Jesszusom, most megnéztem, március 13-án írtam utoljára, durván féléves kihagyás után tegnap végre eldöntöttem, hogy most aztán már tényleg mindenképpen a tettek mezejére lépek, ha már a SEHA van olyan kedves, és megrendezi a Final4-t nekünk, mi pedig szurkolhatunk, ugyan csak tévé előtt, de ez is már jóval több, mint eddig. Tegye fel a kezét, aki nem örül neki. Na ugye.
Kicsit hadd vezessen bele magam a posztírás rejtelmeibe, mert nyilván eléggé elszoktam tőle, szóval akit ez a morfondírozás nem feltétlen érdekel, az most hasítson egy bekezdéssel lejjebb, legyen kedves! Elképesztően hosszú, mentálisan, lelkileg és egyébként minden létező szempontból bazira megterhelő hónapok vannak mögöttünk, sőt, valószínűleg előttünk is, úgyhogy személy szerint én boldog vagyok azzal, hogy jól láthatóan megpróbálunk kihasználni minden lehetőséget arra, hogy visszaterelődjünk a rendes kerékvágás környékére. Az első meccsre, amire beengedtek - Tatabánya - úgy röppentem ki a föld fölött négy centivel, hogy le is szarom, mi lesz a vége, csak hadd halljak labdapattogtatást és waxcsikorgást a gerflóron, miattam aztán komolyabb sérüléstől eltekintve tényleg bármi történhet, az idétlen vigyor megmarad az arcomon és kész. Persze azért nem gondoltam komolyan, hogy kikapunk, de nem is vágott földhöz különösebben. Mint ahogy a Füred elleni döntetlen, sőt, a Kielcés cumi sem, mondjuk annak merőben más oka volt, az is igaz, hehe. De tényleg tudtam örülni annak, hogy egész komoly kockázatot felvállalva Veszprémben egy ideje szabad volt meccsre járni, és nagyon bíztam/ok benne, hogy ha szigorú megkötésekkel is, de ez így maradhat a jövőben. Szintén ugyanilyen boldogan jártam egyébként augusztusban kulturális eseményekre is, és hogy őszinte legyek, csöppet sem éreztem magam vagy másokat emiatt különösebben felelőtlennek. Megtettem és azóta is teszek minden tőlem telhetőt, egyébként is nagy kézmosó vagyok, de tavasz óta különösen, amúgy sem bírom, ha állandóan nyalogatnak, puszilgatnak, szóval a distance is jól megy, sőt, az a durva, hogy nálunk már Portóban (február első hete) is volt maszk, ki is lettünk röhögve érte, így olykor még előrelátónak és tájékozottnak is tűnhetek, ugyanakkor nem gondolnám, hogy ennél többet kellene vagy egyáltalán lehetne tennem, vagy hogy innentől aztán az utolsó halottig otthon kellene csücsülnünk a kertben. Mert nem, szerintem az lehet a cél, hogy tanuljuk meg a szabályokat és próbáljunk visszatérni az eredeti közelébe, mert az életnek viszont mennie kell. Meccs nélkül elképzelnem is nehéz a létet, de nem is akarom, és tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel. Na de.
Amikor a SEHA néhány bejelentette, hogy márpedig lesz FF, felcsillanó szemmel kezdtem szálláskeresésbe. Ismerős a helyzet? Aztán ahogy közeledett a date, egyre világosabb lett, hogy lufasz nem lesz ebből sem szurkolós, sem sajtós részről, akkortól már csak abban reménykedtem, hogy legalább megtartva meglesz, akár zárt kapuk mögött is. Ma már csütörtök péntek van, a csapat kinn, egész nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy ez a program már valóban lemegy, hacsak nem csap be valami oda, hát el sem hiszem. Örökké tényleg nem eshet.
A borzasztóan kaotikus előszezonunk ellenére igazából esélyesnek is tekinthetjük magunkat erre a hétvégére, a gond csak az, hogy ugyanígy mindenki mást is akként kell kezeljünk, hiszen igazi tétmeccs nélkül van mindenki - illetve a Bresztnek végigment a bajnoksága, de azért az nem BL/SEHA, ugye - fél éve, nem hinném, hogy van olyan érv, amely alapján ki lehet vagy ki kellene emelni bárkit is előre. Az vitathatatlan, hogy nyomonkövethető a fejlődésünk, a Bányász elleni - amúgy nulla irányítóval, nagyon gyatra kapusteljesítménnyel és erősen kritizálható védelemmel abszolvált - szopacstól konkrétan lépésről-lépésre jutottunk el a szerdai Csurgó-meccsig, melyben viszont már nehezen találnánk különösebben kilógó teljesítményeket. És ez jó. Persze, könnyű erre kijelenteni olyan hangzatos baromságokat, hogy ez a keret hátrakötött kézzel és félszemmel is köteles megverni a Füredet/Gyöngyöst/Bányászt, de igazából pont azt szeretjük a sportban, hogy nem. Hogy mennyire nem. Főleg egy ilyen mindenkinek teljesen ismeretlen szitu után, amit persze 1973féleképpen kezeltek le az egyének. Halkan jegyzem meg, egyúttal azt is nagyon remélem, hogy ez egy olyan tendencia eredménye, amit már tavaly is jeleztünk néhányszor, nevezetesen, hogy jönnek fel a Veszprém/Szeged utáni csapatok a magyar bajnokságban, szépen. Hallom ám a hörgést, de akkor is szeretnék őszintén hinni ebben. Fogalmam sincs, hogy milyen hosszú idényünk lesz, de ha a Bányász/Gyöngyös duó tudna futni egy értékelhetőt, nemzetközi szinten, az mindenkinek tök jó lenne.
