Termékeny napunk volt, de tényleg, minden folyt szépen a meccs előtti megszokott medrében, annyi, hogy az izgulás egyébként csak nagyon ritkásan és már tényleg csak a végén kapott el. Jó volt látni, hogy mindenki nyugodt, tette a dolgát, egyszerűen ment minden. Reggeli után felkerekedtünk és bevettük a várost, ittunk, írtam, ettünk, a közlekedési anomáliát leszámítva, ami Aalborgban jelenleg DURVÁBBAN van jelen, mint Veszprémben (tényleg!!!), semmi nem tudott kizökkenteni bennünket, veszprémieket. Remek ffi társaságba keveredtem - milyen furcsa -, innen is köszönöm mindenkinek, hogy befogadtak, hehe, lesz még ilyenünk, úgy érzem. Igazából minden ilyen társaság bizonyos szempontból ugyanolyan, és ez így is van jól, aztán amikor megérkeztünk a Gigantiumhoz, és a másik irányból érkező veszprémiekkel is toltunk egy meccs előtti szeánszot, akkor aztán tényleg azt éreztem, hogy minden úgy van jól, ahogy van. Ha valami turisztikai dolgot kellene kiemelnem Aalborgból, az biztos a kocsmák belső enteriőre lenne, sajnálom, tényleg azok voltak a legérdekesebbek (képeken mutatom). Karcsiék is meglettek, pedig ez nem volt biztos, mindenki ideért, akinek kellett, megvagyunk.
Lauge apukájával (főképen középen) úgy ismerkedtünk meg, hogy a sok dán között jött valaki Lauge-mezben, aki a többiekhez hasonlóan mosolyogva kiintett, rárepültünk, hogy mi ez a mez, és kiderült a realtionship azon nyomban. Cuki volt. A körítés is tetszett, úgy van, hogy bejössz az Arénába, és egy tök kötetlen közös téren, ahol élőzene folyt meg sör, tudtál nyomulni, majd a jegyellenőrzés után újabb közösségi térbe érkeztél, ahonnan már el tudtál találni a helyedre. A sajtóshely mondjuk elég csenevész, gyakorlatilag mindenki lépését megérezted, bocs a félreütésekért, emiatt lesznek. Na de meccs.
A szokásos kezdőnkkel indítottunk, Mahé góljára mondjuk baromi gyors válasz jött, de aztán Blagi góljára érkezett lövést Corrales kiszedte, Marguc hetesével pedig 1:3. A hangulat egyébként a csattogásos szurkoláshoz képest elég meleg volt az első perctől kezdve, amikor pedig a németek Blagi mezének rángatásáért kiszórták az első kétpercet, hevessé fajult. Szépen megcsináltuk az emberelőnyöst Strlekre, de kapufára vágta, annyi baj legyen, viszont így emberhátrányból kiegyenlítettek. Petar átlövésével visszavettük a vezetést, majd egy aalborgi bénázást követő leindításból Yahía tette közé a kettőt. Nem tolták az elejétől a 7a6 ellenit, viszont sokkal jobban védekeztek, mint egy hete,és kapuban is jobban tolták, mint mi. 10. perc, 5:5.
Gólváltásokkal folyt a meccs, gyönyörű kínaival egyenlítettek ki a hazaiak, de szerencsére a dánokat szórták ki kétpercekre a németek, Marguc 2. hetesével ismét vezettünk, majd a második üreskapussal kettővel. Aron a melegítés alatt megsérült, azért nyomoztam én a pályán rendesen, de mondjuk ettől nem vagyunk beljebb, egy hatvan sebből vérző csapat mindig sokkal veszélyesebb. Ettől függetlenül kézben volt a meccs, ezt éreztem a félidő felénél, ahol a dán edző ki is kérte az első idejét, 7:10. Jó lesz ez. Corrales belekaphatna végre valamibe, olyan jó lenne.
Kicsit mintha megakadtunk volna támadásban, mentünk minden labdáért, nem erről van szó, hanem csak a befejezéseket balfaszkodtuk el, egy már elhalt támadás labdáját ugyan visszaszereztük kétszer (Blagi, Petár), de a szerb föléverte rendesen. Nem baj, jól néz ki eddig összességében még kapus nélkül is, és annak ellenére, hogy ismét feljöttek -1-re. De még egy jó beállós előli labdaelhalászás, induló Manu, 9:11, 19. perc. És akkor a következő támadásban Rodri végre szélső ziccert védett, yes. Közben Nilsson jött támadni, de oldalhálóba tudta csak dobni a nem teljesen jó bejátszásból összekanalazott labdáját. Nyerni jöttünk, ezt látom mindenkin, és nagyon élvezem ezt.
