-50%-et látok, mert amúgy a franciáknak is voltak idén hűbazmeg meccseik, bár nekik legalább felfelé ívelt a teljesítmény, úgyhogy lehet inkább 45-55%. Jacobsenéké viszont az az ijesztően recsegős, fa hullámvasút. Hogy ebből mi sül ki, az nagyban függ a német formától, de ha tényleg akarnak valamit a BL-ben, akkor most el kell kapni a francia kakas tökét. És akkor majd előrébb is jöhetnek. Addig bünti.

2019. március 20., 19.00 - Löwen vs Nantes (1)

9. Breszt

Igazság szerint tőlük már nem is meglepetés, hogy itt vannak, ugyan idén nem _annyira_ stabil teljesítménnyel, de mégis simán becsekkoltak a 16-ba, ezzel pedig negyedszer jutottak ilyen magasságokba. Egyértelműen az ő párharcukra leszek kiélezve a miénk mellett, közülük kapunk ellenfelet, ha túljutunk a Sportingon, de ne tévesszen meg senkit se a látszat, nem lenne az sem habos-babos ünnepi vonulás a Finalra. A Breszt otthon biztosan mindent meg fog tenni a sikerért, ráadásul nem is esélytelen a saját csarnokában, ezt most legutóbb Jacobsenéken is bizonyították, a Flensburgnak nagyon észnél kell lenni, ha ezen a párharcon saját játékát akarja. De legalábbis az első meccsen bizonyosan. Érdekes lesz, kíváncsi vagyok, hogy Cadenasék tényleg felnőttek-e a feladathoz, vagy maradnak idén is a nagyokat ijesztgető csapatocska.

2019. március 23., 18.00 - Breszt vs Flensburg (x)

8. Kielce

Egyébként én egy kicsit előrébb érzem őket ennél, de mivel annyi halottjuk van, nehéz őket máshova tenni. Gondolom, hogy az ukrán bajnok kiverése még egyértelműen elvárás Kielcében, és igazából jogos is, mint ahogy bármelyik nagycsapatnak kötelező lenne, de ennél többet idén nem nagyon lehet kérni a kirgiztől. És lehet, hogy ez lesz a kulcs, mert akkor egy tehertől mentes, egyébként pedig abszolút használható, bár rövid paddal rendelkező csapatként csaphatnak össze a Párizzsal.

Idén Kielce rendezi a lengyel-magyar barátság hetét, ennek köszönhetően holnaptól a Veszprém, a Szeged, a Plock és nyilván a Kielce juniorjai tépik kicsit egymást egy kupán, majd figyeljük őket. Itt a program egyébként, ha valakit érdekel.

2019. március 23., 17.30 - Zaporozsije vs Kielce (1)

7. Nantes

Ez a tavaszi néhány forduló már nyomokban emlékeztetett bennünket a tavalyi Nancra, de az az ősz végi három egál nekik is egy nagy feketepont, na. Persze lehet az is, hogy így akarták, de nem hiszem, elnézve az águkat. Nagyon közel látom őket egymáshoz, a stílus is szerintem eléggé hasonlít, kíváncsi vagyok, hogy Thierry Anti ki tud-e találni mára valamit. Ez lesz a kulcs, azt gondolom. Meg nyilván az, hogy a Löwenke mennyire gondolja komolyan, hogy megszakítja magát a BL miatt, amíg nincs még veszve semmi nekik sem a bajnokságban. Jó, nyilván a Flensinek erős előnye van, de nem hozhatatlan. Addig pedig tudjuk, mit gondolnak a dajcsok.

