Írtam a facebookra, hogy mi jöhet még, hát, nyilván a háborúhoz nem mérünk semmit, de az, ahogy ide bejutottunk, azt nem tudom mihez hasonlítani. Maradjunk annyiban, hogy csiki-csukiztunk úgy 40 perc katonásan diktált tempóban a porták és accesek között, az kurva vicces volt, és most amúgy nevetni is tudtunk, mert tényleg nem ez a legnagyobb bajunk.
Imádtam, hogy az első pillanattól kezdve a miénk volt a lelátó, és eltekintve attól, hogy megint voltak ilyen lányos zavarjainkban ide-oda passzolgatott labdáink, egészen frappáns kezdést produkáltunk, Mahéval és Ligettel a kezdőben. Imádtam, hogy a kispad egyébként abszolút együtt élt a játékkal, ez mindig kell. Az első hetest viszont komlyan meg kell lőni, baszki, és a ziccereket is be kell lőni, bepattintani, vagy mittudomén. Akárhogy. Nos, a 12. percre már volt 4-5 teljesen tisztán kihagyott ziccerünk, ami meg fogja bosszulni magát. Nyilván. Ehhez nem kell fizikusnak lenni, szerintem. Át is fordult a lépéselőnyünk egy kétgólos stabil hátránnyá. Nem igaz. 14. perc, 7:5.
És mindenki kihagyta, Strlek, Lauge, Mahé, mindenki. Be kéne lőni a ziccereket, és nem lenne itt semmi gond.
És, ahogy leírtam, elkezdtük belőni őket, sőt, védekeztünk is, mondom még egyszer: vé-de-kez-tünk! Tényleg. Három és fél perc alatt toltunk egy 0:4-et, amivel visszavettük a vezetést. Jó lesz. Carlos időt kért. Persze Andriska védekeztetése hármasban több, mint kockázatos, kétpercet érően utána is nyúlt a mellette ellépőnek, de szerecsére Perez de Vargas mellécsűrte az üreskapust. Jöhettünk mi, sőt, Pumuklit is kiszórták. Még mindig vezettünk, és Lauge betörése után ismét kettővel. 20. perc, 8:10.
Ziccerek!!! Baszki.
Jött Máté irányítani, miután Blagi tanítanivalóan halászta le a beállónak szánt labdát, és amiből jöhettünk is, de közben Momo időt kért. Érzésem szerint amúgy most pont jókor. És ebben a pillanatban le is lettem teremtve egy nagyon harcos, katalán középkorú faszi által, aki nehezményezte, hogy örülök egy-egy veszprémi sikernek a pressben, hiszen sajnos a többiek nyilván csak a megfelelően halk munkakörnyezetben hallják meg saját gondolataikat. Ezzel a szituval és az előtte lezajlott magáncsacsogással felvértezve, ami arról szólt, hogy magyarként mennyire fogadnak téged szívesen a katalánok, nos gyorsan el is döntöttem, hogy nem ez lesz a következő otthonom.
Mahé üreskapusánál csendben kapartam a falat, mert a középkorú katalán tekintete gyakorlatilag átszúrta a tarkómat, és nem voltam még kész arra, hogy kiderüljön mi lesz, ha az utoljára szóltam után még egyszer kell neki. A félidőben 13:13 állt az órán, és azt kell mondjam, hogy inkább mi rontottunk többet, úgy összességében, 5-6 teljesen tiszta ziccert kihagytunk, abból minimum 3 volt kapufa, persze nekik is volt ilyenjük, de mégis inkább a mi félidőnknek éreztem ezt. Kellene még egy ugyanilyen, és akkor ki tudja, mi lesz a végén. Ilyen szoros félidőt sem játszottunk még itt, szóval bármi lehet.
Gólváltással kezdődött meg a második félidő, majd egy csodás labdaszerzést követő lerohanással ismét mi kerültünk lépéselőnybe, de nem sokáig örülhettünk, mert Cindric betörését követően Blagit csapták padra két percre. Némi tanácstalankodás után Petar talpról tette de Vargas lába közé, viszont ők is gólt lőttek, és átvették a vezetést. Túl rosszul nem jöttünk ki az emberhátrányból, de az átlövéseink továbbra is bazira hiányoztak. Attól tartok, ezek még fognak is egy darabig.
A védelmünkre egyébként nem sok panaszom volt, de támadásban pontosan ugyanazok a hibáink voltak, mint eddig, és nyilván ezek annyi hibát, eladott labdát, kihagyott ziccert eredményeztek, amennyivel sajnos nem lehet megnyerni egy ilyen meccset. Marguc hetese, amivel gyakorlatilag megismételte Mahé első kihagyott büntetőjét (de miért a lába közé, MIÉRT?) egy nagy pofon volt nekem, ilyesmit basszus nem csinálunk. Nem. Vagy ha mégis, hát kikapunk. 45. perc -3, időt is kért Momo.
Aztán volt némi eszetlen rohanás mindkét oldalon kihagyott ziccerekkel, és mivel vezettek a hazaiak, így a nálunk sokkal inkább örvendők is nekiálltak némi hangulatnak, az amúgy tényleg szép kínait példátlanul sokáig örvendték meg. Ezen a ponton kezdett tényleg elmenni a meccs, hiába működött többnyire a védelmünk, úgy, ahogy, támadásban olyan szintű hibákat vétett MINDENKI, hogy azt nehét szépen, kulturáltan megfogalmazni. Lauge is, Petár is, Mahé is, tényleg mindenki óvodás hibákat kezdett produkálni, és sajnos ebből mi mostanság nem szoktunk jól kijönni. Ebből a spirálból pedig nehéz visszajönni. 20. perc, 27:23.
Az 22-23. gólunkat viszont átlövésből lőttük, végre, először Mahé középről nagyon szépen, ütemre, kinyíló fal előttről meglőtt egyenesre, aztán pedig Yahía, már egészen örültem, de amikor jött a válasz Memtől, akkor nagyon szépen kirajzolódott a különbség átlövés és átlövés között. Nem a mi javunkra, hogy úgy mondjam. 7 perc, -5 gól, nos, nem így nézett ki az első félidő. Hanem így:
Kapuscserével próbáltunk javítani a helyzetünkön, de egyrészt ismét kicsit későn, érzésem szerint, másrészt pedig amíg a támadásainkat nem kalapáljuk össze, addig teljesen mindegy minden. Azok pedig annyira nem működtek, hogy jajj. Ehhez persze hozzájött az is, hogy a gyorsabb lábú felállásukkal szétszedték a középső védelmünket, Corrales sem úgy nyúlt bele a dolgokba, ahogy azt az elsőben tette, így történhetett, hogy az egészen szoros első félidő után a másodikban szétestünk, kaptunk 22 gólt, és bár lőttünk 17-et, ez pont ugyanannyira volt elég, mint az eddigiek itt, Barcelonában. 35:30-ra. Nagy csodák tehát továbbra sincsenek. Sajnos.
Átlövéseink továbbra sincsenek meggyőző számban, az irányítóink sincsenek a helyzet magaslatán, hogy úgy mondjam, a szélsőink szokatlan mennyiségű ziccert hibáznak, kapust késve cserélünk. Nyilván nem itt kellett volna nyernünk, de nem egy eget verő Barca ez, szóval némi koncentrációval, átlövőerővel, kicsit több kapuval akár még meccsben is lehettünk volna.