Nem véletlenül cidriztem én nagyon, tegnap világosan láthattuk, hogy volt mitől. Nem szándékom túlmagasztalni a Sportingot, de amikor azt írtam az LA-ben, hogy:
"Modern, gyors és kreatív kézilabdát játszanak, egy-egy extrára képes játékossal, de elsősorban csapatként funkcionálnak nagyon stabilan. És engem például ez ijeszt a legjobban meg. Persze meg lehet fogni a Costákat, de az sem egyértelműen megoldás mindenre. Plusz elég nehéz megfogni őket, hehe. Ősszel még sokan mondták rájuk, hogy majd kiismeri a játékukat a mezőny és akkor nem futnak ilyen szépen, de már akkor sem értettem egyet. Ez a Sporting elég régóta egyben van, úgy haladnak, ahogy kell: lépésről-lépésre. Nagyon kompakt kis csapat és egészen komoly taktikai repertoáruk van, plusz egy őket a végletekig jól ismerő, ezáltal tűpontosan terhelő edző, úgyhogy bízom benne, hogy ezt a felkészülést most Pascual igazán komolyan vette, mert máshogy nem lehet."
...akkor éppen erre gondoltam.
Legyen világos mindenkinek, hogy az a tény, hogy két meccsen összesen kilenc védést produkált a két kapusunk, nem kizárólag a mi szégyenünk, hanem az ő remek felkészülésük is egyben. Fel kell fogni, hogy ezzel a Sportinggal idén bizony számolni kell, és nem tudom, hogy mi ment meccs előtt az öltözőben, de mintha most sem lettünk volna teljesen tisztában azzal, hogy pontosan kikkel is állunk szemben. Valóban az a meccs volt, amin "mindegy hogyan, csak valahogyan... " nyernünk kellett, de ha nem vonjuk le a tanulságot belőle még most, és nem javítunk ki alapvető hibákat, akkor baszhatjuk azt is, ha kijutunk Kölnbe, mert tökfelesleges lesz. Kell kapu, és kell védelem. Muszáj. Anélkül nem lehet. Összességében rettentő nehéz, kaotikus, lelkileg is megterhelő meccsen és történéseken vagyunk túl, boldogok lehetünk a két ponttal és a csoportgyőzelemmel, de nincs mire arcoskodni, nem lehet hátradőlni, mert munka még rengeteg van, ha tényleg szeretnénk idén valamit alakítani júniusban. Pozitívum még az utolsó negyedóra szurkolása, nagyon kellett az ehhez a két ponthoz, az is legyen világos mindenkinek!
De kezdjük az elején!
Majdnem kockára fagytunk a hidegben, és hát igen, egy hétköznap délután elég nehezen ér bárhova 6 előtt az ember, még ha igyekszik is, de azért volt némi tömeg az átnevezősdi rendezvényen, gyorsan elfogyott az ingyensör, örökélet. Ráadásul a mi életünkben egy meccs sosem csak egy meccs, a körítéshez hozzátartozik az ország két másik végéből érkező barátkáink összefésülése, ilyen-olyan dolgok ide-oda adása, az elmúlt másfél hónap (vagy az aktuálisan utolsó személyes kontakt) történeteinek elemzése, mind kézilabdás, mind családi, környezeti, politikai vonatkozásban, szóval van ebben minden, de tényleg. Nyilván mindenkivel ez történik, aki negyven éve jár valahova, és abból kb. húsz éve ugyanazokkal a pajtikákkal, hát ilyen ez. Úgy szeretjük, ahogy van, és mindenkinek vannak olyan életszakaszai, amikor ez már szinte fontosabb is, mint maga a meccs. Értitek, hogy értem, ugye?
A lemenő nap fénye bearanyozta csodás létesítményünket, kicsit zavaró a szín, akárhogy is nézem, mert a medencekék is kék, ez tény, innentől nehezebben énekelhetjük tiszta szívből, hogy "utáljuk őket, a kék színűket...", de hát ez van, nem mindig van választásunk és ráhatásunk az ilyesmire, tényleg feleslegesnek tartom pörögni ezen. Annyi minden máson lehet manapság.
És akkor a meccs.
