...de már egyszer bejött ez a cím (egyenes kieséses Vardar), szóval megpróbálom megint, hátha hagyomány lesz belőle.
Most, hogy boldog, boldogtalan irányba vette Barcelonát egy hosszú vagy nem annyira hosszú hétvégére, és mindenki tolja bele az arcunkba a számomra oly kedves helyszíneket (na nem a Camp Noura gondolok), a lelkem egyszerűen belesápad az irigységbe. Lehetett volna tavasszal ez a meccs, akkor már simán itthon mertem volna hagyni néhány napra a most héthetesünket, de még erős lett volna a kis szervezetének, hogy semelyik szülője ne legyen napokig a közelében. Na mindegy, ez a személyes vonatkozás, asszem most letiltok mindenkit a facebookomról egy hétvégére.
Amikor kijött a sorsolás, és megkaptuk ezt a példátlanul durva csoportot, akkor vágott belém először a felismerés, hogy talán most, talán idén úgy érkezhetünk a katalán fővárosba, hogy nem vagyunk esélytelenek. És ilyenre nem volt példa még az életben, ezt egy veszpréminek furcsa leírni ugyan, de Barcelonával kapcsolatban egészen üdítő. Három meccsen voltam a Palauban, háromszor nem volt hangyafasznyi esélyünk sem a győzelemre - bezzeg a Szeged már tudott nyerni ott, hehe - és most eljött az a pillanat, amikor nincs kizárva a lehetősége annak, hogy a meccs szoros állásnál érkezzen a végjátékra. Abból pedig már akármi lehet, igaz? És én nem vagyok ott. (Nagyon szomorú panda.)
Kicsit megingott ugyan ez a bizodalom, mikor sorra hullott minden irányító, meg Ivan, aztán Laci, szóval amikor a tavalyi kaotikus szezonunk úgy folytatódott, mintha nem is lett volna nyári pihi. Egyébként már megszokhattátok, hogy én aztán tényleg kincstári optimista vagyok, múlt szombaton is azon kevesek közé tartoztam, akik biztosak voltak benne előzetesen, hogy meg lesz rakva a Kiel, de a plocki végjátékot látva azért kicsit elbizonytalanodtam az őszünkkel és az általam belőtt képességeinkkel kapcsolatban. És hát mi tagadás a katalánok is megleptek az eddigi szezonjukkal, ahogy a Kieltől sem, tőlük sem azt vártam, hogy ennyire motiváltan mennek neki a ősznek majd. Egyszerűen mert nem szoktak, és mert rengeteg mindkét csapatnál az újonc fiatal.
Egyszeriben már nem tűnt annyira biztosnak, hogy szorosat tolhatunk Barcelonában.
De a Kiel-verés visszaadta az önbizalmamat. Nem is pusztán az a tény, hogy teljesen megérdemelten megvertük őket két góllal, hanem a tudat, hogy ez az atomvédekezés igenis megvan ebben a csapatban. Még a Laci nélküli csapatban is, bizony. Persze minden meccsben más a motiváció, ami az otthoni pluszt helyettesítheti most a srácokban az nyilván az lehet, ami engem is mozgatott volna: hogy most akár még nyerhetnénk is a Palauban. Ezt az érzést pedig a spanyolok és nyilván NalLaci kivételével szerintem kb. minden aktív játékos szomjazza.
Egyértelműen ellenük a legszarabb a veszprémi örökmérleg, nem is emlékszem idegenben nem hogy győzelemre, de még szorosra sem nagyon, és nem is volt, ezt megerősítette Langi a sportstatisztikától. Sem Barcelonában, sem semleges helyszínen nem jutott sikerélmény (illetve hát innen nézve a kölni csalás a bejorusz bírók asszisztálásában állt ehhez a legközelebb), úgyhogy tényleg ideje volna ezzel valamit kezdenünk, na. Itthon vertük őket párszor, négyszer konkrétan, azok azért persze megvannak az ember agyában, de a -40-es összgólkülönbség remekül szemlélteti a viszonyunkat. Nálunk jobban csupán Zágrábban utálhatják őket, a zsinórban nyert BEK-címek a kilencvenes években néhány alkalommal az ő kárukra történtek ugye. Sajnos végül nem lett tengernyi időm szerda óta, így azt a velős kérdést sem tudom megválaszolni, hogy ki a kulcs a támadásaikban, és hogy mi a varázslat, ami miatt nem tűnik uncsinak a nagylövős játékuk, szóval nem tudok mással foglalkozni, csupán azzal, amit eddig is tudtunk róluk. Meg hogy mennyire utálok mindenkit, aki ott van. De legalább közösségi összefogás eredményeképpen fájósra röhöghettem a hasam, miután a kinn dorbézoló Koko barátunk egyik nekünk bemutatásos képe méltán indult el a mémmé válás ösvényén a paintben járatos itthonmaradottak jóvoltából, haha.
