"Nekem mindegy, csak a Szegedet oda-vissza!"

Még mielőtt valami semleges, humortalan vagy egyszerűen csak túl újhullámos, píszi olvasó, esetleg túl mélyérzésű szögedi belém állna a cím miatt, előre jelzem, hogy ez csupán egy szállóige. Mindenki használja, mi is, és nem, nem nagyképűségből, hanem csak úgy. Zrikából. Mint az örökérvényű #kikaptokmintaszar hashtaget, ami nagyjából a Csapóval való ismeretségünk első pár hetében megszületett. Akkor is kötelező, ha tudjuk, hogy kurvára nem lesz úgy. Mi mostanában amúgy is csak mérsékelten gondolhatjuk komolyan, hogy oda-vissza megverjük a magyar bajnokot, haha. Azért mondjuk én azt gondolom, de az mindegy.

A két magyar csapat hasonlóan kaotikus csoportkört futott, voltak szebb és rettentő szar periódusok veszprémi és szegedi oldalon, voltak feszkók is, személyi döntések, szóval semmi különös, csupán zajlik az élet Magyarországon. Sima szezon. Jelenleg úgy vagyunk, hogy az utolsó találkozásunkhoz képest mi mindenképpen Peppa nélkül, de már Remilivel megyünk neki a tavasznak, a Szeged pedig visszakapta Stepancicát, de vélhetően mindenkit össze fognak drótoznak ezekre a mérkőzésekre, Roló lába már működött a hétvégén, Bánhidi kérdéses még ugye, de mondom, csodálkoznék, hanem lenne, illetve őt azért kisRosta elhelyettesítgeti. Egy BL-egyenes kiesésesben egyébként minden játékos játszani akar, ebben teljesen biztos vagyok.

Azt is nagyon remélem, hogy a két veszprémi edző, Gulyi és Momo egészen konkrétan és közérthetően elmagyarázta mindenkinek, hogy mit jelent nekünk, veszprémieknek ez a két meccs. Most ez a kettő, de persze mindjárt a bajnokság is lesz, úgyhogy másból nem is szabad kiindulnunk, csak abból, hogy:

"nekünk mindegy, csak a Szegedet oda-vissza"

Szóval ha éppen a BL-ből kell kiverni őket, akkor azt kell megtenni. Nem megpróbálni kell, hanem megcsinálni, mert egyébként böjtöltünk már eleget az elmúlt években, behúztak két bajnokságot, mindkettőt a Veszprém Arénában, szóval van mit törlesztenünk, minden szinten, maradjunk annyiban. Nincsenek meglepetések, ez a két csapat nyilván minden szempontból jól ismeri egymást, ugyanakkor _sosem_ játszottunk egymás ellen nemzetközi színtéren, ide jön a SPORT-TÖT-TÉ-NE-LEM, úgyhogy ez mindenképpen egy különös elsőzés lesz. Anno volt rá szándék, 2015-17 körül, hogy a bajnoki döntőket nemzetközi játékvezetők fújják le, de túl nagy sikere nem lett az esetnek, hát most itt a lehetőség, nézzük meg, mi lesz izlandi játékvezetéssel.

Amin nekünk mindenképpen változtatnunk kell a siker érdekében, az először is a sorcsere elhagyása kellene, hogy legyen. Túlságosan kiszámítható lesz tőle minden meccsünk, nem tudom, hogy ezt miért alkalmazza bárki manapság, szerintem ezen már átlépett a nemzetközi kézilabdázás, esetleg mi is átléphetnénk. Cserével kapcsolatban bazi fontos még az is, hogy kapust merjünk cserélni, akármennyiszer. Amennyiszer csak szükséges. Ha ezeket meg tudnánk oldani, igazából az már fél siker lenne. Üreskapuzásnál nagyon észnél kell lenni, ha ellenünk, akkor a lefutásra valakinek külön figyelnie kell, ha nekünk, akkor lőjje el a Liget, szerintem ő még nem hibázott ilyet. Plusz a félidők elejét meg kell tudni fogni, ez a legnagyobb problémánk mostanság, túl sokszor futottunk rá erre, most ne tegyük.

És a védekezés.

Remilivel már jobban mutatott a falunk, de nyilván ő sem fog hatvan percezni, viszont védelem kellene egész meccsre. A Liget/Sipi párostól nagyon azt várom, hogy a legmotiváltabbak legyenek középen, ők mindenképpen értik, hogy mi ez a meccs, azt meg remélem összcsapatilag tudják, hogy ha ezt elbukjuk, akkor ebben a szezonban már csak a Szeged lesz értelmezhető ellenfelünk, abból meg kurvagyorsan elegünk lenne. Nekünk legalábbis mindenképpen, remélem a játékosoknak is. Tavaly tavasszal ilyenkor kezdtünk el értelmezhető teljesítményt nyújtani, most is csak az kell.

Szurkolói szempontból egyébként bizakodást érzek, abban biztos vagyok, hogy a tábor oda fogja tenni magát, a buszon kiváló, csacsogó a hangulat, irányba vagyunk Soltra, a Kurta kocsmába, ám érdekes módon semmi komoly megérzésem nincsen. Ilyenkor kell elővenni az "idegenben jó az iksz"-et, hogy nyerjünk hárommal. Legalábbis ilyenkor ez szokott lenni, most is legyen ez.

Gyurák pompásan összeszedte a lényeget a helyszínre érkező szurkolóknak, mindenki viselje magát ennek megfelelően. És szurkoljon, ha kérhetem, mert 341 embernek már egész komoly hangja van, ha kiengedi.

A Szeged elleni mérkőzés mindig a legfontosabb meccsek közé tartozik a veszprémi szurkolók körében. Soha semmivel nem összehasonlítható. Ennek a párharcnak most plusz töltete is van, hisz most először küzdünk meg a BL-ben egymás ellen. Remélem mindenki tisztában van az ütközet fontosságával!

A szektort szisztematikusan töltöttük meg vérmérsékletnek megfelelően. Ne zavarja egymást a hevesebb és a kevésbé heves drukker sem. Ezért nagyon fontos, hogy MINDENKI ODA ÁLLJON, ÜLJÖN AHOVA A JEGYE SZÓL! Ennyi fegyelmezettség elvárható mindenkitől. A maga módján persze mindenkire szükség lesz, buzdítsuk a fiúkat 60 percen keresztül, akkor főleg, ha ne adj isten nehéz helyzetbe kerülünk. Nem adhatjuk fel egy másodpercre sem!!! Figyeljetek végig rám és gyertek utánam!! Mutassuk meg a tiszapartiaknak milyen egységet tudunk alkotni egymással és a csapattal egyaránt!

Csapjuk meg a Szegedet oda-vissza, hogy megküzdhessünk a Kielcével a Final4-ért.

Mindenkinek jó utat és jó szurkolást!
HAJRÁ VESZPRÉM A , GYŐZELEM MIÉNK!

Üdv!
Gyurák