SzezON - GigaKP haladóknak

Legalábbis vitákat generált egy KP összerakása, annyi szent, nem akkorát, mint a jónő/jófaszi válogatotté, ami már vagy négyszáz levélnél tart a listán, de vitákat. És bár úgy másfél nap után kompromisszumképesnek bizonyult a lista, azért több ponton sincsen teljes egyetértés. Mondjuk szerintem nem is lehet, és ez így van jól. De hogy _benito szerint jobb lenne megvárni egy fordulót, mielőtt összerakunk egy sorrendet, az minden érintettet felháborított, hehe. Hát mi abban a kihívás, az izgalom, ilyen badarságot ugyan ki követ el manapság? Mi nem, az biztos, úgyhogy alant olvasható a közös pre-KP, amelybe beleszólhatott mindenki, aki akart és főleg, akinek voltak érvei. Meg a többiek.

Leszögeznénk, hogy ez egy szubjektív, a komplett mezőnyből rangsoroló lista, ami nem továbbjutásit jósol, mindössze pillanatnyi forma, felkészülés, játékoskeringések, meg persze a kávézacc és az esedékes csillagjárás alapján a legjobb 16 csapatot egy erősségi sorrendben vizsgálja. Így fordulhat elő, hogy a futottak még kategória csoportjaiból felkerültek rá ketten is. Ha az EHF ragaszkodna a előzetesen belebegtetett elitet válogatós elképzeléseihez, és nem alkudna meg a piacszerzés és/vagy más érdekek miatt, akkor amúgy is ők lennének itt valószínűleg. Mondjuk még ki is zúghatnak persze, főleg, ha a svédek úgy hasítanak, ahogy tegnap.

Mert ugye tegnap egy elég meglepő eredménnyel végződő Kristianstadt vs Koldinggal elindult a világ legjobb csapatsportjának legfaszipántosabb sorozata, hogy mást ne is mondjak, ilyen meccsek lesznek már az első fordulóban, hogy Zágráb vs Kiel (tavaly is fasza volt, haha), Flensi vs PSG illetve Löwen vs Barca und Szeged vs Kielce, csak hogy a legígéretesebbeket soroljam. Izgalom tehát lesz gazdagon, mi NordHedge-túra keretében újra nekiindulunk Európának, ezúttal Lengyelországnak, tippjáték is indul, szóval hivatalosan megnyitom a nagybetűs szezONt. Remélem ez lesz A SZEZON. Kezdjünk rögvest a hátulról történő listázásba!

16. La Rioja

A spanyol másodiknak bőven az elitben volna a helye még úgy is, hogy Szegedre költözött nyáron a brazil átlövőjük. Elég masszív kis csapat ez, és remek edzőjük van, tavaly bizonyítottak elégszer, ha más nem is jut róluk eszünkbe a hétemberes támadás beugrik azért, ugye? A Besiktasnál mindenképpen jobban megérdemeltek volna az A-B csoportkört, de hát ilyen az élet. Nem látok bele az EHF fejébe, illetve nem nézek török bajnokságot sem, ahogy hallom azok a népek mondjuk gyorsan rá tudnának kapni a jó meccsek ízére, ráadásul ott is megy a pénz dögivel erre, így a fejlődés sincs kizárva persze, de akkor is. Nálam egyelőre indokolhatatlan, aztán meglátjuk.

A spanyolokra visszatérve egy torna erejéig keresztezték egymást a felkészüléseink, hiszen két döntetlent toltak a (Schaffhausen, Chambéry) strasbourgi háttérrel rendezett Eurotournoin, mielőtt sokgólos meccsen cumiztak volna a PSG ellen. Néhányan meg is sérültek azon a meccsen, Cacheda például, aki nekem kicsit kedvencem, de ettől függetlenül hibátlanul állnak az ASOBALban jelenleg. Stefan Terzic érkezik majd a Vardarból valamikor, amikor felépül a jobb térdét ért keresztszalagszakadásából, amit a jr. vébén szedett össze. Szóval kb. a télen. Egyébként a két gyengébb csoport közül az övüké a keményebb, itt van a Breszt, a Presov és a Medvegyi is, szóval lesz itt még versenyfutás azokért a helyekért, ahonnan esély mutatkozik a feljebb lépésre. A C-ben tehát lesznek olyan meccsek, amit érdemes lesz figyelni, ha valam csoda folytán nem adna megfelelő programot az elit.

2015. szeptember 17. 19.00 - Csehovszki Medvegyi vs NLR (x)

15. Breszt

Tavaly SEHA-döntőt, a BL-csoportban pedig kifejezetten erős hazai mecseket toltak, amíg bírták szusszal. Ha a spanyol második masszív, akkor ez természetesen hatványozottan igaz a beloruszokra. Jó kis védekezést raktak össze, és nem nagyon kellett belenyúlniuk évek óta, mögöttük Pesic az elvárhatót bőven hozza. Nyáron irányító érkezett a keretbe Spíler helyére, mégpedig pont a Plockból, de most, hogy ezt így bepötyögtem rájöttem, hogy leírtam már ugyanezt egyszer valahol. Úgyhogy azt előbányászom. Ja, persze SEHA-meccset toltunk ellenük, tényleg. A Zágráb viszont nyerni tudott náluk, amin némiképp csodálkozom, de nem annyira, mert szerintem a Zágráb idén is jót fut. Mindenesetre van rá egy fogadásom, hogy a Cecil csoport fogja adni a több izgalmat a futottak még kategóriában.

