Veszprémi kezdéssel indult a bajnoki döntő első meccse, egész jó hangulat jött át a képernyőn, majd cáfolnak és/vagy megerősítenek a helyszínen lévők, és rendesen teltházasnak is tűnt a lelátó. Mahé közbelövését sajnos fogta Roló sajnos, és Mackovsek a következő támadásban elég gyorsan belőtte a vezető góljukat, de sikerült válaszolnunk rá. Elég furcsa volt Bánhidi nevezését látni azok után, amiket hallottam felőle, de hát lehet az volt a hintegetés, és semmi baja. Mindenesetre Gaber sérülése miatt elég gyorsan jönnie kellett, hát majd a végén kiderül, hogy megérte-e.
Faultok nélküli gólpárbajjal folytatódott a mérkőzés, de rengeteg hetest kapunk, más kérdés, hogy nem is annyira rossz ez nekünk, egyelőre, Corrales ugyanis olvasott kettőt is Radivojevic büntetőiből. Néha egész könnyen besétáltunk lövőhelyzetig (Lauge), de többnyire eléggé meg kellett szenvednünk a lövéseinkért, sokkal többet kellene kintről, főleg, hogy két gólt is összehoztunk a 15. percre, ez pedig nem is olyan rossz manapság. Ugyanitt a Szeged az 5. hetesét lőhette, hátö, jó lenne kicsit még összébb húzni azt a védelmet, hogy ne ez legyen, mert igazából hetesből tartják magukat a hazaiak. 7:8.
Kemény meccs lesz, ez mostanra kiderült, elég gyöszös játékot tol mindkét csapat, messze nem hibátlant, sőt, de az összeszorított fogakat Veszprémben is hallom csikorogni. Sőt, magunkhoz képest meglehetősen statikusnak tűnik a játékunk, ráadásul nem pontosak a passzaink, és kintről ismét hiányzik a veszélyes ember, kellene kicsit szélesebb játék, szélekre, és kellene egy lövő, aki oda is mer lőni, vagy legalább tűnjön úgy, hogy mer, hogy Nilssonnak legyen levegője. Hiányzik az áttörés, időt is kér Ilic. Ja, és nem tudom, hogy ez véletlen-e, de most ugye a második félidei védekezésünk összetétele már az első félidőben pályára lépett, aminek annyira nem örültem. Mindkét oldalon jöttek a cserék, de sajnos Mikler elég jó lábbal kelt fel reggel, így hiába a ziccer, Nenadic kihagyta, pedig most azért Lékaival szépen megcsinálták a helyet. 24. percben vezetett először két góllal az egyik csapat, a Szeged. 11:9.
Mi a lószar volt Nilsson zárásán a szabálytalan?? Meg egyébként is nagyon feldőltek a hetesek, hát kíváncsi leszek, hol áll meg a végén, de mindegy, nem érdekelnek a bírók, csak nyerjük meg valahogyan ezt.
Meg is nyúlt a nyakam, mert hirtelen elment a Szeged úgy 3 góllal, hogy ráadásul emberelőnyben voltunk, hát na. Petár rázta meg magát, úgy látom, hát valakinek muszáj lesz, mert ennek már a fele sem tréfa, hetest érően tört be, Marguc tényleg kb. első labdaérintése az első veszprémi hetes, majd Lékai besétálásával visszajövünk -1-re, időt kért a Mister. Corrales hetesvédései ellenére Miklert egyelőre sajnos jobbnak érzem, csak kipróbálnám Csupor Károlyt, ám, hátha beletol egy 50%-ot a közösbe. Hű, hát egyébként valóban elég erős részrehajlást vélek felfedezni a közvetítésben, átigazolt MéhesGabi, vagy mi történt az M4-en? Hallottam róla már többször, hogy létezik ez a jelenség, de ritkán nézek Veszprém-meccset tévében, így mindig elfelejtettem utánajárni, most arcul csapott a valóság rendesen. Ne vicceljünk már, hogy nem látszódott jól Strlek gólja a visszajátszásban, benn volt teljes terjedelmével. Na mindegy.
A félidő hajrájában szórtak még pár gólt a felek, és előfordult az a páratlan csúfság is, hogy Andriska nem tudta összeszedni a bejátszást a lábától, dnémi fejetlenség után tehát 16:15-ös állásnál vonultak pihenni a felek. Idegenben jó az iksz, mindig mondom!
