Relax & enjoy

Szerdán már lement a Flensi - Pite, ma este folytatás egy jó Kielce - PSG-vel. Hát persze, hogy ez a #MOTW

Gyorsan fussunk végig, kik maradtak versenyben és közben sírjunk picit befelé.

8. Skjern

Nehéz őket máshova tenni, megaultrabrutál meglepi, hogy ők idáig elértek. Közelről láttuk, ez alapvetően egy nagyon masszív, szépen összerakott csapat, ahol mindenki tudja a helyét, és az a hely éppen meg is felel a képességeinek. Ez a Veszprém ellen elég is volt, de a Nantes ellen - bármilyen furán is hangzik - már korántsem biztos.

Nantes - Skjern 2018. 04. 22. 19:00 (1)

Élőben a Sport1-en

7. Nantes

Azért nem biztos, mert Faluvégiéknek a Veszprém kipottyanása igazi ajándék, amit valahol ki is érdemeltek, ha már iszonyatos energiát fektettek a csoportkörbe. Ha emlékeztek még, sokáig a második helyen álltak, és végül a Vardartól egyetlen ponttal lemaradva, a Barcahoz hasonlóan 20 ponttal zártak. Ez alapján bőven kijárt nekik a sansz a kölni jegyre. A javuló formájukat mutatja az is, hogy csendben visszakúsztak a bajnokságukban is, most már harmadikak. Nekik amúgy különösen is szorítunk, mert így legalább egy honfitársunknak maradt még esélye a Final4-ra, Rudi meg pláne megérdemelné, hogy bő két évvel az országos bűnbakká válása után ekkora sikert érjen el.

Nantes - Skjern 2018. 04. 22. 19:00 (1)

Élőben a Sport1-en

6. Kiel

A nevükön és a Szeged magabiztos elgyápálásán kívül nem sok minden szól amellett, hogy ők a Nantes elé kerüljenek. De a megszokás nagy úr, nincs mese, meg Gislason is elég nagy úr ebben a szakmában. Szép csörte elé néz, ha van olyan edző a mezőnyben, akit nem fog - eredménytől függetlenül - oktatni Alfi, hát az éppen Raul Gonzalez. A zebrák védekezése frankón összeállt tavaszra, ez brusztolós, kevéssé látványos, ámde annál szorosabb meccseket vetít előre. De mivel az ilyen párharcokat jellemzően a rutinosabb, kevesebbet hibázó (esetleg több kapusbravúrt hozó) csapat szokta megnyerni, így ebben az esetben inkább a Vardar az, akire illik az esélyes jelző.

Kiel - Vardar 2018.04.22. 17:00 (x)

Élőben az ehftv.com-on

5. Montpellier

2018-ban már kicsit megbicsaklott a 2017 őszi kirobbanó formájuk, a BL-ben és otthon is belefutottak pár kellemetlen vereségbe (helló, Besiktas & Zaporozsje, szia, Nimes, szevasz, Aix!). Közben azért csak eltakarították a Barcát, és ha egészen őszinték akarunk lenni, ezen már olyan nagyon meg sem lepődtünk, gyakorlatilag végig kézben tartották azt a párharcot. A Flensi ellen (az itt elfoglalt helyezések ellenére) éppen pont 50%-ot adunk nekik, mert ez a két csapat szinte takkra ugyanazt játssza. Jó kapus, labdabiztos, jól cselező, de nem feltétlenül nagy lövő belső emberek, masszív védekezés, villámgyors, zseni szélsők. Ergo felőlük aztán jöhet a rohanás. Ha a két meccs bármelyiken 60 alatti gól születik, finoman szólva meg leszünk lepve.

