Most nem is csak feltétlen a tegnap elfogyasztott, amúgy isteni finom levendulás vodka utóhatásaira gondolok, bár nyilván azzal is vannak gondok.
De térjünk csak vissza a tegnapra.
Az út megállásokkal tarkítva simán 11 óra volt, köszönhetően az utolsó kb. 270 km már nem autópályának. Maradjunk annyiban, hogy nyilván az utolsó 30 volt a leghosszabb, ráadásul azon a szakaszon még elterelések is voltak, szóval volt itt minden, na. Elég sajátos rendszerű pókerozással sikerült elütnünk az időt, mindig csak az első sorból hátrajátszónak törött el a dereka. A Hotel pöpec, csak tegnap nyüszögtek, hogy hangoskodunk, pedig ez egyáltalán nem igaz. Ahol kilenc ember összegyűlik, ott nyilván beszélgetés van, de öregebbek vagyunk annál, hogy kirúgjuk a szálloda oldalát, maradjunk annyiban. Mindegy, átsiklunk rajta.
Bevágtuk magunkat pár taxiba, aztán megcéloztuk a recepciós szerinti legjobb helyet a városban. Az Art Deco restaurant a főtér melletti utcán leledzik, és bár hajlamosak vagyunk hinni a helyieknek általában, most azt vettük észre, hogy valószínűleg nincs igaza. A 30 asztalos terasz konkrétan kongott az ürességtől, bezzeg a szomszédja. Nyilván az ember oda ül be enni, ahol vannak, az mégiscsak biztatóbb a jövőre nézve, nem igaz?
A lengyeleknek kurva jó kajáik vannak, ahányan voltunk, annyifélét ettünk mondjuk, így jutott mindenkinek mindenből egy-két adag. Csirke, csülök, hurka, répás, káposztás, olyan kfc-s jellegű saláta, bazi fincsi volt, na. Jó lesz januárban. Megvitattuk az élet nagy dolgait, sajnos most inkább inkább aggódósra, mint bizakodóra ittam magam, de nem ez a lényeg.
Hanem hogy ma meccs van!
Muszáj nyernünk, nyilván nem is fogadok el más eredményt, ettől függetlenül rohadtul nem vagyok nyugodt.
Most meg elillanunk várost nézni, bár már tegnap többet láttunk belőle, mint legutóbb.