2015. szeptember 19. 18.00 - Breszt vs Vojvodina (1)

14. Celje

Itt jön egy képzeletbeli vastag vonal, mert ha rajtunk múlna, az elitet is meg tudnánk vágni, de legalábbis a kihullókat fent nevezettekkel helyettesíteni. Celjében sok örömteli esemény nem történt a nyáron azon kívül, hogy a Heineken felvásárolta a Laskót, de hogy mindez kézilabdára kivetítve pontosan mit jelent, illetve jelent-e egyáltalán valamit, azt nem tudjuk. Időközben megtudtuk, hogy pozitív irányba biztos nem mozdítja el a dolgokat mindez. Az biztos, hogy pont a Celjének nem lesz annyira hakni ez az idegenbeli első Törökben, mert annak ellenére, hogy hozzájuk minden egyes alkalommal nyugtalanabbul megyek, mint teszem azt Koldingba (Koppenhága), vagy Szegedre mennék, de idegenben azért bőven sebezhetőek, azt kell mondjam. Azért behúzzák, remélem, mert a tavalyi, részemről igazságtalannak vélt kiesésük után szeretném, ha idén nem a csoport legvégén végeznének. Ehhez pedig pont a Besiktas elleni idegenbelik nagyon kellenek. A kiapaszthatatlannak tűnő szlovén utánpótlásforrás minden évben viszonylag ütőképes csapatot varázsol Celjébe, ez most sem lesz másként valószínűleg, Zarabec megtartása volt a fő feladat, ez sikerült, igaz, hogy Sliskovicot viszont pont mi hoztuk el, de hát ez ilyen. Megnyerték a Szuperkupát a Velenje ellen és az első bajnokijukat, tehát stabil kezdést toltak a 2015/16-os szezonban. Szombaton pedig nekik is elkezdődik Európa.

2015. szeptember 19. 18.00 - Besiktas vs Celje (2)

13. Plock

Kizárólag a tavalyi csoportkör miatt teszem előrébb a Koldingot a Plocknál, maradjunk annyiban, meg esetleg még Kasper Hvidt miatt. Nekünk a lengyelországi Szeged lesz az első túránk, ami péntek reggel el is indul szépen eme útmutatás alapján. Hogy mennyire kell észnél lennünk a polákoknál, az remélem minden agyba kellőképpen belevésődött tavaly, a mezek pályára küldése ugyanis kurvára nem lesz elég az Orlen Arénában. Ami amúgy Európa egyik legdöbbenetesebb hangulatú katlanja. Szóval már csak ezért sem javallott nagy arccal nekilátni ennek a feladatnak. De itt most a Plockról beszéljünk, magunkat figyelmeztetni ráérünk még, na.

Sokat nem erősödött Cadenas csapata, valahol már leírtam ugyan, hogy nekem továbbra sem tiszta, hogy a spanyolnak tulajdonképpen mi itt a célja? Ok, nyilván kilenc lóval sem tudod megtartani Syprzakot, ha a Barcelona hívja, de hogy nem lesz elég Oneto az ő megfelelő pótlására, az biztos. Bírom az ürgét, meg minden, de nem egy Myrhol. Zhitnikov viszont valódi erősítés lehet, ha gyorsan sikerül beilleszteni a csapatba, elképesztő csuklója és megbízható védőmunkája miatt nem is csoda, hogy ő lett volna a Jicha-saga közepette a kieli szurkolók elsőszámú kívánsága. Csak elfelejtették figyelembe venni azt a nem elhanyagolható tényt, hogy van már csapata illetve hogy Storm szerint a keret így is megoldja. Lépett az irányítójuk, Tioumentsev, mondjuk ő összesen egy évet töltött Plockban el, szóval hatalmas űrt nem fog hagyni valószínűleg. Kapuban megoldják Marcinnal és Corralessel, ők azok a kapusok amúgy, akiket notóriusan alulértékelek, azt kell mondjam. Nem kiugróak, de stabilak, és kb. egy szintet is tudnak. Megnyert hazai meccseivel a Plocknak reális esélye lehet a továbbjutó helyek egyikére, de azért az biztos, hogy nagy lesz a csapkodás a Kiel-Celje-Zágráb-Plock négyszögben. Sőt, nálam még idetartozik a Flensburg is, mondjuk ezzel a véleményemmel kicsit egyedül maradtam, de nem baj. Meglátjuk.

