...ennyi idő telt el azóta, hogy az első kézilabdával kapcsolatos blogposzt megjelent volna a Hatosfal égisze alatt, a legelső otthonunkban. Sok? Vagy kevés? Durva, de éreztem már mindkettőt az évek alatt.
Most, hogy ilyen kerek évszámot ünneplünk, próbáltam számot vetni az elmúlt napokban, és arra jöttem rá, hogy annyiféle és oly sok szám merül fel bennem, amikor végiggondolom az elmúlt 10 évet, hogy talán nem is érdemes ezen tűnődni. De tényleg. Egyszerűen csak örülni kellene és ünnepelni, hogy ebben a tíz évben többnyire mindig volt miről és kinek írni, volt kivel meccset nézni, mindig volt társunk az utazásokban és az ünneplésekben, vagy éppen ellenkezőleg, a sírósan szájrágós bánkódásban. Együtt háborogtunk vagy éppen emeltünk piedesztárra, szóval tényleg legyünk boldogok azzal, hogy itt vagyunk egymásnak, ez az elmúlt hét-nyolc hónap talán éppen ezt próbálja megtanítani nekünk. Hogy egyébként meg bizony volna minek örülnünk. Úgy alapra.
Na de azért odáig eljutottam, hogy összegereblyézzem azt, ami megvan a múltunkból és amúgy csomó megvan: itt még a megboldogult népsportos archívum, ugyan kicsit lassan, de lapozható formátumban, itt pedig az átmeneti, taccsos albérletünk lelhető fel, érdekes visszalapozgatni ezeket néha. Édes istenem, mennyi poszt (csak ezen a felületen ez az 1035. ilyen), mennyi írással eltöltött boldog perc, mennyi leütött karakter, hát megéltünk együtt minimum 3 MKSZ-elnökváltást, csak hogy a legkönnyebben kiszámolható adatot citáljam ide, szintén 3 olimpiai ciklust - de csak két eseményt, egyelőre -, rengeteg világversenyt és tíz BL-szezont. Időközben minimum 8, de inkább 10 hatosfalas bébi született, ami már majdnem egy komplett csapat lehetene így COVID idején (amit szintén éppen együtt élünk meg, ugye), hehe.
Szóval mindennek örömére játékot hirdetünk, természetesen!
Mondd el, mi az első hozzánk köthető emléked, élményed, mióta vagy honnan olvasod az agymenéseinket, kutingáld ki a kedvenc posztodat a tízéves történelmünkből, vagy csak lepj meg bennünket egy verssel, és mi ajándékcsomaggal jutalmazzuk, és megjelentetjük a szerintünk legjobbakat a következő napokban, persze csak ha engeded. Úgy tűnik, úgyis le kell foglalnunk magunkat valamivel, ami nem meccs, hiszen most már bizonyos, hogy elmarad a leginkább várt őszi meccs, Veszprémben.
Szóval öltöztesd fel kicsit a lelked velünk együtt ünneplősbe, és most idézzük fel az elmúlt 10 év számodra legjobb, legemlékezetesebb pillanatait, meccseit, fotóit, posztjait, utazásait, edzőjét, játékosát, találkozását, küldd el nekünk akár emailben (hatosfal@gmail.com), akár privát üzenetben, vagy csak itt kommentben, hadd emlékezzünk rá, majd mulassunk együtt tovább!
Mert mi sem lennénk, ha ti nem lennétek velünk! Szóval köszönjük, hogy itt vagytok, és boldog szülinapot, nekünk, mindannyiunknak! :)