2019. március 20., 19.00 - Löwen vs Nantes (1)

6. Flensburg

Talán az egész mezőny legsetétebb paripája jelenleg a Flensburg, hogy miért? Igazából ezen a porondon nem nagyon láthattuk, hogy valójában mit is tudnak, egyértelműen uralják a Bundást, és nem vagyok benne biztos, hogy nem engedték már régen el a BL-t. Mint ahogy abban sem lehetek, hogy nem csak most néznek fel, hogy hol is tartunk éppen, ja, Breszt? Na jó, akkor verjük meg őket! Nem azt mondom, hogy ez ki fog derülni már most hétvégén, de hogy látni fogunk jeleket, az hétszentség. Írtam már a Bresztnél is, nyilván a veszprémieknek ez lesz a második legfontosabb párharc, hát bazi kíváncsi vagyok.

2019. március 23., 18.00 - Breszt vs Flensburg (x)

Ide teszek egy hatalmas, jól látható, vastag vonalat. Vagy kettőt. És pirosat. Aztán persze átteszem majd máshova, ha úgy alakul, de első blikkre itt elválik kicsit az izé a bigyótól.

5. Vardar

Valaki most is írta listán, hogy jó, jó, de nem FF-teljesítmény. Hát, pedig szerintem meg az, és bár pont most a Szegedet egy hangyapikulányival előrébb érzem, de ez egy nagyon nyílt negyeddöntő lesz. Parrondo elég komolyan vehető szezont pattintott össze így elsőre, ráadásul megtizedelt katonákból, ki tudja mennyi lóvéból, mindent egybevetve: ez a Vardar még mindig kurvajó. Bár a Zágrábnak nyilván ellenük lehet a legtöbb esélye, de nem gondolnám, hogy az a valamennyi túl sok, lenne, összességében nem gondolom, hogy benézik a nyolcaddöntőket. Akkor pedig aztán annyira nüanszok dönthetnek majd Kölnről, hogy ihaj.

2019. március 23., 20.30 - Zágráb vs Vardar (1)

4. Veszprém

Kikaptunk ugyan, de lépni kell tovább, a tavasz még csak most kezdődik. Amennyire utolsó a Sporting ezen a listán, pont annyira kell észnél lenni ellenük, nagyon csúnya rápacsálás lehet a legkisebb fegyelmezetlenségből is. Az elmúlt másfél évünk a bizonyíték rá, hogy nincs olyan csapat, akitől ne tudnánk kikapni, ha nem önmagunkra figyelünk, és ha baj van a hozzáállásunkkal. Bízom benne, hogy ez az egész rémkép már tényleg a múltté, és ha így van, akkor két pontért megyünk Lisszanonba. Nem kevesebbért, hanem a győzelemért.

2019. március 24., 19.00 - Sporting vs Veszprém (2)

3. Szeged

Jól nézne így ki Köln, mi? Nem tudom, szeretnék optimista lenni ezzel kapcsolatban is, de még mindig nem hiszem, hogy ezt megengedik nekünk ott fenn. Aztán meglátjuk, persze, lehet, hogy nem engedik meg ugyan, csak nem tudnak vele mit kezdeni, illetve nyilván kár még ezen dünnyögni, amíg ellenfeleink vannak. A plocki pockol nem ismeretlen a Szeged számára, és ha jól rémlik, nekik jobban megy ott úgy általában, mint nekünk, ugyanakkor nagyon észnél kell lenni, de ezzel nincs túl nagy gond mostanában. A nyerő emberek megvannak, annyi, hogy nem biztos, hogy jó ómen volna győzni egy ilyen lengyel továbbjutás után, haha. Maradjon csak éles mindenki a visszavágóra.

2019. március 24., 16.00 - Plock vs Szeged (2)

2. PSG

Olyan régen láttuk már őket, hogy nem is hiányoznak. Ugye? Na, nekem sem. Kíváncsian várják, hogy Ukrajnába vagy Lengyelországba vezet az útjuk, nyilván előbbi hatalmas meglepi lenne.

1. Barcelona

A két nagy oldalvonalról várja, hogy visszakapcsolódhasson, ez amúgy a Barcának szokott többet ártani, de érdekes módon ezt most valahogy nem érzem. Pikáns lenne ismét egy Löwen elleni negyeddöntő, hehe.