12. Kolding

Ez tök érdekes, de tényleg. Soha az életben nem éreztem az izgalom szikráját sem, ha Koppenhágába kellett menni meccsre, pedig nem is olyan régen azért még volt súlya, miközben a celjei és a plocki túra előtt konkrétabb gombóc van/volt/lesz a gyomromban. Nem tudom, miért van ez, de tényleg ez van. És mégis ők vannak előrébb a besorolásban, ami leginkább annak köszönhető, hogy a Kolding azért oda-odapörcintett a nagyoknak a tavalyi csoportjában. Aztán a Zágráb ellen meg simán kizúgtak. A ritka randa mezeiről elhíresült dán bajnok soraiban nem kisebb nevek vannak, mint Spellerberg, aki a dán hűség szobra, amúgy pedig az 50-60 gólját szezononként hozza, aztán az eszéért mindig is szimpatikus Kim Andersson helyére érkező örök ígéret: Igropulo, aki a faroszán egy EHF kupával alkotta az elmúlt évek legemlékezetesebb performanszát. De itt van Lasse Boesen és Torsten Lean, az összesen vagy hetven évnyi rutinjukkal, melléjük pedig és egy csomó feltörekvő dán fiatal. Kapuban egyik örök kedvencem, Kasper Hvidt alkot párt az amúgy szintén rutinos Cleverlyvel, mondhatjuk, azon a poszton megvannak szépen. A kérdés az lesz, hogy össze tudják-e rántani kimanderssonosra azt a védelmet, mert ha igen, akkor lehet közük a nagyokhoz, ha nem, akkor nyilván nem. Szerintem, nem nagyon lesz, hogy őszinte legyek. Hatalmas mák, hogy haknimeccsel kezdenek, illetve ha ez nem hakni nekik, akkor a Koldingnak reszeltek. De azért annyira nem szörnyű a helyzet.

UPDATE: amikor fenti bekezdést írtam, akkor még nem voltunk túl ezen a meccsen, most viszont, hogy a Kolding kikapott ott vagy hét góllal, azt mondom a következő KP-ban úgy hátracsapom őket a Celje/Plock mögé, csak úgy csattan. Ennyire kikapni Kristianstadtban egyszerűen indokolhatatlan, Jamalinak pedig jó lesz az a csapat.

2015. szeptember 16. 19.00 - Kristianstadt vs Kolding (2 helyett sima hazai, hehe)

11. Montpellier

Nyilván Grebille sérülése az egész őszt, sőt, tulajdonképpen az egész szezont átírja némileg, de ezek a francia szlovének híresek arról, hogy a végletekig küzdenek, úgyhogy én most sem nagyon írnám le őket. Gyors lábbal védekeznek keményen, és a szélsőik révén rengeteget futnak, de a sok keresztmozgásos támadásaikkal tudnak zavart okozni a bizonytalan fejű, felállt védelmekben is bőven. A Szeged ellenük hagyományosan jó, még akkor is, ha Room303 reakciója minderre annyi volt, hogy amit ért ebből a kifejezésből az ez: bla-bla-bla. Jó, tényleg nincs két ugyanolyan Szeged és Montpellier, hogy ennek a hagyományosan jó kifejezésnek konkrét jelentősége legyen, de tényleg ez marad meg az emberben. A kiherélt Szeged is legyakta a Montpelliert, sőt, már utóbbi BL-győztes évében is megcsapkodták őket, ha jól emlékszem, és ez a mérleg azóta is töretlen.

Viszont a Vardar ellen nem lesz egyszerű az az első meccs, annál talán kedvezőbb, mintha Szkopjéban lenne, de az a macedón keret és csapat idén most már tényleg oda kéne érjen, abba pedig nem annyira fér bele a nulla pontos kezdés Montpellierben. Szóval jó meccs alarm ez is, rengeteg ilyen lesz, csak kapkodjuk a fejünket.

2015. szeptember 20. 17.00 - Montpellier vs Vardar (2)

10. Löwen

Hát igen, előfordul olyan furcsaság az aktuális sorrendünkben, hogy a bundást éppen vezető Löwen csak tizedik rajta. De mit csináljunk, ha pont nekik nem volt értelmes meccsük a hazai versenyfutásban? Néztem a Magdeburg ellenijüket, hát, engem túlzottan nem győztek meg. Elment Landin, elment Béla, ok, Stanic nyilván képes bravúrokra, mondjuk hogy huzamosabb ideig is képes-e, az most nem rémlik nekem. Ugyanakkor csapatok szétbaszására is képes, maradjunk annyiban. Persze nincsenek belsős információim a dolog ilyen irányú alakulásáról, csak hát annak az embernek már a szeme sem áll jól. Elnézegetve a pályafutása eddigi alakulását a világversenyektől eltekintve itt fogja kapni az eddigi legnagyobb terhelést, hát határozottan kíváncsi leszek, hogy mindezt hogyan dolgozza fel fejben. Mikael Appelgrennel kiegészülve egyértelműen a legcsúnyább kapuspár nem is csak a béelben, de gyakorlatilag ever, viszont két teljesen más stílust képviselnek, és azt kell mondjam kisülhet ebből még egy stabil kapusteljesítmény a végére. Ehhez persze kelleni fog egy rendes fal eléjük.

