KP11 - Igazi KP helyett

Lassan visszatérek, ügyesen elhúztam a világversenyt követő téliszünetemet gyakorlatilag tavaszig, mentségemre szóljon, hogy családi elfoglaltság okán nem voltam jelen, de majd most leszek. Erre a nantesi túrára amúgy el terveztem volna menni, de végül sajnos nem jött össze, úgyhogy marad a tévé, és lesz némi közösségi élmény is benne. Még nem érzem szükségét, hogy ideidézzem az augusztusi magam, magam, mert nem ment még le a csoportkör, de elmondások és az eredmények alapján nem szakítjuk szét a gerflort idén tavasszal. Sem. Ami baj, hiszen ez XP már második tavasza, és ha bárki is komolyan gondolja, hogy ez a keret alkalmas lehet Kölnre, annak lassan meg kellene mutatkoznia.

Klasszikus KP helyett gyorsan átfutom a mezőnyt csoportokra bontva, hogy minimálisan képbe kerüljek, ugyanis sötétben tapogatózom az elmúlt fordulók ismeretének hiányában, összefoglalókra hagyatkozom, elmondásokra és eredményekre, másra nem nagyon tudok. Viszont felsejlenek már a lehetésges párosítások, a csoportok győztesei kialakultak vagy erősen kialakulóban vannak, mindenesetre az első és az utolsó két helyek már biztosak, az eleji sorrend a B-ben még kicsit sánta.

Az Aladár csoport kiesői a Kolstad és a Bukarest, ami túl nagy meglepetést vagy törést bizonyosan nem okoz senkinek, talán még önmaguknak sem. A Kolstadtól szerintem kb. el is búcsúzhatunk ezennel, klubszinten, azt gondolom, hogy amennyire idén megszenvedtek mindennel, nem látom a jövőre is BL-t, de persze lehet valaki rájuk borítja a lottónyereményét közben. A Dinamo nekem amiatt csalódás, hogy Pereirától többet vártam volna. Itt azért valószínűleg lesz még jövőre, majd akkor meglátjuk jól.

Az első két helyezett is kőbe van már vésve, a Berlin és az Aalborg egyébként teljesen megérdemelten húzták be a csoportot a hátralévő két fordulótól függetlenül. Ami a középmezőnyből nézve - ahol mi is vagyunk - tök kellemetlen, hiszen előzetesen ez sokkal szorosabbnak tűnt és szögezzük le, hogy annak is kellett volna lennie. Némi vígaszt nyújthat, hogy nem csak mi bukdácsoltunk, hanem a Nantes és a Sporting is, ráadásul tavaszra megérkezett mindenki nyakára a már többször elhantolt Kielce is, akik egy lóugrással a középszar élére kerültek, hát na. Van mit javítani a renoménkon, azt kell mondjam, bár nem tudom, honnan veszünk elő pluszt, hiszen már az augusztusi véleményem szerint is ez a keret kb. ennyit tud. De mivel megígértem, hogy kivárok a károgással, ezt itt most abba is hagyom. Attól tartok, lesz erre még megfelelő idő, nem is olyan sokára. Mindenesetre jelen helyzetben úgy állunk, ha jól számolom, hogy a 3-4. hely a reális, két győzelem esetén harmadikak, két vereség esetén nem lehetünk rosszabbak az ötödiknél. Ugye? Valaki számoljon utána, de kb. ez a mozgásterünk tavaszra, nem igaz?

A mai meccstől nem igazán tudom, mit várhatok, az eredmények alapján a Nantes is volt már jobb állapotban, de mi is, mindenesetre magunk miatt, a megítélésünk miatt, a hitünk miatt, a formába lendülésünk miatt, az önbizalmunk miatt egyszerűen muszáj lenne nyernünk, ha esetleg az ellenfélválasztás miatt ez annyira nem is fontos. De persze az, amúgy.

Nagyvonalakban ezek voltak az Aladár csoport szituációi, nézzük lényegi dolgokban szintén eldőlt Bét!

A csoportot az előzetesen várt Barca/Magdeburg-páros fölényesen nyerte meg, igaz, hogy köztük még nem dőlt el a verseny, az vélhetően ma fog, a mi meccsünkkel egyidőben, amikor is magdeburgi helyszínen tolják az egymás ellenit, de igazából meg azt gondolom, ebben a mezőnyben nekik tökmindegy még az is, hogy 6 hét múlva kivel játszanak Kölnért. Esélyesek lesznek, ugyanis. A csoport másik végén a zágrábi és pelisteri kiesés is tutifix, hiába ikszeltek búcsúból még egy kövéret utóbbiak a PSG ellen, az már bizony nem volt elég semmire sem.

A középmezőnyükből eléggé kimagaslik a Plock, az ő harmadik helyük gyakorlatilag kőbe van vésve, ami mindenképpen szép teljesítmény, azt kell mondjam. Nem bánom, hogy mi sehogyan sem kaphatjuk őket most egyenes kiesésesben, azt kell mondjam. A könyöklés ezúttal a PSG/Szeged/GOG-trióra maradt, de a hátralévő meccseket elnézve kicsit tisztábbak az esélyek, mint nálunk. Mindenesetre még nem kezdek nagy számolgatós párosítgatásba, ahhoz, hogy a Szeged negyedik legyen, ma meg kell vernie a GOG-ot, és az menni is fog nekik, szerintem.

Két magyar meccsel támad tehát a mai este, és mindkettőnek van is tétje, úgyhogy hajrá!

Hajrá Veszprém!