Túl nagy meglepetéseket nem hozott az előző forduló, talán csak a Kielce kilencgólos mínusza és a Zágráb egyértelműnél is meggyőzőbb fellépése Kolstadban az, amire szemöldököt húzhattunk, mondjuk én a Montpellierből is kinéztem a győzelmet, de sebaj Tóbiás, mert jobban tudok örvendezni a Plocknak. Nézzük, hogyan alakulgat a csoportbefutó az utolsó előtti fordulóval, hiszen ez itt a:
"...Hatosfal KP, azaz Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy Power Ranking, de mégsem hívhatjuk annak, mert az a fogalom már egy másik sportághoz kötődik, meg egyébként is: hogy nézne már ki? A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján az aktuális posztíró úgy állítja össze, ahogy azt gondolja."
16. Celje
Érdeklődve figyelgetem majd, hogy vajon a Celje kapar-e még az első pontjaiért, mert egyébként nem gondolnám annyira esélytelennek az ügyet, de ahhoz tényleg menni kell. Kellene.
2024. február 28., 20.45 - Porto vs Celje (1)
15. Porto
Viszont a Portónak fontosabb, az világos, hiszen nekik még mindig van esélyük továbbjutni, amennyiben behúzzák ezt a hazait és a GOG is veri otthon a Plockot (ami a legvalószínűbb), úgy teljesen nyílt meccsre mehetnek Lengyelországba, az utolsó fordulóban, és eldönthetik egy meccsen, hogy mi van. Persze ha akarják egyáltalán, mert azok alapján, amik mostanában zajlanak ott a portugál északon, tartok tőle, hogy nem feltétlen fogja összetörni magát mindenki a továbbjutás érdekében. Ez persze a Plock-szemüvegemen keresztül nézve tökjó, a portugál rajongói énem viszont belesajog. Már a Braga is nyert hétközben ott, ilyesmi már elég rég nem volt, jól láthatóan csúszik szét a Porto.
2024. február 28., 20.45 - Porto vs Celje (1)
14. Pelister
Bár a végeredményből úgy tűnhet, hogy ismét egészen vállalható meccset játszottak a Kiel ellen, azért a félidei -9 nem erről árulkodik. Mindenesetre nem rossz ez tőlük, igazából szavunk sem lehet. Az Aalborg érkezik Bitolába, a dánoknak ez lehet(ne) komfortérzeten kívüli is akár, de mivel a csoport eleje is kemény harcban van, így észnél kell lenniük még Madsenéknak.
2024. február 28., 20.45 - Pelister vs Aalborg (2)
13. Kolstad
Elképesztő, de tényleg. Egy szinte kiesési rangadón, hazai pályán olyan gyatrán kézilabdázni ezzel a kerettel, ahogy ők megengedték maguknak, hááát, nem tudom, hogy fér ez bele a norge sztárcsapat imidzsbe.
Jó, közben megnyerték a norvég kupát az Elverum ellen (LukácsPepe legjobb játékos), de őszintén, kit érdekel ez most, amikor mindjárt kiesnek. Persze jelen állapotában a Kielcét is el lehet kapni otthon, bizony, de hogy is mondjam szépen: azért illett volna megfelelően felkészülni és tisztességesen beleállni abba a meccsbe, hiszen a Zágráb már többször is bizonyította, hogy érdemes komolyan venni őket. Na mindegy, nekem nem fáj, mondjuk szívesen elmentem volna Trondheimbe, egyenes kiesésesre, de sokkal olcsóbb Zágráb és közelebb is van. Ezek után pedig nálam nem érdemelnek továbbjutást, úgyhogy bár rém ritkán kívánok Kielce-győzelmet, de most szinte ez történik velem.