Bélát ugyan imádom, és bármikor készségesen elnézegetném Veszprém-mezben a következő 2-3 évben, de ettől még azt is látni kell, hogy Kneer és Guardiola vezetésével képes a Löwen megoldani a Myrhol nélküli reteszt, ha kell. Mondjuk pont a legfontosabb meccseken nem sikerült tavaly, az igaz, de a lehetősége mégis benne van ebben a keretben. Ráadásul 5+1-et is tolnak rendszeresen, csak az a szerencse, hogy általában vállalhatatlan időzítéssel a nem megfelelő ellenfél ellen. Szóval ha Jacobsennek lenne esze, első körben a stabil védelmet teremtené meg Mannheimben, amit abból a szempontból is muszáj lenne, hogy felállt fal elleni támadásban eléggé töketlenek. Bár Andy Schmidet rendszeresen alulprezentálom, ezt érzem, hisz az utóbbi években többször csodálkoztam rá a játéka közben, ettől függetlenül ha Peterssonnak valamiért nem mennek a lövések, akkor elég nagy kalamajka tud kialakulni a támadó Löwenben. Azért mondom ezt, mert egyrészt nem látom az ütőképes második sort, és az elsővel is van gond, du Rietz például nálam továbbra is túlértékelt játékos, egyszerűen lomha, vagy nem tudom, de hogy egy talpig kettes védőnek nem túl bonyolult feladat kikövetkeztetni a szándékát, annyi szent. Baena pedig nem egyenlő Bélával, és ezzel el is mondtam mindent. Ahhoz tehát, hogy a Löwen ki tudja használni fő erősségét, a vitán felül fantasztikus szélsőit, ahhoz kell egy rohadt jó védelem. Ha ez meglesz, jöhetnek feljebb a KP-n. Vasárnap este a címvédő ellen kezdenek, és valamiért most nem érzem bennük azt, hogy ez meglesz. Aztán meglátjuk. Nachevskiék fújják ezt.

2015. szeptember 20. 19.30 - Löwen vs Barcelona (2)

9. Szeged

A Szegednél idén sok változás nem történt, a tavaszi rémhírek ellenére - Jónás to PSG, Bombac előbb to Kielce - sikerült megtartani a gerincet. Sőt, kicsit át is estek a ló túloldalára, úgy érzem, én legalábbis ennyi időt Jichánál is soknak éreztem, Jonasnál is annak vélem, hiszen 2019-ben mindketten kb. 38 évesek lesznek, ez pedig még elmegy a kapuban, de hogy mezőnyben hogyan fogják bírni, hát. Meglátjuk persze. Ha sikerül eléjük hozni valakit és nem kell végigvédekezniük a szezont, akkor talán működhet. Mindenesetre motivációnak ki kell találni valami mást a szerződéshosszabbítás helyett az öregeknek, pedig az kézenfekvő deal szerintem. Aztán amit még sikerült megoldani, legalábbis volt rá próbálkozás, az a ballövő poszt: érkezett a NLR-ből a fiatal brazil Thiagus Petrus. Majd az idő eldönti, de van egy olyan érzésem, hogy Pastor őt is annak a homogén massza részének tekinti majd, amivel ő dolgozni szeret, és ez abból a szempontból ijesztő kicsit, hogy így nem oldódik meg a Szeged legnagyobb problémája: mégpedig a rohadtul hiányzó átlövések. Pedig a srác magassága megvan hozzá, talán az emelkedése is és a lövőereje, mégis inkább betöréseket láttam tőle azokon a meccseken, amiken megtekintettem. És ez szerintem baj. Fel kell ugrani és rá kell disznózni szaggatottról a kapura, ha ezt valaki nem teszi meg végre Szegeden, akkor egy hangyafasznyi fejlődést sem konstatálhatunk idén. Ancsin Gabi remélem szintén gyakorolhatja ezt, mert bár egy bizonyos szintre elég lehet az az elképzelés, hogy agresszió nélküli területvédekezés után lendültből érkező, cselező, betörő átlövők oldják meg az egészet, de ebben a szokatlanul gyilkos csoportban ez elég gyorsan kiismerhető lesz.

Mindössze egy feladatát precízen ellátó hatosfal kell ellene, más nem, és akkor varázsolhat át Bombac meg Mindégia kedvére, sokra nem mennek vele. Ráadásul nincs az a böszme Jacobsen, aki még egyszer kinyitja a falát a Szeged ellen, márpedig végignézve a csoporton vannak eléggé komolyan vehető védelmek. Barcelona, Kielce, Vardar, nyilván a Löwen nem nyit falat még egyszer, aztán jönnek a kicsit sebezhetőbbek, mint Kolding, Montpellier, és a Kristianstadt az egyetlen, amelyiket csukott szemmel oda-vissza verni kell - írtam ezt még akkor, amikor nem láttam a Kolding ellenijüket. Hát, ott is lehet gebasz, maradjunk annyiban. Fel kell kötni a gatyát na, de nem is lehetetlen, az első három fordulóban (Kielce itthon, Vardar idegenben, Barca itthon) eldől, hogy a csoport élbolyához akar tartozni a MOL-Pick Szeged vagy a középmezőny iszapbírkózásából él majd meg. A Kielce elsőre abból a szempontból talán szerencsés ellenfél, hogy nem várhatóak meglepetések, a két csapat tökéletesen ismeri egymást, tavaly is tolták a csoportban egymás ellen, hazai közönség támogatásával ez még akár meg is lehet. Csak ahhoz az kell, hogy egyrészt Dujshebaev ne mindenáron akarja megnyerni ezt a meccset, hiszen hosszú szezonra készül, és spanyol szokás szerint elengedheti az elejét, ha kell, másrészt hogy ne hibázzon a Szeged. A kettő együtt még ki kell egészüljön egy frenetikus hangulattal is persze, és akkor talán.

