Sokak szerint az utolsó tíz perctől eltekintve ez egy szar meccs volt, én nem gondolom ezt. Először is azért, mert ez a Celje nem egy rossz csapat. Ötvenpercesnek ötvenperces, de semmiképpen sem rossz. Másrész pedig azért, mert pontosan az történt, amire számítottam előzetesen, be is idézgetem magam, ha nem baj azok kedvéért, akik nem kattintanak belinkelt tartalmat, hehe. Szóval többek kérdésére válaszolva nem, szerintem nem volt ez egy szar meccs. Sőt.
Az első felvetésem az volt, hogy nem lesz egyszerű, mert a Celje nem enged el meccseket. Így volt? Hát persze. Az egész idényükre jellemző volt, hogy szép, látványos, megalkuvást nem tűrő játékot tolnak, csak a végére elfogynak. Fiatalok, ebből fakadóan rutintalanabbak a mezőny nagyobbik részénél, és ez pontosan ennyire elég. Ötven percnyi jó játékra szinte bárki ellen. Ez volt az első meccsünkön is, és most is ez történt nyilván, persze lehet onnan is nézni, hogy a végére összeroppantottuk őket, és természetesen így is abszolút helyénvaló a felvetés, de menjünk csak szép sorjában.
A mérkőzés első perceiben a szélsőinkkel folytattuk ott, ahol Flensiben abbahagytuk, ami mindenképpen hatalmas ötös mindenkinek. Manaskov oldalára húztuk le, majd Máté kapufájának kipattanójából a macedón ismételhetett, aztán pedig Gajic kapta meg ugyanezt. Ilyenkor mindig borzasztó egyszerű játéknak tűnik a kézilabda, nem igaz? Felvállaltuk a futást az első perctől fogva, ez nekem szintén abszolút pozitív, főleg ilyen betegen/sérülten/öregen, hiszen azt írtam, hogy futás, futás, koncentráció és ez így elég kell legyen. Érdekes kettősségként éltem meg amúgy azt a jelenséget, hogy miközben az első félidei védelmünket a helyszínen real timeban elég kevésnek éreztem, a 11 kapott gól, minden, csak nem sok. Ti hogy voltatok ezzel? Ilicet és Sulicot leszámítva nem nagyon éreztem a faultokat, mondjuk ebben a szakaszban még Mikler sem Rolóskodott nagyon, és Blago is inkább támadásban villogott, de visszanézve azért volt néhány csodásan kivédekezett támadásuk, amiből például Dejan labdát lopott. A 14. percben aztán jött az első védés is, amiből megszaladhatott Gajic, és ezt követte egy egész hosszú szakasz, amiben igen faszán összhangban működött a védelmünk a kapussal, de mivel elöl elbénáztuk a lövéseket, nem tudtunk két-három gólnál jobban elnyúlni, hanem jojóztunk folyamatosan.
Sulic pirosa, érezte ő is, hogy az a könyök ottmaradt kétperce utáni labdalopása már a második volt Manaskovnak, nagyon jó ütemben, már-már Zeitzi magassában érzi ezeket a passzokat, örülök neki, hogy szorgosan alkalmazza is a tolvajlásukat. Rencsike egyébként szépen visszavédekezte magát ebbe a csapatba, és akár tetszik, akár nem, még mindig bőven az a legerősebb veszprémi fal, amelyik két kettesében ő és Terza van. Ezt kár is vitatni, és hát nincs is ezzel semmi gond, ez a szezon ebben a felállásban még hátravan, kár lenne elengedni amiatt, mert nem éppen ez a jövő. Ebből a szempontból fontos, hogy carpe diem is van.
Jamali nem sok, összesen egyetlen értelmes megmozdulást tud felmutatni, azt is visszafutó védekezéssel, ami nem túl sok, lássuk be, és hát Nenadic is homály volt, persze, ám tegyük hozzá gyorsan, hogy ő sérülten vállalta már a flensburgi turnét is, csak ugye Máté visszatérő hefti-sérülése miatt Ljubo eléggé kényszerpályán van. Lékaiba viszont határozottan kezd visszatérni az őszi formája, már az első félidőben is borzasztó okosan, ésszel és remek szemmel tolta az asszisztokat, ugyan voltak elhibázott lövései, de rossz döntese vagy labdaeladása ha jól emlékszem nem akadt, egészen kiválóan készített elő és nyerte meg lábbal a csatákat, felvállalta a gyors támadásvezetéseket és pillanatok alatt hozta helyzetbe a társakat. Jó volt látni, na. A 13:11-es félidő egyébként szépen tükrözte az erőviszonyokat.
