KP5 - A nemzetközi helyzet egyre fokozódik

Ami a lista középmezőnyét illeti, nem tisztultak ki komolyabban az erőviszonyok az előző fordulóban sem, sőt, és ha ez nem lenne elég, szurkolói szempontból életem egyik legbonyolultabb találkozóján vagyunk túl ezzel a hazai Plockkal. Időm továbbra sincs sok, segítség sem annyira akad mostanság, úgyhogy csinálom, ahogy tudom a mindent, és kész. De legalább a Szeged ikszelt a most már egyre furcsábban viselkedő Kielce otthonában. De nézzük, hogy erre a válogatott-szünetet megelőző utolsó fordulóra mit várunk a csapatoktól, hiszen ez itt a:

"...Hatosfal KP, azaz Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy Power Ranking, de mégsem hívhatjuk annak, mert az a fogalom már egy másik sportághoz kötődik, meg egyébként is: hogy nézne már ki? A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján az aktuális posztíró úgy állítja össze, ahogy azt gondolja."

16. Pelister

A -41-es gólkülönbség mindent elárul, nem is hiszem, hogy ebből lesz még feljebb, de a Kielcének viszont illene odatennie magát végre. A Zágráb menetelésének részévé vált a Pelister elleni hazai győzelem is, hiszen ezt is el kell végeznie valakinek. Nem való BL-be az észak-macedón csapat, ez a napnál is világosabb nekünk, laikus érdeklődőknek. Kár, hogy az EHF-nek annyira nem volt az, ugye.

2023. október 25., 20.45 - Pelister vs Kielce (2)

15. Celje

A Celjének legalább voltak szoros félidői, de ha őszinték vagyunk, ők is éppen azzal a nulla ponttal és -27 gólos különbséggel állnak a másik a csoport végén, mint a Pelister, így ugyanaz elmondható róluk is. Csak hát őket szeretjük, ugye, de attól még nem lesznek erősebbek. És hát el is bénázták sajnos a közvetlen riválisaik elleni hazaikat, a Plockkal pedig akármi is van, oda nem győzni jár senki sem, a szlovénok sem fognak.

2023. október 26., 20.45 - Plock vs Celje (1)

14. Plock

Rém gyenge most ez a Plock, Xavit meg egyszerűen nem értem, emlékszem a veszprémi pályafutásának a végére, akkor is rettentő fura dolgai voltak, de ahogy hallom mindenhonnan (a plocki szurkolóktól és itthonról is), most is égnek áll a hajam. Ettől persze még lehetne jó a csapata, mint mondjuk tavaly, de messze nincs meg most az a stabilitás az alakulatában, pedig a védelme többnyire most sem szar. Szintén nulla ponttal kiesőhelyen, hááát, nem mondanám, hogy ezt vártam tőlük, kicsit csalódtam. A szurkolói terefere amúgy nem volt rossz, az sosem az, még ha tényleg a bonyolult a legjobb szó arra, ami a 2 nap alatt megesett az ittlétük alatt. Azért a Celjét illene megverniük végre. Fazekas Geri pedig ott van a lengyel "hét csapatában"!

2023. október 26., 20.45 - Plock vs Celje (1)

13. Porto

Ez lehet amúgy érdekes, mert akkora különbség nincs a csapatok között, mint amekkora távolságra most egymástól vannak a KP-ban, kb. innentől azért már tekinthető középmezőnynek mindenki, aki feljebb van. Egészen a dobogóig. A Porto hozza a minimum maximumát, a két közvetlen versenytársát megverte 1-1 góllal, a nála jobbaktól viszont eléggé kikapott, de az a négy pont éppen négy ponttal több, mint ami a Plocknak és a Celjének van. Komoly üzenete lenne, ha sikerülne elkapniuk otthon a dánkákat, de nem áltatom magam.

