Aki építkezett már gyermekvárás közben, na annak lehet egyedül fogalma arról, hogy mennyire nem vártam most ezt a szezonkezdetet. Bizony. Biztosan sokatoknak tűnik ez konkrétan szentségtörésnek egy kizárólag ezzel a sporttal foglalkozó bloggertől, de hát ez van, őszinte gyermek vagyok, és ha jelen pillanatban választanom kellene egy IKEA-s bevásárlás és egy bajnoki között, hát simán előbbire teszem le a voksom. Tudom, szörnyű, de hát akkor is ez van. Ezt a posztot is konkrétan két hete nyitottam, mindenféle túlzás nélkül olyan hosszan szültem meg, hogy közben lett még egy gyermekem. Egy igazi veszprémi szívvel tehát idén biztosan többen ugrunk neki a szezonnak.
Nyáron konkrétan kimaradt a klasszikus ubiszezon, mindig volt valami sport, amit lehetett nézni, és hát a nélkülünk zajló olimpia is későn zárult, miközben itthon már rég megvolt a bajnokság startja. Ehhez jön az is, hogy a tavalyi végjáték nyilvánvalóan belénk forrasztotta a gondolatokat, pont a minap diskuráltuk _benitoval, hogy neki azóta egészen egyszerűen blokkolja az agya az információkat, nekem meg valahogy csak úgy átsiklik minden gondolatom rajta. Jó, igen, ha szentimentális lennék mondhatnám, hogy most más a fontosabb, bla-bla-bla, de hát egyrészt nem vagyok szentimentális, másrészt pedig attól még, hogy valaki nő, és gyermeket hoz a világra, nem feltétlen kell az összes többi dolgát lezárolnia. Legalábbis nálunk így van ez, na. De ettől még nem villanyoz fel túlságosan a szezonkezdés gondolata. Kicsit még úgy takuvakuztam volna, ha értitek, hogy értem.
Na de ennyi hiszti érzelmes felvezető talán elég is erre a szezonra, térjünk a lényegre, hiszen mégis csak az van, hogy nincs már két hét a BL-nyitányig, a SEHA számunkra nyitómeccse még inkább a nyakunkon van (holnap!!!), a visszatérés a csudálatos nemzeti bajnokságunkba pedig már megtörtént, mint mondottam, persze tök felesleges meccsekkel, ahogy azt várni is lehetett. Holnap viszont már egy igazi felkészülési meccsel leszünk okosabbak, a Celje rendes ellenfél ehhez, úgyhogy némi fogalmunk talán lesz arról, hogy hol is tartunk valójában. De lehet inkább még holnap sem.
Nem megyek még bele a BL-csoportunk bemutatásába, sem semmi konkrétumba, inkább csak hangolódnék már ráfele erre a szezonra - mert éppen eléggé más irányba vagyok hangolódva - ami várhatóan borzasztóan nehéz és hosszú lesz, ebben teljesen biztos vagyok már így augusztusban szeptemberben.
Ahhoz viszont, hogy jövőképet építsünk fel magunkban, egy dolgot mindenképpen meg kell tennünk: le kell zárnunk a múltat.
Nagyon könnyű volt leírni ezt a mondatot, miközben tudom, hogy rengeteg pirosnak még mindig az a +9-ről elbukott BL-győzelem jelenti a visszatérő rémálmokat. Biztos vagyok benne, hogy kevesen tették úgy igazán túl magukat azon a meccsen, szerintem én igen, bár ki tudja, még nem tudom megmondani ezt pontosan. Ki így dolgozta fel, ki úgy, ki visszanézte és kielemezte a hibákat, ki pedig gondolni sem tud arra, hogy még egyszer átélje azt a borzalmat. Kíváncsi vagyok, hogy a játékosok közül ki hogyan tett ezzel kapcsolatban, de nyilván nem fogom végigkérdezni őket kegyeleti okok miatt. Ha valaki közülük el akarná mondani, tudja, hol talál meg, hátha ezzel is teszünk egy lépést a közös jövő felé, ami ugye - mint már mondottam fentebb - azzal kellene elkezdődjön, hogy lezárjuk a múltat. Mi néhányan arra jutottunk amúgy az egyik terápiás foglalkozáson, hogy mi is tehettünk volna dolgokat, például rosszullétet színlelve bedőlhettünk volna a pályára. Nem volt olyan messze a pályától a sajtósor, na.
Ennél többet azonban nem kívánnék foglalkozni a dologgal, Ortega óta tudjuk, hogy előre van a lényeg ugyanis, nem hátra, annyi biztos, hogy hivatalosan a világ második legjobb csapata a miénk immáron évek óta, ez pedig egy olyan szint már, amin összességében túl sok szégyellnivaló nincsen. Érdekes egy év ez a 2016, rengeteg sportesemény döntője záród(ott)ik büntetőkkel, és a miénkhez hasonló összeomlásokat is bőven produkált az élet, hogy ez vigaszt nyújt vagy dühít, azt mindenki döntse el maga, mindenesetre tény, maradjunk annyiban.
