Nagyon úgy látszik, hogy nekünk tényleg Mohács kell idén minden rendes eredményhez, ami most csak azért bosszantó, mert mint már a felvezetőben is írtam, ez így elég kockázatos lesz. De hát ha megfőzte, hadd vigye van, hát menjünk le vért izzadni a Tisza-partra, ha a tegnapi alkalom nem volt mindenkinek elég ahhoz, hogy ezt az egészet komolyan vegye. Elég bosszantó, mindenki füstölög is rajta, miközben én továbbra is szokatlanul nyugodt vagyok, mert továbbra sem tartom lehetetlennek a győzelmet Szegeden. Meglátjuk.
Szokatlan volt pálya mellől nézni a meccset, nem is esett túl jól, jobb szeretek őrjöngeni a lelátón, de hát muszáj volt, mert igazoltan hiányzott a fotósunk. A hatalmas biztonsági készülődés természetesen szinte felesleges volt, jó, persze ment a mutogatás a vendégszurkolók és a hosszú oldalon hozzájuk közelibbek között, amit amúgy egyáltalán nem értek, mert nem vagyok ilyen egymásnak mutogatós fajta, ha bajom van, vagy véleményem, odamegyek aztán elmondom, de hát feldolgozom, hogy van akinek ez kell a boldogságához.
Curtis Belehalokjára elrázogatta magát a nagyérdemű, de valahogy úgy éreztem, hogy a hangulat a nyilvánvaló teltház ellenére kicsit elmaradt a várttól. Mintha a publikumnak csupán a meggyőző fölény felelne meg mostanában, na most ezzel azért van baj, maradjunk annyiban. De persze nem ezen múlt, és hát amúgy se beszéljünk úgy erről a meccsről, mintha kikaptunk volna. Mert nyertünk. Igaz, hogy csak egy nyamvadt góllal, miközben labdánk volt a négy gólra is 3 perccel a vége előtt, de elszórakoztuk kettős emberelőnyben, úgyhogy mehetünk nyerni a szögedi vágóhídra.
Chema kezdett és hát fogalmazhatjuk úgy, hogy nem túl jó formában, az első támadásunkat hosszú réskereséses próbálkozás után nyúlta le az 5+1 ékjében langaléta kezeivel hadonászó Jonas, el is lépett vele, ez pedig gól, egyértelműen. Gyorsan jött a válasz Rencsikétől, aztán pedig egy Feci kapufa utáni lerohanást csesztünk el hosszú labdával, amiből ők jöhettek visszafelé villámgyorsan szélről, így máris vezettek. Elég masszívra felhúzta a Szeged azt a védelmet, kerestük a lyukakat a lövésekhez, de nem nagyon találtunk megfelelőket, miközben ők többnyire szélről és többnyire tiszta helyzeteket lőhettek. Az első percekbe minden szinten beleragadtunk, támadásban nem dolgoztuk ki valódi lövőhelyzetig az akcióinkat, puffogtattunk eléggé felelőtlenül, ugyanakkor a védelmünk is vagy alá- vagy túlreagálta a dolgokat, így vagy szélen vagy beállóban rendszeresen kialakultak a kék helyek.
A meccs elejét tehát a vendégek viselték jobban, úgyhogy elég tetemes hátrányba kerültünk mondhatni már-már szokásunkhoz híven, rohanhattunk az eredmény után ismételten. Nincs ezzel baj, ha tudom, hogy mindig behúzzuk végül, csak magunknak tesszük nagyon nehézzé tök feleslegesen. A Szeged pedig annál sokkal jobb csapat, mint hogy ezeket a félszar, komolyabb előkészítés nélküli lövéseket, hibás bejátszásokat, összességében kényes szituációkat ne büntesse azonnal meg. És ez még inkább így lesz jövő szombaton, Szegeden.
A tizedik percben volt az első, úgy igazából kivédekezett támadás, aminek a végén Roli védeni is tudott egy folyosóba kényszerített lövést, majd az ezt követő támadásunkban csináltunk egy rendes keresztet, aminek a végén Laci lőhetett átlövő szemmel nézve viszonylag tisztán gólt végre. De azért mindig voltak olyan jelenetek, melyek a meccs eleji csikorgó veszprémi nihilbe reményt csempésztek, ilyen volt például amikor emberhátrányban ragadtunk benn Ugalde kényszerkapuzásával védekezésben, és annyira eltakartuk a kaput a szögediek elől egy fővel kevesebben, hogy nem vették észre, hogy bárhonnan is, de lőni kellene, Ancsin pedig mellédurrantotta a végén szépen. Nekem ezek azért azt jelzik, hogy észnél vagyunk, még ha nem is csúcson kézilabdázunk éppen, mint ahogy egy-egy hetespárbajbeli győzelem sem szerencse kérdése soha, szerintem.