2023. október 26., 20.45 - Porto vs GOG (2)

12. Montpellier

Ha reggelig játszottak volna Odensében, akkor sem nyertek volna a franciák, és nem csak azért, mert jobbak voltak a dánok (sokáig nem is volt ez egyértelmű), hanem mert a jv-k sem nagyon akarták, és ez annyira kiábrándító, nem? Amúgy ők is úgy vannak, ahogy a Porto, akit kellett, azt végülis megverték (Plock, Celje), de bravúrtól elég messze voltak, illetve hát továbbra is tartom, hogy a legjobb meccsüket itt játszották a Veszprém Arénában. A bajnokságban hibátlanul nyomulnak a PSG után, itt viszont most szerezhetnek egy értékes skalpot, otthon, a továbbra sem teljesen éles Magdeburg ellen. Ez akár még jó meccs is lehet, de Hesham elvesztésével azért nagyott esett a védelem stabilitása és a B2 gólerőssége is. Nem csak emiatt, de én inkbb vendégre tenném most a voksomat.

2023. október 25., 20.45 - Montpellier vs Magdeburg (2)

11. Aalborg

MOTW az EHF szerint, hátööö, nem tudom, mondjuk tekintve azt a tényt, hogy két skandináv csapat, nyilván jól is kifuthat, de az Aalborg nagyon távol van a csúcsformájától, a Kolstadnál pedig még nem is tudjuk, hogy pontosan milyen az, szóval nekem egy PSG vs Kiel, vagy egy Barca vs Veszprém sokkal jobb választásnak tűnt volna, de hát ez van. Az Aalborg egyelőre egy BL-középcsapat benyomását kelti, mind eredményeiben, mind mutatott játékban, kivétel talán most a PSG elleni második félideji játékukat, miközben hibátlan a dán bajnokságban, de a keretük alapján is stabilabb teljesítményt várnék tőlük. Rettentő türelmes vagyok, két gyerekem van!

2023. október 25., 18.45 - Aalborg vs Kolstad (2)

10. Zágráb

Rég nem látott teljesítmények egymás után szakadnak ki a Zágrábból, ami mindenképpen jó, nem véletlenül állnak stabilan a csoport negyedik helyén, megelőzve olyan csapatokat, mint a Szeged, az Aalborg vagy a Kielce. A második KP-ban egy lyukas garast nem adtam volna erre a mondatra, de szerintem ti sem. Igaz? Mindenesetre én örülök ennek, beszéltük is itt, hogy vagy le kellene fejezni a Zágrábot, vagy el kell hogy induljanak, lehet, hogy meghallották, és végre összekapták magukat. Szép, amit az utóbbi hetekben toltak, és ebből a menetelésből érkeznek Szegedre. Az ő szempontjukból sajnos a kékek is éppen bravúros pontszerzésből jönnek, szóval várhatóan össze fognak feszülni a pozitív energiák, ez pedig kilengeti a "jó meccs"-szenzort, de ez nem rossz hír nekünk!

2023. október 26., 18.45 - Pick Szeged vs Zágráb (1)

9. Kiel

Gyakorlatilag tükörsimán kaptak ki Kolstadban egy héttel ezután, hogy tükörsimán verték a Kielcét, amiből én arra következtetek, hogy a lengyelek helyezésén is el kell gondolkodjak rövidesen. A Kiel ennek ellenére tartja a második helyét a csoportban, és ezen a héten rangadót tolnak, ez a meccs is komolyabb MOTW-várományos az én szememben, mind a skandi-randi, dehát nem mi döntünk, ugye. Az elmúlt hetek teljesítményéből kiindulva a parizerré lesznek darálva a zebrák, de őszintén, tudnék örülni egy jó meccsnek, na, mert kicsit elegem van a meglepően sima meccsekből.

2023. október 26., 20.45 - PSG vs Kiel (1)

8. Pick Szeged

Akármi is van éppen a Zágrábbal, azért illik nyerni a hazai meccsen, ez nem vitás, majd a kintin lehet izgulni. Sajnos nem láttam a Szeged meccsét, mert lengyel lelkecskéket gyógyítgattunk éppen, valamit világmegfejtést toltunk a La Vidában, de még ha akár a győzelem is benne lehetett volna a végjátékban, vélhetően előzetesen mindenki aláírta volna a kielcei döntetlent, így ez egy egyértelműen előrelépés, na. Még mielőtt mindenki szórakozottan hátradőlne, szögezzük csak le, hogy nem lesz egyszerű meccs ez sem, sőt! A Zágráb a legkevesebb kapott góllal tolja a BL-t, verekedni mindig is tudtak, fognak is, és nem lesz újdonság számukra a nagy Aréna, sem a szögedi hangulat. Okosan felépített taktika kell, fegyelmezetten betartva, mert elég fontos meccs ez, fontosabb, mint amit első pillantásra gondolnánk róla.

