Érdekes, hogy a korai felmérések eredményével ellentétben a FaJánosban már többünk meggyőződése volt a tarolás, valahogy mindenkinek ez kattant be, lehet, hogy a hely szelleme hatott ránk íly módon, vagy nem tudom, mindenesetre bizakodó volt a hangulat, hogy finom legyek. Az átvonulás mondjuk sokkal lightosabb volt a szegedi előttinél, meg amúgy sem éreztem azt, hogy felpörgött volna a lelátó és most aztán szétszedünk mindenkit, aki itt bejött, de már azon is gondolkodtam, hogy lehet velem van a baj és nekem semmi sem jó. Mondjuk én böcsülettel végigordítottam, hangom csak kevés van, az is reszelős, nem is tudom, hogy fognak a gyerekek komolyan venni ezzel.
Jut is, marad is. Jut is némi előny, de nem az a meggyőző, amiről álmodoztam. És maradt is némi esélyesük a franciáknak, még ha igazából még mindig azt mondom, továbbmegyünk mi ebből. Azért a repjegyet még nem vettem meg, a többiek kiszúrták pont ezt a hármat lélektani határnak, és úgy döntöttem, csinálom én is azt, négynél már becsekkoltunk volna, de háromnál még kivárás van.
Pedig kb. azt hoztuk, amit vártam, és a Montpellier sem jobb annál, mint amire számítottam, csak hát a ziccerek ugye.
Gondolom elsősorban a védelem miatt, de Pálma kezdte középen, sőt, egész jól tolta nyitott ellen, kettesből pedig labdát is szerzett, szóval abszolút ült a játéka és talán váratlan húzás is volt kicsit. Mondjuk nem nagyon tudtunk mit kezdeni az első támadásunkkal, többnyire messze voltunk a kaputól, de még így is majdnem beakadt Laci lövése (keresztléc), ők viszont rögvest hetest kaptak. Megpróbáltuk kihasználni a nehéztüzérséget, amíg lehetett, Momo be is vágta keményen, aztán pedig egy pöpec kivédekezés utáni lerohanásban Gergő futott remek ütemben keresztbe, és máris vezettünk, de Bonnefond egészen elképesztő bejátszásával (dish of the year) Fabregasnak tapadtak ránk keményen a franciák. A következő támadásainkban ugyan megtaláltuk a helyeket a fal mögött, de vagy Sulic nem tudta megfogni az amúgy remek bejátszást, vagy lecsúszott a kézről, pedig ezek egy ilyen oda-vissza meccsen döntő jelentőségűek lehetnek sajnos.
A visszazárásaink nagyon fegyelmezettek voltak, és viszonylag feszesek, ugyan Nallaci szélre zárását elsőre még befújták hetesre a rigók, de utána tüchtig volt tényleg, főleg az átlagéletkor tudatában. Nem véletlen lógott mondjuk Laci bele a második félidőben. Baromi fontos lesz ezt a fegyelmezettséget megtartani a visszavágóra is, mert ha látjuk, hogy egyáltalán nem tudtak szétfutni bennünket még a cserés időszakban sem, akkor felállt fal ellen otthon sem lesznek ügyesebbek. Aztán Timu pirosa egy olyan kényszerhelyzetet teremtett, amiből Xavi igazán tanulhatna már, de tényleg. Ha mást nem is, hát annyit, hogy de bizony van élet támadás-védekezésbeli csere nélkül is. Vagy egy cserével.
Ahogy az várható volt Fabregasra próbáltak súlyt helyezni, az első percekben felállt fal ellen máshogy nem is voltak eredményesek, a franciát viszont ekkor még egyáltalán nem tudtuk tartani. Nálunk viszont Momo lőtt, amíg bírta a visszafutással, Lacival volt olyan érzésünk, hogy indokolatlanul tolta tovább egyszer-kétszer, amikor lőhetett volna, de ezzel az a bajom, hogy valószínűleg már tudat alatt is spórol magával, ami nem csoda, miután végig hatvanpercezheti a szezont, harminchat éves korára. De azért olyan is volt, hogy három lépésről felment, és bebaszta emberhátrányban. Gajicon sajnos kijött a Gerard-fóbia, sőt, Andriskán is, ami meglepőbb, ez a hetesnél is, egy ziccernél is kiderült, az van amúgy, hogy lassan fel sem szisszenünk a kimaradt büntetőknél, arra pedig nyilván nincs védhető magyarázat, hogy egy ennyi kihagyott hetessel tarkított szezonban miért nem lehet megpiszkálni a büntetőlövők hierarchiáját legalább a végjátékra, hogy ne átlag kettő maradjon ki, mert ezek a gólok itt már nagyon fájhatnak.
