Ha azt mondom, nem voltak túl kedvezőek az előjelek a kinti Barca-meccs előtt, akkor nagyon finom vagyok, de sem a csurgói szopacs - annak minden bénázásával együtt -, sem az azt követő történések nem rajzoltak fénycsóvát kissé ködösen kezdődő tavaszi szezonunk égboltjára. Milyen költőien fogalmaztam meg a szart, igaz? Nos, miután kiderült, hogy sem Andriska, sem a mostanában egyetlen kintről is veszélyes átlövőnk, Vuko nem fárad majd el Barcelonában, rámtelepedett a "legyünk már túl rajta" érzés, amit néha felváltott a "hátha pont ettől fújjuk fel az arcunkat".
Mondjuk inkább az előbbi nyert bennem, az biztos, de ki tudja.
Igazából tét nélküli meccs volt ez már akkor is, amikor még nem voltunk tartalékosak, és hát a hazaiaknak sem túl fontos, ez az, amit biztosan állíthatunk. Plusz talán azt, hogy a hazai első félidőnél szarabbul nem nagyon tudunk játszani, hogy kapuban szintén csak többet tudunk, hátha tényleg összezárunk rá, meglátjuk. Mindenesetre kicsit ijesztőnek tűnt előzetesen, hogy Markussen az elsőszámú ballövő (aztán meg milyet villantott), reméltem, hogy DD összekapja magát, tőle is jöhetne már végre valami plusz a padról, mert valóban elég rég nem jött. Sajnos most sem túl sok, de most nem is volt sok alkalom. Pedig időszerű volna.
Nem írtam LA-t, mert bazira nem volt rá érkezésem, de ha írtam volna, beleírtam volna, hogy muszáj visszaszereznünk az önbecsülésünket, mert meg vagyunk tépázva, ehhez már egy szoros meccs is elég lehet, remélem lesz. Makita vagy Yaya, Corrales, Mahé vagy Máté, esetleg a szélsők nagyon kellenének ehhez.
Lássuk!
Hátö, Markussen második lövése az első gólunkat jelentette, de mivel Pálma és beállóból Sorheindo is eredményes tudott lenni, így hazai vezetéssel haladtak a csapatok az első percekben. Igen lepkefing lövésekkel, és teljesen érthetetlen döntésekkel - Corrales első védése utáni Manaskov indulás befejezése!? - kezdtük a támadásainkat. Végre Maqueda is vágott egyet a rövidre, a másik oldalon pedig Lady kapufára rakta, így a hatodik percben mehettünk az egyenlítésért, amit Markussen végre átlövőhöz méltó módon lőtt be. (4:4) És folytatta is. Hi-he-tet-len.
A 8. percben egy egész összeszedett védekezést is produkáltunk, ilyet idén tán még nem is láttunk magunktól, mehettünk a vezetésért. Ez a Makita-Moraes-Ligi-Markussen fal egész hatékonynak tűnt időnként, még a három irányítóval szemben is, de mivel a katalány szélsők jellemzően nullból is behúzzák, ezért nem tudtuk a magunk előnyére átfordítani mindezt az eredmény szempontjából. Oh, bárcsak mi is lehúznánk nullra a kis szélsőinknek, én hiszem, hogy ők is behúznák, csak tegyük már pályára az értelmesebb párost, nem is értem, miért Manaskov és Sishkarev kezd, amikor Marguc és Strlek ülnek a padon. Én tuti csapágyasra járatnám őket, na, de mindegy, egészen rámcáfolt az orosz is ma.
Most, hogy az első negyedóra alapján láthatóan összébb rántottuk a védelmet, a támadásainkból sajnos elfogy az erő, nincs olyan játékosunk, akiben látnám az átütő erőt, akiben látom a vezért, hogy egyszercsak megrázza magát, és úgy lő el a kapuig, hogy a lövés vége nem kanyarodik. Picsába. De akkor legalább Rodrigo tolna egy olyan vébés teljesítményt, mert talán valami olyasmi elég lehet, hogy kimozdítson bennünket erről a holtpontról.