2015. szeptember 20. 16.30 - MOL-Pick Szeged vs Kielce (2)

8. Zágráb

Nem csak Horvat miatt, de egyébként is úgy vélekedem, hogy Brozovic kiválását gyorsan meg fogják tudni oldani, ha más nem majd azzal, hogy jó horvát hagyományoknak megfelelően gyakrabban nyitnak falat, mert azt az 5+1-et úgy kb. általános iskolás korukba beleverhetik a fejükbe. Tavaly nagyon masszív kis brigádot alkottak, minden egyes meccsünk velük - volt egy pár - kőkemény volt, kiélezve a végletekig, ennek megfelelően nem is számítok enyhülésre tőlük. Széleken több is, mint hogy megvannak, kapuban szintén és mivel a védekezés is szépen dolgozott tavaly egyáltalán nem csoda, hogy végül az egyik legkevesebb gólt kapó védelem ők voltak. Ehhez jön még az is, hogy átlövőben sem rosszak, a Stepancic, Mandalinic, Obranovic belső hármas döbbenetesen fiatal, és Valcicék is ott vannak még na. Az pedig, hogy a komplett keret horvát, az ezen a szinten már elég durva. Pedig így van. Sok kis horvát egy szerb edzővel, haha.

Függetlenül attól, hogy a SEHA sixben a legprosztóbb viselkedést egyértelműen a Zágráb mutatta, én tudok nekik szurkolni. Nem tudom, miért, de így van. Főleg a Kiel ellen, márpedig azzal kezdik idén is a sort már holnap. Tökéletesen boldog lennék a tavalyi eredményükkel, aztán október harmadikán pedig elkenném a szájukat személyesen a Zagreb Arénában.

2015. szeptember 17. 19.00 - Zágráb vs Kiel (1)

7. Kiel

Igen, éppen az imént jósoltam meg a kieli cumit a zágrábi katlanban, és mégis eléjük tolom őket a KP-ban. A Kiel első sora továbbra is versenyképes Európában, és mivel még nem nagyon lehetnek kifingva, ezért erősebbnek érzem őket egy fokkal. Ettől függetlenül dörzsölgetem a tenyerem, ha arra gondolok, hogy ez a szezon a zebráknál hogyan is lesz megoldva. Mert én nem látom a potenciált a szokásos szintig, ha nem baj. A német bajnokság borzasztóan necces lesz nekik, az ő lefitymulásukkal rendesen összerázódott az élmezőny, amit már nem csak 3-4, hanem 6-8 csapat alkothat. Ebben a helyzetben nüanszok fognak dönteni, miközben ezzel párhuzamosan a hosszú évek ótai legszellősebb keretükkel a legnehezebb BL-szezonjukban kell bizonytaniuk, ezeket végiggondolva Gislassonnak lesz dolga. Idén már nem elég csak tavaszra észnél lenni Európában, annál sokkal feszesebb a csoportkör, és ugyan a Kiel kezdőjének nem jelenthetne problémát a keresztbe játszási sem tavasszal, azért megnézem, hogy egy erős Eb után ki mennyire ér vissza kifingatva.

Probléma még, hogy egyelőre továbbra is a nagylövős játékot erőltetik elsősorban, csak hát ezt már kiismerte fél Európa, arról nem is beszélve, hogy az első soruk sem a világ legjobb lövőiből áll. Valószínűleg fel fognak építeni egy nem nagylövős játékot is a fiatalokkal, de erre rá fog menni az ősz minden bizonnyal. Meglátjuk, mindenesetre a Kiel régen volt ennyire sebezhető, azt kell mondjam, ettől függetlenül továbbra is egy valag pénzük van, szóval nem hiszem, hogy huzamosabb ideig aggódni kellene amiatt, hogy eltűnik a mindig FF-esélyes csapat. De azért remélem, idén úgy alakul majd.

2015. szeptember 17. 19.00 - Zágráb vs Kiel (1)

6. Vardar

Az ő tavalyi szezonjukkal kapcsolatban elég sok hiányérzetem van. Kezdem ott, hogy idejöttek lazázni a SEHA-ra, és most nem azt állítom, hogy erre basztak rá tutira, de az ilyesmiket az élet előbb-utóbb megbosszulja. Nézzük meg, nem leigázva lettek a Kielce által, hanem stabil 1-2 góllal zúgtak ki. Ennyi különbséget márpedig jelenthet az, ha nem tekinted az összes létező alkalmat felkészülésnek tavaszra, hanem nekiállsz arcoskodni a párharcokban, mondván neked úgyis csak tavaszra kell villantanod. Úgyhogy megérdemelték, maradjunk annyiban. És mivel macedónok, de legalábbis többségében balkániak, még azt sem tudom állítani, hogy idén ilyen elő nem fordulhat. Az viszont biztos, hogy ha beleszaladnak valami indokolatlanba, akkor Gonzales körül fogyni fog a levegő Szkopjéban. Túl sok pénz ment már bele abba a BL-nyolcas projektba, muszáj valami előrelépést produkálni, az van.

