Cirkusz

Akik egyszeri haverom elvét követve csak olyan eredményre hajlandók fogadni, ahol az odds legalább 10x-es, azok most feltehetően épp a déli félteke aktuális üdülési ajánlatait böngészik. A PSG-t, a Barcat és a Nantes-ot kivéve a KP összes számottevő résztvevője beleszaladt valami váratlan fordulatba, vagy így, vagy úgy. Valahol szórakoztató ez a sok meglepetés, de azért igazán őszintének nem mondanám a mosolyunkat. Pont mint a cirkuszban.

16. Velenje

Hohó, micsoda csörte lesz itt! Herningbe utaznak a szlovénok, és ha sikerül legalább egy pontot ellopniuk a Skjerntől, úgy bebiztosíthatják a továbbjutásukat. Ha viszont kikapnak, az Elverumban kell bízniuk, mert ha ott nyerni tud a León, a spanyolok beváltják a papírformát és továbbjutnak a csoportból. Itt jegyeznénk meg, idén sem sikerült orvosolni azt a hosszú évek óta fennálló szervezési hibát, hogy az utolsó fordulóban nem egyszerre játszanak a csapatok. Így a León az első félidő végére már tudni fogja, van-e még esélye a továbbjutásra. Ebben az eseben ez nem óriási para, simán csak béna.

Skjern - Velenje 2017. 12. 03. 16:00 (x)

15. Skjern

A derék dán iparosok ezúttal Spanyolországban mutatatták meg, ők mindenképpen tovább akarnak (és fognak) jutni a csoportból. A meccs jelenete Myrhol Béla hónaljba húzott átlövésgólja, érdemes rápillanatni az összefoglalóra! (klikk a képre)

Skjern - Velenje 2017. 12. 03. 16:00 (x)

14. Aalborg

Muszáj felrántani őket ide, elvégre csak a Veszprémet verték, közel tökéletes játékkal. Nyilván nem a PSG ellen fogják ezt a sorozatot folytatni, de az biztos, ezúttal nem csak azt mutatták meg, tudnak jól játszani, hanem azt is, senki nem veheti őket félvállról.

PSG - Aalborg 2017. 12. 02. 17:30 (1)

13. Celje

Zsinórban a második hazai vereségüket szenvedték el, a Kiel után a Flensburgot sem tudták elkapni, csak megszorongatni. Ezzel visszacsúsztak a KP-n ugyan, de szerintünk itt nagyjából meg is állnak. Ehhez első lépésként a Brestet kellene legyőzni, ráadásul idegenben, ami elég combos feladatnak látszik, hiába verte bucira mostanában mindenki a fehéroroszokat. Mi, talán nem meglepetés, a sárga csikók mellett vagyunk. Szombat délutáni felszopóhozónak pont tökéletes lesz, épp a Veszprém meccs előtt lesz vége. Kár, hogy a SportTV nem adja, tökéletes sörkorcsolya lett volna az Aréna előterében.

Brest - Celje 2017. 12. 02. 16:15 (x)

12. Kristianstad

A Szeged hétközi, Budakalász elleni blamája cseppet sem von le a svédek teljesítményéből. Legnagyobb bánatunkra - az Aalborghoz hasonlóan - épp a mieink ellen mutatták a szezon legjobb játékát. Lagergren játékára pedig nem nagyon vannak szavak, a 12/13 döbbenet. A csoda viszont ezúttal alig egy hétig tart majd, hétvégén a Vardar minden bizonnyal helyre teszi a svédeket.

Vardar - Kristianstad 2017. 12. 02. 17:30 (1)

11. Szeged

De, van para Szegeden. Jelen állás szerint a Barca csak egy kifutott eredmény volt, Pastor mögül egyszerűen eltűnt a csapat. Szerdán aztán még a tényleg tök szimpi, de tudásban még a Kristianstadtól is messze-messze elmaradó Budakalász is ponttal ment haza az Újszegediből. Ráadásul pont szegény Sonka halála napján. Ahh, nem is tennék ide mást, csak ezt a videót (az első 10 mp mindennél beszédesebb, de ettől függetlenül érdemes végignézni):

10. Kielce

A szoros eredmény ellenére a PSG ezt a meccset (is) kézben tartotta, szóval azért egyelőre olyan rettenetesen nagy javulást mutatnak Talanték. A Kiel győzelme elég szar helyzetbe hozta őket (is), bár, ha onnan nézzük, így egy esetleges Veszprém elleni győzelemmel a 2-3 hely egészen elérhető közelségbe kerülhet nekik, ami, mint tudjuk, a Vardar-PSG páros elkerülését jelenti a Köln felé vezető úton. Magyarul mint a gerely, úgy bele fognak állni ebbe a veszprémi partiba ők is.

Természetesen nálunk ez is MOTW, hát hogyne.