Visszatérve Zadarba arra próbáltam célozgatni fentebb, hogy lényegében pénzfeldobást várok, de tényleg. Lehetne most itt elemezgetni az elődöntőket, kitérve a keretekre, távozókra, érkezőkre, ugyanakkor jelen helyzetben szerintem ez teljesen felesleges. Biztosan volnának érveim amellett, hogy miért mi vagyunk legalább a Breszttel szemben az egyértelműen esélyesebbek, de lássuk azért azt is, hogy a fehéroroszkák szinte minden elődöntőre összerakták a teljesítményüket, és hogy pont ugyanolyan rég nem kellett nemzetközileg megmérettetnünk magunkat.
A másik ág rég nem volt ennyire kiegyensúlyozott, a napjainkban szinte évente az életéért játszó, majd főnixmadárként visszatérő Vardar - nyilván Stoilov nélkül - és a jelenleg Igor Vori által irányított Zágráb játéktudásban túl messze nem lehet egymástól, mondom ezt persze vakon, hiszen semelyiket nem láttam tavasz óta. Tehát így megyünk neki a hétvégének, szerintem igazságosan.
Aztán lesz ami lesz, de azért egy meccset mindenképp nyerjünk.
Veszprémi szívvel ezen kívül nem is kérnék túl sokat, az egész fontos volna, hogy ez a kapusteljesítmény, ami lassacskán ugyan, de végre megbízhatóra erősödött az előszezonban, megmaradjon, vagy akár javuljon kicsit, amihez persze szükség lesz egy faintos védőfalra. Corrales első meccsei után abszolút stabilat mutat, és Csupor Károly sem okozott eddig álmatlan éjszakákat. Szépen összeállogatott a védelem is amúgy mostanra, na jó, leginkább csak időszakokra, plusz az utolsóra, az pedig nagyon kelleni fog a szezonban. Blago régen nem volt olyan fasza, mint ahogy mostanság kinézett hármasban, Ligitől szintén kifejezetten sokat várok abban a poziban, de a Borozan/Moraes páros is képes erőteljesebben elkapni a fonalat. Kettesben elöl-hátul egyaránt nagyot erősödtünk Maquedával, ezt csak az nem látja, aki nem akarja, nekem egész konkrét kedvencem lesz Yaya mellett idén, legalábbis valami furcsa hang a fejemben azt súgja. Tönne nálam kicsit kilóg lefelé, de meglátjuk, vissza tudja-e játszani magát ebben az évben, ő is bazi sokat volt sérült, nem könnyű ez a helyzet. Ugyanez vonatkozik az irányítóinkra, Peppa nálam továbbra sem egyértelműen az, nem is érezte különösebben jól magát benne az előszezonban, nálam ő kényszermegoldás középen, annak mondjuk tökéletes, de őt érdemes tehermentesíteni a szervezés alól, mert úgy képes arra az extrára, amitől olvadoztunk gyakorta. A rengeteg sérült/rehabos irányítónkkal persze nem ment egyszerűen a felkészülés, de majd most, hogy Mahé és Lékai is visszatérésből villanthat - és itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy mindkettőjüknek hosszú volt a kihagyás, nem árt ezt szem előtt tartani - Lauge viszont kicsit még gyógyulgat. Széleken rendben vagyunk, kicsit talán több is annál, Gasitól szeretnék kiugró teljesítményeket látni, Manaskovtól pedig végre egy megbízható, stabil meccset, aztán még néhányat. Ez nem túl nagy kérés, nem igaz? Ja és a beállókkal kapcsolatban pedig azt, hogy bemenjenek a ziccerek, mert a helyzeteink jellemzően megvannak onnan, a kihasználtságuk viszont a komplett előszezonban egy hatalmas muhaha. Szerencsére nem jellemző, hogy ilyenkor osztogassanak kupákat, ez egy rendhagyó helyzet, őszintén bízom benne, hogy nem lesz belőle rendszer, és ilyentájt az építkezés marad a fontos szempont minden csapat életében, nem bármilyen kupa.
Szóval nyomás nélkül próbáljunk felszabadult játékot játszani, akkor túl nagy baj nem lehet. És persze nagy lényeg, hogy ne sérüljön meg senki sem, és hogy térjünk vissza a nemzetközi színtérre két harcos, jó meccsel, de persze a kincstári optimista felem titkon bízik egy Breszt elleni, pöpec ütemű futkorászós, sok kis könnyű gólos, önbizalomnövelő győzelemben, mert az remek alapja lehetne egy vasárnapi döntőnek. Bárki ellen.
Hajrá Veszprém!
A Spíler1-en 18.00-tól van fellépésünk, remélhetőleg jövünk utána poszttal, Veszprém és környéki szerencséseknek pedig hadd javasoljam mai - meccs előtti és utáni - programnak a Filmpikniket, amely ma és holnap még több helyszínen (Veszprém és Balatonfüred) fut, és ahol remek magyar filmeket tudtok megtekinteni, annak alkotóival tudtok találkozni, majd az Óváros téren, kockás terítős asztalnál vacsizhattok egy Olivás remeket, remek aláfestő zenék kíséretében. Már csak a helyszínek miatt is javasolni tudom, nyilván minden előírást betartva, de tényleg érdemes.
(A leadkép és a csarnok innen, amúgy is érdemes követni a SEHA-s csatornákat minden szinten, mert meglehetősen vaskos adat és infó-menyiséget tolnak a képünkbe, az edzős pedig a hivatalosról oldal facebookjáról lett elemelve.)