Közben Makita is pályára került, és első támadásból be is verte, nem csattant nagyot, de kisgól is gól, főleg ilyen helyzetben. Kövezzetek meg, de ismét cseréltem volna kapust annak ellenére, hogy kézben volt a meccs, kb., mint a hazai. Aztán az emberhátrányunkban nagyon gyorsan kiegyenlítettek, vigyázni kell ezzel basszus, ráadásul a mi időkérésünk után tették mindezt. 27. perc 17:17, a nyitottukat egyébként Lauge simán átlépte, de mivel rendre tudtak válaszolni a hazaiak, nagyon iksz körül ment a félidő hajrája. Az őGyulájuknak jó lesz a tippmixre. Nincs kevés gól, maradjunk annyiban, és jött a 7a6 elleni is dán oldalról, Petár pedig be is lőtte a saját üreskapusát, ezzel kb. el is vitte a félidei döntetlenes mixeket.
Nem szép meccs, de nem is rossz, szeretem Rodrigót, de kapust kellene cserélnünk. 20:21.
És cseréltünk is, de róla sem szóltak az első percek, továbbra is gól volt minden, mindkét oldalon, kb. Nem rossz ez nekünk, csak mégis. Jó lenne. Jött Lékai is a második félidőben, az Aalborg pedig tolta a 7a6 ellenit, ahogy az várható volt, és Csupor Károly is belenyúlt végre egy tlövésbe, ismét kettő volt közte. Marguc kihagyott hetese mondjuk nem esett jól, na, de Buster Juul is kapufára vágta az övét, csak sajnos megfogta a kipattanóját, pedig hatan lógtunk a nyakán. 40. perc 26:27-nél felcsendült az Építők, Lauge, majd utána a védelemből elstartoló Liget is betalált, így kell ezt, jött is a dán időkérés, de akkor már 26:29 volt a kijelzőn.
Összeráztuk a védelmet végre, ezekben a percekben lövésig nem jutottak heten, vagy ha mégis, hálistennek kapufára vágták. Elképesztő hosszú támadásokat tudtak letolni, de a párharc ezen szakaszában, összesítésben +9-nél igazából az idő már nekünk dolgozik, ugye. Andriskát kicsűrték kétpercre, vissza is jöttek lőtávolba, ráadásul Gasi ismét hibázott, most ziccert, jöhetnek a döntetlenért, és jönnek is, hetes. 45. perc, 29:29. Momo időt kért, kurvajókor, Makita pedig gólt lőtt a következő támadásban.
Az Aalborg, ha jól emlékszem, 31:30-nál vezetett először, a 49. percben, nincs itt még semmi elintézve, figyelni kell. Eközben a hullámzó mobillelátón a csattogó közönség magától állogatott fel, remélem nem élik bele magukat nagyon, mert akkor mind meghalunk, ha leszakadunk innen. Eléggé elindultak pedig, egy duplavédés után nagyon kellett Csupor Károly ziccerfogása ahhoz, hogy ne legyen teljes az őrület, így az 52. percre is maradt az igen barátságos 32:30, jajjjistenem. Legyen már vége.
A végéből esküszöm már semmit sem fogtam fel, Gade elkezdett csúnyán védeni, és még mindig volt 5 perc vissza, amikor elkezdtek elmenni a hazaiak, nekem meg merült le a laptopom. Mahé talpról eleresztettje kicsit megnyugtatott, de közben mindenki felállt a lelátón, teljes para volt, na. Nagyon okosan hagytuk lőni őket beállóból, de közben mi mindent kihagytunk a másik oldalon, vagy a kapus fogott, kinek hogy. Az idő viszont csak telt, bár nem olyan gyorsan, mint máskor szokott, Marguc góljánál már ki lehetett mondani, hogy akkor ez egy Köln. Kifingtunk ugyan a végére, ők pedig toltak egy húzósat, de igazából nem kellett nagyon izgulnunk, és ez a lényeg.
Helló, KÖLN, ezek pedig már az öröm pillanatai, tökmindegy, hogy nyerni jöttünk, 37:35-ös végeredménnyel elég magabiztosan jutottunk ki Kölnbe, miközben igazából egy célunk van: a bajnokság visszaszerzése, haha.
És egy újabb Final4, ami hatalmas szó ettől a friss padtól, köszönjük, és szép volt, fiúk!