A 9. gólunk végre tényleg egy összeszedett támadás eredménye volt, Markussen szépen kontrázta vissza az előkészítéséből, amit aztán Yaya húzott le szélre, Manaskovnak, ezzel a játékkal azért nem lett volna akkora pofon otthon sem, de ez van, ezen már kár keseregni. Mindenesetre annak ellenére nézett ki jobban az egész, hogy a különbség pont ugyanúgy 3-5 gólon mozgott. De volt összjáték, volt akarás, volt némi védelem, volt valami, ami a csütörtöki első félidőből teljes egészében hiányzott. Corrales hetesfogásánál 13:10, 24. perc. Pókhálós Markussen, és egy remek ütemű Mahé-átlövéssel jöttünk vissza a nyakukra, de Langaro betöréséből ismét heteshez jutottak, amit aztán szerencsére fölé húzott a szélső. Mahé nagyon kiszorított, egyes-kettes közötti betörésével kiegyenlítettünk, de Entrerrios saját kipattanóját összekaparva tartotta meg az előnyt. Az utolsó percben Yaya labdaszerzéséből elkövetett góljával először vettük át a vezetést, de időntúli hetessel döntetlenre hoztuk a félidőt. 15:15-nél vonultak le a csapatok. Összességében pozitív összkép, és ez jó, mert ma az eredménytől gyakorlatilag teljesen függetlenül magunkat kéne kicibálnunk a napok óta nyakunkig érő, állunkig felhabzott szarból, amit tegnap még elkezdett fújni is szemből valami kegyetlen, észak-nyugati szél.
Lady távoli átlövésével nyitották meg a második játékrészt, na igen, tőlünk ezek most nagyon hiányoznak, de legalább irányító befutásból gyorsan válaszoltunk a hazai gólra. Fú, Máté sajnos nagyon mögé húzta az emberhátrányban majdnem összehozott szélre lehúzásunkat, nagyon kár érte, de szerencsére Cindric is kihagyta a másik oldalon. Aztán jött egy nagyon fos pár percünk, két-három eladott labdával, amit büntetnek, de kegyetlen, nem is értem. Ezeket muszáj lenne kiküszöbölni, nem lehet ennyi hibával játszani ezen a szinten, illetve lehet, de akkor sok győzelmet nem kell ünnepelnünk, na.
Nem kezdődött túl jól számunkra a második játékrész, nagyon gyorsan nyúltak el négy góllal, amiben tényleg csak az a kurva bosszantó, hogy most is a saját kardunkba dőltünk bele. Egyébként is látványos volt a különbség azzal kapcsolatban, hogy melyik csapat mennyit dolgozik egy-egy gólért, de amikor eladott labdákkal és ajtó-ablak ziccerek kihagyásával könnyítjük meg az amúgy is rutinból szaladó hazaiak dolgát, akkor felmegy a vérnyomásom annak ellenére is, hogy tényleg sehova nem számít ez a meccs. Pislákolunk, javulgatunk, az egésznek amúgy is volt egy ilyen edzőmeccs jellege, de amikor a Barca sebességet vált, akkor túl sok esélyünk nem marad. Jelen pillanatban ez van, ezt muszáj kimondani, és tisztán látni, ez a realitás ezzel a hiányzóktól megviselődött csapattal.
Sajnos továbbra sem tudja hozni semelyik irányítónk magát, vagyis a vébén látott formáját, sokkal, de sokkal többet hibáznak, mint amennyit lehet, én lehet megpróbálkoztam volna Yaya irányításával, már csak azért is, mert ha jót nem tudunk, hát húzzunk meglepőt, sokat nem veszíthettünk volna rajta. Lékai befejező passzain, Mahé pedig az állandó túlkombinálásán nem tudott változtatni menet közben, ki tudja, mi lett volna a három balkezes felállásban, engem ez mindig érdekelt amúgy is, ebben a helyzetben, amikor az irányítóink éppen egymást múlják alul, nincsen mit kockáztatnunk. Az "éljük már túl" és a "legyen már vége"-érzetem csúcsra járt a második félidő utolsó negyedórájában, sajnos kozmetikázni sem nagyon tudtunk az eredményen, senkiben nem volt annyi, illetve hát amennyi Markussenben volt, az ennyire elég ma a Barca ellen, ez van. Celjében nyerni kell, nincs mese, és ne is gondoljuk, hogy ebből az utazgatós hétből az egy egyszerű menet lesz majd, mert nem, pedig nekünk kell a két pont, hogy szépen visszaterelődjünk a helyes útra. Ki kell tűzni célnak a kapott gólok számának maximalizálását úgy 25-26-ban, azzal nyerni lehet Celjében, és az eladott labdákért pedig járhatna valami bünti, most már na. Ha Sényi Lacibánál ezt csináltuk volna anno nb2-ben, valószínűleg nem lenne hajam, mert 12 éves koromban leordította volna.
Összességében ez az eredmény nyilván várható volt, ugyan voltak jó periódusaink, látszódott előrelépés a védelemben, nyomokban tetszetős játék is fellelhető volt, de ez még mindig nem az, amit várok magunktól. Na de, fel a fejjel, nem ezek a pontok voltak nekünk a fontosak, hanem az innentől kezdődő kötelező vonal.
Hajrá Veszprém!