Kielce lett, maradhat?

Hogy a tavasszal legerősebb négyes jutott Kölnbe, az talán különösebb kockázat nélkül kijelenthető, egész éves teljesítményt figyelembe véve már nem ennyire, mindenkinek volt ugyan hullámvölgye, talán éppen nekünk tartott a legtovább, ugyanakkor a tavaszi számottevő meccseken viszont látványosan fejlődésnek indult a veszprém csapat és a pad. A PSG-vel kapcsolatban vékony a jég, de hát valakinek a Kiellel is kellett játszani Kölnért, az Aalborg viszont amennyire egyértelműen ott volt szinte az összes KP elején, pont olyan gyorsan fogytak el a negyeddöntőre. Pedig ha valakinek, nekik biztosan jól jött a két fordulónyi BL-szünet, de mondjuk minek, ha közben pedig felkarikázódnak a bajnokságukban.

Valahogy azt érzem, mióta körvonalazódott a kölni négyes (tehát az első meccsek után), hogy én most nagyon szeretném az első elődöntőt játszani a Barcelonával. Nem igazán tudom megmagyarázni azon túl, hogy így érzem, illetve, hogy jobban szeretném őket a második napon elkerülni, és hogy a pihenés miatt első meccset szeretnék szombaton, de talán ez már így elég érv is, nem? Lássuk tehát a párosításokat, fontossági sorrendben:

Telekom Veszprém vs Kielce

Akárhogy is koncentráltam rá, nem tudtam bevonzani a katalánokat, és Wiederernek a Kielcét sikerült mellénk húzigálnia, na nem baj, akkor erre készülünk. A tábornak nem fog kelleni külön motiváció, az biztos, amúgy is kifordultunk már a "minden magyar minden lengyelnek minden körülmények között barátkája"-szituból, nem is számítok nagy összeborulásokra, mondhatni felnőttünk, úgyhogy én vállaltan a plocki szurkolók lenti képével tudok nagyon azonosulni - ott ma ráadásul Plock vs Kielce lesz, aki tud rá streamet, ne sajnálja megosztani -, sajnálom. Egyben vannak ugyan, és egészen stabilak voltak egész évben, de félreértés ne essék, egyáltalán nem ijedtem meg tőlük, sőt, elméletben már meg is vertem őket.

És ha már így hozta a kéz, mely a golyókat válogatja, akkor fújjuk is fel magunkat bosszúállóra, hiszen van miért revansot venni. A Kielce pont azt az egyébként elég hatékony, ugyanakkor ismerős, taktikus spanyol kézilabdát tolja, amit mi elég jól ismerünk, teszi mindezt különösebben kreatív középsők nélkül, Karacicra persze jó lesz figyelni, de pl. Alexet Mahé rendesen leszedte a pályáról legutoljára, júniusban is csak ennyi kell majd, hehe. Na szóval van miből és mire készülni, ma pont lesz egy értelmezhető, fontos meccsük is, amit jó lesz majd szétvagdosni a felkészülésre, úgyhogy record gombokat izzítani estére, hadd szóljon. Nem kell fosni, hanem csak szembe kell nézni a sorsunkkal. Mert előbb-utóbb mindig szembe kell, lehet, hogy ennek tényleg most van itt az ideje. Szinte az összes veszprémi szurkolóban tüske az a bizonyos BL-döntő, addig és onnan számolunk időt, hát akkor most húzzuk ki közösen, hogy elengedhessük és megkezdhessünk egy új szakaszt az életünkben! Lesz itt nagycsoportos terápia a lelátón, azt hiszem.

Részemről én továbbra is örülök annak, hogy egyáltalán itt vagyunk, tervezhetünk, mehetünk napozni és énekelni Kölnbe, addig viszont még meg kell nyernünk a bajnokságot! Still the first target.

THW Kiel vs Barca

A katalánok érkeznek címvédőként, de ez egyébként is a sportág abszolút első számú párosítása, semmi mást nem remélek tőle, csak hogy szombaton a második meccsre teszik be (tévénézők, katalán életritmus, csomó érv van emellett), és lesz két hosszabbítása, ha még van olyan a kiírásban. Egyébként nyilván jó meccs lesz, megnézzük, előzetesen, innen, az asztal mellől most a Kielt mondanám, de addig még annyi minden fog történni, és ott is olyan dolgok alakulhatnak, hathatnak, hogy lehetetlen belőni majd egy hónap távlatából. Ráadásul mindegy is, a BL-győzelmet két nyertes meccs után adják.

Nem tudjuk, melyik elődöntő lesz melyik időpontban, most birkózzák gondolom a felek, tévék, ehf, kiel, hehe, az biztos, hogy az első meccs 15.15-kor, a második pedig 18.00-kor szokott kezdődni.