Nem titok, hogy külföldön ért a kiesés réme, volt már róla szó, fogalmazzunk úgy, hogy nem viseltem jól. Ezt sem. Pont, mint a tavalyit, csak hát azt helyszínen. A különbség annyi, hogy számomra ezzel most végérvényesen lezárult egy szakasz, és igazából mindenki számára le kellene zárni, azt hiszem. A három éve felvázolt időszak végére értünk, az eredmény kudarc. Ez van. Nehéz nem látni és nem észrevenni. Na de ne szaladjunk így előre.
Amikor a politika magáévá tesz egy szegmenst, az onnantól kezdve elsősorban politikailag működik, ez legyen világos mindenkinek. Eddig sem tettem és ezután sem tervezek politizálni ezen az oldalon, de a helyzet megértéséhez le kell szögezni bizonyos alapvetéseket. A sport Magyarországon politikai kérdés jelenleg, nem azt mondom, hogy nincs ezzel gond, szerintem nem jó ez így, de hogy egy tény, az kétségtelen. Ez nem csak Veszprémben van így, hanem pontosan így van Budapesten, Győrött, Tatabányán és Szegeden. Sőt, Körmenden, Székesfehérváron, Szombathelyen és Debrecenben.
A rendszer sajátossága, hogy alapvetően bizalmi emberekkel dolgozik, és fenn bazira nem érdekel senkit, hogy adott vezető egyáltalán ért-e ahhoz a sporthoz, amelynek egyik élklubját vezeti. Nem érthet mindenki mindenhez, nem is kell, ezzel még nem is lenne akkora gond, azt hiszem. Ha aki pedig ért, azt hagynák dolgozni. Már eleve így került a klubhoz dr. Csík Zoltán is, aki a korábbi vezetők gyakorlatilag ámokfutásba torkolló időszakát hivatott lezárni és irányt változtatni. Nem fogok visszamenni a humanoid megjelenéséig, de szeretném, hogy lássuk át, mi történt. Ő maga 2017 nyarán érkezett tehát a tulajdonos oldaláról, nyilván az ő megbízásából a veszprémi vezetőségbe, Kálomistával fél év közös munka után váltak szét az útjaik, aki egy novemberi, aalborgi (milyen érdekes az élet, nem igaz?) vereség után azonnali hatállyal mondott le minden tisztségéről itt. A politikai csere tehát lezajlott, de a veszprémi kötődés többek között az egyik legrégebbi szponzor tulajdonosának, Fazekas Zsoltnak a személyében, a vezetőségben továbbra is biztosított volt. Innen jutottunk el odáig, hogy ez a vitán felül veszprémi, stabil pont Szabó Jánossal, a multi környezetből érkező, exTelekomos vezérrel együtt felállt pozíciójából, mert képtelenek voltak tovább dr. Csík Zoltánnal együtt dolgozni. Sőt, mostanra már a banki szektorból érkező, szintén erős veszprémi kötődéssel bíró Sevinger Zsolt is felmondott, aki eddig az operatív dolgokért felelt, amire túl sok panaszt mostanában nem igen hallottunk.
Itt tartunk most, de nagyon előreszaladtam, visszább kell lépni kicsit.
Jesszusom, mennyivel egyszerűbb volt minden régen. A Hajnal-érában bezzeg mindenki pontosan tudta ebben a városban, hogy kit kell szidni vagy dicsérni, amikor a vezetőség volt soron. Mindenki pontosan tudta, ki Hajnal Csaba, Magyarády Péter vagy Hunyadfalvy Ákos. Mert közöttünk jártak, velünk beszéltek, a szomszédban éltek. Mindenki tudta azt is, hogy miből. Nem arra célzok, hogy #régenmindenjobbvolt, csupán összehasonlítom, mennyivel egyszerűbb volt minden. Nyilván tarthatatlan volt az a működési forma, mind gazdaságilag, mind szerkezetileg, mind operatívan, illetve az első spanyol korszak érkezésével ugye ugrottunk is egy minőségit Európában, ami sokkal nagyobb országos figyelmet, több szurkolót, ezzel együtt szeretett klubunk életében óriási változást jelentett. Teljesen más új közönséget, új figyelmet vonzott egy olyan csapat, egy olyan klub, amelyik a végső győzelemre is folyamatosan esélyes lett. Régen ezt, egy alapvetően politika nélkül maximum helyi kapcsolatokkal, egy kisvárosban összekukázott szponzorokkal csupán egy-két kiugró esetben tudta elérni a klub, de ahhoz is kellett mindig valami különleges szerencse, például a Badel Zágráb széthullása, és/vagy a kubai kontingens szívélyes marasztalása.