Ezek a motivált fiatalkák az első pillanattól kezdve (és kb. a 45. percig amúgy) irányították a mérkőzést, úgy szedték szét lábbal a védelmünket, ahogy nem szégyellték, és olyan gyors támadásokat vezettek, amilyeneket nekünk is kellett volna egyébként, mert amúgy nem szabadna sokkal lassabbnak lennünk, főleg a fiatalabb sorunknak, akikkel kezdtük is a mérkőzést, gondolom, éppen ezzel a céllal. Ehhez képest úgy alakultak a támadóidők - csak az első 3-3 támadást mértem le visszanézve, mert nem találok statot, pedig az egy nagyon érdekes és fontos szám, szvsz, ha jól rémlik, a vébén mérték is - az elején, hogy mi kezdtünk '52sec, '32sec, '34sec, a Sportingé pedig '10sec, '07sec, '04sec. Nem kell ezt tovább szemléltetnem, ugye? És érzésre ez a különbség kb. az egész meccsen megvolt. Tudtuk, hogy gyorsak lesznek, tudtuk jól. Annyira könnyedén és egyszerűen, minden varia nélkül, egy indulócsellel mentek be és kettes-hármas és egyes-kettes között, akkor is, ha felállt a falunk, majd lőttek ziccereket, mintha dánok lennének.
Nem merem megszámolni, hogy hány gólt kaptunk gyors közép után 10 secen belül úgy, hogy a mi védelmünk még arccal a mi kapunk felé ballagott vissza. Hát baszki. Ilyen nincs, ha tisztességesen felkészülsz az ellenfélből, mert akkor pontosan tudod, hogy ezeknek nem fordítunk hátat SOHA. Jó reggelt! Azért tanítják meg már általánosban azt, hogy visszafutni is hátrafelé kell minimum a félpályától, ha már nem vagy olyan gyorsvonat, hogy visszaérj időben, rendesen. Úgy érzem, hogy egyszerűen nem tudunk felnőni ehhez a típusú játékhoz, képtelenek vagyunk levédekezni, és ezt a tempót hozni, de ezen nem fog segíteni sem Ali Zein (34), sem Pumukli Petrus (36) sem. Ha ezt nekem kell elmondani és nem látjuk tisztán, akkor el vagyunk veszve.
Az, hogy ennyire nem tudunk mit kezdeni a két Costával, és hogy még csak nem is próbálkoztunk semmivel, hogy őket valahogy kivegyük a játékból, az bennem azért vet fel kérdéseket. Mindkét meccsen 13 gólt kaptunk kettőjüktől, hát nem tudom, nem lehetett volna megpróbálni valamit? Bármit? Valamelyiket kivenni a játékból esetleg, vagy csak egy 4+2-őt, ha nem is emberfogást, de valamit. Valami olyasmit, ami nem az, ami láthatóan nem működik. Nem tudom, nyilván nem végeztem edzőként, csak a józan paraszti eszemre tudok támaszkodni, de nekem furcsa ez. Persze, tudom, nyertünk, és ez fontos, de...
Szóval, magunkat is lassítottuk a mérkőzés jelentős részében, pedig pont az elején a Koszorotov, Sandell, Casado belső hármassal szerintem egyáltalán nem volt szükséges, fel kellett volna vennünk a ritmust és futni velük egy kicsit, legalább amíg ez a sor bírja, mert nyilván nem Palmarssontól és Cindrictől várhatjuk a tempót, és mert többször bebizonyosodott, hogy akár tetszik, akár nem, mi is az a csapat vagyunk, akiknek jobban megy a futkorászás. De ezt tegnap meg sem próbáltuk. Tegnap sem, egészen pontosan.
Mint ahogy a szélsőinket sem próbálgatjuk, Descat hiába szép, ha a végjátékra elfárad, és hiába van rottyon, ha sosem cseréljük le, pedig azért ül egy izlandi kisfiú-fejű srác most nem is a padon, hanem a lelátón (ha sérült, akkor bocs, de nem ez az első alkalom, hogy számomra nehezen indokolhatóan hiányzik), aki meg többnyire kurvajó. Ugyanez vonatkozik a másik szélre, Mikita sem az a srác, akit nagy kockázat lenne betenni, egyszerűen érthetetlen ez a kegyosztás, sajnálom, de én nagyon nem bírom az ilyesmit, azt hittem, túl vagyunk ezen. Persze Xavi Pascual bizonyára jobban ért hozzá, és a győzelmet nem kell magyarázni, stbstb, de akkor is van az a pont, ami után ezt muszáj firtatni, mert mondjuk Hugo teljesítményének görbéjét látva pontosan be lehetett volna lőni, hogy mikor kellett volna lecserélni. És ez számomra nem szimpátia kérdése. Ha nem használjuk ki az aktuális keretünket, akkor soha nem fogunk BL-t nyerni. Soha. Mi nem vagyunk az a Kiel, amelyik 9 játékossal nyert BL-t. Tényleg próbálok bízni itt mindenkinek a szakértelmében, de sem ezek a meccsen belüli rögződések, sem az igazolásokról szóló hírek, pletykák nem mutatnak számomra megnyugtató jövőt, egyelőre. Ez van, lehet most kövezni, de tényleg így érzem.