Azt viszont elég bosszantó volt látni, hogy a belső labdatömögetés egyértelmű kudarca ellenére csak szökőévente ment le a labda szélre, pedig amikor lement, az gólt jelentett. Gulyás Peti első gólja után fel kellett volna ismerni a lehetőséget arra, hogy jobb lenne széthúzni azt a szögedi védelmet azzal, hogy a szélsőket is használjuk rendesen, de ez elmaradt sajnos, így pedig az egyenlítés sem lett meg. Vagy amikor meg lement a labda - Ivan ugye - akkor már Ugalde indult vissza a megkülönböztetőben. Ezek egyértelműem koncentrációbeli kérdések, az ilyeneket muszáj kiküszöbölnünk, különben mit is akarunk mi, ugye. Mint ahogy az is nyilvánvaló hiba a védelmünktől, hogy rengeteg utánanyúlásra kényszerültünk, Laci kétpercei az első félidőben csak ebből adódtak, tök jogos volt mind a kettő, nem is vitatta semelyiket, egyszerűen lekésett lábbal az emberről, és utánanyúlt. Itt viszont már adódik a kérdés, hogy ez miért következett be, de koncentráció és az általam vártnál láthatóan alacsonyabb motivációs szint ebben is ludas lehet, az egész fal átjárhatóbb volt a szokásosnál kis időszakoktól eltekintve egész meccsen. Az szintén ilyen jellegű probléma, hogy az emberelőnyeink nagy részét elcsesztük egyszerűen. Hát könyörgöm, kettős előnyben középen próbálkozunk? Ilyet nem lehet büntetlenül, ennyi ez.
A védelmünk sutaságából is következett, hogy a kapusaink teljesítménye is mélyen elmaradt a várttól, de alapvetően sem lehetnek magukkal elégedettek. Kicsit sarkítva ugyan, de ha csak a megszokott bravúrjaik negyedét hozzák, már nem ilyen szoros ez a meccs, és ezzel lehet vitázni, csak felesleges. Kokonak most kivételesen teljesen igaza volt a háborgását tekintve, ha mindketten csak a rövidre állnak a szélről érkező lövésekhez, akkor beléjük akadt volna három-négy ilyen, így viszont kis túlzással gól lett, ami kapura ment. Van ez így, nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki, de azt látni lehet, hogy van honnan feljönni azon a poszton ugye, így ez számomra inkább pozitív dolog, hiszen ha úgy nézzük, konkrétan kapus nélkül nyertünk egy jó Szeged ellen. Fontos dolog ez, és nem eltúlzott, szerintem. Az a rengeteg kapott gól tehát ennek is köszönhető, nem csak a megszokotthoz képest többnyire lagymatag, kicsit lemaradós védelmünknek. Az is furcsa, hogy Kallman ilyen százalékkal lőjjön most már huzamosabb ideje ellenünk. Baszki, ha Dibirovot le tudtuk videóztatni a kapusainkkal, akkor őt is le lehetne, nem?
Tehát húsz perc kellett ahhoz, hogy visszajöjjünk a meccsbe, nem mondom, hogy nem szoktunk hozzá ehhez idén, de azért volt példa arra is, hogy nem aludtunk be, azok voltak az egyszerűbb meccseink ugye. Nem volt sok belőlük idén, de mind akkor volt, amikor nagyon kellett. Ezt is tekinthetjük biztató jelnek, én legalábbis annak tekintem, de hát én kincstári optimista vagyok a legelvetemültebben. Utána aztán felváltva estek a találatok, a félidőt még ugyan a Szeged zárta egygólos előnyben, de a második félidő eleje egyértelműen nekünk állt jobban. Most visszanézve látom a statot, és örömmel nyugtáztam, hogy pontosan beletrafáltam a védési százalékokba: 17% vs 30%, ami nagyjából be is takarja a mi elmaradásunkat eredményben. A harminc egy jó átlagot jelent, csak hogy tisztába tegyük a dolgokat, a tizenhét pedig annyi, hogy arra büszke senki nem lehet. A végén ugyan nem raktak ki statot, de érzésem szerint inkább csak nőtt ez a különbség a második félidőben, nem csökkent.
A félidő tehát jót tett a veszprémi fejeknek, és Xavi frissített is Lékaival, Ivannal középen, Gasival és Ugaldeval szélen, illetve ebben a szakaszban Mirko is kiszedett két ziccert, amiből tudtunk futni, és könnyű gólokat szerezni, ezzel pedig először a meccsen előnyre tettünk szert. A védekezésünk egy fokkal határozottabb lett ugyan, de támadásban ismét böszme dolgokat műveltünk, főleg emberelőnyben. Máté természetesen új színt jelentett elöl, azt a bekígyózást, amit ő művel csak hetest érően tudják megakadályozni a lomha középsők vagy sehogy, ugye. Ezen a vonalon kellene elindulnunk a visszavágóra, mert a lövőinket elég szépen kizárják a kettes védőik, ezt látni kell.
