Kétnaponta meccs, ráadásul hétköznapokon, hát na, senkinek nem kívánom ezt a hetemet, maradjunk annyiban, az nyugtat, hogy a csapat is szívott eleget ezzel a hakni körrel, viszont ezt most nagyon be kellene húznunk ahhoz, hogy ne legyen teljes krach, és ne oldjanak le az agyak se játékosnál, se szurkolónál, se senkinél sem.
Hatalmas keresztekkel - első eladott labda - és további még nagyobb ívű keresztekből lőtte Makita az első gólunkat, a keretben ott van Peppa, Borozan és Andriska viszont ma sem, de nem baj, így kell nyerni. Csupor Károly kezdett a kapuban, és egészen motivált védelmet kapott maga elé, mondjuk ahogy elhalásztak egy labdát, úgy a következő celjei próbálkozást viszont közelről csodálták meg a srácok. Ahogy a mi szélre lehúzott labdánkat Manaskov kihagyta, úgy kisMarguc a másik oldalon bezzeg nem, ezzel pedig vezetett is a Celje.
A védelmünk egyébként egészen a helyén volt, furcsamód, de sajnos az eladott labdákat és a kihagyott ziccereket magunkkal hoztuk tovább, nem tudtuk lerakni valahol menet közben, pedig nagyon kellene ebben egy jelentősebb javulás. Ráadásul Karcsi is csak a folyosókat fogta az elején, nagyon kellett volna néhány lövésbe akadás, kapus részéről, ahogy a másik oldalon viszont ez megvolt Vujovictól, így nagyon fej-fej mellett haladtak a csapatok.
De aztán megtaláltuk az utakat, először az amúgy nagyon sokat hibázó Lékai, majd Markussen és Maqueda is gólt tudott lőni, így kicsit el tudtunk nyúlni, de gyorsan időt kértek a hazaiak, és feltettek egy nyitottabb védelmet, Markussen környékére nyitva, amivel szívós támadásokkal vissza is jöttek a nyakunkra. Jött Mahé, aki szép, bazi gyors reflexből elkövetett kipattanóra vetődéssel kezdett, és szerencsére tovább is tudta gyűrűzni a lendületet, ahogy az első lövését ugyan még elhibázó, de aztán magát szépen pályára tevő Nenadic is, a kétirányítósban. Ami végre tényleg működni látszódott ott a 20. perc környékén, vissza is állt a 2-3 gólos előnyünk, és ebben a nyugságban fogott meg egy hetest Károly.
A hazaiak amúgy elég határozottan nem akartak levakaródni (11:15 után 14:15), belőlünk pedig továbbra is hiányzik az átütő erő, de ettől függetlenül nyugodtabban nézem ezt, mint a csurgóit, az vitathatatlan. Továbbra is megvannak a mostani hibáink, rengeteg az eladott labda, kihagyott ziccer, elrontott befejező passz támadásban, ugyanakkor hátul valamelyest javulni látszódunk. Nem annyira, hogy boldog lehessek tőle, de valami van. Persze ismét kurvasok gólt kapunk a védelem javulása ellenére, a kapusaink valahol az irányítóinkkal együtt vannak szabadságon agyban, de mit bánom én, csak húzzuk be ezt ma, én most csak ennyit akarok, hogy aztán szusszanhassunk egy kisebbet erre a hirtelen nagyon elkezdődött tavaszra. 14:16 a félidő.
Nagyon kellene egy értelmezhető kapusteljesítmény, és az, hogy ne dobáljuk el a labdákat végre.
Ligi határozott védelmével nyitottuk a félidőt, éppen ideje volt, hogy valaki a kezébe vegye ezt, és mutassa, hogyan is kellene védekeznie mindenkinek. Nem is találta meg a kaput a Celje, nyilván eleinte még emberhátrányban, de aztán szépen rakott blokkot, plusz labdát is szerzett, egyértelmű, hogy a legértelmesebb védőjátékosunk, muszáj lesz összekapnia a többieket, ez az ő szép, nagy, tavaszi feladata. Én rábízom, ezennel, ha más nem.
Ebből a viszonylagos nyugalomból és stabilitásból aztán jöttek is a kreatívabb megoldások, a három gólos előny minimummá avanzsált, és elkezdtünk el-ellépegetni, de valami mindig hiányzott ahhoz, hogy végre átlépjünk saját magunkon, és ezzel persze ezen a csikó Celjén is. Kicsit sikerült felszabadítani a bennünk lévő optimistát, ahogy odatettük a faultokat és a lábmunkát a védekezésbe, rögtön jöttek a könnyebb gólok, az 50. percre már egészen magabiztos előnyt kanalaztunk össze, 21:27. De hogy Blagit hogy kiszórták tényleg egy belemenésből, hát ne haragudjunk már, kellenének a szurkolók a csarnokba, hogy a bírók néha megkapják a véleményt közvetlenül is.
Ez sem volt kimondottan jó meccs, sőt, maga a meccs szörnyű volt, szvsz, de most tényleg nem ez volt a lényeg. Hanem hogy a védelmünket elkezdtük összerakni, olyan második félidőnk nagyon régen volt már, ahol 10 gól környékén kaptunk csak, szóval ez is haladás, Peppa visszaillett pillanatok alatt, támadgattunk is szépeket, helyzeteink is voltak, rengeteg, de a számolatlan mennyiségű kihagyott ziccer, a továbbra is női mennyiségű eladott labda még javításra szorul. DE végre győzelem, és az ma nagyon kellett. Lépegessünk csak előrefele, szedjük szépen össze, amink van, és készüljünk fel a többire!
A közvetítés alatti vitatémához annyit, hogy az EHF tegnap küldött hírlevelében írta a következőket, változtatás nélkül idézem, aztán döntsétek el magatok. Én amondó vagyok, hogy jöhet itt még szemben a Vardar a nyolcaddöntőben, hehe, február 26-án gondolom meghúzzák a határt, megnézik a sorrendet, kiosszák az elmaradt pontokat és rangsorolnak.
"Decision on men’s matches on hold
Meanwhile, the EHF has postponed the assessment of matches in the EHF Champions League Men and the EHF European League Men until 26 February. For both events and given the time available, the EHF remains optimistic that new playing dates for several of the currently postponed matches can be found. EHF President Michael Wiederer said: “2020/21 continues to be a season with several challenges for us and our stakeholders. The organisation of matches on a European level is faced with changing conditions and restrictions almost on a day-by-day basis.
"Over the past months, the departments in charge have done their utmost to harmonise the different possibilities and to implement solutions in order to have as many matches played as possible."
Play-offs with 16 teams
With the mandate of the EHF Executive Committee at hand and taking into consideration the ambitions of all clubs to be promoted to the knockout phase as well as to avoid unclear situations resulting from the assessment of non-played matches, the EHF has adapted the playing schedule for the EHF Champions League Men and the DELO EHF Champions League. Not only the clubs ranked 1 to 6 will be promoted to the knockout rounds but also the clubs ranked 7 and 8, enabling the staging of a complete play-offs with 16 matches in both competitions. The additional matches see the respective first-ranked team facing the respective eighth-ranked teams of the other group. Also, the teams ranked 2nd and 7th respectively will play against each other across the two groups. The matches 6 vs 3 and 5 vs 4 take place as planned.
The playing systems in the EHF European League Men and the EHF European League Women remain unchanged."
Képet a hivatalos oldal fb-ről csórtam, nagyon rossz, hogy nincsenek sajátjaim, valamit pedig muszáj idetenni, szóval köszi!