Mostanra a sport olyan szinten alakult át Magyarországon, hogy nem kellenek ilyen szerencsék az élethez. Az eredményhez. Az európai elithez. A TAO és az irányított szponzorációk világában folyik a pénz a kiválasztott látványsportokba, amilyen a kézilabda is lett. Pont. A szakmaiság viszont ennek egyértelműen az áldozatául esett. A TAO és az erős politikai jelenlét mérhetően rossz hatással van a kiemelt sportágakra, erről olvastam is számokkal alátámasztott tanulmányt, de ez most itt ebben az esetben mellékszál.
Egyáltalán nem vagyok híve annak sem, hogy minden valamirevaló sportolóból edző, vagy szakmai igazgató váljék, de azért Nagy Lászlót nem szabadott más irányba engedni. Emlékezzünk arra, hogy már eleve az ő hívására, vele együtt érkeztek Magyarországra az I. spanyol korszak telepesei, többek között Carlos Ortega és Chema is, ugye. Maradjunk annyiban, hogy szeme már aktív korában is volt ahhoz, hogy kit lehet/kellene, nem hinném, hogy ez sokat változhatott azóta. Nagy divat őt Veszprémben ekézni, és ezt abszolút nem támogatom és nem értem, nem azért, mert mondjuk nagy haverom lenne - nem az, egy régi telefonos interjún kívül eddig csak köszönő és tőmondatokban társalogtunk egymással -, de a vélt vagy valós ráhúzott vizeslepedőt itt egyszerűen nem tudja levetkőzni. Pedig nagyon nehéz nem meglátni azt, hogy kézilabdás berkekben mekkora tisztelet övezi, nyilván nem véletlen. Végignéztem már néhány kölni hétvégén vagy világversenyen, nem csak egy jól hangzó szófordulat, hogy magyar kézilabdázásnak rá van szüksége, hanem számomra nem kérdés. Mindenkinek javaslom, figyelje meg, hogy viselkednek vele és mondjuk hogyan viselkednek dr. Csík Zoltánnal a külföldi szakmabeliek. Érdekes tanulmány lenne, erre mérget vehettek. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy annak ellenére, hogy a jelenlegi edzőpáros kinevezésében nyilván aktívan részt vett, az én szememben ez nem vétség, sőt. Nem ez a vétség. És akkor témánál is vagyunk.
Tehát továbbra is azt gondolom, és egyébként a januári egyeztetésen az akkor még aktív vezetőkkel is elmondtam, hogy részemről egyáltalán nem volt hiba megpróbálni ezt a duót. Abban a kaotikus helyzetben, abban az anyagi bizonytalanságban, két erő között, irányváltás előtt, amiben azidőtájt léteztünk, egyáltalán nem volt rossz gondolat kipróbálni ezt. Valószínűleg ma sem csinálnánk máshogy, tényleg nem ezzel van a gond.
Hanem azzal, amivé és ahogyan átalakult, közben.
Nem hiszek abban, hogy valaki úgy születik meg, hogy jó edző. Szerintem ez minden esetben egy folyamat kell, hogy legyen, ergo minden nullkilométeres edzői kinevezés gyakorlatilag egy zsákbamacska is egyben. Ez is az volt. Ugyanakkor ki lett jelölve egy időszak, amire megkapták a bizalmat, végigvitték az elképzeléseiket és itt vagyunk a folyamat végén, ahol muszáj kiértékelni az egészet. Az akkor meghatározott célok közül, ha jól számolom, összesen 1 valósult meg: visszaszerezni a magyar bajnoki címet. De nem látszik egy ív, nem látszik előrelépés, nem látszik koncepció, sőt, az egymás után kétszeri kiesés a BL-negyeddöntőből egyértelműen visszalépés, nem lehet ezt máshogy látni az utóbbi tíz év mérlegében. Nem közelebb, hanem távolabb kerültünk a BL-címtől, miközben a keret egyértelműen és minimum Kölnbe való keret.
