A névhasználat kérelmének egyetlen kudarca

Avagy saját sztori a kicsinyesség csimborasszójáról. Tanulsága nincs. Még.

Nem tudom, min csodálkozom, hiszen valahol legbelül számítottam rá. De amikor hivatalos értesítőn látod a talán kisebbségi komplexusból vagy csak simán ellenérzésekből fakadó kicsinyes gáncsoskodás lenyomatát önkormányzati magasságokból, az azért megdöbbentő. Nagyon az.

Az évek, de főleg eme nyár folyamán már akadtam le szögedi történeteken jócskán, szóval tényleg azt hittem, nincs lejjebb annál, amiket hallhat az ember, ha figyel Mordor földjére mostanság. De kiderült, hogy van. Mégis van.

Kezdem az elején.

Aki ismert bennünket az indulás előtt is, az pontosan tudja, mennyire fontos volt számunkra, hogy a szegedi történéseket szögedi szerző írja. Sikerült felkutatni a megfelelő embert, aki tolta is a biciklit szorgalmasan. Eddig. Mert mostanra megunta, hogy ha neki saját véleménye van, ami neadjisten különbözik a mainstreamtől, és ráadásul ennek hangot is ad, akkor utána naphosszat hallgathatja, hogy rosszul gondolja. Valószínűleg én is meguntam volna, így cseppet sem tudom hibáztatni amiatt, hogy kicsit most feladja. Ami ennél is szörnyűbb az az, hogy nem egyedül van ebben a fázisban, rengeteg szegedi pajtásom tart ott jelenleg, hogy már inkább nem fejtik ki a véleményüket nyilvánosan, mert annak várható következményeivel egyszerűen a tökük tele van. Sőt, vannak olyanok is, akik mára már inkább meccsre se járnak.

Jól van ez így? Mindenki döntse el maga!

Szerencsére találtunk másik bátor szerzőt, aki vállalja, hogy vélemyényét írásba foglalja, így nem maradunk szegedi szem nélkül a következő szezonban, és ez fontos dolog nagyon, hiszen lehet itt Veszprém-blogozni hangosan, de attól az még tény marad, hogy az elejétől fogva kerestük a szegedi hangokat, és mióta megtaláltuk, azóta a fontos szegedi történéseket mindig ő írta. Lehet ezen vitázni, csak felesleges.

Aztán eljött az a pillanat, amikor az új, aloldalas szisztéma megvalósításához együttműködéseket szorgalmaztunk az önkormányzatokkal. Az elmúlt nyolc majdnem öt évben kialakult rendszerből adódóan három város önkormányzatának engedélyére volt szükségünk, hogy az általunk kitalált koncepció hivatalosan is működni tudjon. Ez nem túl nagy was ist das, gondoltuk magunkban, az ország nemzetközileg is elismert csapatainak hatosfalas aloldalához szükségünk volt Győr, Veszprém és Szeged önkormányzatának hivatalos bólintására, melyben engedélyezik a város nevének használatát a domainban. Ez nem egyedi eset, minden egyes akármi, amely bármely város nevét magába foglalja, kér ilyet az adott város önkormányzatától és az esetek túlnyomó részében azt meg is kapja.

Veszprémben természetesen elintéztük pillanatok alatt, de Győrben is egy darab formanyomtatvány kitöltésében és visszaküldésében manifesztálódott a feladat, ennyiből aztán már könnyen ki is lehet monkolni, hogy melyik önkormányzattal adódott a probléma. Az általános érdeklődést májusban kezdtük el, az első két városnév használatának engedélyét még abban a hónapban le tudtuk zárni. Nem úgy a Szegedét, akik a május 18-i ülésükön kikumták, hogy írjunk alá egy bizonyos kötelezettség-vállalási nyilatkozatot a következő szöveggel:

"Alulírott, xy, mint a Hatosfal Handball Kft. ügyvezetője kötelezettséget vállalok arra, hogy a Kft. által üzemeltetett szeged.hatosfal.hu weboldal a működése során nem fog olyan tartalmat megjelentetni, mely a szegedi kézilabdasport és a Pick Szeged kézilabdacsapat érdekeivel ellentétes lenne, hanem mindenkor annak érdekeit szolgálja. E kötelezettségvállalás a weboldal működésének idejére szól, és tudomásul veszem, hogy amennyiben e vállalással ellentétes tartalom jelenne meg az oldal, úgy Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága a Szeged város névhasználatára szóló engedélyt visszavonhatja."