Sok változás a gerincben nem történt a nyáron, ami jó hír a védelmüknek, viszont mindenki másnak rossz abban a csoportban. Maqueda érkezett az egyetlen olyan posztra, ahol nem voltak egyértelműen meg, de mivel én nem hiszek benne annyira, így nem is látom akkora erősítésnek. KisDujshebaev kenterbeveri minden szempontból nálam. Kicsit rendezték a származás szerinti posztelosztásokat is, így fordulhat elő jobblövőben két spanyol, ballövőben két orosz. Dereven is jó lesz minden bizonnyal, Gorbokkal ki fogják egymást egészíteni szépen, már ha Gonzales éppen nem irányítóban használja. Csóri Csehovszkit azért kicsit sajnálom emiatt, ők újra lenullázódva kezdhetik a szezont újabb orosz fiatalokkal. Lackovicban soha nem láttam azt, amit amúgy az eredményei prezentálhatnának, Filip Lazarov meg kicsit kevés, és nem csak kilóban, de kiegészítő embereknek tulajdonképpen használhatóak, szóval elég vastag a pad újra. Beállóból Chipurin ugyan eltűnt valahova, de Toskic és Stoilov azt a posztot nélküle s megoldja. Mondjuk nem is értettem, miért nem kap több időt az orosz, mert szerintem még mindig fejlődne, ha valahol kapna, úgy látszik ő is ezt gondolta, ha megpattant. Árpád bekezdett idén, valamelyik SEHA-meccsen tolt egy 66%-ot kapuban, ami még akkor is durva, ha tudjuk, hogy nem a Zágráb ellen alkotta. Széleken Brumen és Dibirov vagy Shiskarev simán megoldja, legelső a jóképű válogatottamban is előkelő helyet kap majd, és beállóban sem volt sok gondjuk, valószínűleg idén sem lesz. Az arcot kellene végre felfújni jómunkásemberesre, és komolyan venni a szezont elejétől a végéig. Szerintem ennyi hiányzik az előrelépéshez Szkopjéban. Kemény védekezés, ezekből kontra, illetve kbszt jó, gólerős irányító - Karacic mellett tudnék érvelni, maradjunk annyiban - , és átlövő szarásig. Ez van Vardarban. Montpellierben idén már nem fér bele az iksz, gondolom ezt mindenki tudja.

2015. szeptember 20. 17.00 - Montpellier vs Vardar (2)

5. Flensburg

A legtöbb vita a Flensburg körül akadt, és nem csak a listán. Azt tapasztalom, hogy nagyon nem értek egyet a mainstream véleménnyel, amit mostanság mindenki tol. A Flensburgot idén everybody az elitbe várja, és bár értem az apropóját, ettől függetlenül nem látom ezt kellőképpen megalapozottnak. Nálam Glandorf például nem több, mint egy közepes átlövő, és bár Rasmus Lauge tehetségét elismerem, irányítóban eddig sem volt túl sok gondja a Flensinek. Szerintem ez a csapat kevés, főleg fizikálisan, illetve azt is határozott gondnak érzem, hogy ha nem tudják tolni a saját, egyébként remek és gyors játékukat, akkor meghalnak. Nincs más, amihez nyúlhatnak. Amúgy mára már talán egyedül tőlük láthatjuk azt a tempohandballt, amit a kétezres évek derekán a fejlődés egyetlen útjának tekintettek sokan, azt hiszem konstatálhatjuk is ezennel, hogy mindaz nem volt igaz. De ne kalandozzunk úgy el.

Van egy Andersson, őt adom, az a fajta kapus, akiben valami van, egyszerűen megbabonázza a kezedet, ha olyanja van, szóval vele jó lesz óvatosan bánni, mondjuk óvatosan és lehetőleg minél gyorsabban a szeme közé kell helyezni néhány lövést, mielőtt még ő kezdene komolyabb fekete mágiába. Aztán azt is tudom, hogy az a fajta skandináv védekezés, ami valahol a nyitott és a hatosfal között van (jóval szigorúbb, mint a nyitott, a faultolni feljárkáló kettesvédők vissza is érnek a vonalra. Ehhez iszonyat láb kell, de a skandinávoknak általában van.) megy a Flensburgnak. Viszont továbbra sem látok ütőképes második sort, márpedig két fronton tolják a komolyat, és nem látom az alternatívát arra az esetre, ha Andersson nem véd ufón. Úgyhogy én nagy szezont nem vizionálok, ráadásul biztos vagyok benne, hogy ha választaniuk kell, akkor a Bundást választják prioritásnak, mint az összes német csapat (mínusz a Kiel), hiszen a zebrák letérdeltek kicsit, joggal érezhetik, hogy idén fogható a hazai, BL-t úgyis nyertek tavaly. Mondjuk ehhez képest szarul kezdték a Bundást. Ok, megverték a Kielt, de aztán kikaptak otthon a Melsungentől, majd egy annyira szenvedős meccsen nyertek a Hamburg ellen egy góllal, hogy az drámai volt, komolyan. Ez a Hamburg eléggé kiherélt mostanra, csak annyit mondok, hogy Hens még mindig ott tolja, és tulajdonképpen el is hensezte azt a meccset konkrétan. Ettől függetlenül jól látszódott, hogy a Flensi tudománya megállt, amikor volt előttük egy magabiztosabb fal, és a rohanást sem tudták nagyon ráerőltetni erre a Hamburgra, akik viszont megoldották, hogy lassítsák a meccset a saját, komótos tempójukra. És ha ez nem lenne elég, a minap leszoptak Wetzlarban is három góllal.

