Ilyen rút MOTW is régen volt

A szokásos hangulat fogadta a csapatokat, már amennyire ez tv-n átjött, de Andriska kiválása egyértelműen feljebb húzta a szemöldökömet. Nagyon kellene pedig egy támadásban megbízható beálló a Kielce ellen, úgyhogy kicsit rám is tette a parát ez. Mint kiderült, nem is véletlen, mert nyilván nem hátulról hiányzott ő nagyon ebből a mai Veszprémből, hanem a gólhelyzetek teremtéséből.

Csup kezdett a kapuban, tudom, hogy ő visszatért ide, de sok labdával nem találkozott az első percekben, és mivel a védelmünk is bazi fejetlennek tűnt, nagyon gyorsan kaptunk 2-3 gólt egymás utánban úgy, hogy támadásban pedig gyakorlatilag a kapuig sem értünk el. A kielcei fal láthatóan harapott, az első 7 percben egy átlövés és egy beálló gólt tudtunk abszolválni. Zavartnak tűntünk nagyon az első percekben. Marguc két láb közötti lövéseit sajnos olvasta még csak nem is Wolff, hanem Kornecki, és ahogy Pásztor is megjegyezte a közvetítésben, abszolút lefele lőttünk neki, amiket ő viszont fogott rendesen.

Időt kellett kérnünk, meg is tettük, hogy rendezzük a sorokat. 9. perc 6:2. Nem túl jó kezdésnek, na.

Jött Lauge és Peppa, de a lengyelek lehalászták a Blaginak szánt bejátszást, pedig amíg jól láthatóan működik ez a sárga fal, addig kintről kellene valaki, aki felfújja az az arcát, és bevállalja az átlövéseket. Folyamatosan kényszermegoldásokhoz nyúltunk, ami nem jó, de végre Csupor Károly védett egy szépet, amiből Strlek megindulhatott, azonban ijesztően gyorsan kaptunk egy gólt a helyéről. Nenadic tört be, gól, de a következő lengyel támadást sem tudtuk kivédekezni sajnos. Szét vagyunk csúszva, de nagyon. Kell valaki, na. 10:4. Nem szeretek negyedóra után bármit mondani, de láttam elúszni a remélt pontjainkat, mert egyszerűen nem volt meg, hogyan tudnánk visszajönni gyorsan.

Strlek befutását szépen vettük észre, és végre felcsapta rövid felsőre, de annyira könnyedén válaszolt rá Karacic, hogy jajjj. Nyilván nem csak Csupor Károly hibája, de a védelmet is jobban zárja össze, ha vannak bravúrok hátul. Én nem vele kezdtem volna, leszarom a kielcei múltját, de ő másodiknak tudja azt, amit megszokhattunk tőle, így pedig kivettünk egy mentőövet a tárból, szerintem. Nagyon gyorsan mentek el nagyon sokkal, visszanézve pedig ezután az első 15 perc után kajtathattunk egész meccsen, gyakorlatilag futottunk az eredmény után. Petár is végre lőtt egy gólt kitámasztásból, de bazira kellene egy-két kivédekezett kielcei támadás ahhoz, hogy egyáltalán visszakapaszkodjunk meccsbe, mert ez nagyon nem az, amit azért tudunk.

A 20. perc környékén kezdtük el végre felfelé lőni a kaput, és Makita rég nem látott lendülete, plusz Corrales hetesvédése 15:10-nél kicsit fordulópontnak tűnt, ekkor kaptunk egy sanszot Karalek pirosával, ami után aztán valahogy összeszerencsétlenkedtünk egy gólt, de ott is húztam kicsit a szemöldökömet. Jajjj. Corrales maradt, és Petár egyéni megoldásaival lőtávba kapaszkodtuk vissza magunkat, nagyon kellett volna ott egy kivédekezett lengyel támadás, de Kulesh lövése bepattant. Hű, hát itt tényleg volt minden, nem pont erre kellene az a kurva videóbíró? De tényleg? Csak a tiszta viszonyok miatt. Így egy ilyen meccsen félő, hogy végtelenített kompenzálás lesz az egész játékvezetői tevékenység, ami amúgy sem volt a helyzet magaslatán. Nem vitás, hogy hátrányunk nem származott ebből az első félidőben, de hogy mennyire nem jó azért ez, sem hosszú távon, sem rövid távon, azt az egész meccs megmutatta összességében. 17:12-vel ballagtunk le félidőre, és bár múlt héten produkáltunk már egy +7-es második félidőt, most ebben valahogy nem volt benne. Meglátjuk, de nem volt szép, amit eddig láttunk.