Ezt kizárólag kudarcként lehet és kell is értékelni, és igen, anélkül, hogy megvárnánk a potenciális magyar címeket, amelyek sajnos így senkit sem érdekelnek különösebben, hiszen jelen esetben ez a minimum elvárás lehet ezzel a kerettel. Még csak azzal sem lenne gond, hogy kudarcot vallott a 3 éves terv, ha lenne valaki, aki vállalja a felelősséget, de jól láthatóan nincsen.
Helyette viszont van hír arról, hogy immáron több, mint egy éve egyszemélyes vezetősége van a Telekom Veszprémnek. A döntő szó mindenben dr. Csík Zoltáné. Azé a dr. Csík Zoltáné, aki némi túlzással hét évvel ezelőtt még csak nyomozhatta, hogy mi az a kézilabdameccs. Azé a dr. Csík Zoltáné, aki miatt évtizedes vezetőségi tagok álltak fel most februárban, mondván, képtelenek vele az együtt dolgozásra, mert ilyen már számára nincs. Az edzők első évében bevezetett havi szintű egyeztetések a szakmai igazgatóval, a működésért felelőssel megszűntek, helyette dr. Csík Zoltán egyeztet az edzővel. A szurkolók körében az a hír járja, hogy dr. Csík Zoltán lassan rendelni is fog, és diagnózist állít fel a sérült játékosoknak.
Lehetsz te bármilyen szakmai igazgató - és itt azért azt is leszögezném, hogy Nagy Lászlónak is voltak mellényúlásai, nyilvánvalóan, Siskarev vagy Markussen például, hiszen ő is kezdő volt még ezen a pályán -, ha nem hagynak dolgozni. Tárgyalóasztalhoz ültetheted az ismert körülmények ellenére Veszprémbe visszatérni hajlandó Carlos Ortegát, aki tudja jól, hogy itt még dolga van, és aki túl rövid hivatali ideje ellenére - Zovko mellett - a szurkolók szerint egyértelműen a valaha volt legjobb edzője ennek a csapatnak vagy a(z) egy veszprémi szerződésért akár magát Bukarestből kivásárolni is hajlandó Xavi Pascualt, ha dr. Csík Zoltán már régen eldöntötte, hogy bármi is lesz a kísérleti szakasz végén, ő márpedig hosszabbítani fog Momir Iliccsel és Gulyás Péterrel. És kész.
Ez van, hogy klasszikust idézzek.
Szépen, lassan átalakult a döntési mechanizmus a klubnál, a vezetőséget, mint szervezetet, kiváltotta egy egyszemélyes, kézivezérelt vezető, aki még csak nem is Hajnal Csaba. Akinek az a dolga és feladata, hogy balhé- és problémamentes legyen a Telekom Veszprém működése, mert az ő mandátumában nincs kitűzve elérni kívánt eredmény meghatározása. Nyilván a saját főnökének tartozik csak elszámolással. De aki amúgy nem igazán tudta megoldani ezt a feladatát sem, hiszen a klub életét aktívan követők pontosan tudják, milyen problémák és balhék voltak az elmúlt másfél év alatt. Mert nyilván voltak, ha nem is kerültek nagy nyilvánosság elé. Hogy ez miért alakult így, arra csak tippjeim vannak.
Belefogok az edzők értékelésébe is, hogy ne maradjon ki semmi sem. Tiszta lelkiismerettel mondom, hogy én tényleg megadtam az esélyt, megígértem, hogy kivárom a 3 évet az értékelésükkel, és ezt vitán felül megtettem. Kivártam. Nem azért, mert nem láttam a problémákat, hanem mert ad1, írtam már, hogy a jó edzők sem annak születnek, és mert abban sem hiszek, hogy egy-egy felmerülő probléma megoldása mindig az edzőcsere lenne. Nyilván eddig is látszódott, de mostanra már egészen világos, hogy nagy az a kabát Momir Ilicre és Gulyás Péterre. Van az a szint - itt most a negyeddöntők, egyértelműen - amikor jól láthatóan nem mernek belenyúlni a mérkőzés menetébe, inkább rátolják a játékosokra a felelősséget, és ez számomra azt jelenti, hogy nem érettek még meg erre. Az Aalborg elleni két meccsen semmivel nem próbálkoztunk, ami meglephette volna Madsent, pedig ebben a keretben taktikai mélység mindenképpen kellene legyen. Év elején leírtam, hogy ez a keret akkor tekinthető erősnek, ha ki van használva.
