Párosítások fényében

Ismét Szandruffal közös posztolást hirdetek, kettőnknek voltak ugyanis használható gondolatai a hétvége párosításai elé, szóval nem is tökölök sokat, ő megy idézőjelbe, én meg csak úgy simán. A kézremegésem mára már szépen elindult, igazi meccshangulatba hoztam magam, a körmeimet kell még kilakkoznom és uccú neki. Egyébként ez nagyon rossz így, úgy kell összeharácsolni az információkat, őszintén, nekem ez az EHF-es kommunikációs terv is elég zagyva, szóval nem tetszik ez a Köln, na. Belegondolok, hogy 35 éve járok meccsre, és most esély van arra, hogy úgy nyerj BL-t, hogy még csak meg sem tudod ünnepelni, és már előre sír a lelkem. Szóval eléggé ambivalens érzéseim vannak, de amikor pályán leszünk, akkor már nem lesznek. Ebben biztos vagyok.

1. PSG vs Barca

Miután a ma reggeli tesztek fényében az új, holland kissrác sem léphet pályára Kölnben és állítólag Toft Hansen is pozitív mintát adott, márpedig ő hátul elég fontos láncszem, a Párizsnál tovább bonyolódik a helyzet. Vagy pont, hogy egyszerűsödik, kinek mi. Volt diskurzus erről az előző posztnál, van, aki meglepit vár, de azért nálam ennek a meccsnek egyértelmű esélyese a Barca, az egymás ellenieik (5-0-1), a keretek és a szezonban mutatott teljesítmények alapján is a katalánokat kell mondanom, egyetlen faktor szólhat Raulék mellett, a Köln-faktor. Szegény ember vízzel főz, meg még az ág is húzza, láttunk már ilyet nem egyszer, Gonzales tevékenyen részt is vett benne, de egy ilyenhez azért az is kell, hogy fatökű legyen a Barca.

Ezt viszont annyira nem látom rajtuk, idén még a szezon eleji balfaszkodást is feladták, abszolút motiváltak, és amellett, hogy terminátor fiatalok (kivéve ugye Entrerriost, de ő meg simán vezér a terminátorsága mellett), meglehetősen régóta van együtt a csapat gerince, szóval maradjunk annyiban, hogy mindenkinek bazi nehéz lesz ellenük. A spanyol kézilabdázás összes taktikai elemét felsorakoztatják, megvannak a kintről is lőni tudó, de remekül cselező játékosaik (őLadysége mellett Cindric is, Raul és Dolenec is tökéletesen tudja ezt, Dika Mem és N'guessan pedig hát na), megvannak a tarthatatlan beállóik (Fabregas és Frade) és hát ritkán van olyan meccsük, hogy ne jöjjön kapuból az extra. Tegye fel a kezét, aki csodálkozik rajta, hogy Lady Aron az előzetes hírekkel ellentétben mégis tud játszani ezeken a mérkőzéseken. Hehe.

Ha lesz meccs, márpedig most már csak lesz, ez nálam egy sima Barca-győzelem, de azért esküszöm nagyon szurkolok a Köln-faktorért!

Összeszorult gyomorral írom most ezt, most először merek igazán belegondolni, hogy 5 év után úgy lesz Köln, hogy nem vagyok a helyszínen.

Ebben a szezonban talán egy PSG-meccset láttam, az nem volt rossz, pedig az eredményeik alapján rosszabbra számítottam. Nem igazán tudom belőni, hogy most milyen formában fognak Kölnbe érkezni, mivel az utóbbi BL-meccseken már valamivel stabilabb teljesítményt nyújtottak. Az mindenképpen mellettük szól, hogy ha Vincent Gerard elkapja a fonalat, akkor ott bármelyik világklasszisnak vért kell izzadnia, plusz vannak ebben az együttesben tapasztaltat „vén” rókák is, mint Morros, Toft, Luka Karabatic, de lassacskán nemzetközi tapasztalatot tekintve Syprzak, Solé és Grebille is ide sorolhatók. Ők rosszabb forma esetén is szerintem tudnak nagyot menni, ha arról van szó. Az más kérdés, hogy hiába Raúl González zsenialitása (az ő és Davis által összerakott Vardar volt nálam az etalon egész eddigi életemben), valahogy a PSG-nél nem találják az összhangot, az érett, stabil játékot, ami ennyi idő után elvárható lenne, ez pedig csupán annyitól nem fog megváltozni, hogy egy-egy kulcsjátékos összeszedi magát egy vagy két találkozóra. Ami szintén a PSG sikere mellett szólhat, hogy jelen pillanatban ők a legesélytelenebbek a négy csapat közül a végső győzelemre, ez pedig – Kölnről lévén szó – egy jó ómennek számít.

