Élesedik a vége

És minden ilyen gesztus magasztos. Mármint a nyitóképen látható lengyel-magyar szerelem. IMÁDJUK.

"Ez itt a Hatosfal KP, azaz Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy Power Ranking, de mégsem hívhatjuk annak, mert az a fogalom már egy másik sportághoz kötődik, meg egyébként is: hogy nézne már ki? A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján az aktuális posztíró úgy állítja össze, ahogy azt gondolja."

15-16. Nantes/Montpellier

Sokmindent elmondani nem tudunk, lévén a hétvégén még játékon kívül voltak, de nagyon várjuk, hogy kiderüljön, mi kerekedik ki ezekből a faszipántos párosításokból. Előzetesen francia továbbjutókra tenném a voksom.

2017. március 4. 18.00 - Zaporozsije vs Montpellier (x) és március 5. 20.00 - NLR vs Nantes (2)

14. Celje

Csórikáim ellen összeesküdött a sors, minden sorozatból kifelé áll a rúdjuk, és minden sorozatban a Breszt és/vagy a Zágráb tapossa magát felfelé pont rajtuk. A SEHA kifejezetten érdekesen alakul ebből a szempontból, a Bresztnek pont (vagy pontok, nem néztem utána) kellenek ahhoz az utolsó meccséről, Zágrábból, hogy FF-ba juthasson (mert a Celje 1 ponttal előzi őket, de már nincs több meccsük), a BL-ben pedig a Zágrábbal harcolnak, jó eséllyel egy utolsó fordulós egymás elleni dönthet, vagy hogy addig ki tud pontot szerezni ugye. Szlovén barátaink csütörtökön a Löwent fogadják, és hát ez lutri, igazából akár meg is lehet, attól függ, mennyire nézi be Jacobsen. Mi drukkolunk.

2017. március 2. 19.00 - Celje vs Löwen (1)

13. Silkeborg

Muszáj őket idetenni, hiszen Kielt vertek Kielben a hétvégén, és hát ha nagyon őszinték vagyunk, ezzel be is árazták a mi győzelmünket ott, de nem baj. Attól még örültünk neki. Ráadásul ezzel hosszú lépést ettek a továbbjutás felé, hiszen ha az utolsó fordulóban megverik Csasziékat otthon, és a Plock papír szerint kikap a PSG-től és a Barcától, akkor bizony egymás ellenivel nagyon nekik áll majd a rúd. Durva, mi? Erre bizony nagyon rácsúszhat a Plock. De most még egy flensburgi vendégjáték jön, ettől nem várok dán pontokat.

2017. március 4. 17.30 - Flensburg vs Silkeborg (1)

12. Zágráb

Egész szépen hozták a kötelezőt, viszont most Szegedre mennek, az pedig nem nagy leányálom. A Celjénél már pedzegettem, hogy ez is itt egy elég éles befutó lesz, most van az, hogy ki kell pakolni mindent a pályára, és megmérni, hogy több-e, mint amennyi a Celjének van, de valószínűleg egy hazai pályával lesznek beljebb az utolsó fordulóban. Mondjuk az nem kevés.

2017. március 4. 17.30 - Szeged vs Zágráb (1)

11. Plock

A csúnyábbik színű lengyeleket akkor sem tudom hátrébb tenni, ha a hagyományaikkal ellentétben elég simán kikaptak nálunk, és ha végül tényleg ráfaragnak arra a kieli blamára, mert a Silkeborg pontjai onnan vannak pluszba, és a dánciknak jobb az egymás ellenijük. Na de majd amikor kiesnek, akkor úgysem lesznek itt, de addig én megadom nekik a tiszteletet. Ugyanakkor a hátralevő meccseiket elnézve ezek a búcsú pillanatai, most jön hozzájuk a Píezsgí, aztán meg utaznak Barcelonába. Pontesőre nyilván nem számíthatnak.

2017. március 5. 18.00 - Plock vs PSG (2)

10. Kiel

Nem tudjátok elképzelni, mennyire kéjes öröm tizedik helyre tenni a Kielt, de az az igazság, hogy jelen pillanatban tényleg nem lehetnek előrébb. Ettől függetlenül várok tőlük feltámadást, pont, mint tavaly, mert szerintem ez a csoportkör végi kiengedés egyáltalán nem véletlen, hanem Frédi agyafúrt tervének a része. Azt mondjuk nem hinném, hogy a negyeddöntőben is jók lesznek ismét, de egy sikeres nyolcaddöntőt simán összehoz ebből a keretből is, szvsz. Csoportban nincs már előre sem, és hátra sem, jogos is lenne elengedni a visszalévő két várhatóan veszteset (Barca, PSG).

