Remélem csak nekem szorul ökölbe a gyomrom

Nem viccelek, konkrétan kivert a ronyó, főleg, hogy megnéztem a Plock két eddigi meccsét is, mert egyáltalán nem nyugtatott meg, amit láttam. Mint nekünk mindig, most is bazi nehéz lesz, maradjunk annyiban.

Egészen konkrétan a fél kezdő és az edző új, de valahogy ez nagyon jót tett a tavalyi Plocknak, megnéztem az eddigi meccseiket, lendületes, kreatív, kintről is veszélyes, jófajta kézilabdát tolnak, rám is jött a hideglelés, hogy milyen nagyon nehéz dolgunk lesz szombaton, de ne legyen igazam. Mindenesetre muszáj volna így hozzáállnunk, és meglehetősen komolyan venni a készülést rájuk, mert az előző két vendégjátékunknál azt éreztem, hogy valahogy biztosan behúzzuk, és az ugye egyszer sem lett igaz. Viszont - ahogy azt tavaly megjegyeztük a hazafelé induló kocsiban - most már tényleg győzelmet ígér a sorminta.

Elképesztően rossz emlékeim vannak, illetve hát a városról, szurkolókról, Lengyelországról tök jók, velük aztán tényleg mindig tudunk barizni úton-útfélen, de főleg a szurkolói kocsmájukban, ahol kb. minden magyar asztalnak járt az ingyen üveg Zubrowka, imádjuk a kajáikat is, meg hogy minden sokkal olcsóbb, egy lengyel hétvége akármikor jól esik nekünk, na. És most, hogy kivételesen nem megyünk, talán megtörik a mumusságuk is, hogy legközelebb már meggyőző különbségű győzelemért indulhassunk el.

Bővebben is felhívnám a figyelmet, hogy ez a megújult Plock sokkal ütőképesebbnek tűnik nekem első blikkre, mint Cadenas bármelyikje az elmúlt szezonokban, úgy tűnik, hogy minden kicsit kockázatosabb igazolásuk beleillik a képbe. Kezdeném is rögtön Duartéval, aki az első meccs első 2 percében vádlisérülést szenvedett Racoteát helyettesíti tökéletesen. Már néztük őt a portugál válogatottban is tavaly, de a Porto szekerét is szépen tolta. A csávó egy raszta terminátornak tűnik, a termete még nem is annyira, no de olyan gyors csuklója van, hogy O'meyer jól láthatóan hiába tudta többször, hogy melyik sarkot lövi meg, egész egyszerűen átsüvített rajta a labda. Csattant a csukló, és a lórúgás ott figyelt a kapuban. És ez csak a lövése, mert emellett meglehetősen alacsonyan van a súlypontja, ebből egy-két lépés után ugrik fel carlos perezi magasságokba, az összes belső posztról gondolkodás nélkül kapura vágja egész jó százalékkal, de ha beállót kell megjátszani, az is megy. A súlypontot sem véletlenül említettem, hanem mert Timunak például kb. épp a nyaka lesz a megragadni alkalmas magasságban, ha éppen rajta kíván indulócselt végezni a portugál, az pedig tudjuk, hogy hova vezethet gyorsan. Úgyhogy Duartéval csak okosan.

A másik lövő pozísönt a szintén újsrác Sime Ivic tolja, közöttük pedig Zhitnikov (vagy Tarabochia) szolgáltatja a labdákat, aki viszont maga is (Tarabochia is) meglehetősen veszélyes kintről. Beállóban Rocha vagy az egyik Gebala várja a zsugákat, nyilván előbbinek Duartéval már eleve megvan a kapcsolata, ennyivel is előrébb vannak, de a portugál lövő alapra remekül érzi a bejátszásokat. A Plock nem kifejezetten a szélsőjátékáról híres, de ha lemegy a labda a sarokba, a szélsők sem jönnek zavarba, szóval elég masszív kis halmaz jött össze hirtelen a lengyel Szegednél, akiket láthatóan baromira motivál a padon ülő Przybecki, a polák legenda.

A védekezésük eddig sem volt szar, most minimum egy Gebalával még keményebbre tudják húzni a falat, ráadásul van az a felállásuk, amivel nem kell cserélniük védelemről támadásra, sőt, több ilyenjük is van, és valahogy úgy érzem, hogy idén megvan az a második sora a Plocknak, ami eddig erősen hiányos volt volt, illetve az elsőtől jócskán elmaradt. Most kifejezetten homogén a massza, Ivicnél de Toledo sem sokkal rosszabb, vagy Zhitnikovnál Tarabochia, Racoteánál Duarte, sőt Pusica, Rochánál Gebala, ergo most, hogy láttam játszani őket kijelenthetem, hogy erősödtek biza, nem is kevéssel, maradjunk annyiban.

Remélem hazavágják végre a Kielcét a hazai sorozatukban, mert nekem egyértelműen ők a szimpatikusabbak - főleg május vége óta - de nekünk is fel kell kötni a gatyót, ha nyerni akarunk végre Plockban. Az egyik, ha nem a legjobb hangulatú csarnok az Orlen Arena számomra, félelmetes, ahogy hátrányban is tolják az ipart, most sem lesz ez másképp, de meg már talán nem kellene lepődünk rajta.

Bízom magunkban, és abban, hogy pontosan tudjuk, mennyire fontos idegenben pontokat szerezni ebben a csoportban. Menjünk, és győzzük le ezt a mumusunkat! A kiutazó szurkolók a két klub között szokásos megállapodás fényében most tényleg ingyen tekinthetik meg a mérkőzést, legalább több marad az esti Zubrowskára. Mindenkinek jó utat, jó bulit!

Hajrá Veszprém!