A Barca az elmúlt években, talán a Veszprém mellett, a legstabilabb teljesítményt nyújtó, végig hasonló minőségben és erővel játszó csapat a BL nagyágyúi között. Ez ebben a szezonban sincs másképp, viszont nagyon jól tudjuk, hogy ez Kölnben nem feltétlenül szokott számítani. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy sokkal érettebb és összeszokottabb, kiegyensúlyozottabb a játéka a Barcának, Xavi Pascual minden rezdülését ismeri a játékosainak, képes mérkőzés közben is megújulni, átgondolni a taktikát, amit aztán a csapata végre is tud hajtani (ezek mindegyike eléggé ritkaság számba megy mostanság sajnos), ami az egész mezőnyben a legnagyobb előnye a katalánoknak. Mindezt mondom úgy, hogy most végiggondoltam, és szerintem egyetlen Barca-meccset sem láttam még ebben a szezonban, csak egyet „hallgattam”, miközben tettem-vettem (szégyen, szégyen és most lehet rohanok is visszanézni egyet, ha más nem, hangolódásnak jó lesz, tanulás helyett meg biztosan).

De kicsit azért belemegyek a csapatba is, Pérez de Vargas is Gerardhoz hasonlóan bármikor képes lehúzni a rolót, viszont engem nagyon meglepett, hogy Möller ennyire ki tudta szorítani őt a kapuból, a dán fantasztikus formában van, és ő is, a klasszisoknak megfelelően, akkor tudott nagyot menni, amikor a legnagyobb szüksége volt rá a Barcának. Még Blaz Jancot emelném ki, a kis zsenit, aki még csak 24 (!) éves és már legalább 5-6 éve úgy tekintek rá, mint az egyik legjobb jobbszélső, hihetetlen, de tényleg. A Barca az egyik legkomplexebb csapat a mezőnyben, végigfutva a squadot szúr leginkább szemet, hogy lassan, de biztosan az évek során olyan fiatalokat építettek be a csapatba, akik koruk ellenére nagyon is tapasztaltak már és nem roppannak meg a fontos pillanatokban, vannak, akik konkrétan a csapatba kerülésük után lettek igazi nagy játékosok, mindez annyit jelent, hogy jó kis összeszokott csapat a gránátvöröseké.

Az elődöntőben én Barca győzelemre számítok, esélyesség és Köln ide vagy oda, egyébként is jobb csapat a Barca összességében, az elmúlt 3 hónap játéka alapján pedig egyértelműen a katalánok vannak lépéselőnyben. Még azt is megkockáztatom, hogy nem sokáig lesz igazán szoros a meccs (ebbe leginkább Morros védőtevékenysége és Gerard formája szólhat bele szerintem), aztán ne legyen igazam, lássunk igazi kölni nagy csatákat, hadd menjen el itthon is a hangom ?

2. Kiel vs Veszprém

A sportág egyik legnagyobb klasszikusa, az egyik legtöbbször lejátszott párosítás, igazából mindenben nagyon leg-leg, nem is nagyon emlékszem alacsony színvonalú találkozóra a csapatok között, túl nagy különbségű is csak néhány, de pont az utolsó, szerencsére. Bár semmi köze nincs annak a december elejinek a ma estihez, ezt már leírtam tegnap is szépen, de annyiban mégis használni kell, hogy erőt merítsünk belőle, előzetesen. Ahogy bennünket, a Kielt is elég későn kapta el a ragya, így náluk is vannak még zsenge állapotban lévő visszatérők, nagy kérdés lesz, hogy ők hogyan ugorják meg ezt. Természetesen ez nálunk is fennáll, Makitától például kifejezetten többet várok, mint amit mutatott ősszel, de a többiek szegedi formája a mostani legjobb Kiel ellen is elég lehet.

Ami szemet szúrt az indulásunk előtt az az, hogy mindenki mosolyog minden képen. Mindenki. Mentálisan ez bazi sokat jelenthet még nekünk ebben a kiéleződött helyzetben, tényleg olyan jókedvet és önbizalmat sugároztak az utolsó napok edzés-képei, hogy egyenesen kedvem lett volna dobálózni és faultolgatni kicsit az edzéseken. Kulcsfontosságú lesz a beálló körüli a mérkőzés első részében, ha azt ott mg tudjuk fogni, akkor a védelmünk kaphat egy löketet, a kapus pedig a kellő támogatást, ugye. Ami szintén nagyon kell. Ezen a két meccsen kapus nélkül senki nem mehet semmire, ez teljesen világos az elmúlt tíz év fényében, nekünk pedig különösen nagy tanulság volt, nem is egyszer.