Nem cseréltünk kapust, Mackovsek átlövésére pedig Lauge válaszolt gyorsan, és a következő szegedi próbálkozást szépen leszedte Rodri, yes. De Roló is fogta a próbálkozásunkat, majd Bánhidi befordulására megint megkapta a hetesét a Szeged, de kapufa, majd a nem tudom hogy megszerzett kipattanót viszont már fogta a beérkező Károlyunk. A mi Károlyunk. Aztán egy szar bejátszásunkat halászták el, és jöhettek volna gyorsan, de visszafutottunk szépen, és a visszaérkező Corrales is védett. Úgyvan. Egyébként Mackovsek nálunk miért nem tudta ezt? És ugyanitt halkan kérdezném azt is, hogy hol volt ez a hozzáállása a Szegednek akkor, amikor a Flensi ellen kellett volna nyolcba jutni? Mert ez elég is lett volna, csak mondom. Sajnos stabilizálódott a kétgólos hazai, és az elsőre szélre lehúzott Marguc-próbálkozást is védte Mikler, jajjjistenem, sőt, egy végre fasza védekezés utáni ziccerét is, ehh. Nem voltam boldog, 38. perc, 20:17.
Időt kért Momo és feltette a 7:6 ellenit, Andriska be is lőtte. Ebből kéne több, de úgy, hogy közben le is védekezzük őket, mert ez a Dekis lábközötti sem hiányzott nagyon az életemből. Mahé gyönyörű hetesével léptünk közelebb, majd a labdaszerzésével még egy lépéssel, de Tönne góljával ismét 2 közte. Aztán bemutattunk egy nagyon csúf támadást, nagyon sok hibával és rossz döntésekkel, de Corrales kétszer is mentett. És kurva idegesítő, ahogy folyton azt hallgatjuk, hogy ha Corrales nincs, akkor a Szeged mennyire vezetne, baszki, mert Mikler csak a tökét vakargatja a szegedi kapuban, vagy mi? Nem lehetne, hogy megpróbálunk objektíven közvetíteni, mert ott éppen ez feladat lenne, az nem egy blog. Érted. Na mindegy, szörnyű hallgatni, biztos, hogy többet nem nézek tévén bajnoki döntőt. Ez az Csupor Károly, így is kell ezt. 22:20, 45. perc.
Kellene valaki, aki a belső hármasunkból felvállal egy vezérszerepet most, és észnél is lesz, mert vészesen megyünk bele a végjátékba, és stabil hátrányunk van, amit le kellene dolgoznunk most már, de tényleg. De sajnos mindenkinek egy jó megoldására jut 3 rossz, így pedig elég nehéz ez. Le kellene húzni a szélekre vagy nem tudom, visszahozni a kétbeállót, az egészen jól ment néhány támadáson át, és most stabilnak érzem a kaput is ehhez. De nem szabad megelégedni ezzel a hátránnyal.
Rengeteget hibázunk támadásban, sajnos, ennyit nem lehet azon a meccsen, amire egész évben készültünk, és nem is fogunk többet. Tuti. Yahía gyönyörű átlövésével, ami az ő 5. gólja volt, kiegyenlítettünk, 23:23-mal érkezünk az utolsó 10 percre. Idegenben jó az X, mondom! Az egész meccsen bizonytalan Lauge ismét a végjátékban lőtt egy nagyon fontosat, ellentétes oldalról hosszúra pattintva, de aztán meg Andriska ziccerét fogta Roló, és a másik oldalon is hatalmasat védett Corrales, úristen. Komoly money time elé nézünk, van egy olyan érzésem. Baszki, mi lett itt, ez a kapuskifutás, ez azért egy kicsit gyanús eset nekem, pont szigorították az erre vonatkozót nemrég, nem? Na mindegy.
Veszprémi vezetéssel rohantunk bele a végjátékba, de Lauge hatalmas kapufája után sajnos ők szedték le a kipattanót, és egyenlítettek belőle, de Yahía és főleg Nenadic elképesztőt javult az utolsó percekre, ez hatalmas fegyvertény, remélem a szokásoknak megfelelően Lauge lő még egy győztes gólt is. De nem ő, hanem amúgy a legstabilabb kintről is veszélyesünk lőtte be a győztes gólt, Yahía hatalmas átlövésével nyertük meg ezt a baromi nehéz meccset, ami ráadásul semmilyen szempontból nem állt nekünk a meccs nagyobbik részében. 28:29 a vége.
Corralest ugyan én is biztosan lecseréltem volna a félidőben vagy kicsit előtte, de amit a másodikban hozzátett, annyit kábé összeadott százalékokban védett az elmúlt két meccsén, szvsz. Ugyanakkor Mikler is fogott rendesen, ezt szögezzük le, mert aki a közvetítésből próbálná megérteni ezt, az azt gondolná, hogy az úgy van jól, hogy arról nem beszélünk. Mahé hetesei, és pimasz meglátásai is nagyon kellettek, de összességében egyébként bőven maradt kraft a mezőnyünkben, a szélsőkben mindenképpen, a második félidei védelem ismét jobban karcolt, szóval hoztuk a tendenciákat, nagyon okosan hoztuk le a végét és ezzel egy elképesztően nehéz meccset nyertünk meg Szegeden.
Az 1 gól nem is gól, itthon szét kell csapnunk őket. Nagyon szeretném, ha nem lenne ilyen szoros, a bajnoki döntő félidejét ezennel kipipáltuk, várjuk a jövő hetet.
Hajrá Veszprém!