Ami biztos, hogy azzal a védekezéssel sokáig juthatunk, ami a Kiel ellen meglett végre, és nyilván arra is kell alapozni ezt a meccset. Nagyobb lövőik nekik sincsenek, mint a németeknek, csak kicsit többen vannak minden belső posztra. Kirot helyén tudjuk kezelni szerintem, Terza leoltja az elején egy pofonnal, ha nem ért belőle még eggyel, és kb. ennyi a titka. Őt tényleg meg lehet fogni némi agresszióval, nem szereti az ilyet, nem nagyon megy be a pofonokért, mondjuk átemel, ha bekavarodik, de inkább tíz méterről elsüti, ha kell, viszont nekünk az a dolgunk, hogy akkor tíz méteren támadjuk már az elején határozottan be. Ezzel leolthatjuk kicsit. Fontos még Kiroval kapcsolatban, hogy mikor pályán van, nagyon gyors középkezdésekkel kellene tolni a támadásainkat, mondjuk ő nem ragad benn a védelemben, de mivel lefut, kicsit rendezetlen a védelmük, szóval könnyebb gólt lőni az első hullámban.
Ezt a tíz méterről ellövit amúgy minden belső poszton szerepet kapó játékos tudja, talán Jicha csinálja a legszarabbul, de rajta kívül van ott még Entrerrios, Jallouz és az új gyerekek: Andersson, Dika Mem, N'guessan. Legjobban a tunéziaitól tartok ebből a csoportból, rá nagyon kell figyelnie Sulicnak, mert megeshet, hogy durván megszór bennünket. A Kiel ellen például volt, hogy így támadtak: Jallouz, Andersson, Dika Mem, ebből a hármasból valaki két-három passz után felment és bérakta a hálóba bele. Ha pedig a belső posztjaikat levédekezzük, akkor szembesülünk a döbbenetes beálló-sorral, úgy mint: Sorhaindo, Syprzak, Nöddesbo, és ha nagyon kell Viran Morros, de azért az durva volna. És persze ott vannak a szélsők, akik ugyanúgy akárcsak a Kielnél, voltak ennek a klubnak a húzói nem egyszer, most éppen hivatalosan nem ők azok, de még így is elég durva átlagot tolnak indulásból és posztról. A két őskatalány, Victor Tomas, és az idén hazatért Rivera uralják a posztot, ezzel el is mondtam minden fontosat a szélsőkről. Nem hibáznak ha labdát kapnak, és ha középen nem megy, márpedig kapnak a lövőktől. Alapvető figurájuk ez a dupla hátul kerülős, ezt játszák a legtöbbet, ez az, amikor az irányító leviszi a szélsőnek, mindenki tolódik befelé egy helyet, majd a másik oldal szélsője hátulról kerüli a lövőt és bepasszolja az akkor lendületből érkező másik oldali lövőnek. A sok felesleges passz kicsit bealtatja az ellenfelet, és a hármas védők már a berobbanó Jallouzzal szembesülnek. Na az ilyesmiket kell megakasztani már a szélen, felkísérni a szélsőt labdáért, hogy ne legyen olyan sima az a kerülés, vagy egyáéltalán ne történjen meg, de nem szabad végigmélázni az egészet, mert az öngyilkosság. Tényleg nagyon sokszor tolják ezt, úgyhogy biztos sokan megeszik.
De amúgy ők is a Vargassal tökéletes összhangban működő védelmükre alapozzák a játékukat, nagyon jók lábbal odaérésben, csudás a labdát követő hullám, ahogy az éppen aktuális védő kiháromszögezik a kilencesre, konkrétan tanítanivaló, pont mint a miénk volt egy hete. Az időközben tökéletes játékossá fejlődött Sorhaindo és Viran Morros a védelem vezére, valamelyikük mindig pályán van hármasban, őket Syprzak és Andersson váltja, ha kell, és ami biztos, hogy Entrerrios is a meccs nagyrészében pályán van valamelyik kettes pozícióban. Ez így elég magas és derék védelem, nem? Ha abból indulok ki, hogy hátul újra össze tudjuk rakni azt, amit kell, akkor azt valószínűsítem, hogy nagyon kevés gól lesz. Ebben reménykedem.
Négyszáz körüli lesz a Veszprém-tábor, az konkrétan egy O-szektornyi ember, és a kiutazók összetétele is hasonlít, úgyhogy hiába is teszik fel őket az égbe, muszáj, hogy hangjuk legyen és lesz is valószínűleg. Nagyon nagy dolog volna ennyi szurkoló támogatásával pontot hozni a Palauból, őszintén kívánom, hogy ez megtörténjen. Addig pedig rengeteg Estrella Dammot mindenkinek! AJÁNDÉKOT HOZZATOK! Mindenki más pedig játsszon tippet!
Hajrá Veszprém!