Tavaly rengetegszer éreztem azt, amikor toltuk a kockázatos hátrányból feltámadásokat, hogy mentálisan borzasztó erősek vagyunk. Valószínűleg ez azért májusban némiképp meg lett tépázva, remélem azóta megtaláltuk a módját, hogy helyére tegyük agyban a dolgokat, talán ez a legfontosabb pre-season feladat. Az újak nyilván előnyből indulnak ezzel kapcsolatban, és a nem annyira lelkis játékosok is könnyebben elengedik ezt a dolgot, ha a lelkiseknek és a szurkolóknak is megy, akkor nincs más hátra, mint idén is nekimenni a feladatnak.
Amire viszont nagyon fel kell készülni idén, az a várható és de, igenis belekalkulálható vereségek feldolgozása.
Pofázom már egy ideje, de idén még inkább aktuális lesz majd, hiszen ennyi meccsnél, ilyen erős csoportnál, és a felkészülésbe illesztett éveleji SEHA-kemény meccseknél törvényszerűen bele fog csúszni a vereség, amivel nincs is semmi baj. Nálam. Amikor megláttam az éves programunkat nyomban felszisszentem látva, hogy egyrészt milyen későn kezdünk, másrészt ahhoz képest két héttel már toljuk a bajnokikat, végül pedig hogy nem megyünk értékelhető felkészülési tornára - nem, Ehingenben sincsen normális szint idén az olimpia miatt, annak is pont ugyanannyi értéke lett volna, mint ennek az orosházinak - de aztán gyorsan megnyugodtam, mikor megtudtam a SEHA helyszíneket és időpontjainkat. Nagyon fontos, hogy felfogjuk, a SEHA FF előtt semmi különösebben fontos nem történik abban a sorozatban március végéig, ergo az a fontos, hogy alapszakasz négyben legyünk, más nem. Ez pedig azt jelenti kicsi agyacskámnak, hogy a Celje elleni idegenbelit, a Vardar elleni idegenbelit, a Breszt elleni idegenbelit tekinthetjük a BL-re való felkészülésünknek. Bizony. Eredményfüggetlen.
Persze ezzel nem azt szeretném sulykolni, hogy kikapjunk, hanem azt, hogy ilyen szemmel nézzük ezeket a találkozókat. Az első idei fontos meccsünk ugyanis Flensburgban lesz, három hét múlva.
Aztán ami még idén hatalmas kérdés számomra, az az, hogy Xavi hogyan fog megbírkózni ezzel a tavalyinál is egyértelműen súlyosabb feladattal. Ezt a koncepciót, ezt a hatalmas keretes, sokfrontos szezont nem sokan tolták eddig, akiktől elleshetnénk, hogy hogyan is csinálták, egyfajta úttörőknek érzem most magunkat, kicsit előremenekültünk, de ez egyáltalán nem baj. Illetve hát majd meglátjuk, de az biztos, hogy Xavinak lesz ezzel a legtöbb dolga. Úgyhogy annyira nem örülök a szövetségi kapitánykodásának sem, nem hiszem el, hogy az olimpia után nem tudtunk akasztani valakit, aki ezt elvállalta volna, de mindegy. Tavaly szezon vége felé már konkrétan aggódtam néha a szürke, széthajtott arcát látva, és most sem lesz könnyebb dolga. Wilbek éppen most mondott fel, nem lehetne opció esetleg? Na mindegy, ezen még úgyis rugózunk kicsit majd, mikor annak lesz itt az ideje, most örüljünk neki, hogy Celjébe megyünk holnap, és hogy a SEHA megerősödött a szlovénokkal.
Holnap tehát várhatóan nagyszámú piros kel útra a mindig lovely Szlovéniába, mi most ezt kihagyjuk, nyilván, pedig a celjei pajtik hatalmas bulival készülnek, ugyanis velünk kívánják megünnepelni hetvenedik szülcsinapcsijukat, és abból kiindulva, hogy ott általában akkor is hatalmas buli van, amikor nincs mit jubilálni, el tudom képzelni, hogy mi várható holnap, na. A meccsre most így előre sok mindent nem is mondanék, mert sok időm nem volt meccseket, változásokat meg kereteket nézegetni, remélem, hogy egy jó kis hajtós, sportszerű mérkőzést tolhatunk holnap, és akkor biztos lesznek a kézilabdáról is gondolataim.
Mindenkinek boldog új szezont tehát, kívánok magunknak a tavalyinál csak egy fokkal sikeresebbet. Több nem kell, köszönjük!