Lékai sebességváltást hozott tehát előre, így a félidő közepén már több labdánk is volt a háromgólos vezetésre, Ancsin lába bánta például a kifelé cselezését ugye, de egész egyszerűen elbarmoltuk ezeket a lehetőségeket. Hol belevágtuk a ziccert Wysuba, hol elléptük a lerohanást, és mivel kapuból sem jött segítség, ezért beleragadtunk ebbe a három helyett máris csak egy van közte típusú jojózásba. Xavi forgatta a kapusokat rendületlenül, de sajnos senkinél nem akadt ki a védési mutató, én visszanézés után is egyértelműen itt látom az általam várt különbségnél kisebb differencia elsődleges okát, azt pedig szinte kizártnak tartom, hogy ez még egyszer megismétlődhessen. Aron szerencsére ismét felnőtt a második félidőre, kintről is veszélyt jelentett illetve a nyitotton is megtaláta a réseket, Mátéval ketten együtt kifejezetten kreatív dolgokat ekkentettek elöl, szétkapva az ekkorra már fáradtabb belső védelmét a kékeknek.
Hogy a végjátékot ismét egy emberelőnyös időszakban csesztük el, az már szinte sorsszerűnek tűnt a tegnapi meccs tekintetében, és Vranjes pirosa is inkább bennünket zavart meg, nézzétek meg lassítva, hogy mit ollózott ott középen. Próbálom megérteni, hogy mi lehetett a célja vele, de fingom nincsen. Na most ezek után tudtuk elszórakozni a kettős előnyünket először egy kínaival, aztán egy suta bejátszással, mikor csak végig kellett volna húzni bármelyik szélre, ahogy azt már általános iskolában vélhetően minden kézilabdásba beleverte az edzője. Nem igazán értettem, hogy miért nem csináltuk ezt meg egész meccsen, de ha meg azt nézzük, hogy csak itt javulunk jövő hétre, már megvolnánk, de mindegy. Nekünk idén szenvednünk kell.
Az utolsó percekben aztán már képtelenek voltunk gólt lőni, illetve hát ugye belefújtak egybe, viszont szerencsére eltakartuk a kaput is eközben, ezzel pedig beállt végeredménynek a 30:29, ami nem sok, de mégiscsak egy győzelem, ahogy Máté a sajtóson kiemelte. Nincs mese, győzni KELL Szegeden, ez egyáltalán nem lehetetlen, ha csak az általam kiemelt játékrészekben minimálisat tudunk javulni, akkor meglesz ez. Muszáj kizárni a körülményeket, csak magunkkal szabad foglalkoznunk, és azzal, hogy a kapusaink olvassák Jonas és Bombac lövéseit végre, mert ez a kulcsa a újszegedi helyszíni győzelmünknek. Pontosan látjuk, hogy hol maradtunk el és mennyire magunkhoz képest, elképzelhető, hogy ismét egyedül maradok ezzel, de azt gondolom, egyáltalán nincs elveszve a bajnoki címünk, bármennyire is ijesztő ez az egy gól összesen.
Viszont muszáj átgondolnunk a dolgokat addig, mindenki kapjon is kicsit a fejéhez, mert rohadt közel van már Köln, úgyhogy nem csak a bajnoki címet kockáztatjuk éppen, hanem azt is, hogy milyen mentális állapotban érkezünk a FF-hétvégére. Két hét van vissza ebből a káoszos szezonból, basszus, szedjük már össze rendesen! Vonatkozik ez a szurkolásra is amúgy, nem csak a csapatra, szerintem, mert az sem volt toppon, hogy finom legyek. Lentig legalábbis nem hallatszott le olyan minőségben, ahogy én elvárnám magunktól egy ilyen meccsen. Az nem elég, ha csak akkor robban a csarnok, amikor vezetünk rendesen, pont akkor kellene hajtani őket, amikor gáz van ugye. Még van vissza egy Vác-meccs, ahol minimum hat góllal KELL nyerni jelen helyzetünkben, egy szegedi rettenet - kizárólag babonából mondom, hogy idegenben jó az iksz, de szeretném, ha az egy 3-4 gólos, egész meccsen át vezetős győzelem lenne - és utána a szezon két LEGFONTOSABB meccse. Jövő szombaton egyszerűen nem tehetjük meg, hogy nem tesszük oda magunkat az elejétől a védelemben, támadásban pedig lássuk be, hogy nem működik a majd lesz valahogy labdatologatás ez ellen a szögedi védelem ellen, konkrét elképzelések kellenek, és jóval több szélsőjáték, mert abban bőven maradt kraft ezen a tegnapi meccsen is szerintem.
Fel a fejjel, nem kell temetni semmit sem, pedig csak ezt látom, ha körülnézek, hanem inkább egész egyszerűen nyerni kell Szegeden. Ennyi ez. Hogy hogyan, azt majd megvitatjuk hétközben.