Az opening ceremony nem nagyon kötött le, maradjunk annyiban, mondjuk ez nem akkora csoda, komoly meccs előtt nekem aztán mutathatnak bármit, de tényleg. Pedig kitettek magukért, jók voltak a dobosok, nagyon komolyan nézett ki a hatalmas lepedőre vetítés is, szóval tiszta klafis kis műsort körétettek, ezt mindenképp ki kell emeljem, csak hát nem nagyon tudtunk odafigyelni ugye. A bemutatásnál a horvát közönség nagyon szorgalmasan imádott mindenkit, aki horvát, rohadt kíváncsi leszek, hogy kinek fognak szurkolni végül, abban bízunk, hogy őket is magával ragadja majd a hangulat, mint tegnap a nem mi meccsünkön a mieinket. Veszprém zászlót kitették, himnuszt is eltolták, jól néztünk ki na. Kicsit talán itthon is voltunk, vagyis lettünk volna, ha nem csinálnak hirtelen macedónt az összes helyiből, de mindegy.
Két gyors góllal nyitott a Vardar, az egyiket Cindric vitte be, a másik pedig abból fakadt, hogy kipattogtatták Marguc kezéből a labdát. Pálmarsson kezdett középen, és hát volt egy olyan szar érzésem, hogy nem fog működni az igen erőszakos nyitottjuk ellen, de reménykedtem benne, hogy tévedek. Ilic góljaival tartottuk a lépést nagyjából, bár kétgólos hátrányban folyamatosan, de láttuk a hátukat. Náluk pedig Maqueda vállalta a lövőgép szerepét, a harmadik próbálkozásánál gondoltam rá, hogy ideje volna feltennünk egy rendes kettes védőt rá, ha nem akarunk nagy bajt.
A folyamatos labdaeladások egyértelműen a szerencsétlen irányítójátékunk következményeként kísértettek, egyszerűen nem Aron való a balkáni brigádok ellen, főleg, ha azok feltolják és megnyitják a védelmüket. Xavi időt kért 7:3-nál, de nem cserélt, aminek nem annyira örültem, viszont Pálma bement végre a pofonokért, amiből helyzet is lett. Ennek örültem. Csak ekkor már megint vezettek ellenünk néggyel. Ilic szerencsére kezd visszatérni közénk a lövőformájával együtt, Roli viszont továbbra is adós maradt a jó teljesítménnyel.
Azért belém állt a he, amikor Toskic megtoskicozta Nallacit, aki aztán lassan leballagott a kispadra, remélem nincs baja. Az ő góljával kapaszkodtunk vissza, majd összeraktuk a védelmünket, és mögötte Roli is elkezdett labdákat fogni, így pedig nyilván pillanatok alatt egálon találtuk magunkat Geri csodás befutása utáni Árpád-ejtésével. Csóri Árpi, ennyi ejtést, amennyit ezen a két napon kap, szerintem máskor kb. egy hónap alatt, de nem baj. Ha ez működik, akkor legyen ez.
Mindenképpen pozitív, hogy 17 perc elég volt most visszajönni a meccsbe, ehhez pénteken 56 perc kellett. Chema váltotta Pálmát középen, gyorsan demonstrálta is, hogyan kell öngyi rituálét elkövetni kétpercet érően, Toskic ment a padra nagyon helyesen. Az iskolás csoport kezdett rendkívül dühíteni az állandó járkálásukkal, amitől nem láttunk semmit persze, majd nem felejtem el a SEHA-soknak szépen megköszönni a kiosztott helyet.
Chema labdaszerzése emberhátrányban zseniális volt, de amikor viszont nekiállt pofázni a bírónak, azzal el is lőtte ezt a zseniskedést a szememben. Basszus ilyen baromságra komolyan csak spanyol képes. És sajnos újra túl közel engedtük őket, amiből gyors gólok lettek 7-8 méterről. Stoilové például, ami az legszebb találat a tornán, valószínűleg. Az utolsó percben egygólos macedón vezetésnél aztán Stoilov fölé ejtett egy ziccert, Marguc pedig kapufára vágta a Nallaci által csudálatosan kiharcolt hetest, így a 14:15 maradt a félidőre.
Összességében többedmagammal tüzet tudtam volna okádni az előttünk állandóan járkáló mindenkitől, és attól is, ahogy a helyi Mosonyi a Vardarnak szurkoltatja a komplett közönséget azért, mert sok veszprémi érkezett. Hát a tökömet, talán hadd döntsék már el maguktól ha kérhetném, nem? Na mindegy. Az általam vártnál amúgy keményebb a küzdelem, nem sajnálják sem egymást, sem magukat a felek, a Vardar hozza a szintjét, és kívülről is, meg beállóból is megtalálja a réseinket, mi pedig ugyan a védekezést eléggé összeszedtük a félidő második felére, azért a támadásainkat nem csiszoltuk még pörfektre.