2017. március 5. 19.45 - Kiel vs Barcelona (2)

9. Szeged

Hát igen, a szögedi kolléga nagyjából összefoglalta, az van, hogy ez a 40 perc nem elég. És még az is van, hogy ha Bunticnak megy a Kielce ellen, akkor neki kellene többet pályán lennie. Lassan agyvérzést kapok az önfejű spanyoloktól, elhomályosítják bennem a kellemes emlékeket. Egyébként pedig nem is a Kielcét kellene megverni - bár ha lehet, akkor miért ne, ugye - nekem még az a breszti zakó a mérvadó. Vagyis összességében ez a három tavaszi forduló. 0 pont. Úgyhogy ki is túrtam a Szegedet a nyolcból. Most jön a Zágráb, ez gyakorlatilag kötelező, utána vissza lehet kerülni.

2017. március 4. 17.30 - Szeged vs Zágráb (1)

8. Breszt

Ez a két gárda amúgy eléggé egy szinten van, annyi, hogy a Breszt negyven percnél tovább bírja. Előzni valószínüleg nem fognak - bár verték ők már meg otthonukban a Vardart - mert szarabb sorsolásuk van. De majdnem elcsípték a Löwent Löwenvárosban, és bár a majdnem a semmi kistestvére, mégiscsak több, mint a 40 perc. Ezért most ők jönnek nyolcba.

2017. március 4. 19.30 - Breszt vs Vardar (2)

7. Kielce

Nos, én nem dobtam egy hátast ettől a Szeged-veréstől, úgyhogy pontosan egy helyet adok nekik előrefele, többet nem, de még erre is húzom a szám kicsit. Ha a Szeged végig tudta volna csinálni azt a meccset, ütik őket, de nem tudták, viszont ettől nem a Kielce lett jobb. Mákjuk van, mint mindig - hördül a lelkem. Hogy ez a Kielce jóllakott attól a vaskartól - végül is sok az öreg, akár ez is megeshet - vagy csak valami nincs rendben, ezt megtudjuk legkésőbb az egyenes kiesésesben. Ahogy az várható is volt, bazi szoros a Béla csoport befutója, két ponton belül a három nagyobbacska csapat, az utolsó két forduló pedig arról fog szólni számukra, hogy ki tudja hozni a kötelezőit nyomás alatt. Meg hogy ki kit akar elkerülni a másik csoportból. A lengyelek most svédországba mennek, aztán pedig a Bresztet fogadják.

2017. március 4. 18.15 - Kristianstad vs Kielce (2)

6. Löwen

Igen, ez a Löwen még mindig versenyben van az elsőségért, ami egyenesen elképesztő, nyilván kellett hozzá a Vardar zágrábi botlása, meg a Kielce khmm látványos gyengélkedése, de ettől még ez a tény. Akár még esélyük is lehet a csoportgyőzelemre, ha képesek átlépni saját korlátaikon, ugyanis pont kettő, számukra kicsit kellemetlen ellenfél következik, elsőként idegenben a Celje, aztán pedig otthon a Szeged. Ha nyerni szeretnének, innen négy pont kell, és az, hogy a Vardar besüljön Bresztben. Igazából nem elrugaszkodott dolog ez sem, de a teljesen ellentéte is tök valószínű, szóval gyakorlatilag megjósolhatatlan, hogy mi lesz. Ami biztos, hogy szlovén pajtásaink az életükért fognak küzdeni ezen a meccsen, szóval inkább rájuk teszek. Holnap kiderül.

2017. március 2. 19.00 - Celje vs Löwen (1)

5. Flensburg

Vállalhatóan cumiztak Barcelonában, eredményben pont mint mi, de ez lényegtelen. A legszimpatikusabb dajcs csapat ugye meccs-elmaradásban szenved, ők még tolnak két, számukra kötelezőt, mielőtt Veszprémbe jönnének, így várhatóan 15 ponttal fognak érkezni a mi 16 pontos otthonunkba. A harmadik helyet valószínűleg itt, egymás között fogjuk eldönteni. De most még a németdánok az original dánokat fogadják, és várhatóan páholják is el.