És igen, fogalmam sincs, hogy mi történik ilyenkor a kapusainkkal, értem, hogy Corrales egyébként negyedik a kapus statban, minimálisan lemaradva az ismét jobban védő Kristensen mögött, de két baromi fontos meccsen védett összesen 6 labdát, szemben az említett úr tegnapi 14 védésével. Ha ehhez még hozzáadjuk Jensen 3 védését, akkor az a matek, hogy a mi két kapusunk, két meccsen öt labdával hárított kevesebbet, mint Kristensen egy meccsen. Igen, kicsavart egy stat ez, de attól még tény. Az is egy képesség, hogy fontos meccseken fontos labdákat fogjon a kapusod, hát, ebben nem vagyunk most annyira erősek, azt hiszem, és ezzel muszáj lenne kezdeni valamit végre.
Az elején, amikor kettős hátrányba kerültünk egy portugál támadás alatt, ott voltak arra utaló jelek, hogy felszívjuk magunkat rendesen végre, mert azt szépen lehoztuk és hosszabb támadásokra tudtuk kényszeríteni a Costa-műveket, de teljes létszámban aztán tovább folytatódott minden úgy, ahogyan elkezdődött a meccs. Gyors portugál támadások, sokkal lassabb és körülményesebb Veszprém-támadások, sőt, a meccs ezen szakaszában mutatkozó élességünk rettentő hiányát talán az szemléltette a legjobban, amikor az emberhátrányát kapuslehozással kompenzáló Sporting üres kapuját úgy nem vettük észre, hogy már minden játékosunk az ő térfelükön volt, Kristensen pedig még akkor iszkolt befelé.
A 13. percben kapust cseréltünk, teljes joggal, egyébként, de nem segített rajtunk ez sem, és közben Cindric is pályára került, aki gyorsított valamelyest a támadásaink lefolyásán, de átvenni nem tudtuk a meccs iramának diktálását. Csak a 21. percben jött az első veszprémi védés, utána nem sokkal, a félidő végefelé pedig megtörtént az egyik legijesztőbb jelenet, amit eddigi életem során kézipályán láttam. Elsőre azt hittem, hogy Jesper Madsen elcsúszott, de aztán baromi ijedt légkör lett körülötte, nagyon rossz volt nézni az egészet. Nem kívánunk ilyesmit soha, senkinek. Szerencsére azóta már jól van, kiengedték, hazamehetett, de az ilyesmit nem lehet ennyivel elintézni. Semmi nem látszódott rajta, csak az, amikor egy pillanattal korábban feltette a kezét, aztán eldőlt, mint egy zsák az előrelépő mozdulatából. Jajjj istenem, nem bírom az ilyet. Minden tisztelet Mads Hansennek, aki ezek után egyedül vezette le a maradék meccset, egyébként pedig elég jól is, érdekes volt látni, hogy mennyire háromszögezett fel a hatosig sokszor, hogy lásson mindent, egyébként tökre segítő légkör vette körül utána.
Aztán egészen a 45. percig kellett várni a fordulatra, ami nem kizárt, hogy a lelátóról indult, mert az addig éppen a csapat teljesítményét alulmúlni igyekvő tábort kb. harmadszor is felszólította Gyurák, hogy kezdjen már végre rendes szurkolásba, és ezúttal átment, beleállt az O, volt egy szerencsés együttállás a pályán és a lelátón lévők között, ami végül meg tudta fordítani ezt az amúgy egyáltalán nem nekünk álló meccset. 1:0 után az 50. percben vezettünk először, onnantól viszont a lelátó betolta csapatát a győzelembe. A két nagy pozitívum mellett még Fabregas játékát lehet kiemelni, nyomokban Koszorotovét (aki láthatóan talál végre magára, én őt is megtartanám, de mindegy), Descat kb. 40 percét (a többivel viszont ezt lerombolta) és Marguc heteseit.
Ebből az utolsó 10 percből valahogyan tovább kell vinni majd a Berlin ellen a hangulatot is, és a teperést is. Rájöttem, hogy ettől a Salvador fiútól én egyenesen félek, nem tudom, ki hogy van vele, de van egy olyasmi kisugárzása - nem a bajsza miatt - hogy add, istenem, hogy soha ne jöjjön szembe velem egy sötét sikátorban. Ezzel együtt és ennek köszönhetően is persze óriásit védekezik a srác, ehhez képest van 47 gólja is a BL-ben, hát, igen, felnőtt a portugál generáció, fogunk még hallani róluk bőven. Sőt, szerintem fogunk még velük találkozni idén is, és ha tényleg, akkor arra ennél sokkal jobban fel kell majd készülni. 33:32 lett a vége, azért nagyon jó, hogy nem egyenes kieséses volt ez.
Hajrá Veszprém!
Galériával még jövök.