Flensburg - Montpellier 2018. 04. 18., 28:28 (17:15)

4. Kielce

Csendes genrációváltás zajlott-zajlik idén Kielcében, Mamic és AlexDusi sikeres beépítése szépen alátámasztja azt, hogy a legújabb kor mindenkori lengyel bajnokánál hosszútávú koncepcióban gondolkoznak. Ilyen szempontból a csoportkörben mutatott bukdácsolás annyira nem is meglepő, bár amennyire rémlik, az elbukott meccsekben a fiatalokkal ellentétben a két irányító, Zorman és Bombac sokkal inkább benne volt. Az ő játékuk a PSG ellen is kulcsfontosságú lesz, ahogy az általában a (pszeudo)spanyol csapatoknál lenni szokott. A védekezéssel viszont meglepne, ha gond lenne, Talantnak a tudása és az ideje is bőven megvolt összecsiszolni a falat. Érdekes lesz, hogy a betörésekben brutálisan erős Mikkel Hansen, Karabatic és Remili ellen fel meri-e majd tenni az egyébként igen hatékony nyitottat szlovén bulldoggal, Janccal az ék tetején. Ha az működne, az olyan meglepetés lenne, amivel - kiegészítve a régóta hiányzó igazi kapusteljesítménnyel - borítható a papírforma.

Kielce - PSG 2018. 04. 21., 18:30 (1)

Élőben a Sport2-n

3. Flensburg

Kisebb kisiklások mellett azért ők alapvetően megbízhatóan hozzák magukat az egész szezonban, igaz, a másik irányból nézve meg nagyobb bravúr nélkül abszolválták eddig a meccseiket. A Bundásban a második helyért futnak versenyt a Füchsevel, úgy, hogy a korábbi évekhez képest már most viszonylag sok pontot vesztettek (12-őt, szám szerint). Szóval erősebbek semiképp nem lettek, ezért is mondjuk, a Pite ellen két borzasztó szoros és még annál is látványosabb meccsre számítunk. Hogy mégis mit keresnek akkor a harmadik helyen? Ha megnézzük az utánuk következő csapatokat, hozzájuk képest a Flensi sokkal megbízhatóbb volt eddig. Ha a klasszisaik - amiből náluk akad bőven - igazán hozzák magukat, akkor nem kérdés, hogy a Final4-ban a helyük.

Flensburg - Montpellier 2018. 04. 18., 28:28 (17:15)

2. Vardar

A Canellas (Szegedre) távozásáról szóló pletyók csak még tovább erősítik az érzést, hogy középtávon ez a mostani a Vardar hattyúdala utolsó esélye a BL sikerre. A játékuk mellett az eredményeik is stabilak voltak eddig, még ha az utolsó pár BL meccsükön alább is hagyott kicsit a koncentráció. Ők egy hangulatos SEHA döntővel készültek rá a Kiel elleni negyeddöntőre. Szkopjéban a Zágráb csak 50 percig tudta megszorongatni a Sterbikéket, aztán jött egy zágrábi piros lap, pár eladott labda, máris közte volt öt. Hasonló forgatókönyv a megfiatalított Kiel ellen sem lenne meglepő.

Kiel - Vardar 2018.04.22. 17:00 (x)

Élőben az ehftv.com-on

1. PSG

Nyilván, ki más. Az LNH-ban a Montpellier legyőzésével és az Aix asszisztálásával két pontra feljöttek a Canayer-csapatra, ami úgy, hogy Karabaticot ott pihentetik, ahol csak tudják, jól mutatja az erejüket. Mondanánk, hogy az erőnyerő státuszukból fakadó BL kihagyás, vagy a Kielce távolról sem meggyőző eddigi teljesítménye miatt esetleg csökkentett koncentrációval mennek majd bele ebbe a párharcba, de könyörgöm, náluk rutinosabb brigád nincs a Földön, ha valaki nem inog meg, azok ők. Ettől függetlenül bízunk Talantékban, egy 120 percig szoros csatára jók kell, hogy legyenek.

Kielce - PSG 2018. 04. 21., 18:30 (1)

Élőben a Sport2-n