Félreértés ne essék, ha már német csapat, nekem is ők a liblingjeim, rajtunk kívül szinte bárki ellen tudok szurkolni nekik, de továbbra sem látom a potenciált a szurkolói víziókra. Az marha gyorsan ki fog derülni, ha csupán a BL-re tartogatják magukat, mert érkezik a PSG, ott meg már nem lehet szarral gurigázni, nah. Karabatic arca ide vagy oda. A szívem mondatja velem az alábbit, de annyira nagyon nem hiszek benne.

2015. szeptember 19. 17.30 - Flensburg vs PSG (1)

4. PSG

Megvolt az edzőcsere, megjöttek a Karabatic-bro.k és bár mindenki csupán Nikolát látja (lelki szemeimmel azt a régi, szakáll nélkülit, mert azt tényleg jó volt nézni), Luka időközben precíz hármasvédővé fejlődött, csak mondom. Na szóval jöttek ők és Noka, és ennek már ennyivel is elégnek kell lennie az előrelépéshez. Már csak azzal, hogy Gardent nem keveri úgy meg a játékosokat nagyobb esély van Kölnre, szóval ha Noka csak annyit jegyzett meg 2007-ből, hogy sokat nem kell cserélnie, ez a keret már azzal hozza azt. Többször leírtam, hogy mit gondolok a titánok összevásárlásáról, nem szeretném ismételgetni magam, csak annyit jegyzek itt meg, hogy szerintem nem túl jó taktika.

Ettől függetlenül nagy blama lenne, ha ez a keret idén sem érne oda a Final Fourra, és oda is fognak. A csoport rangadója, vagyis a veszprémi szemmel egyértelműen legfontosabb meccse az októbre 25-i párizsi lesz, ezt borítékolom akárkinek már ma. Ott dől el a csoportgyőzelem sorsa. Illetve ha a Párizs megteszi azt a szívességet, hogy mondjuk már most kikap Flensburgban, akkor nem feltétlen. Kíváncsi leszek erre az idényükre, na, rajtunk kívül talán rájuk a legjobban. Meg a Vardarra.

2015. szeptember 19. 17.30 - Flensburg vs PSG (1)

3. Kielce

Nem lehet véletlen, hogy a dobogón egyértelműen a legjobb védelemmel rendelkező, amúgy spanyol edzők által vezetett csapatok vannak jelenleg, persze biztos sokkal jobbak a magyar szakemberek, csak sajnos nem kapnak elég időt/pénzt/keretet/lehetőséget. Ugye? (NOT) De nem is ez a lényeg.

A Kielcében sem kellett sok lyukat foltozgatni a szünidőben, hiszen nem volt konkrét hiányposzt egyszerűen, viszont erőteljesen öregszik a keret, legalábbis a kezdő mindenképpen, úgyhogy gondolom idén nekik is villantaniuk kéne. Persze pont Talant nyilván használja a padját, csak hát nem feltétlen látjuk a lengyel bajnokikat és a második sor jelen esetben némiképp kilóg minőségben. A Plocktól nyáron elmarták Jurkiewiczet, hogy ez mennyire volt indokolt, az majd kiderül, szerintem annyira nem. Stabil védelem, mögöttük remekül működő kapuspár Sego és Szmal, hátul tehát rendben vannak teljesen. Vagyis hát azért egy darab Karabatic időnként úgy összekuszálta azt a nagy rendet a tavalyi elődöntőben, ahogyan én szeretném Pálmarsson haját egyszer, de mondjatok egy védelmet, amelyikkel Nikola ezt nem teszi meg. Na ugye. Amiben szerintem is kevesek, az inkább a karakter. Mert lövések jönnek, amikor kell, Zorman és Tkaczyk megoldja középen, Aguinagalde beállóban, és papíron tökéletesen rendben vannak a szélek is ugye. De valami hiányzik egyszerűen a határ átlépéséhez, és nem tudok mást mondani, csak hogy valami karakter, valami különleges, valami valami.

Persze ez a valami karakter nem a csoportkörből hiányzik, hanem Kölnből, a nekik kiutalt helyezésből gondolom pontosan látszik, hogyan is gondoltam én ezt. Bár Talant csapataitól nem szokatlan, ha beáldoznak meccseket, azért ebben a csoportban már nem ér rá senki molyolni a spájzban így ősszel. Nincs idő azon siránkozni, hogy az első fordulóban pontot vesztettek, mondjuk nem is nagyon teszik ezt, hiszen vasárnap már fellépés van Szegeden, ahol tavaly bezony majdnem megégtek. Nem néztem végig, hogy hol és kikkel készültek, egyedül a krakkói avatómeccs ugrik be a PSG ellen, az pedig egy döntetlen volt augusztus 29-én, nos az nem rossz eredmény szerintem. Sőt.

2015. szeptember 20. 16.30 - MOL-Pick Szeged vs Kielce (2)

2. Veszprém

Csapongok, mint madárdal a zord, mostoha viharban, amikor a saját csapatom besorolásán gondolkodom. Először feltettem magunkat előre, mert hát tavaly direkt kerültem ezt babonából - mondjuk igazam is lett - és nem hozott szerencsét. Aztán beborítottuk az elejét, és leszedtem. Posztírás közben visszatoltam még egyszer, aztán mégis leszedtem. Itt tartunk most.