2023. október 26., 18.45 - Pick Szeged vs Zágráb (1)

7. Kielce

Múlt héten még csak nem értettem, mostanra pedig kicsaptam őket Kölnből. Persze, értem én, hogy no Alex, no party, meg hogy no Wolffie, no party, de azért az a keret elég bő kellene legyen ahhoz, hogy hozzák legalább a hazai meccseket. Hát, most azért kiderült, hogy nem az. Nyilván egy A.Dusi a világ összes kézilabdacsapatából rettentően hiányozna, de közben azt is tartsuk szem előtt, hogy ez a Kielce az elmúlt két szezon döntőse, olyan menetelésekkel, hogy ihaj, ráadásul a komplett gerinc a mezőnynél évekkel régebben játszik együtt, így pedig a kiegészítőknek is tudniuk kellene számottevően helyettesíteni az egyik Dusit, amikor kell. Azt már néhányszor levezettem, hogy miért is volt hatalmas blődség nyáron elengedni Korneckit - továbbra is nagyon szívesen látnám nálunk -, és ezt sorra igazolják a 25% alatti lengyel kapusteljesítmények. Én mondjuk sajnálni nem tudom őket, de nem is nekem kell. Azért Bitolában csak nyernek.

2023. október 25., 20.45 - Pelister vs Kielce (2)

6. Kolstad

A Kiel ellen egész pofás meccset játszottak, és ez már az egymást követő második győzelmük volt, szóval lassan talán beállnak egy szintre. Ha pedig azt a szintet szeretnék, amelyen győzni lehet, akkor ahhoz ez a következő lépés. Az Aalborg ugyanis jelenleg egyáltalán nem tűnik verhetetlennek otthon sem. Meglátjuk, de tényleg kellene egy ilyen idegenbeli győzelem is ahhoz, hogy a norgékat BL-szinten komolyan vehessük.

2023. október 25., 18.45 - Aalborg vs Kolstad (2)

5. Magdeburg

A címvédő ugyan továbbra sincs címvédő formában, de azért már három győzelem óta tartó szériában vannak épp. Jó, nyilván alapvetően gyengébb csapatok ellen, de a széria az széria, ezzel pedig jelenleg negyedikek a csoportban. A bundásban is jó-szériáznak, négy meccsüket nyerték zsínórban, ez azért ott nem olyan egyszerű, tudjuk jól mindannyian. Sok szempontból érdekes lesz ez a Pite elleni, mert a Celje, Porto, Plock után vélhetően nagyobb melóra lesz szükség ahhoz, hogy a francia riviérán nyerni tudjanak, de csináltak már ilyet, szóval...

2023. október 25., 20.45 - Montpellier vs Magdeburg (2)

4. GOG

A másik nagy anomália a GOG, de tényleg. És ha megfeszülök, sem tudnék senkit eléjük rakni, hogy őszinte legyek, úgyhogy nem is fogok. A bajnokságban éppen a Silkeborgot verték ugyan, de ettől függetlenül viszont odahaza nem áll túl jól a szénája a címvédőnek, kicsit utánanéztem/kérdeztem annak a meccsnek, hiszen Rale ugye oda ment, és meglepődve konstatáltam, hogy Lauge éppen pirosat kapott azon a meccsen. Azt mondja a daniasport.hu-s Andris, hogy elképzelhető, hogy Laugét meglepte a dán liga színvonala, mert nem ritkán hőzöng, itt pl. amiatt, hogy szerinte a dán jv-k teljesen máshogy ítélnek meg szitukat, mint a magyar vagy a dajcs kollégák. Mondjuk nem igazán vágom, hogy ezen a faulton (lenn) mit lehetne máshogy megítélni, de nem is ez a lényeg most.

Na de GOG, a bajnoksággal ellentétben a BL továbbra is remekül megy nekik, és nem hinném, hogy épp a Porto tudja megtörni ezt a lendületet. Egyébként rettentő érdekes összevetni az Aalborgot és a GOG-ot a BL és a dán bajnokság fényében.