2024. február 29., 18.45 - Kielce vs Kolstad (1)
12. Montpellier
Na tessék, berakom őket nyolcba, mert hogy kóros alábecsülésben vagyok feléjük, szánom-bánom, meg minden, erre tessék, szétesnek. Vagy nem is tudom minek nevezzem azt a végtelenül hosszú gólcsendet (8 perc) a végjátékban. Ja, tudom, úgy hivják, hogy plocki védelem. Egyébként sem volt nagy gólzápor, mint ahogy a plocki meccseken nem gyakran fordul elő ilyesmi, de azért én bízom benne, hogy a Montpellier ezt a formáját hozza ellenünk is, ezen a héten. Vagy hogy is mondjam szépen.
2024. február 29., 20.45 - Montpellier vs Telekom Veszprém (2)
11. Plock
Szétvédekezték a Montpelliert a második félidőben, a Plocknak egyértelmű erőssége a védelme, az más kérdés, hogy a szezon elején _csak_ azzal még nem tudták behúzni a fontos meccseiket. Most már igen. Nem túl szép, de kétségkívül működőképes. FazekasGeri egészen komolyan kulcspoziban szerepel, állandóan attól fosok, hogy eltöri valaki, jó lenne nekik még két meccs, ezen a szinten. Én szurkolok, hogy mehessenek még egy kört a PSG/Aalborg ellen.
2024. február 28., 18.45 - GOG vs Plock (1)
10. Pick Szeged
Egész jó szögedi első félidőt követően megébredt az Aalborg, akik fogalmam sincs, hol jártak az első játékrészben, és kukába helyezte a magyar reményeket, gyakorlatilag ez történt egy szerintem rettentő ronda, alacsony színvonalú mérkőzésen. Nem volt jó nézni az egészet, rengeteg ostoba hiba, eladott labda, rossz megoldás született mindkét oldalon, egy nagy katyvasz volt az egész meccs, a kékeknek most lehet mit javítani a Kiel ellen. Nem ördögtől való, hogy a Szeged itthon zebrákat verjen, sőt, szerintem a hazai mérlegük egészen faszipántos ellenük, de elég fontos ez a meccs a Kielnek is, úgyhogy franc tudja. Én bemondom ide a heti rendes ikszemet. Félidőre is mehet, őGyulájuk!
2024. február 28., 18.45 - Pick Szeged vs THW Kiel (x)
9. Zágráb
Többet vártam ugyan a Kolstadtól, ám amit viszont a Zágráb letolt itt az utolsó pár hónapban, az mindenképpen dicséretet érdemel. És ha minden igaz, még Zlatko Horvátot is láthatjuk fehér/kékben újra, ihihihihiiiiii, úgyhogy mostantól nem bánom azt sem, ha velük kell egyenes kiesésest nyitnunk, hehe. Mi ez, ha nem egy jel, nekem? Ugye?
Szóval kicsit komolyabban, elég sérültjük lett már mostanra nekik is, mondjuk kicsit furcsa, hogy nincs egy felrángatható fiatal szélső a zágrábi UP-ban, de én ezt most nem firtatom. A Párizs érkezik hozzájuk, és egyébként nagy lendületben vannak, úgyhogy nem zárható ki a hazai pontszerzés sem. Nagyon sokszereplős a végjáték az A csoport hátulján, biztosra nem lehet ugyan menni, mert a Pelister ellen szinte tuti 2 pontot szereznek még a norgék, de a jelen pillanatos Kielce otthonában sem kizárt semmi, kérdés, hogy melyik Kolstad lesz ott, ugye. Úgyhogy a Zágráb gondolom úgy áll most neki, hogy jobb lenne a PSG/Kiel ellen legalább egy pontot szerezni, mint rábízni magukat a Kolstadra, hogyha pedig felszívják magukat megint, akkor bármi lehet.