Nem nagyon sikerült megnyugodnunk a félidőben, és a bíróknak sem sikerült megtalálniuk az értelmet, így pont ugyanannyira veszélyes játékkép folytatódott, ahogy befejeztük az első harminc percet. Máté kapufája kurvára fájt, az ott nagyon kellett volna, de egy bejátszás utáni hetessel maradtunk a -5-ön. Corrales talán lendíthet az egészen, csak nagyon meg kellene nyugodnunk. Nem tudom hogyan, de idegesen -5-ről veszett fejsze nyele minden. És megint kapufa, baszki, Strlek, miután Corrales véd egy ziccert. Momo nagyon gyorsan kikérte az időt, amúgy nagyon helyesen, mert valami iszonyatos csettintés kellene ahhoz, hogy ebből visszajöjjünk. Aztán Corrales dupla védése utáni hetes/kétperc az, amiről az előbb írtam.

Állandósult a 6-7 gól, és továbbra sem látszódott, hogyan lesz ez jobban. Teljes fejetlenség, de legalább a küzdés megvolt többnyire, csak hogy valami jót is írjak. Ki fog itt megnyugodni a Veszprémből? Kell egy nyugodt, hidegfejű ember. Ez kell. Meg védelem kellene. Corrales hetesvédése ismét némi reményt nyújtott, és a 10. percben jött Mahé is, akitől én most rengeteget várok, mert neki pont most kellene összeszednie ezt a flúgos futamot. De nem sikerült mindezt hoznia, ha őszinték vagyunk. Corrales közben komoly bástya lett hátul, amit a hetesekkel művelt, az tanítanivaló volt, ebből valahogyan profitálni kellene elöl. Emberhátrányban végre csodás akciót szenvedtünk gólig, de ismét jött a hetes, ami miatt nem tudtunk a -5-ről elmozdulni. Az életben nem játszottunk ennyire szarul Kielcében, tényleg nehéz volt elviselni, majd jött Manaskov, aki aztán odatett egy olyan performaszt, hogy azt végre öröm volt nézni. A védekezésünk továbbra sem volt kanyarban sem, pedig én arra őszintén számítottam előzetesen, a támadásunk pedig csak nyomokban, esetlegesen, így pedig kurva nehéz ez.

Jött egy Nenadic, és egy gyors Manaskov-gól, nem is tudom, mikor voltunk utoljára ilyen közel (26:23), csak VÉDEKEZNI kéne. Meg okosnak lenni, ebben az agyatlan lótifutiban, amit produkál ez a két csapat. Na, Lauge is elkezdett élni, gólpassz és egyéni akció után továbbra is -3, ami a játék képe alapján nem tűnt szörnyűnek, de nem is volt jó. -4 gólon fordultunk a money time-ra, nem mondanám, hogy innen még lehet nyerni, de nem is lehetetlen, viszont ennyi hibával, amennyivel játszottunk még egy egyáltalán nem jó Kielce ellen sem lehetünk meccsben. Nem is értem. Miért nem voltunk erre a maira élesek?

Persze, ki lehet kapni Kielcében, nem is ez a lényeg, de így nem lehet játszani sehol sem, nemhogy Kielcében.

Valamelyest kozmetikáztuk amúgy a végére 32:29, de a kérdések azért felmerülnek: miért nem voltunk elég élesek? Mi történt velünk a meccs elején, és az miért? Ki fog átlőni idén, úgy komolyabban, Yahía mellett? Hova lett az a védekezés, ami egyébként idén már-már stabilan megvolt, de most gyakorlatilag nyomokban sem, és ez nem Andriska, nyilván. A kapufákat nyilván nem lehet felróni, az pont 3 volt amúgy, de nem is éreztem, hogy ezt vissza tudjuk fordítani, és azt sem, hogy pontot érdemeltünk volna erre. A válasz amúgy valószínűleg az lesz, hogy ilyen meccsei márpedig mindenkinek lesznek, és ebben a csoportban lesznek is még furcsa eredmények, de ilyen szintű női hibaszázalékkal nem lehet meccset nyerni. Sehol sem, nemhogy Kielcében.

Ez van, tanulni kell belőle!