Még ha ezt az eredményt vita nélkül elfogadtam volna előzetesen, akkor is marhára fáj a végjátékot látva. Ez nálam Xavi sara volt, de nézzük az elejétől vagyis az előzményektől, na.
Elég parázs vita alakult ki meccs előtt is a Pálmarsson-ügy kapcsán, amit egyáltalán nem értek továbbra sem. Hadd döntse már el egy klub, hogy mit miért és mikor kommunikál vagy nem kommunikál egy ilyen helyzetben, főleg ha úgy látják, ezzel némi előnyhöz juthatunk egy sok szempontból borzasztó nehéz meccs előtt. Elgondolkodtam, hogy vajon Flensburgban is ekkora hiszti volt abból, hogy pl. Eggert nem volt ma, és ezen valószínűleg mindenki kellőképpen meglepődött, hiszen akárhogy is kutakodtam, ezt nem kommunikálták a szurkolóknak. Csak arra célzok, hogy ez nem egy olyan komoly információ volt, mint egy igazolás, vagy visszavonulás, vagy tényleg valami lényeges, arról volt szó, hogy egy Flensburg ellen kifejezetten kulcsjátékosnak számító játékosunk ujja egy banális szituációban megfájdult olyan semmi komoly, de nem kell erőltetni szinten, és a klub úgy döntött, hogy ha már, akkor ezt talán ne kürtöljük világgá. Ebből azért lett ekkora balhé, mert Gislason meg Storm állandóan azt kommunikálják, hogy Áronnak itt nem jó, ő pedig hiába cáfol, mindenki lélegzetvisszafojtva várja, hogy robbanjon a bomba. Hogy ebből aztán milyen konteók születtek, az társadalmi és kommunikációs szempontból igen érdekes és tanulságos. Na de mindegy, felszállt a füst, ez van, Pálmarsson nem lépett le és ment vissza Kielbe, megvan, időközben viszont az összes többi irányítónk vágta magát haza, úgyhogy egyáltalán nem volt könnyű dolga Xavinak. Uff.
A meccsre kijelölt keret aztán tartogatott furcsaságokat, például hat balkezest, ami talán valami rekord is lehetne, és Ugalde magányát balszélen (Geri a combhajlító izmával van gondja), szóval bő keret ide vagy oda, az élet mindig dobja a durván megoldandó feladatokat. Amikor a felvezető műsorban elhangzott, hogy mindenki jó meccsre számíthat, még fel is nyerítettem, hogy jaja, mindig olyan magas színvonalú küzdelmeket hoz az első BL-harc. De aztán az első félidő abszolút őket igazolta, néhány kaotikus perctől leszámítva egész komoly minőséget láthattunk harminc perc alatt, de kezdjük az elején. A Flensburg is hasonlóan hiányosan, kezdő irányítója és szélsője nélkül volt kénytelen bennünket fogadni, ugyan meggyőződésem, hogy a védelmünk annyira készült a szélsőik befejezésére, hogy ha Eggert van, akkor sem maradt volna túl sok helyük befejezni a támadásokat, Svant pedig a második félidőben Roli le is nullázta.
Két átlövéssel - NagyLaci góljára Glandorf válaszolt gyorsan -, majd a beállók helyzetbe hozásával kezdődött a találkozó, Toft Hansen annak rendje módja szerint be is vágta, Nilsson viszont nem annyira, ezzel pedig lépéselőnybe került a hazai csapat. Mahé egyéni villanásokkal, illetve az első hetesük bevágásával épített előnyt maguknak, de ez csupán az első negyedórában tartott, akkorra összeállt a védelmünk, Ugalde kiugrásai (labdát ugyan nem szerzett, de éreztette, hogy honnan tudna), Roli védései (különösen a hetesvédései), az emberhátrányos szituációink (illetve ahogy azokból ki tudtunk jönni) mind jelezték, hogy nyerni érkeztünk Flensburgba, és hogy bármi is történt az előszezonban, megvan még az a csapat, amelyik idén is ott lehet a végjátékban.
Amikor Pálmarsson második kétpercét is megkapta, akkor kicsit belénk állt minden, próbáltam elképzelni a néhányszor így is a támadással felérő Terza statikus mozgását irányítóban, és eléggé felkavarodtam. De Roló kis kihagyásokkal ugyan, de továbbra is fogott, az átlövőink néha egész komolyakat lőttek, Ilic pl. szar kezdés után húzta fel magát, Laci pedig az elejétől fogva jó volt, a figuráink működtek, viszonylag kevés technikai hibával, és látható akarással gyűrtük a perceket, növeltük az előnyünket. Hogy Pálma okos indítása az üres kapu felé futó Ugaldénak mennyit ért, az akkor tudatosult mindenkiben, amikor az év eleji lelkesedéssel csámpázó Terza meg simán inkább messziről mellédörrentette persze.
A második félidőt atomvédekezéssel kezdtük, nagyon gyorsan felépítettünk egy ötgólos előnyt folytatván az első félidei taktikus játékunkat, de aztán persze a hazaiak is ráztak magukon kicsit, Vranjes időkérésnél felhívta a figyelmüket arra, hogy a kettes védőink alacsonyabbak és számukra nagyobb lehetőségeket hordoznak magukban, Mogensen pedig jó katona lévén ezt szépen megfogadta, az ő vezérletével aztán elkezdtek zárkózni a hazaiak. A végjáték persze hogyne lett volna szoros és szívrohamos, jó, én nem számítottam arra, hogy komolyabb különbség marad a végére, hiszen ez a Flensburg otthona, de arra sem, hogy megjátszuk ugyanazt, mint tavaly Párizsban.
Nálam az még nem is akkora hiba, hogy minimális cserével toltuk végig ezt a meccset, mert vannak ezek a fontosak, amelyeken lehet én sem nagyon cserélnék nagyon bele, ha amúgy működik a csapat, de akkor végig nem cserélnék bele, nem pont akkor igen, amikor fél perccel a vége előtt olyan szituáció van, amihez szinte képtelenség hozzátenni a padról akkor bedobva, nyilván egy hideg játékos hibázik ilyenkor nagyobb százalékban. Basszus, vezettünk egy góllal, a labdát kellett volna megtartani, kijátszani a maradék időt, és feldobni a labdát a lelátóra. És hát ekkor kapust sem hozok le, ha nem éppen minden mindegy, na, nekünk volt itt veszítenivalónk, nem a Flensburgnak. Gulyit ismerve ráadásul ez most szépen bele is mart az önbizalmába, tök feleslegesen, ehh.
Hát haragszom most marhára, egy megnyert meccs két pontjából adtuk az egyiket oda, és bár leírva nem rossz eredmény a döntetlen Flensburgban, ebben a meccsben több volt, az a baj.