Továbbra is megfogalmazhatatlanul szar üres arénában meccset nézni/játszani, hát ez most a Szeged kapcsán tán még furcsább. Ilyenkor, a bevonulás előtti Thunder alatt szoktam felhúzni magam oroszlánosra, hát ez most is elmaradt. Lehet itt próbálkozni a hangulatba kerüléssel, de sem haverok, sem buli, sem fanta. Csak a meló, ehhh, megfogadtam pedig, hogy soha nem lesz ez, hát mondjuk ez vis major, az biztos, de már elég volt, köszönöm, tanultam belőle.
Pastor felépült a derbire, Mackovsek és Rosta Miki is a nevezettek között, egy jóízű kezdője tehát rendelkezésére állt a többszörös ezüstérmesnek is, ennek reményében várható egy fasza kis meccs, legalábbis szeretném, de tényleg. Borozan góllal kezdődött a meccs, majd Corrales percei következtek, ziccert (Gaber, beállóból) és hetest is fogott, meg átlövést, Zsitnyikov kellett hozzá, hogy megszülessen a vendégek első - és második - gólja. Jól van, jó lesz ez, a védelem is motiváltnak tűnik, nem szabad bealudnunk és kiengednünk, végig pörgetni kell magunkat, bármi lesz.
Ez zakatolt a fejemben.
A széleken Manaskov és Marguc kezdett, Máté irányított, lövőben a Zsuzsi, Borozan duó, beállóban pedig Andriska támadta a kék végeket, nem is rosszul, de aztán a félidő fele közelébe érve kicsit megtorpant a támadásunk, nagyon gyorsan megadtuk magunkat a faultoknak, pedig muszáj némi harcosságot összekanalaznunk a tavaszra. Ahogy ezt leírtam, jött is Peppa, Ligi és Omar, hogy frissítsünk egy sort a támadásainkon, és bár voltak jó megmozdulások, Patrik gólja pont nem jött össze. A védelem továbbra is legsebezhetőbb pontjának a beálló körülit látom, de mintha egy mokkányit előrébb léptünk volna ebben. Remélem. Corrales viszont nagyon szépen kezdett, az átlövéseket könyvből, a ziccereket heteseket érzésből védte, fú, ez a stabil kapu annyira kell, jó érzés látni a folyosókba érkező lövéseket. 9:5, 20. perc, ennél jobban a támadásbeni balfaszkodásaink miatt nem bírtunk még elnyúlni, de nem érzem annyira vészesnek. Ezek mind javítható dolgok, ha hátul van védelem és kapus. Hna, egy perccel később már öt, nagyon helyesen.
Sostaric megtalálta a Rodrigo elleni heteseket, bevágta a másodikat is közben, de a spanyol továbbra is egy rém motivált ufót hoz, szerencsére, és megfogja a ziccert. Mario és Zsitnyikov tűnik a két legvérmesebb szegedinek, őket kellene sokkal szorosabb felügyelet alá vonni, és persze nem elszórni a labdákat támadásban, hallod Petár!? Ja, és Mirkonak lefelé lődözni? Komolyan? Amikor meglőttük a felsőket, vagy csak a kapu közepét, az gól, de lefelé mindent védett, vissza is jött a Szeged -1-re, édesistenem!
Túl közel megyünk a falhoz, nem kellene Yahíának odamenni hömbölögni nyolc méterre, basszus, át kellene lőni azt a falat, basszus, főleg, hogy a ziccer sem megy, hát akkor miért nem csinálja mindenki azt, amihez ért? Az átlövő lőjön át, majd a beálló próbálkozik vonalról, jól van?
Jó kezdés után teljesen leeresztettünk sajna, a cserék nem hozták azt, amit kellett volna, Mirko pedig visszavédte magát és a csapatát lőtávolba, sőt. Nagyon kár, mert amúgy az első negyedórában látszódott a motiváció, a tudatos játék, az igény a megszakadásra, aztán valahogy belesilányultunk a meccsbe. A 12. percben belecseréltünk, mert feljött 3-ra a Szeged, majd aztán mintha elfelejtettük volna, hogy vannak még a padon, és beleragadtunk egy támadásban bénázó szerepkörbe, amiből aztán az lett, hogy kaptunk csomó könnyű gólt. A félidő végét bazi gyorsan ki kell javítani, többet kell cserélni, mert meg kellene találni egy stabilan alapjátékokat játszani tudó sort, ha valamit szeretnénk még tavasszal.
11:10, hna, szedjük össze magunkat!
Némi fejetlenség ismét tapasztalható az első percekben, de mintha mi kaptunk volna előbb észbe, így ismét elkezdtünk ellépegetni szépen. Ugyan én már becseréltem volna középre, de a második félidő eleje viszont azt mutatta meg, hogy időt kell hagyni Nenadicnak is, hogy visszaérjen arra a szintre, amin még ősszel kézilabdázott. Sostaric hetese törte meg a hatperces szegedi gólcsendet, de gyorsan válaszoltunk rá, és bár a hét a hat ellenit többnyire egyébként meglepően szépen levédekeztük, mégsem éreztem, hogy megtaláltuk volna a stabil támadásunkat.
Megint megcsináltuk a megnyugtató előnyt, majd elkezdtünk szórakozni, a hatból pillanatok alatt lett négy a szegedi hét a hat ellenivel, és mi ahelyett, hogy rohantunk volna közepet kezdeni minden beengedett gól után, szépen elcammogtunk, és senki nem üvöltötte vörösre a fejét, ahogy az én home office melleti otthoni tanító/óvónéniskedő énem, amikor másfél óráig tart a reggeli. Na de mindegy.
Az átlagos egymás elleniek színvonalától messze elmaradó meccs volt ez, vitathatatlanul, de azt is írjuk le, hogy sem tétje, sem jelentősége nem volt az egésznek a potenciális felkészülésin túl. Kb. kétszer 10 perc volt veszprémi szemmel értékelhető, aztán jöttek ugyanazok a hibák, amiket egész tavasszal láthattunk, a védelemben találok valami előrelépést, a 23 kapott gól nem rossz, most inkább a támadópotenciálunkba vágott a villám. Meg a padon sem érzem azt a kiegyensúlyozott, tudatos cserélgetést sajnos. Vardarra fel, ott sokkal tudatosabban vezetett támadásokra, és sokkal szenzitívebb padra lesz szükség, ha akarunk valamit a tavasztól.
Hajrá Veszprém!