Na most elképzelhető, hogy én gondoltam túl ezt az egészet, és egyszerűen alá kellett volna írni, majd várni, hogy ebből aztán mi lesz, de ehelyett első körben visszakérdeztem, vagyis kifejeztem észrevételeimet és aggályaimat: mégis ki, mikor és hogyan dönti el, hogy melyik tartalom ellentétes a Pick Szeged kézilabdacsapat érdekeivel? A gyakorlatban hogyan kell ezt elképzelni? Ki ellenőrzi, hol a határ, milyen kritériumok alapján dönt? Eközben természetesen jeleztem azt is, hogy egyrészt az aloldalon megjelenő posztok 90%-át szegedi illetőségű szerzők jegyzik, másrészt pedig hogy eddig sem keveredtünk jogi vitákba senkivel sem, pedig volt már példa bajuszakasztásra.

Ezen felvetésekre sajnos értékelhető választ nem kaptam, mindössze annyit, hogy újra a Bizottság elé viszik a dolgot, kiegészítve ezen információkkal. Mármint, hogy eddig sem volt para, hogy leginkább szegediek fogják szerkeszteni, és hogy szerintem a véleményformálási szabadságot némileg megköti, ha klub- és városérdeken kell a szerzőnek szerzés közben gondolkodnia. Reméltem, hogy első körben mondjuk válaszolnak ezekre a dolgokra, hogy tényleg hogyan is értették mindezt, hiszen az volna a logikus, ha már egy aláírással klubérdekekhez kötni akarnak, nem igaz?

Ehelyett megjött a hivatalos válasz (csatoltam a határozatot), miszerint nem, tényleg nem engedélyezik a város nevének használatát a domainban, indokként pedig ilyesmiket olvashattam a remekül megfogalmazott válaszlevélben, hogy zanzásítva: nem írtuk alá a kötelezettség-vállalásit a mai napig, hogy „a Bizottság olyan információk birtokába jutott, miszerint nem csak szegedi illetőségű szerzők cikkei vannak jelenleg az oldalon”, így pedig nem tudjuk bebizonyítani, hogy ez a város illetve a kézicsapat érdekeit szolgálja. Bónuszként pedig odaírja, hogy amúgy a sajtótörvényben foglalt szerkesztői felelősségünket nem vállaljuk(??!), de hogy ezt honnan vették, arról fingom sincs. Talán amiatt, hogy nem írok alá kérdés nélkül olyasmit, hogy nem sértem a Pick Szeged érdekeit, amiatt egyértelmű, hogy nem vállalok felelősséget az oldalon megjelent tartalomért? WTF?

Szóval semmi értékelhető, csupán egy elutasítás.

Igazából megfeszülök belé, hogy megtudjam, hogyan gondolták betartatni ezt a gyakorlatban? De most komolyan. Ha azt írjuk, hogy szar a csapat, nem volt védekezés és Pastor is ragaszkodott a szokásos, előre olvasható sémáihoz, az már sérti az érdekeket? Vagy az sérti, ha azt írjuk, hogy _szerintünk a vezetés döbbenetesen szarul használja fel a rendelkezésre álló, minden idők talán legnagyobb szegedi költségvetését? Hogy úgy tűnik hatalmas energiákat és forrásokat fordítanak a látszatra, a szurkolók akár egyénileg történő meggyőzésére/vakítására, hogy ilyen szorgalommal már tényleg szintet lehetett volna ugrani az elmúlt évek alatt, ha mondjuk a megfelelő irányba fejtik ki azokat? Hogy az igazolások minősége ismét nem verdesi a plafont, hogy indokolhatatlannak tartok egy korban és akármi másban Vadkertinél kicsivel sem jobb/fiatalabb/akármilyenebb balszélsőt? Hogy fasza a busz, de magyar csapat ekkorra csinadrattát még nem tett soha ilyen jellegű beruházás köré? Ezek már érdeksértőek vagy még rendben vannak?

Saját szurkolóinak véleménye honnantól sérti a szegedi érdekeket? Mert az enyém nyilván alapra.

De valószínűleg ezeket a válaszokat nem tudjuk meg soha, hiszen valódi párbeszédre igazából nem méltattak, és van egy olyan érzésem, hogy ha fejemre állok sem írhatom bele Szegedet a domainba, mert csak. Egy erőtlen próbálkozást még küldtem ugyan az önkormányzati kapcsolattartónak, hogy segítsenek megérteni a dolgokat, de nem várok tőle sok pozitívat, persze a mai napig nem is válaszolt nyilvánvalóan. Így majd egyedül Szeged város nevét nem használjuk a domainban. Vagyis használjuk Szögedként, mert az úgy nem védett. Na bumm.

Akkor ez most így jól van?

De igazából úgyis az a lényeg, hogy show must go on, tök mindegy, milyen domain alatt.

Hajrá szezon!