A szlovénkák persze tapadtak, ki is egyenlítettek négy perc alatt, de Ilic góljaival lépéselőnyben tartottuk magunkat, lendületből érkezett kétszer is egyes-kettes védő közé, majd Tönnesen is hasonlóképpen volt eredményes, viszont a felállt fal elleni átlövések a játékunkból eléggé hiányoznak. Két vagy három ilyen gólunk volt talán, de ez kevés, na. Ezzel valamit kezdeni kell tavaszra, kellenek a tíz méterről is veszélyes lövések, különben egy FF-csapat ellen majd cseszhetjük a jó beállóinkat.
Hektikus percek következtek a részünkről néhány kihagyott ziccerrel, meg elkapkodott átlövéssel, nem akaródzott ellépni a 19 gólról, aztán Tönnesen kapta össze magát, és jelentkezett végre talán az első klasszikus átlövésből megszerzett gólunkkal, hogy aztán a mérkőzés további szakaszában jobbszélsőként tevékenykedjen a sarokban Gajic váratlan izomsérülése miatt. Marguc ugye már eleve nem volt betegség miatt, szóval az ott egy gyorsan megoldandó helyzetet teremtett, Ljubo időt is kért a következő támadásnál, hogy rendezze a sorokat. Ez aztán olyannyira sikerült is, hogy a védelem ismét elkezdett csodásan muzsikálni az első félidő erősebb szakaszához hasonlóan, ebből pedig tudtuk vinni a lerohanást, a két, három passzból felvitt támadásokat.
A celjei csikók a rengeteg keresztmozgásos, egy-egyezős, emberről leforgós játékukkal az ötvönedik percben még mindig ott lihegtek a nyakunkban, a lelátó tolt is egy ébresztőt hamarjában, és hát mondhatjuk akár azt is, hogy ez hatott, de szerintem inkább az, hogy a jelenleg pályára rakható legerősebb fal innentől megálljt parancsolt a szlovénkáknak, ezekkel a csodálatosan kivédekezett labdákkal pedig élni is tudtunk. 22:21-ről dobbantottunk, az utolsó tíz percben aztán tényleg azt láthatta mindenki, amit egész meccsen szeretett volna, összesen egy hetes-gólt engedélyezve az ellenfélnek realizáltuk az erőviszonyokat. A legjobb fal a képen alant.
Többen mondtátok, hogy csak az utolsó tíz percről írjak, mert annyi volt értékelhető, de visszanéztés után is tartom, hogy ez így rohadt igazságtalan. Ez a Celje egyáltalán nem rossz csapat, és ez nem volt egyszerű meccs, de igazából ellenük senkinek sem az. Nyilván nem szerencsés betegségekre és sérülésekre hivatkozni soha, de azért lássuk be, hogy Vranjesnek is volt dolga az összeállítással. Kezdjük ott, hogy van egy alapra sérült (combizom, ha jól rémlik) Nenadic és egy kb. parittyakötéssel irányító Lékai, akinek a játékán szerencsére nem érződött ez, de azért nem olyan egyszerű dolog jól látható, arcon lévő sérüléssel nekimenni egy bármilyen falnak ám. Aztán menet közben elfogyott az amúgy is hiányos jobbszellő-állomány, pedig jól láthatóan készültünk a szélsőjátékra, Gajic a kieséséig asszem öt gólt vágott is ugye, mind akcióból. Megoldottuk a nehézségeinket, pedig voltak dögivel, öt vagy hat gólt lőttünk emberhátrányból, ami kicsit láthatatlan erény ugyan, de elképesztően fontos adalék és nagy fegyvertény szerintem. Bőven van még mit dolgozni, ez nem vitás, de hát nincs is még május, szerencsére. Nagyon kellene egy jó Mirkó az újraéledő Mikler mellé, kellenének még átlövések, és egyre hosszabb időszakokra kell stabilizálni az utolsó tíz percben letolt elképesztő védelmet, aztán jöhet bárki. A Löwen vs Nantes iksze (a meccs végi hiedelmemmel ellentétben) azt jelenti, hogy ha a Barca ma nyer, akkor a franciák jöhetnek nekünk a negyeddöntőre, ezt pedig azért elfogadta volna mindenki előzetesen, nem? Na ugye.
Szóval aludtam rá egyet, és örülök. Megkaptam, amit az LA-ben kértem, a különbség is az általam várt szinten lett, a meccseket pedig a végén kell megnyerni, ez nagy igazság, de tényleg.
Mindjárt jön a galéria is, sok szurkolói fotóval.