Hol a csapatunk?

Nem tudom, hogy az LA-ben már finoman utalt más irányú elfoglaltságaim, vagy úgy alapra minden más, de valahogy annyira nem kapott el a döntő heve, és ahogy néztük a zivatar áztatta Kárászt, nem csak bennünket nem. Természetesen ismét sikerült beleszaladni a szögedi vonulásba is, hát nem tudom, nekik is többen kellene lenniük ilyenkor, nem? Mint ahogy a lelátók sem voltak fullon, bezzeg a sajtószektor. Abban fürtökben lógtak az emberek a kezdés előtt negyed órával, felső sorban azért lett hely, befutott Barok tanárúr is, gyorsan lekacsintottuk, hogy akkor ideül ő is, remek kezdés.

Mackovsek góllal kezdődik a mérkőzés, hát nem hiszem el, nálunk ezek nem mentek neki, Pastor egész konkrétan megtanította támadni a csávót. Átlövésből egyenlítünk ki, és a védekezésünk is mintha rendesebb formáját mutatná, szereztünk is egy labdát, amiből rendezetlen védelem ellen futhatott be Strlek, aki kapufára pörgette sajnos. A következő támadásunkból viszont Elderaa lőtt gólt, viszont hetesből egyenlített, majd az első videózott szituból Pechmalbeket állították ki a bírók. Nah, igazi döntő hangulat. Csak ne zavarjon ez meg bennünket. Remilit szépen lesáncolták és második hullámból kétgólosra növelte előnyét a Szeged. Lauge továbbra sem a világbajnok formáját villogtatja sajnos, de benne pont benne van, hogy egy csetttintésre szedi össze magát, ez kulcskérdés lesz a bajnoki döntőben, az biztos. Le sem írtam, mire kiszorítottból beveri, majd utána remek védekezés után Pechmelbak góljával egyenlítettünk. 10. perc 4:4

Tonnesen góljával ismét ott volt az előny, és a mi gólunkba sikerült belefújniuk, majd utána Remili lőtte el abszolút elhamarkodottan, sajnos, a következő Pick akció pedig hetesbe torkollott, jó lenne már egy védés. Corrales semmit nem fogott eddig, ez ismét kevés lesz, na. Lauge átlövését olvasta Mikler, de Strlek szépen szedte össze a kipattanót, kéne egy-két védés, de nagyon. És jön is, csak Miklertől. Közben lecseréltük Corralest, de az első ziccert Csupor Károly sem tudta megfogni, először vezet 3 góllal a Szeged. Jajjj. Momo időt kér, 14. perc, 8:5.

Ismét Ralét tolták folyosóra lőni, pedig volt befutó szélsőnk, a folyosót pedig Mikler gyönyörűen fogta sajnos. Lauge elleni fault után megállt bennem a szusz, nem nagyon volt semmi, majd Remili adta ki a lelátóra, baszki, hogy a faszba tudunk így összeszakadni? Mindjárt igaza lesz a Piticsnek, hogy sanszunk nem lesz ma, jajjjistenem. Valamit kéne csinálni, nem? Amikor Marguc kihagyta a hetest, amit kisIlic ekkentett, hát na. Nem örültem. Öt góllal vezetett a Szeged, és akkor talán elkezdtünk valami védekezésfélét művelni. Baszki. Mi történik? És mi a faszért nem tudunk belőni egy kurva hetest?

Passszívon túl támad a Szeged és nincs egy olyan kapusunk, aki nem mellérúg a feladásos Bodó-átlövésnek, ami egy helyre mehetett, a hosszú alsóba, hanem végre megfogja? Komolyan? Mi történik a kapusainkkal? 22. percben lett meg az első védésünk? WTF? Súlytalanok vagyunk, ez van. Nilsson szépen bepattintja a hetest, de emberek, 7 gólt lőttünk 23 perc alatt Szegeden. Nem már, ez szégyen! A Szeged meg kínaizik itt nekünk, bazmeg. Fú, nagyon nem tetszik, pont ugyanazt a meccset látom, mint Kielcében, talán több a fault, de semmire sem megyünk vele, miután nincs kapusunk. Pedig érzésre a védelem tényleg jobb, most megpróbáljuk a nyitottat, Pechmalbekkel elöl, és egészen pofásnak tűnt, közelebb is jöttünk belőle, de közben Mikler azért ott volt a Szegedi kapuban. Ha az mksz-es statra hagyatkozunk, ott Roló 7 fogott lövéssel 38,8%-on, míg a mi két kapusunk összesen 3 védéssel nyomul. Nem tudok erre mit mondani, és most azt sem nagyon lehet, hogy a védelem annyira fogalmatlan lenne, mert szerintem nem. Elbaszott egy félidő volt az első, és amit az LA-ben írtam, hogy nem fér bele, azt mindet rendre produkáltuk. Igazán remek. 15:11.

Hogy lesz ebből fordítás?

