NordHedge-tourON: Wisla tádádám, Vodka tádádám

Aki hallott már plocki szurkolókat közelről, annak ismerős lehet a címben elrejtett, méltán népszerű rigmus, esküszöm alig várom, hogy halljam. Elkezdődött tehát a BL, mi is éppen az első túránkra készülődünk Lengyelországba, konkrétan pont egy alvásnyi idő választ el attól a pillanattól, hogy bepattanjunk a verdába, és magunk alá gyűrjük a kilométereket. Azt a 840-et. Persze az amúgy már régen és többször megvásárolt IGO állandóan eltűnik az erre alkalmas eszközeinkől, de tényleg, és ha leszeded megint, akkor meg nem működik rendesen. Utálom a gps-t, lehet vissza kellene térni a jó kis térképes módszerhez. Így jelenleg fogalmunk sincsen, hogy mi lesz a navigációnk péntekre, Gyuri itt ül mellettem és bökdösi az ipedet, ami női hangon néha bemondja, hogy a gps-vétel megszűnt, mintha lett volna valaha is persze. De mindegy, majd megoldjuk. Rögtönzünk, hehe. Vagy csak simán visszatalálunk, amúgy is voltunk már majdnem ugyanezzel a csapattal ugyanezen a helyen tavaly márciusban. Ez van most, 23:51-kor, most elillanunk aludni szerintem.

Ezen még röhögök kicsit, Kilgour kolléga posztolta ezt a remek találatot a listára, ezzel a szöveggel, és nem nagyon tudok betellni vele:

"Vajon milyen bunda alapján második a Kiel aktuálisan?"


Hát igen, a kérdés adja magát így reggel is, maradjunk annyiban. A Kolding ugyanúgy mínusz hetes gólkülönbséggel vajon miért tud utolsó lenni a Béla csoportban? Közben a futottak még kategóriások is elindultak, két egygólos meccs zárult, a számunkra érdekesebb a NLR medvegyi kikapása volt. Jók lesznek így azok a csoportok.

Na de vissza magunkhoz, illetve a túránkhoz. Egy óra múlva elindulunk, és reméljük még a nap fenn figyel az égen, mikor átvesszük majd a szállásunk, aztán terveink szerint bevesszük a várost. Elvileg hetven valamennyi veszprémi vásárolt jegyet a klubirodán keresztül, nem mondanám, hogy ez sok, és hogy biztosan hallatszódni fog a hangunk, de megígérjük, hogy mindent megpróbálunk, aztán meglátjuk. Hajrá Veszprém, kinn találkozunk!

Addig is ezt olvasgassátok, mert rohadt sokat dolgoztam ezen a 33.787 karakteren, jó lenne, ha rendesen fogyasztanátok! Lehet kérdezek majd belőle a tippjátékban, aminek keretei között most kiszórjuk a maradék ajándékainkat. Az győztes választhat először, a második másodszor, a harmadik utána, majd minden 10. játékosunk ajcsit kap, aki játszik velünk. Szóval érdemes lesz megosztani a barátaitokkal, hátha kilencen játszanak, és te kapsz valamit miattuk ajándékba! Hajrá!