Veszprém - Kielce 2017. 12. 02. 18:00 (1)

9. Veszprém

Nem nagyon rémlik még csak hasonló blama sem az elmúlt, hát, vagy 15 évből biztosan. Mondom ezt annak ellenére, hogy az Aalborg játéka amúgy sokkal jobb annál, mint amit az idei eredményei mutatnak. De ez nem mentség semennyire sem, mert egy ilyen szituban, amikor két durva zakomány után nagyon kell a győzelem, nemcsak a pontok, de a saját önbizalmunk miatt is, ilyenkor mindig összeállt a csapat, legalább annyira, hogy a győzelem meglegyen. Ehhez képest egy takarékon pislákoló, totál belassult Veszprémet láttunk. Mert amikor a kínait akkor adják el, amikor csak eszükbe jut, amikor minden kibaszott kipattanó az övék, amikor 7:6-ban nemhogy értelmes irányító letámadás, de egy kósza labdalopási kísérletet nem látunk egész meccsen, akkor jó kérdés, a fejek merre voltak.

Pedig egy amúgy gyengébb ellenféllel szemben nem épp arab varázslás eltakarítani a hetedik mezőnyt a pályáról, itt az élő példa, ni:

Az senkinek ne legyen kérdés, fentiekhez a tudás és az erőnlét is megvan, szóval a játékosok részéről a hiba máshol keresendő. És még mielőtt bárki szóvá tenné: Ljubonak is kijár egy nagyobb falat a szaros palacsintából. Különösebben nem törte össze magát a taktikai variációk feldobálásában, sőt, a hajszárítót is az öltözőben hagyta. Ugyanakkor valami azt súgja, ezt a meccset Vranjes egy (pár) játékos tesztelésére használta, és ezt a felvetést Ljubo viszonylagos nyugalma, továbbá a pályán lévők szenvedése ellenére elmaradt cserék mellett azok a hírek csak tovább erősítik, hogy a héten kinyitotta kapuit a Vranjes Lebaszinó Veszprémben.

Update: annyit csúszott a KP, hogy közben lett elé posztunk is, olvassátok!

Veszprém - Kielce 2017. 12. 02. 18:00 (1)

8. Kiel

A Kiel egy magabiztos Brest veréssel hangolt az őszt lezáró Flensburg - Kielre, ami tudvalevően a világ második legnagyobb kézilabda rangadója (legalábbis szerintünk ;) ), ennek megfelelően itt a meglepetés sosem meglepetés. Ezúttal végképp igaz volt, az eddigi eredményeket nyugodtan le lehetett takarni, mert a Kiel ezúttal úgy játszott, ahogy azt mindenki várta tőlük a szezon előtt. Gyorsak, pontosak voltak, brutális átlövő teljesítménnyel, és a kapuban egy vérbeli ziccergyilkossal. Wolff megint döbbenetes volt, meg is állapítottuk a listán, hogy ha valakinek van sansza az Andersson - Omeyer - Sterbik trió örökébe lépni, az ő. (mivel embeddelni nem lehet, így videóhoz katt a képre)

Flensburg - Kiel 30:33 (15:16)

7. Montpellier

Srácok, köszi a segítséget, szépen megháláltátok a belétek vetett bizalmat - izé, mivan?! Értem én, hogy előtte volt a Toulouse legyőzése, meg a PSG is botlott az Starligue-ben, de ne már, ilyen simán le/elhasalni, amikor egy Besiktas a vendég, az irtó gáz. Mondjuk ennél jobb alkalmat nem is találhattak volna a szezonbeli veretlenségük elvesztésére, lévén ez a meccs nekik már abszolút sehova nem számított, a csoportelsőség már így is a zsákban. De akkor is. Ilyet többet ne, légyszike.

Hogy beharang is legyen: tét nélküli meccsen jó az iksz, így mi is erre teszünk a továbbjutók hétvégi barátságos találkozója előtt.

Motor Zaporozsje - Montpellier 2017. 12. 03. 15:00 (x)

6. Nantes

A gyengélkedő Plockkal találkoztak és nem okoztak csalódást / meglepetést, végig vezetve szállították a két pontot. Ezzel a Vardar elsőszűmú kihívójává léptek elő, bár talán helyesebb, ha azt mondjuk, jelenleg ők vezetik az A csoport középmezőnyét. Hétvégén a Barca látogat hozzájuk, és mivel pontelőnyről várják a szombat estét, így jelen állás szerint nekik már egy iksz is komoly lépés lenne a második hely megtartása felé. Bár aztán a jó ég tudja, mennyire jó másodiknak lenni abban a csoportban, ahonnan nagy eséllyel a Montpellier ellen kellene a nyolc közé jutni. Egy biztos, ez a hétvége egyik legjobb meccsének ígérkezik, szóval nem véltelenül lett ez a MOTW az ehf-nél.