Visszajött Rodri a kapuba, hát, nagyon kéne valaki oda. Pechmalbek hetesét Marguc vágta be, majd eladta a Szeged, jöhettünk de rajtam kívül senki nem vágta, hogy üres a szegedi kapu, ezért visszazárt a Szeged. Viszont szép kínai után ismét egy Marguc-hetessel kerültünk lőtávon belülre, na. Mondjuk védésünk továbbra sincsen. De visszacseréltük Károlyt hetesre, semmire sem mentünk vele mondjuk, de legalább megpróbáltuk. Annyira szar lövéseink vannak elöl, hogy az botrány, félmagasat a 38%-on égő Miklernek, persze, jó lesz. Továbbra sem látom, hogy ki lesz az, aki hátára veszi a csapatot. Semmi ötletünk nincs, toszogatjuk a labdát középen, és egész egyszerűen nem tudjuk, hogy mit csináljunk. Egy lufasz átlövés védésébe Rodri majdnem belesérült, de richtig nem kerül hozzánk a labda belőle, kétszer sem. Komolyan nem hiszem el, hogy végre véd valamit valaki, és akkor szélről meg kihagyjuk.

Cserélhetnénk szélsőket is, nem? Csak egyszer.

10 perc alatt 2:2, megérkezett a hangulatom, hehe. Még ha a Szeged jön éppen hetessel, amibe beleért ugyan Corrales, de beesett. Remili szépít gyorsan, de annyira egysíkú a támadásunk, hogy nem tudom, hogy lesz ebből győzelem. Újra öt góllal vezetett a Szeged, és Momo kikérte az utolsó idejét. Vailapou pályára került, ez mindenképp újdonság, Elissonnak nem sikerült ugyanez, de sokkal nem lettünk beljebb, a Szeged egészen könnyedén tartotta ezt az 4-5 gólos előnyt, amit már az első 10 percben összeharácsoltak maguknak. Jöttünk a 7a6 ellenivel, Andriska valahogy beimádkozta, de közben senki nem futott le, nagy mák volt, hogy nem vették észre. Kapufa után indulhattunk meg, ott meg Strleknek ugyan befújták a hetest, de könyörgöm, tudjon már befordulni. Ráadásul Mikler ismét kiszedte Mahé hetesét, bazmeg. BAZMEG. A harmadikat. Cserébe mi egyet sem tudtunk megfogni. De legalább Strleknek tök tisztán sikerült úgy telibe dobnia Miklert, hogy kétperc.

Nem nagyon tudok erre mit mondani, lehet, hogy jobb is lesz nekem hétfőn inkább az iskolai évzáró előadáson és az azt félórás sávban átfedő szülői értekezleten, mint hogy még egyszer végignézzek egy szegedi bajnokavatást, Veszprémben.

51. perc, 24:18, Elisson végre tudott két gólt lőni tavasszal, mert Manu kiállítása miatt pályára került, hát ezt sem nagyon tudom kommentálni. Baszki. Barok tanárúr hangosan reméli mellettem, hogy visszajön Strlek. Cupara újra kapuban, ezt legalább most jobban csináljuk, még ha továbbra sem védett semelyik sem a tudásának megfelelően. Páros kiállítást konstatálhattunk, BB és Remili kapcsán, ezt is mondtam, most nem fér bele. Négygólos hátrányból mentünk bele a money time-ba, és tök reménytelennek tűnt ma nemhogy a győzelem, de a szoros meccs is. Sajnos. 31:25 lett a vége, teljesen megérdemelten nyert a Szeged, el sem kezdem számolni, hogy hol lehetett volna megfogni, mert mindenhol és közben sehol. Hónapok óta nincsen értelmezhető kapunk, a végére összekalapéáltak azért 8 védést ketten, de ez 20%. HÚSZ. Ezen a szinten nem lehet ezzel nyerni. És ehhez még jön az is, hogy mezőnyben sem volt egy értelmezhető teljesítményünk ismét, és azt hiszem, ez már nem is fog változni idén, szóval írjuk és mondjuk, hogy igaza lett Piticsnek, közünk nem volt ehhez a meccshez, és ha ehhez nem volt most, akkor a többiehez sem lesz, erre most nagyobb összeget is tennék. És kurvajó lenne tudni, hogy a szar történt amúgy március/április óta, amikor három meccsen háromszor vertük szét a Szegedet, mert mostanra gyakorlatilag sanszunk sem lett ellenük. Mi történt a BL-döntőt megnyerő Laugéval azóta? Mahé? Remili? Hetesek? Szélsők? Kapusok? Baszki. Kb. lemásoltuk a kinti Kielce ellenit, csak egy fokkal jobban védekeztünk az első félidőben, tökfeleslegesen.

Ezzel szerintem elment a bajnokságunk, úgyhogy gratulálok a Szegednek, ismét, és igen, fel fog merülni az edzőkérdés is, tök jogosan, egyébként, mert nem nagyon látom, és egész tavasszal nem is láttam, hogy hol tesz hozzá a pad. Tudtuk, hogy a bajnokság a fontos. TUDTUK. És ennek a keretnek önmagában tudnia kéne meccsbe maradnia bárhol, nemhogy Szegeden, de Kielcében és Magdeburgban is, ehelyett viszont nem csak ezeken a helyeken, de otthon is rendszeresen szenvedtünk egész évben, ami nem csak érthetetlen, de veszprémi szívvel és szemmel mostanra már elfogadhatatlan is. Hol a csapatunk?

Kurvaszarok vagyunk, ez van.