Viszont azt bátran kijelentem, hogy magunkat tartom esélyesebbnek, ugyanakkor a Kiel az a Kiel, a Kiel nem játék, pont olyan, mint a székely közmondásból a medve, olyan nincs, hogy őket nem veszed komolyan, mert azonnal büntetnek. De ettől egyébként nem is félek, az Aalborg elleni kisiklás óta hozzáállásbeli problémákat egyáltalán nem észleltem, nem, a Gyöngyös ellen sem, úgyhogy nem hinném, hogy majd pont mostanra engedjük ezt meg magunknak. Lauge, Strlek és Ligi biztosan hiányoznak majd, Yaya viszont már lesz, mondjuk nem túl sok edzéssel. Bármi is van, vagy lesz, egy a biztos, hogy HAJRÁ VESZPRÉM!

Jajj azok a Kiel elleni elődöntők, de rosszul voltam a Lanxess Aréna lelátóján, hangom másnapra nem sok maradt, de ez így volt jó!

A Kiel jelenleg kissé megtépázott, bár lassan ehhez már hozzá is szokhatnánk, hiszen szinte minden alkalommal hiányoztak kulcsjátékosok a csapatból a nagy és fontos meccseknél, ez viszont a játékukon nem igazán szokott megmutatkozni. Plusz, bár nézők nem lesznek, de azért valamennyit így is tuti számítani fog a „hazai pálya” nekik. Tavaly én kisebb csodának tartottam az ő játékukat, ahhoz képest azért már akadnak gondok, Jicha nem mindig tudja megfelelően lereagálni a gázos szitukat, de akkor is, ez a Kiel eléggé erős, és tényleg soha nem lehet tudni, hogy mikor szívják úgy fel magukat, hogy még jó játékkal sem lehet sok mindent kezdeni ellenük. Ezt tökéletesen példázza a Veszprém elleni két BL-csoportmeccs is, az első szoros, a második sima bakonyi győzelem. Ez utóbbit én nem venném kiindulási alapnak, egy pillanatra se tévesszen meg senkit ez, a Kiel Kölnben és az igazán fontos pillanatokban mindig is nagyon jól teljesített és azért náluk is akadnak fiatalabb, de tapasztalt és még tapasztaltabb, minden hájjal megkent „nagyöregek” is (gondolok itt Wiencekre, Horakra, Duvnjakra, Weinholdra, Ekbergre vagy Landinra a kapuban) és már egy Sagosenük is van!

A Veszprémet egyébként erősebb csapatnak látom jelenleg, de azért itt is a hiányzók, Yahia és Liget pár hetes kényszerpihenője sem jött túl jól, főleg egy előbbi jelenleg talán a csapat egyik legjobb és legbiztosabb pontja (na ezt se gondoltam volna 1-1,5 évvel ezelőtt, hogy ilyet én le fogok írni). Lauge sérülése nem is jöhetett volna rosszabbul, bár Máté kezd visszatérni, Mahé is rendben van, Nenadic meg egy őrült (remélem a 2019-es kölni elődöntős formáját hozza itt is, az valami földöntúli volt), de azért Lauge más játékot képvisel és balátlövőben is jobban használható lett volna. Borozanra kb. 2016-ban mondtam, hogy ha egy játékost hozhatnék Veszprémbe, ő lenne az, be is jött a „jóslatom” (by the way, anyukám meg azt mondta pár éve, ha Maqueda a csapatban lesz, megnyerjük a BL-t, szóval ez a jóslat is bejöhetne), csak legyen most is olyan lendülete és lövőkedve, mint az elmúlt hónapokban és a kisebb sérülése ne szóljon közbe. És akkor a kisebb sérülések sorát folytathatnánk még a szélsőkkel is. Nem teljes és százszázalékos a csapat, ettől függetlenül én nagyobb erőt érzek a Veszprémben, mint a Kielben, viszont az biztos, hogy a kölni szokásokhoz híven, ez az elődöntő sem lesz egy sétagalopp.

Nagyon vegyes érzésekkel várom ezt a FINAL4-t, szeretném, ha végre nyerne a Veszprém, de közben meg az van bennem, hogy nehogymá’ úgy nyerje meg ennyi év „kínlódás” után, hogy mi nem üvöltözünk és ugrálunk ott a lelátón.

Összeraktuk tehát, amink van, nagyjából ezek fogják eldönteni az elődöntőket, kár is tovább gondolni egyelőre, hiszen ez Köln, itt bármi megtörténhet. A papír valóban egy Barca vs Veszprém felé mutat, de tényleg annyi a kavarc, hogy ihaj. Akárhogy is lesz, bármi is történjék a következő két napban, hajrá Veszprém, a többi meg most nem lényeges!