A bizonytalanságom oka az a rohadt SuperGlobe amúgy, hiszen ha akkor lemegy a Berlin vs Barcelona papírforma szerinti rendesen, akkor senki nem menti meg a világot a Bajnokok Ligája döntőjének visszavágójától, és kiderül minden. Mármint sok minden. Ebből a szempontból hatalmas szopás, hogy az a meccs nem történt meg, engem emiatt idegesít legjobban, nem is a kétszázezernyi zöldhasú miatt. De mindegy, hallgassunk a spanyolokra és gyorsan lépjünk túl rajta, mert a hétvégén már fontos feladat van Plockban. Az erősorrendet pedig végüla tavalyi végjátéknak megfelelően hagytam, mert közelebbit nem tudhatunk ugye.

A felkészülésünket nevezhetjük jónak, a katari túráig túl szép is volt talán, kellett egy saller azt kell mondjam. Kinyírtuk a Kielt, megvertük Karabaticékat, a Szuperkupát különösebb nehézség nélkül húztuk be, még ha az eredmény alapján szorosabbnak is tűnhet, mindenki tudja aki látta, hogy nem volt az. A SEHA elindult, játszottunk jól is, rosszul is, látjuk a potenciált az Aronnal és Sliskoviccal kiegészült keretünkben, tehát minden rendben halad. A mezszponzor miatt szoronganak többen, én annyira nem mondjuk, nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy pont erre a szezonra marad támogató nélkül ez a csapat. Nem pörgünk a maximumon, de nem is annak van itt az ideje, ettől függetlenül illene meggyőzően nyernünk Plockban, csak hogy ne tegyük magunknak nehézzé a dolgunkat. Ez nem is lehetetlen.

A lengyel második nem egy világverő csapat, DE elképesztően hangulatos csarnokuk van, leginkább emiatt pedig nincs lehetetlen ellenfél a hazaiaknak. Nem hiszem, hogy emlékeztetni kellene valakit arra a március végi nyolcaddöntő odavágóra, ahol jóval esélyesebbként simán elhasaltunk, na. Tavaly kikapni ment oda a Flensburg, a Vardar és a Barcelona. Középső egyenes kieséses szakaszban. Szóval fel kell kötni a gatyát ugyan, de ha erre számítunk, és így állunk neki, akkor nincs az a kék közönség, amelyik a pályán történtekre hatni tudna. Nyerni megyek ki, ehhez tartsa magát mindenki!

2015. szeptember 19. 16.30 - Plock vs Veszprém (2)

1. Barcelona

Velük kapcsolatban ismételgethetjük szarásig az uncsi lózungokat, amivel csak az a baj, hogy attól még nem lesznek kevésbé igazak. A Barcelona mindig esélyes a végső győzelemre, akármiben is induljon el tulajdonképpen bármelyik sportágban. Én konkrétan olyan hidegrázást kapok tőlük, mint Lindberg arcától, amikor odaáll egy heteshez, de ez sajnos nem zavarja össze eléggé a katalánokat. Tavaly jobbak voltak minimum egy Karabaticcal, de igazából mi meg Momoval, sőt, GulyásPetin kívül szinte mindenkivel voltunk mínuszban sajna. A Világ Legjobb Kézilabdázója viszont most elköltözött Párizsba, hogy bandázzon a régi pajtásaival, és a helyére érkező Jicha szerintem nem fogja tudni megoldani azt, amit ő. Sorhaindoból még kinézem, hogy a védekezést majdnem olyanra összerántja, de támadásban ha valaki, hát Nikola Karabatic pótolhatatlan. Ne mondja nekem senki, hogy nem az, a góljait lehet ugyan hozni számban, de azon kívül is minden aktuális csapata góljainak kb. 80%-ában benne van. Mindig, amikor pályán van. Azt a komplex tudást azzal a fizikummal és azzal a szabályosan gyakorlatilag levédekezhetetlen mozgással, azzal a szemmel és azzal az aggyal így együtt jelenleg csak ő birtokolja. Szóval hatalmasat nyert vele Párizs és ugyanakkorát veszít miatta a Barca. Persze van ezeknek edzőjük, hogy abból a magyar szemmel döbbenetesen mély keretből összerakjon egy teljesen másik csapatot, és Xavi Pascual ezt valószínűleg meg is oldja. Igaz, hogy elölről kell kezdenie, hiszen eltűnt a Nap a Naprendszerből, de őt pont nem féltem annyira.

Saric és Vargas a kapuban, Sigurdsson és Victor Tomas a széleken, belső posztokra vannak hatszázan (Lazarov, Entrerrios, Jallouz, Jicha, Kopljar, Viran Morros, Rutenka, Sarmiento, csak hogy a nevesebbjét mondjam) ráadásul ezek két kivétellel védekeznek is, nem is akárhogyan. Beállóban Nöddesbo mellett Sorhaindo és hozzájuk érkezett Syprzak. A kicsik között pedig még kiskisDujshebaev is van, friss vébé ezüsttel a nyakában. He?

Kíváncsi leszek, hogy Nikola és az, hogy nélküle új rendszert kell építeni Barcelonában, vajon mennyire látszik majd meg az eredményeiken? Szerintem fog, nem pont Löwenben, de azért főleg az elején, és amíg nem, addig itt legfelül ők maradnak.

2015. szeptember 20. 19.30 - Löwen vs Barcelona (2)