2024. február 29., 18.45 - Zágráb vs PSG (2)
8. GOG
Dán csikócskák Veszprémbe jöttek, láttak, nem győztek, de nem is itt kell(ett volna) nekik, még ha többen tartottak is tőlük. Igen, tényleg volt ellenük mostanában néhány minősíthetetlen teljesítményünk, de azért számomra továbbra sem az lesz az alap helyzet, hogy fosok a GOG-tól, és remélem a többség is elengedi ezt. Mindenesetre a dánkák számára ez a Plock elleni sokkal fontosabb meccs lesz, mert a lengyelek követik őket a tabellán, és lőtávon belül is vannak éppen, úgyhogy muszáj lesz rohanni előre. Az odavágót egyébként idegenben is megnyerték simán, mondjuk azóta a Plock előrébb lépett, mindenesetre nálam ez hazai.
2024. február 28., 18.45 - GOG vs Plock (1)
7. Kielce
Ők lassan tényleg elfogynak, nem az ő szezonjuk eddig, az kétségtelen, a tegnapelőtti bajnokin Sicko szenvedett kontakt nélkül nagyon térdszalagnak tűnő sérülést, valami Kielcében nagyon nem kerek, nem nagyon tudom mire vélni ezt. Beállójuk nincsen, Nahi volt az ParizerLandban, lényegében, egyébként egész jól megoldotta a posztot, szerintem. Palicka viszont a második félidőben produkált néhány one-man-showt, ezzel és a hosszabb paddal pedig a végjátékban szépen meglépett a PSG.
Tizenegy mezőnyjátékossal sikerült kiállniuk Párizsban, azóta -1fő, hacsak nem tér vissza valaki sürgősen, vélhetően így is marad a Kolstad ellen, ez pedig egy esély lehet a norgéknak akár, de amilyen balfaszok, lehet, hogy észre sem veszik. Mindenesetre rég nem látott rossz szezonja van a Kielcének, lehet, hogy éppen sírják vissza a pénzt koldulós tavalyit, furcsa kanyarokat produkál az élet. Nem-e?
2024. február 29., 18.45 - Kielce vs Kolstad (1)
6. Aalborg
Ugyan egy jobb félidővel behúzták a Szeged ellen, de egyszerűen nem győznek meg. Ők sem. Egyébként idén ez az egész mezőnyre ráhúzható, a Barca/Magdeburgon kívül nincsenek stabil teljesítmények, és azon is tűnődtünk már közösen, hogy lehetséges, hogy jobban járnánk azzal, ha a Zágráb(Kolstad), majd győzelem esetén a következő körben érkező Aalborg lenne az idei út Kölnért, szemben a kihagyott fordulót követő valószínűleg PSG ellennel (A3 vs B6). Nem? Párizsba semmiképpen sem akarnék menni idén július vége előtt.
Na de, addig az Aalborgnak gyűjtögetni kell a szerezhető pontokat, és igazából nekik már mind az, nagy blama lenne pontot hagyni Bitolában, és hazai pályán meg kell tudniuk verni ezt a jelenlegi, fogát vesztett Kielcét is, jövő hétig ugyanis nincsenek csodák. Lesz itt még számolgatás, hehe.
2024. február 28., 20.45 - Pelister vs Aalborg (2)
5. PSG
Amíg tartott a Kielce emberállományban, addig ők sem nyúltak el, ezt a 9 gólt az urolsó 8-10 percben hordták össze, de a history úgyis azt jegyzi meg, hogy nagyarányú győzelem született. Persze nincs rossz szériában a francia bajnok, az otthon rangadójukat is simán hozták vasárnap a Montpellier ellen, úgyhogy semmi okom kisebbíteni az érdemüket, és nem is teszem. Viszont Zágrábban lehetnek meleg perceik, mert a horvátoknak elég fontos lesz, én mindenképpen nézem.