2023. október 26., 20.45 - Porto vs GOG (2)

3. Telekom Veszprém

Sosem szerztünk még pontot Barcelonában, és amilyen szerencsém van, tuti akkor fogunk, amikor kivételesen nem kirándulunk ki, de ne szaladjunk így előre! Nem volt sem időm, de amúgy lelkierőm sem Plock utánt írni, pedig amekkora hiszti lett belőle minden szinten (vendégszurkolók, vendégedző, eltűnt kabát, eltűnt póló, vendégek közötti verekedés, aztán meg durcika egymás között, mi részünkről lelátóról játékos becserélésre tett javaslat, vagy éppen Fazekas Gergő szidalmazása - wátáfákkk?), érdemes lett volna, de nem gondolom, hogy ebben a helyzetben ez előrébb vinne bennünket. Majd a szünetben lehet összedobom a véleményem erről, hiszen nyilvánvaló, hogy van, de most megy a daráló tovább.

Az viszont ritkán hangzott el, hogy elég fasza támadást raktunk össze erre a meccsre, hogy igazából egy perc komoly esélye nem volt a Plocknak, végre belecsavartunk a kezdőbe, Piroska sem a padról jött - jól is védett -, a szélsők talán hibátlanok voltak, Andriska olyan gólt lőtt, mint fénykorában, voltak átlövéseink, volt szélsőjátékunk, csak védelmünk nem volt, sajnos. Pedig az holnapra kelleni fog, de nagyon. Biztos vagyok benne, hogy Carlos most sem (never, ever) fogja megtenni nekünk azt a szívességet, hogy kitalál valami ellenünk nem működő taktikát, ergo csak abban bízhatunk, hogy az a veszprémi fal, amit előszezonban láttunk néha megvillanni, de még a magdeburgi, Monpellier ellen is nyomokban, na az a fal összeáll újra, de most hatvan percre, és lesz mögötte egy stabil Piroska. A statisztika nincs velünk, három gólnál még sosem játszottunk szorosabb meccset Barcelonában, viszont lehet, hogy írok még LA-t, holnap úgyis megint vizitelek faterral a kórházban, hiszen ez mégiscsak a Barca. Idegenben jó az iksz, magunk ellen én nem fogadok, hajrá csapat!

2023. október 26., 20.45 - Barca vs Telekom Veszprém (x)

2. PSG

Az általam vártnál kicsit talán szorosabb lett az Aalborg ellenijük, a második félidőben át is vette a vezetést a dán csapat, és egészen sokáig 1-2 gólos előnnyel nyomultak. Csak az utolsó 10 percben, kisKarabatic pirosát követően fordítottak ismét a hazaiak, Prandi és Máthé Dominik góljaival végül lezárták a kérdést. Most viszont Kiel jön a házba, és hát az ő egymás elleni meccsükön mindig tényleg bármi lehet, most sem lesz ez másképp. Azért hazaira teszem.

2023. október 26., 20.45 - PSG vs Kiel (1)

1. Barca

A forduló klasszikusa egyértelműen ez, még ha a kinti mérlegünk nem is olyasmi, amit szívesen tűzünk ki a zászlónkra. Nagyon kompakt, nagyon erős, nagyon stabil ismét a Barca, ezzel kapcsolatban tényleg csupán az a tény nyugtat, hogy tavaly is ezt tolták végig a szezonban, és végül nem tudtak címet védeni. Tehát igazából bármire van esély, az én olvasatomban. Senkit ne tévesszen meg a hétvégi bajnokijuk viszonylag szoros végeredménye (Barca vs Benidorm 33:30), a vége lett a legszorosabb, és tudjuk jól, hogy Carlos nem szégyelli berakni a fiatalkákat, ez történt most is. Mindettől függetlenül nem érzem lehetetlennek ezt az issuet, de olyat én alapvetően nem szoktam. Az biztos, hogy történelmi tett lenne pontot szerválni Barcelonában, tábor lesz kinn, 265 jegyet kaptak pirosak, és ha jól csinálják, le fog érni a hangjuk a Holdról holnap.

2023. október 26., 20.45 - Barca vs Telekom Veszprém (x)