Kevés, mint lengyel szóban a magánhangzó

Lehet ezt csűrni meg csavarni, de a lényeg mindenképpen az, hogy ez így kurva kevés lesz.

Olyan nincs, hogy Veszprémbe pontokért jöjjenek csapatok, bármilyen keretünk is volt az évek során, ez sosem volt valódi és tartós potenciál, hogy bárki, mondom BÁRKI (nem hogy Szegednek vagy a Portó) innen ponto(ka)t vigyen. Nem, és nem, ebből most már elegem van.

Olyan nincs, hogy x körüli állásnál egy hazai meccsen nem kaparjuk szét a flasztert a gyorsközepekkel, hanem lébecolunk fejet vakargatva komótosan középen.

Olyan nincs, hogy x körüli állásnál az utolsó percben egy végre jókor benyújtott időkérés után nem jutunk el a kapuralövésig sem 23 sec alatt, hát gyerekek!

Olyan nincs, hogy egy-egy hiba - ami a játék velejárója, nem az előfordulása a probléma, hanem az, amit okoz, hogy - olyan szinten zavarja meg a fejeket, hogy ilyet ritkán látni ezen a szinten. Összecsuklunk mentálisan, mint valami szalagavatós táncra készülő favágós csoport, aztán pedig dől mindenki bele a hiba-spirálba, amiből szintén mindenki megpróbálja egyénileg kivágni a rezet, de ez viszont nem elég még a Porto elleni csoportmeccsen sem, nemhogy majd a mindjárt kezdődő egyenes kiesésesben. Miért van ez? Mitől van ez?

Olyan nincs, hogy az alapvetés legyen, hogy Mahé bennragad - illetve nem is vagyok biztos ebben, mert ez nem egy védekezés volt, hanem rendesen több perc - védekezésben, és beáll kettes védőnek Strlek(!) és Andriska(!) közé, te atyaúristen. Rendesen fogtam a fejem ennél a felállásnál, és még mák is, hogy a Porto ezt nem vette észre, és nem jöttek oda tudatosan befejezni az akkori támadásaikat. Hát ne haragudjatok, de azt az oldalt így én nem bírom komolyan venni, és ráadásul mintha Momo közben végig azt pofázta volna a vonalról, hogy ez így nem jó, Manu menjen ki zavarni, de senki(!) oda(!) sem(!) nézett(!). Látta ezt valaki, aki megcáfol vagy megerősít?

Olyan nincs, hogy ennyi gólt kapjunk középről, befutóból vagy beállóból, de mindenképen hat méterről, hát ezt már egyszer összébb kalapáltuk az ősszel.

Olyan nincs, hogy nem lövünk át, mert egyszerűen lehetetlen anélkül meccset nyerni. Jó, nyilván volt néhány talpról megeresztett Nenadic- és Lauge gól/lövés, de igen elenyésző a százalék. Egyszerűen elő kell venni az év eleji taktikát, Ligetbe (0/1) életet kell lehelni, és bár azt nem tudom hogyan, de Makitába (0/1) és Yahíába (0/3) bele kell verni a kilenc körüli átlövéseket. Beléjük, mert ez az ő dolguk lenne, és tudom, hogy tudták ezt régebben. Akkor most miért nem? (Már hallom is Pitics pajtásom káromlását, hogy játékostemető lettünk, de én ennek nem ülök fel, kell legyen megoldás ezekre.)

Olyan nincs, hogy nem középre megyünk egy-egyezni, amikor ekkora melák hármasvédőik vannak, akiknek a hóna alatt bőven be lehetne csorogni, hanem rendszeresen 1-2 közé, ahol sokkal jobban megy alacsonyabb súlypont ellen, hát na.

Olyan nincs, hogy a kurvajó első félidei teljesítmény után Corrales még vagy 15 percig álljon a kapuban talán 1 védéssel? Miért adunk időt ennek? Miért nem cserélünk azonnal, Cupara gyakorlatilag minden cserébe állását lehozza profin (most is 43%), akkor miért nem jön előbb? Pont az a 15 perc kapu hiányzik. És meglepő, de a stat szerint a miénk volt a jobb kapu, összességében, de őszintén, érzésre abszolút nem ez jött le. Nem véletlen.

Szóval ennyit a tiszta lapról, ma játszik a Barca Bukarestben és a PSG is kemény helyen, Ukrajnában (ezt politikai okokból drámaian elhalasztották), de gondolom őket már nem fogja meglepni az, hogy a hazai csapatok reményei vérmesek lesznek, így pedig várhatóan mindkettő elénk fog kerülni a tabellán, mert mi vagyunk olyan balfaszok, hogy elszórjuk a kötelezőinket. Persze, akár nyerhetünk is Barcelonában a jövő héten, csak hogy is mondjam, nem annyira jellemző ránk ez. És nem is nagyon látszik, hogy honnan lenne kraft hozzá, hogy őszinte legyek, de persze én szurkolok érte.

Mindenesetre elmegyünk napozni, legalább az legyen meg.

Szedjétek össze magatokat, légyszíves, mert szurkolok én immár 38 éve (asztakurva, és ez pontos adat, csak mondom), csak lassan nem lesz kedvem hozzá, és az nagy baj, mert az enyémet aztán tényleg baromi nehéz megszegni!

Ui: Ja, és majdnem elfelejtettem, gyerekek, ne lepődjünk már meg azon a büfékben, hogy félidőben embertömegek szeretnének sörhöz jutni. Komolyan, olyan, mintha nem akarának pénzt keresni ezen. Már annyiszor kérdeztem, ismét megteszem, a tapasztalatok birtokában (amiből azért van elég, és elég stabil is az egész, sztem) miért nem lehet lecsapolni egy raklapnyi sört előre, meccs közben, hogy félidőben már csak ráhúzzuk a csinatos habocskát, és kiszórjuk a tömegeknek? Miért, miért, miért nem? Mindenkinek sokkal egyszerűbb lenne az élete, nekem is, aki fröccsöt iszik mostanság, mert nyilván sokkal gyorsabban pörögne minden. Légyszi, légyszi, csináljátok így!

Na befejeztem...!