Hát nem lett. A negyeddöntők szépen keretbe foglalták az évet, leszűkítettük saját repertoárunkat, az elsődleges játékunk mára a Remili majd megoldja lett, vagy Fabregas, Mahét lenulláztuk, Andriskát szakaszokban ugyan próbáltuk a tavasszal és jó is volt, amikor időt kapott, de a két legfontosabb meccset végigmozizta szépen, Sandellt egyszerűen nem használjuk ki megfelelő mértékben, Koszorotov beépítésének lehet, hogy sosem lesz vége, egyedül talán széleken látható némi előrelépés, de a téthelyzetet ők sem bírták el fejben.
Volt néhány éles ruhapróba az elmúlt három évben, jóval több volt a bukó, mint a megoldott képlet, egyedül a bajnoki cím visszaszerzése és a két magyar cím egyidejű birtoklását sikerült megvalósítani, de mielőtt ezt sikernek tekintenénk, nézzünk rá az utóbbi évek Szegedjére. Na ugye. Elképzelhető, hogy jó lett volna rájuk az a kabát, ha maradunk az eredeti tervnél, a szerényebb céloknál, a magyar játékosok beépítésénél, és nem lépünk vissza ismét a csúcsra vezető lépcsőre azzal, hogy sztárokat igazolunk, de közben így lett. Ehhez a kerethez pedig egyértelműen kevesek lettek, sajnálom, de ez egy tény. Nem én mondom, hanem az eredmények. Ezt be kell tudni látni és el kell tudni fogadni, le kell vonni a megfelelő következtetéseket és lépni kell valamit ebben! Ezt próbálják kikényszeríteni a szurkolók holnap. A lépést. Mondjuk ki, mert mostanra már nincs sok veszítenivalónk: nem Nagy László, de még csak nem is az edzők itt a legnagyobb hunyók. A legnagyobb hunyó mára már egyértelműen dr. Csík Zoltán lett. Kevesebb dr. Csík Zoltánt, több Fazekas Zsoltot, Szabó Jánost és persze Sevinger Zsoltot a veszprémi vezetőségbe!
A Veszprémi Szurkolói Egyesült felhívást tett közzé, holnap 18.00-ra demonstrációt szerveznek a Veszprém Aréna előtti térre, ezzel jelezve elégedetlenségüket a kialakult helyzet kapcsán. Az elmúlt hónapokban amúgy rengeteg elégedetlen hang, komment árasztotta el az internetet, ha csak minden tizedik ember, aki a naptári évben hőzöngött az edzők és a vezetők alkalmatlansága végett, megjelenne, tele lenne a tér, ez egészen biztos. Tudom, sokan azt gondolják, hogy ugyan már, mi értelme, milyen következménye lehet ennek, nos, ha Porga Gyula szerint van értelme most kiállni, most véleményt írni, akkor szerintem is lehet. Holnap nem csak a csapatunkért, a klubunkért, hanem a közelmúltban lemondott vezetőkért is ki kell állnunk! Muszáj! Senki nem fogja megtenni helyettünk, és már átléptük azt a pontot, amikor ezt szőnyeg alá lehet söpörni, ráadásul mi nem is akarjuk, ugye. Csak más se tehesse meg! Gyere tehát holnap a térre, ha aggódsz a veszprémi kézilabdáért!
Gyurák azt üzeni minden veszprémi szívvel létezőnek, hogy ne hezitáljon! Ha valamit tennél még idén ezért a klubért, ezért a csapatért, akkor azt most tedd meg, és gyere el, vagy írd alá a petíciót, amelyben a szurkolók megfogalmazzák kérésüket, véleményüket! Sokan vagyunk, de csak akkor, ha mindenki ott lesz! Változást csak összefogással érhetünk el, és ezen aponton nem az a fontos, hogy ki mondta meg a frankót legelőbb.
Ha együtt dobban a veszprémi szív, akkor másnak esélye sincs! És ez most a lényeg.
Hajrá Veszprém!