2017. március 4. 17.30 - Flensburg vs Silkeborg (1)

4. Telekom Veszprém

Elég vegyesek az érzelmeim, kezd a tököm tele lenni ezzel a szezonnal, amikor azt látom, hogy akkora egymásnak feszülések vannak, mint a szar. Talán majd kifejtem bővebben is, ha lesz időm ilyen jellegű posztra, most maradjunk annyiban, hogy jövünk fel, mint a talajvíz, de annyira nagy királyok azért nem vagyunk, hogy pökhendien szólogassunk be magunknak vagy egymásnak, baszki. Elég annyit mondanom, hogy elég skizofrén és megemészthetetlenül kutyaszar érzés, amikor veszprém-szurkolóként gyakorlatilag az én érdekeimet (verbálisan, máshogy nem) a támadó nyársára felszúró Jochapresses Laciba beleszállást kell olvasnom, elmúlt nyolcévezéssel, fröcsögéssel becsomagolva egy ilyen faszság miatt. A másik dolog pedig az, hogy most akkor a Silkeborg győzelmének fényében gondoljuk át a kieli győzelem utáni nyilatkozatokat. Számomra nem kevesebb az a két pont, félreértés ne essék, de álljunk le még most ezzel az üzengetéssel, és ha nem is hatalmas szerelemben, de mostantól nézzünk előre a KÖZÖS céljaink érdekében, vagy fújjuk le a szízönt, és oszoljunk, nincs itt semmi látnivaló, mert nekem rohadtul nincs kedvem ehhez a gyerekesen beszólogatós feszülethez. Nem ezért vagyok veszprémi szurkoló. Világos?

Az én olvasatomban bizony az egész pocsék ősz ellenére még mindig képesek vagyunk Kölnre, ha azt a bizonyos biciklit egyszerre toljuk és egy irányba. Az biztos, hogy amíg nem nyitunk új fejezetet, addig mindenki tud okot találni sértődésre, durcira, beszólásra, hiszen konzerválódtak eddigi sérelmei. Hogy mennyire vagyunk nagyok (klub) és profik (játékosok), lelkesek és világ legjobb szurkolói (közönség), az még csak most fog kiderülni. Ezen a tavaszon. Mert ha mindenki összeszorítja a száját és a buzi hisztijeit félreteszi, akkor még egyáltalán nincs veszve semmi. Gondolkodjunk el ezen, mert a csoportmeccsek utántól már minden egyes pillanaton, amit megélünk közösen, a szezon lezárásának milyensége múlik. Lehet ebből még klafa szezon, de benne van a bukás is. Mindenki döntse el magában, hogy melyik ér többet. Köszi.

És akkor beszéljünk a lényeges dolgokról is. Feltörtünk, kétségtelen, nem csak eredményben, de játékban is tán látom az előrelépést, de továbbra is tartom magam ahhoz, hogy két db átlövővel ezt a tavaszt nem lehet végigcsinálni. Itt egy újabb lehetőség, hogy mondjuk egy Ligi esélyt kapjon, Schaffhausen ugyanis nem Párizs. Mondjuk kötelező, az biztos. Holnap meccs.

2017. március 2. 20.00 - Schaffhausen vs Telekom Veszprém (2)

3. Vardar

Egyértelműen javultak a tavalyihoz képest, stabilabbak sokkal, nagyon minimális megingással hozzák a kötelezőiket, tulajdonképpen ez így Kölnre idén elég is lehetne. Csak akkor nincs benn német csapat ugye, az pedig karcos kissé. Na de ne szaladjunk így előre. Bresztbe utaznak, ami gyakorlatilag azt dönti el, hogy valóban elég stabilak-e. Jöttek már haza onnan kellemetlen emlékekkel, viszont egy igazi nagycsapat minden körülmények között meg tudja oldani azt a helyzetet. Ez a forduló meg fogja adni ezt a választ nekünk. Mármint hogy akkor a Vardar tényleg fejlődött-e. Szerintem igen.

2017. március 4. 19.30 - Breszt vs Vardar (2)

2. Barcelona

Csodálkoznék, ha ez az amúgy remekül működő arányban kifiatalított Barcelona idén nem lenne ott a végén. Tudnak mindent, amit kell, például szar játékkal is nyerni, mint sajnos Veszprémben. Ettől persze még vannak gyenge pontjaik, amit egy Frédi az egyenes kiesésesben biztosan kivesézne, de szerintem ezt a Kiel most elengedi, és folytatja a nagy tavaszi alibizést a BL-ben. Ez pedig azt jelenti nekünk, semlegeseknek, hogy ez a MOTW pont annyira lesz klasszikus, mint a katalánok veszprémi meccse. Semennyire. Vagy lepődjünk meg.

2017. március 5. 19.45 - Kiel vs Barcelona (2)

1. PSG

Tükörsima hazai, ahogy azt kell. Tudom, hogy nem ők vezetik a csoportot, de valahogy mégis egy hangyafasznyival erősebbnek érzem őket jelen pillanatban. Talán a több, meccset eldönteni képes klasszis miatt vagy nem tudom, de szerintem ők azok. Most. Plockba mennek, hát, simaliba.

2017. március 5. 18.00 - Plock vs PSG (2)