Pálma és Mirko jöttek kezdeni, és emberelőnyben kicsit meg is nyitottuk a falunkat, aminek az lett az eredménye, hogy Laci hosszú kezeivel elpattogtatott egy labdát, amit Pálmarsson messziről az üres kapuba lőtt be. Ezzel újra döntetlen lett. Aztán mikor emberhátrányban eladták a labdát és mi meg rohanhattunk három kettő ellen, majd GP3 bevágta kegyetlen, először vezettünk végre. Ez a 34. percben volt pont azelőtt, hogy Abutovic letoskicozta Ilicet piroslapot érően.
Momo ápolása felhozta Sliskovicot a pályára aki gyönyörű, klasszikus átlövéssel háláta meg nagyon helyesen a hosszú felsőbe. Árpinak csak felfele vagy mint Laci, elküldeni a másik oldalra, aztán bepöccinteni a rövidre bárhova. Csak ne a kapufára. De aztán hiába szedtük össze kicsit a támadásainkat is, Momo nélkül kényszermegoldásokat kellett alkalmaznunk, illetve folyton kaptuk a kétperceket, amiket meg kellett oldanunk valahogy. Amikor Laci és Gulyi egyszerre kapta, akkor kicsit megijedtem, de aztán Ivan két góljával újra mi diktáltunk.
Toskicnál nagyobb türhőt még nem szült a világra szerb anya, fogalmazta meg _benito a listán nagyon találóan, ahogy Timuról leforgott halálos sebeket kapva, persze, hogy megették a rigók és kétperc. De legalább visszaadták a másik oldalon hamarosan. Jó döntésnek bizonyult Ivan nevezése, maradjunk annyiban, de azért Mátét is bőven lehetett volna verejtékeztetni irányítóban. Csak nem tudtunk elnyúlni két gólnyira, egészen döbbenetesen szoros volt végig a küzdelem, mindig jött valaki, aki hozzátett a saját oldalához. Például amikor Mirko a hátrányunk utolsó pillanatában leszedte Timur ajtó-ablak ziccerét, vagy amikor Pálma hosszas szerencsétlenkedés után tanítanivalóan dugta be Andriskának a macedón hónok alatt, vagy Ugalde amúgy minden megmozdulása. A másik oldalon pedig kisDusi tudott húzni valamennyit, amikor beállt.
A végjátékban szerencsénk is volt egy kapufával, de amúgy is összeraktuk annyira a védekezést, hogy hátul ne legyen baj, és amikor Nallaci megindult kifelé két lépéssel megkerülve a védőjét, már tudtam, hogy ez akkor megvan. Szorosan, de megvan. És tényleg. Aztán jöhettek plusz egy beállóval, azt is kivédekeztük, és megvédtük a címünket a végén egy Mirko védéssel. Aztán kijöttek emberfogásra, de remekül dugdostuk a labdát az utolsó másodpercig, így beállt a végeredmény a 28:26-tal.
Nem volt szép meccs és brilliáns játék, de a két csapat méltó meccset játszott, és azért nyomokban látható volt a potenciál is, ami még bennünk van. Momo végre nagyot ment, remélem nincs komolyabb baja, de a helyére beálló Ivan is megtette, amit megkövetelt a haza. Ugaldét és Nallacit emelném még külön ki, mert nagyon fontos momentumban vállaltak főszerepet illetve persze Mirkot, aki remekel mostanában. De összességében egy hatalmas küzdelem volt ez mindenkitől, újra hátrányból kellett visszajönnünk, újra kapaszkodhattunk, de amikor végre fordítottunk, onnantól már nem engedtük vezetni a Vardart, hanem okosan, taktikusan játszva behúztuk a meccset.
Én a magam részéről köszönöm, most mindenki megy válogatott hétre, aztán pedig nekiállhatunk a komolyabb feladatoknak.
A SEHA szerinti FF-válogatott úgy tűnik elpöfög beálló nélkül is, lehet, hogy igazuk van, de én azért odatettem egy Stojkovicot gondolatban az Ugalde, Ilic, Cindric, kisDusi, Zlatko Horvat, Stevancic hatoshoz, haha. Megkérdeztük, ők is odatették, csak elfelejtették tudatni velünk.
További képek itten, holnap meg még jövünk több fotóval, csak most már álmosak vagyunk. Mindenkinek kupagyőztes, jó utat haza!