Timu túlpörgésén érdemes még kicsit morfondírozni, abszolút jogos volt már az első kétperc is, aztán a piros és kéklap, nem is lehetett mást fújni rá, maradjunk annyiban. De hogy fordulhat elő, hogy az amúgy egész tudatos és remek szezont futó Timu pont az idény egyik, ha nem a legfontosabb meccsére hozza össze ezt a szart. Na mindegy, egyébként egy ilyen mindenképpen összébb húzza a falat, hiszen pszichésen a többiek meglőve érzik magukat, és ez nekünk is abszolút jót tett, a franciák a következő percekben csak nyomozták a lyukakat, ahol meg volt egy rés a közbelövésre, azt Mirko nagyon szépen olvasta. Ezt az erősségüket talán egy gólra tudták összesen váltani és a lerohanásaikat is beléjük folytottuk, tehát azt kijelenthetjük, hogy a saját hülyeségeink ellenére mi kinyírtuk az ő játékukat, és ebbe kell kapaszkodni a visszavágóra.
Nilssont kifejezetten zavarja, ha a hatoson egyedül marad, ő úgy látszik az a típusú beálló, akit kell, hogy rángassanak, különben túl sok opció jelenik meg a fejben azzal kapcsolatban, hogy hova rakja, és többnyire a legrosszabb megoldást válassza. Most kétszer egymás után tette a lepkéző Gerard karjaiba. Gergő viszont éljen, éljen, nagyon szépen, okosan, levegőben kivárva helyezte el Gerard kapujába a labdákat, én nem is hoztam volna le, szerencsére nem volt azért ennek a meccsnek akkora a tempója, hogy azon a szinten ne bírta volna, de persze az is védhető oldal, hogy Ugalde formájával kezdeni kell valamit, ha akarjuk, hogy hozzátegyen ő is a végjátékban.
A védekezésünk a piros után tényleg összerándult, el is kezdtünk elnyúlni kicsit, és a támadásainkba pedig friss emberként új színt hozott Lékai beállása, még ha nem is fújták be elsőre a tök jogos hetesét, de éreztettük, hogy van még ötletünk a gólszerzésre. 9:7-nél Patrice ki is kérte az idejét, mert érezte, hogy nagyon megálltak, és ez így is volt tényleg, viszont ez sem segített rajtuk hangyamokkányit sem. Illetve amikor segített volna, akkor meg Mirko védett. A félidő vége felé 38%-ot tettek ki rá, ez pedig nem rossz, na. És hogy itt még abszolút versenyképesek voltunk kintről is, Laci is, Ilic is lődözött, ha meg nem, akkor Máté andjelkovicozott be, szóval most fogtuk az első harminc perc végét szépen, nem engedtünk ki idő előtt, és nem is fogyott el a szufla, a különbséget igazából itt alakítottuk ki, és a hiányérzetünk abból adódik, hogy a rengeteg lehetőségünk ellenére nem tudtuk növelni a második félidőben.
Ennek pedig ugyanaz az oka, ami egész évben. Az, hogy tényleges alternatíva nélkül kizsigerelni Nallacit büntetlenül nem lehet. Pont. Lehet ezt mismásolni, csak felesleges, mindenki látja, akinek van szeme, hogy mi és az mikor történik meg ilyenkor. Én még mindig azt mondom, hogy Köln meglesz, de hogy ott mi lesz velünk ezzel a taktikával a második meccsen - legyen az döntő vagy bronzmeccs, tök mindegy -, abba belegondolni sem merek. Mert az elég meredek vállalás lesz. Többször volt lehetőségünk az öt-hatgólos vezetésre (volt is), megvolt az esély a nagyobb arányú győzelemre, de nem éltünk vele. Kár, de nem végzetes hiba, legalább a visszavágó előtt nem nyugszunk túlzottan meg. Van miből meríteni, van mire építkezni, úgyhogy ha csak a következő meccsig tekintek, abszolút bizakodó vagyok, igen.
Nem ragozom tovább, mert felkelt a gyermek, és nincs időm jobban kibontani, de végeredményben az a lényeg, hogy jövő vasárnap úgy kell kimenni, hogy nyerünk Montpellierben, ami azért egyáltalán nem lehetetlen. Nyitott maradt ugyan a párharc, és Canayertől is lehet számítani valami meglepire, de én bízom a csapatomban, nekünk ez a három gól elég kell legyen.
Ma pedig nézzük a Szegedet. A meccs galériája itten.