2024. február 29., 18.45 - Zágráb vs PSG (2)
4. Kiel
Ahogy már említettem, mostanság nem sikerült nyerniük a kékeknél, velük nyílt a Szeged Aréna (hazai győzelem), és a tavalyi csoportkörben is elhasaltak, úgyhogy van mire emlékezni a Picknél. Ugyanakkor elég fontos ez a meccs most a BL-ben eddig szokatlanul stabil Kielnek is, akik idén a nemzetközire helyezték át a fókuszt, miután besültek a Bundesliga rajtjába, és a többi élcsapat pedig gyakorlatilag elszabadult. Azóta is próbálnak otthon BL-helyre férkőzni, de nem igazán sikerül nekik, és ha a Berlin (sőt, a Flensi is) formája kitart végig, akkor jövőre hivatalosan marad az EuroLiga a zebráknak. Na peeerszeee, nem gondolom ám komolyan, hogy ne kapnának szabadkártyát, de mindenesetre tiszteletreméltó, hogy bajnokság helyett megpróbálnak BL-t nyerni. Igen, tudom, hosszú a bundás, még mindig lehet bármi, de most elég jók a többiek is.
2024. február 28., 18.45 - Pick Szeged vs THW Kiel (x)
3. Telekom Veszprém
Az persze mindenkit bosszantott kicsit, hogy nem tettük közé a valódi különbséget, amúgy is régi vesszőparipám ez, de mostanság, amikor úgy hullámzunk, akár egy meccsen belül is, mint az idei óceán, Nazarénél, akkor tényleg dühítő ez a tény. Ha valamit akarunk idén a BL-ben, akkor fullon kell tolni a meccseket az első pillanattól a legvégéig, nincs már olyan sok vissza, csak jelzem! Persze az továbbra is a fejünk fölött lógó kérdés, hogy mit szeretnénk, mi lenne a jó _nekünk_? Mindenesetre az biztos, hogy semmiképpen sem szeretnék Montpellierben kikapni, nagy égés lenne, hogy őszinte legyek, mert rájuk aztán most tényleg nem lehet fogni, hogy olyan extra teljesítményt igényelne a legyőzésük, szóval én amondó vagyok, hogy verjünk franciákat a riviérán, és hagyjuk nyitva a kérdést az utolsó fordulóig. A Magdeburg ellen semmi sem lesz egyszerű. Ugye. Most viszont csak a győzelem az elfogadható.
2024. február 29., 20.45 - Montpellier vs Telekom Veszprém (2)
2. Magdeburg
Szép ívet futnak, az elejébe ugyan kicsit beragadtak, de ahogy várható volt, és épültek fel az embereik, úgy lettek egyre ijesztőbbek és stabilabbak, hozták is a meccseiket. Persze az igazán fontos találkozóik még hátravannak (Barca és mi), és mivel ők egy bundás élcsapat, szerintem rámennének szívesen a pihenésre, cserébe jöjjön bárki később, úgyhogy érzésem szerint teperni fognak. A Barca ellen is, és majd itt is. MOTW, gondolom, de who knows, mostanság. A Magdeburg egyébként éppen most futott rá egy zakócskára Hannoverben, sima első félidő után a másodikban összezavarodtak, de nem tartok attól, hogy ez egy tendencia lenne. Nem mondom, nem bánnám, de nem látok rá esélyt.
2024. február 29., 20.45 - Magdeburg vs Barca (2)
1. Barcelona
Elpöfögnek alapjáraton, mondjuk nem is kell több az Asobalra, és hát, lássuk be, hogy nekik a csoportban is csak mi és a Magdeburg a valódi feladat. Ebből kiindulva és Carlost ismerve győzelmi célokkal lépnek pályára, amúgy is elég szoros a vége, és nekik aztán tényleg meg kell becsülni minden olyan meccset, ami igazi kihívást jelent. Ha pedig a Barca nyerni akar, akkor szerintem nyerni is fog. Az a védekezés, amit ide nekünk összepattintottak elég lehet a németek ellen is majd. Meglátjuk. Mindenesetre ha nyílt sisakos egymás ellenit szeretnénk a Magdeburg ellen az utolsó fordulóban, akkor a Barca nem veszíthet pontot. A mi meccsünkkel tök egyidőben lépnek amúgy pályára.
2024. február 29., 20.45 - Magdeburg vs Barca (2)