Nantes - Barcelona 2017. 12. 02. 20:45 (1)

5. Barcelona

Sara papa edzői debütjét csúnyán elrontották, de nagyon mást nem is várhattunk, főleg a szegedi fiaskó után. Ennek ellenére a papírforma borulását vízionáljuk erre a hétvégére, látva az elmúlt időszak finoman szólva is ingadozó barcelonai teljesítményét. Hogy ezt a kijelentést mire alapozzuk? Tegye fel a kezét, aki augusztusban betippelte, hogy december elején a Barca azért utazik majd Nantes-ba, hogy megpróbálja visszavenni a csoport második helyét... hm, kezek erdeje...

Nantes - Barcelona 2017. 12. 02. 20:45 (1)

4. Löwen

Az alapos körbeveréseknek köszönhetően 4 pont fórral érkezett Mannheimba a Vardar, így a vendégeken különösebben nagy nyomás nem volt. Ettől még ez rangadó volt, ahogy kell, sok küzdelem, sok duma, kevés gól. Igazi közönségszórakoztató vízilabda meccs volt, negyedóra után 3:3-at mutatott a nagymátrix, és a meccs utolsó tíz percében esett szumma három gól is elég extrém. Egyébként Jacobsen ezúttal egyáltalán nem játszatta a 7:6-ot, pedig a stratégia a barcelonai meccshez hasonlóan a játék lassítására épült. Ez utóbbi így is sikerült, a végjáték viszont nem, mert bár összességében kb. 55 percen keresztül a Löwené volt az előny, a végén a Vardar megőrizte veretlenségét.

A jól sikerült hétvégére aztán nem sikerült feltennie az oroszlánoknak a koronát, vagy mondhatjuk úgy is, Sara papa egy hét alatt összekapta a Zágrábot. A lényeg, hogy csúnya nagy pofonba néztek bele a zágrábi arénában, ezzel lépéshátrányba kerültek a Nantes-tal és a Barcával szemben - viszont nekik már nem kell a Vardar ellen játszaniuk. Egy biztos, nekik nagyon jól fog jönni a BL szünet, mert november végére erősen a kiégés tüneteit kezdték mutatni, hiába forgatja amúgy egész rendesen a keretét Jacobsen. Ez tényszerűen a zágrábi mellett leginkább Bundesliga vereségekben mutatkozik meg, és ez utóbbi nekik jelenleg biztosan sokkal jobban fáj, mint a Horvátországban hagyott két pötty.

Zágráb - Löwen 30:26 (17:13)

3. Flensburg

Szóltunk már a Nordderbyről, itt csak annyit tennénk hozzá, a Flensburg sem volt alárendelt egy pillanatig sem. Sőt, az a tempó, amit ők tolnak, még mindig észveszejtő, aki szereti a folyamatosan repkedő játékosokat, annak csemege volt ez a meccs. A KP helyezésüket is épp a derbyre való tekintettel rontottuk le, mert ettől ez még továbbra is a mezőny egyik legstabilabb csapata, és ez az eredményeiken is meglátszik. A második helyért lépéselőnyben vannak, de a február nekik is tűzforró lesz.

Flensburg - Kiel 30:33 (15:16)

2. Vardar

A teljes mezőny egyedüli veretlen csapataként megérdemelnék az első helyet, de a PSG atomformájához képest ők egy nyögvenyelős meccsen vannak túl, ahol végül az egy pontnak is örülniük kellett. Frankó kis csörte volt ez Jacobsen és Raul Gonzalez között. Úgy is fogalmazhatánánk, hogy az edzők kölcsönösen megadták egymás védelmének a tiszteletet. A Löwen részéről ez a 7:6 hiánya, a Vardar oldaláról pedig a rendezetlen elleni támadások forszírozása volt, ami olyan húzásokban nyilvánult meg, mint a csere nélküli váltás védekezésből támadásba, beleértve pl. Abutovic aktív használatát a lerohanások során. A pontszerzést végül két igazi nyertes hozta össze: előbb Cupic beverte az egyenlítő gólt (hm, mintha láttunk volna már ilyet valahol), majd a számos Veszprém szurkesz által leöregemberezett Árpi mutatott be egy klasszikus game winnert Guardiola ziccerénél.

Sima meccs jön nekik, Szkopjéban a Kristianstadnak nem osztanak lapot.

Vardar - Kristianstad 2017. 12. 02. 17:30 (1)

1. PSG

Hétről-hétre félelmetesebb a PSG, a Vardar ikszét követően végképp semmi és senki nem fenyegeti az első helyüket. Ugyanakkor az legalábbis meglepő, hogy az eltiltott Karbatic nélkül a francia bajnokságban három meccsen két vereségnél tartanak. Ez a Nikola függőség később még akár vissza is üthet, de addig, amíg a BL meccseken pályára lép, ezzel talán kár is foglalkozni. Tehát mivel az Aalborg ellen pályára fog lépni, így az eredmény sem lehet kérdéses.

PSG - Aalborg 2017. 12. 02. 17:30 (1)