Ez jó volt. Nem teljesen, de a körülmények ismeretében tulajdonképpen mégis maradéktalanul.
Mondhatjuk a Kielre, hogy sok a fiatal, de a németek pont ilyen fiatalon kockázták fel a kontinenst januárban, ráadásul Landin, Toft Hansen, Duvnjak (meg van az a szerb heteslövőjük, nem jut eszembe a neve…) köré semmi más nem kell, csak tehetség. Szalad is a Kiel, már most rohadt jó csapatnak tűnnek, és csak sokkal jobbak lesznek tavaszra.
Citeráztunk is rendesen, hiszen a balkezes lökőink közül Laci nyilvánosan sérült, Kopljar meg titokban (…), Ilic mögül (és feltétlenül Terza helyéről) szegény Sliskovic dőlt ki, Máté pedig – szokás szerint a legrosszabbkor – az ujjával bajlódik. Mindezek miatt még egyszer sem mutatott idén olyan játékot a Veszprém, ami miatt nyugodtan várhattuk volna a Kiel elleni meccset.
Chill 2016-ban még egy korty alkoholt sem ivott, ezért elsősorban ennek tudtuk be, hogy még csak a felénél tartott az első idei sörének, amikor már arról beszélt, hogy simán legyakjuk őket. A józanabbak nem voltak benne biztosak, hogy így lesz, mert
- nem tudhattuk, mit hoz ki Ancsin Gabiból, hogy egyedül van jobblökőben egész meccsen.
- nem tudhattuk, nem lesz-e kevés a kartácstűz úgy, hogy se Ilic, se Pálma mögött nincs méltó helyettes (szegény Chema nagyon szarul fest idén).
- nem tudhattuk, mire lesz képes a Kiel ellen az a védelem, amelyiknek 28-at lőtt a Plock és a Schaffhausen is.
Erre az történt, hogy Ancsin Gabi hiába hagyta ki az első lövését, utána botrányos gólokkal bosszantotta fel Landint, és a meglepően erőtlenül kezdő Kiel ellen azonnal a kezünkbe vettük a meccs irányítását. Mikler nagyon bekezdett, Marguc és Ilic is bevagdosta a helyzeteit, így még az is belefért, hogy Nilsson szép lassan felhozza Landint az első félidő végére.
A másodikban aztán fokozatosan egyre feljebb jött a Kiel, egyenlíteni tudtak is, de a vezetést egyszer sem vették át, ami lélektanilag nagyon fontos volt. A védelem mellett a tábor is a legjobb napjait idézte, óriási hangulatban peregtek a percek. A hajrához közeledve egy Veszprém Védelem-Niklas Landin duellre koncentrálódott a csata, pedig Mikler a jó kezdés után egészen a hajráig várt arra, hogy újra hozzá tudjon tenni a meccshez.
Xavi okosan forgatta a védelmét is, középen a Timu-Nilsson-Ilic hármas remekül állt a lábán (egyetlen gólt kaptunk beállóból…), és ami még fontosabb, Ancsin az első félidőben nemcsak támadásban, védekezésben is jól állta a sarat kettesben, hiszen hosszú oldalról nagyon nehéz lett volna cserélni, meg hát nem is nagyon volt kire.
Álljunk meg egy percre Ancsinnál. A tegnapi félidőnyi parádézására egy meglehetősen szürkét tett rá: a második játékrészben igazából kapura sem nézett, miután eladott egy zsugát, majd egy lövését védte Landin az elején. Utálom, ha valaki azzal jön, hogy „magyar betegség”, de ennek létezését jól támasztja alá Gulyás Peti is: kihagyta a ziccert, a másodikat már be sem vitte, inkább elpasszolta. De miért? Nem tartják magukat elég jó játékosnak? Nem kell félni a hibától, el kell vállalni a következőt is, hiszen Ancsinról és Gulyiról is tudjuk, hogy képesek ezen a szinten is nyerő emberek lenni – Gulyi pl. pont a Kiel ellen játszott akkorát tavaly, hogy zokogva borultunk egymás nyakába a lelátón. A héten ráadásul állítólag arra készültünk, hogy a második félidőben Gulyi lesz a jobblökő, és kettesben védekezik végig, de ezt a tervet azonnal lenullázta a pályára lépését követő gyors hiba. Ancsin meg dettó: egy makulátlan félidő után egy gyenge közepes következett. Pedig mindketten csak abban gyengébben a többieknél, hogy gyengébbnek tartják magukat. Nem azok.
Egy Kopljar-NagyLa-Lékai-Sliskovic köré épített csapat simán esélyes lenne a Final4-ra, mi meg nélkülük fektettük ki a Kielt úgy, hogy az első félidőben 10, a másodikban 9 gólt kaptunk tőlük. A döcögős szezonkezdés után az idény első jelentős skalpját úgy gyűjtötte be a Veszprém, hogy azzal egyúttal üzenetet küldött mindenkinek: tavaszra itt újra egy BL-esélyes csapatot fogunk látni. A védekezése pedig már a tegnapinak is az volt.
És persze, hahaha, Markócska megint lógó orral távozott, de most legalább a csapat legeredményesebb játékosa lett a rengeteg hetes miatt. A mostani fogadtatásánál valószínűleg csak az fájt neki jobban, ahogy Zeitzit köszöntötte az Aréna.
Még egy gondolat: ez a meccs sokkal jobb játékvezetést érdemelt volna, ez a két cseh rigó olyan hülye volt, hogy fájt nézni, amit csinálnak.